Nógrád Megyei Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-10 / 34. szám

1998. február 10., kedd Ország - Világ 5. oldal Hírháttér Jelcin-vizit Rómában Idei első hivatalos külföldi látogatását kezdte meg hétfőn Rómában Borisz Jelcin. Útját már csak azért is az átlagosnál nagyobb figye­lem kíséri, mert a Szovjetunió szétesése óta nem tárgyalt orosz ál­lamfő az olasz fővárosban. A mostani vizit során főként gazdasági kérdésekről lesz szó. Moszkva például - hatesztendei szünet után — újra hitelgaranciákkal segíti elő olasz vállalatok orosz földön megvalósítandó beruházásait. A kétoldalú kérdések mellett külö­nös súllyal szerepel majd a tárgyalások napirendjén az iraki vál­ság. Moszkva közismert módon az amerikai katonai beavatkozás legádázabb ellenzője, s Jelcin nyilván nem véletlenül szállt síkra épp római útja előestéjén „egy multipoláris, tehát szuperhatalmak nélküli világért”. „A történelem arra tanít, hogy a világhegemónia megszerzésére tett erőfeszítések igencsak rövid életűnek bizonyul­nak” - célzott a „túlzott amerikai hatalmi ambíciókra” Jelcin. A háromnapos vizit csúcspontjának sokan a II. János Pál pápá­val tervezett találkozóját tekintik. A Moszkva szemében sokáig a legfontosabb ideológiai ellenfelek listáján szerepelt Vatikán meg­látogatására ugyan már volt példa Jelcin életében, a megbeszélés mégsem lesz tét nélküli: elvégre a vatikáni diplomácia hosszú ideje igyekszik előkészíteni egy történelmi jelentőségű moszkvai utat a pápa számára. A megállapodást és a II. Alekszij pátriárkával ter­vezett párbeszédet azonban eddig Rómának a pravoszláv egyház­zal fennálló ellentétei hátráltatták. Szondy Gábor Készülődés a választásokra Megjelent a BM rendelete a május 10-ei, illetve 24-ei or­szággyűlési képviselő-válasz­tások menetrendjéről. Március 11-18. Közszemlén a választók névjegyzéke a pol­gármesteri hivatalokban. Március 5-13. A választó- polgárok kézhez kapják a név­jegyzékbe történő felvételről szóló értesítőt, valamint az ajánlószelvényeket. Március 11—18. Kifogást le­het benyújtani a választási név­jegyzékkel kapcsolatban. Május 8-án 16 óráig lehet igazolást kiadni a más körzet­ben szavazóknak. Május 8-án 16 óráig és má­jus 22-én 16 óráig tekinthető meg a polgármesteri hivatalban a módosított névjegyzék. Március 13.-április 17. az egyéni jelöltek, április 20. a te­rületi lista és jelöltjei, április 21. az országos lista és jelöltje­inek bejelentési időpontja. Április 22.-május 7. között, az első forduló előtt, Május ll.-május 22. között, a második forduló előtt az or­szágos és a helyi közszolgálati televíziók legalább egyszer díjmentesen közük a jelöltek politikai hirdetéseit. Május 8-án 24 óráig tart az első fordulót, május 10-én 19 órától május 22-én 24 óráig a második fordu­lót megelőző kampány. Május 2-ától május 10-én 19 óráig és május 16-tól május 24-én 19 óráig a választással kapcsolatos közvélemény-kuta­tás eredményeit tilos nyilvá­nosságra hozni. Május 9-én 0-tól 19 óráig és május 23-án 0-tól május 24-én 19 óráig kampánycsend lesz. Újabb szivárgást találtak Tegnap, egy héten belül har­madszor, újra törölték a Ma­lév New Vork-i járatát. A Bo­eing 767-es óriásgép már egy­szer megjavított üzemanyag- tartályánál ugyanis ezúttal egy másik helyen ismét szi­várgást észleltek. Mint dr. Bencze Miklós, a Ma­lév megbízott szóvivője mun­katársunknak elmondta, a légi- társaság 1993-ban vásárolt két Boeing 767-ese közül az egyik hibásodon most meg. A gép tartálya már a múlt héten is eresztett, akkor a hibát ki is javították, de az ismételt ellenőrzésen kiderült, hogy má­sutt is szivárog az üzemanyag. A szóvivő szerint ez a hiba nem tartozik a súlyosabbak közé, et­től akár el is indíthatták volna New Yorkba a Boeinget, de mégis úgy döntöttek, hogy az Amerikába induló utasokat más járatokra irányítják. Ez némi pénzveszteséget jelent a Ma­lévnak, de a biztonság minden­nél előbbre való. A légitársaságok életében egyébként nem számít rendkí­vüli eseménynek, ha egy gép műszaki okokból néhány napig (vagy akár néhány hétig) a hangárban marad. Emlékezetes, hogy a Malév egyik Fok- ker-70-esét tavaly hetekig javí­tották Münchenben, s természe­tesen időnként sor kerül a Boe- ingek „generálozására” is. (tardos) Szélsőségesek összecsapása Magdeburgban. Több mint 200 embert vett őri­zetbe hétfőre virradóra a német rendőrség. A baloldaü és jobboldaü szélsőségesek összeve- rekedésében több mint 50 személy, köztük 32 rendőr megsebesült. fotó: feb/reuters Nullszaldót ellentmondásos tájékoztatás a magyar-szlovák tárgyalásokról Megegyezés vagy közeledés? A Bős ügyében tárgyaló magyar és szlovák delegáció megál­lapodott a nullszaldós megoldásban - közölte tegnap Nem­csók János a hétfői tárgyalási fordulót követően. Az állam­titkár, aki a szocialista frakció üléséről távozóban válaszolt az újságírók kérdéseire, azt is elmondta: a hágai bíróság döntésének megfelelően, a felek jó szándékú megállapodást kötöttek arról, hogy egyikük sem kér kártérítést. A döntés várhatóan a csütör­töki kormányülés elé kerül. Nemcsók szerint a szakmai bizottságok elfogadva a ma­gyar küldöttség érveit, egyez­ségre jutottak abban is, hogy a Szigetköz annyi vizet kap, amennyi ökológiai szempont­ból szükséges. „így biztosítva lesz az Öreg-Duna hajózható­sága, és a dunakiliti tározóban is olyan magas vízszint lesz, hogy több tíz négyzetkilomé­teres felületen lehetővé válik a sportolás” - fogalmazott a magyar delegáció vezetője. Mindennek némiképp ellent- mondnak a két tárgyalócso­port helyettes vezetőinek teg­napi sajtótájékoztatóján el­hangzottak. Mayer István és Julius Binder,ugyanis úgy nyi­latkozott: a nullszaldós elszá­molásról, illetve a dunacsúni, valamint a dunakiliti duzzasz­tómű közös üzemeltetéséről még nem állapodott meg a két delegáció, de tovább közeled­tek az álláspontok. Bőstől napirend előtt szen­vedélyes vita volt az Ország- gyűlés tegnapi ülésén. Szent- Iványi István (SZDSZ) azt hangsúlyozta, hogy a szlovák féllel csak akkor szabad meg­állapodni, ha egyértelműen jobb eredmény érhető el, mint amit Hágától vártunk. Rossz politikának minősítette, hogy felelőtlen nyilatkozatok hang­zanak el az esetleges kártérí­tési összegekről. Pokorni Zoltán (Fidesz) szerint a megegyezés csak Horn Gyulának sürgős a vá­lasztások miatt. Baja Ferenc (MSZP) viszont elítélte, hogy a kérdés, amit szakmai prob­lémaként kellene kezelni, is­mét pártpolitikai üggyé vált. Mint mondta, a kormány nem fog engedni a politikai zsaro­lásnak. ősztől: hivatalosan is hivatásos föd Megkezdte az Országgyűlés a sporttörvény tárgyalását Az 1996-ban elfogadott sporttörvényt módosítani kell, hogy egyértelműen elkülönüljön az üzleti alapon álló hivatásos és az amatőr sporttevékenység, ugyanakkor meg lehessen aka­dályozni, hogy a sportszervezetek hatalmas köztartozásai új­ratermelődjenek. E törekvések jegyében terjesztett be tör­vényjavaslatot a kormány, amelynek tárgyalását tegnap kezdte meg a tisztelt Ház. A törvényjavaslat szerint a hi­vatásos sportolók a csapat­sportágakban folytathatnak jövedelemszerzési céllal sport- tevékenységet. Ennek formája lehet munkaviszony, munka­végzésre irányuló egyéb jog­viszony, vagy vállalkozás. A hivatásosokat foglalkoztató sportszervezet kizárólag jogi személyiségű gazdasági társa­sági formában működhet. A profi bajnokságba, illetve az amatőr versenyrendszer két legmagasabb osztályába csak azok a sportkörök nevezhet­nek, amelyek eleget tettek vál­lalt pénzügyi kötelezettsége­iknek. Mindezt a labdarúgás­ban 1998. június 30-ig, a többi csapatsportágban pedig legké­sőbb 2001 végéig kell megva­lósítani. A kormány előterjesztése rögzíti, hogy a múlt év végén fennállt köztartozások törlesz­tését az állam fizetési halasz­tással és részletfizetés engedé­lyezésével segíti. Az ülésen Gál Zoltán házel­nök bejelentette: a halálbünte­tés visszaállítását kezdemé­nyező népszavazás érdekében összegyűjtött aláírások száma nem éri el az alkotmányban előírt mértéket, ezért az Or­szágos Választási Bizottság megállapította a kezdeménye­zés érvénytelenségét. A kez­deményező sárszentmihályi polgármester újabb aláírásokat adott át, ezek érvényességét vizsgálják. Simonffy Ágnes Európa-szenátor: Josef von Ferenczy A földrész egyesüléséért tevé­kenykedő antwerpeni Európai Szenátorok Egyesülete tagjai közé választotta Josef von Ferenczy médiamenedzsert. A kecskeméti születésű üz­letember első szenátori beszé­dében hangsúlyozta: mint „szenvedélyes magyar, hűséges német és lelkes európai” első­sorban azt tartja szem előtt, hogy közelebb hozza egymás­hoz a sokáig megosztott föld­rész népeit. * Köztársaság lesz Ausztrália az államszövetség centenáriu­mán. Az alkotmány ózó gyűlés hétfőn úgy döntött, hogy 2001. január 1-jén kimondják a Windsor-ház trónfosztását. Kijátssza a pozsonyi kormány a szlovákiai németeket a szlo­vákiai magyar kisebbséggel szemben: a németek lojálisnak számítanak, a magyarokat pe­dig ellenségként állítják be - írja hétfői cikkében a Die Presse című osztrák jobboldali- konzervatív lap. Tényfeltáró látogatásra a hor­vátországi magyarság helyze­tének alaposabb megismerésére hétfőn Eszékre érkezett a Ma­gyarok Világszövetségének küldöttsége. Tovább csökkent az OPEC- olaj ára: a nyersolaj hordónként 14,14 dollárba kerül. * Ólomellenes tüntetés. A Monokon megépíteni tervezett ólomhulladék-feldolgozó tele­pítése elleni tiltakozásul hatvan mezőgazdasági erő- és munka­géppel vonult a falubeli And- rássy-kastély elé hétfőn a hegy­aljai szőlősgazdák menete. Kész a határátkelő. Még eb­ben a negyedévben átadják a rajkai autópálya-átkelőt a ma­gyar-szlovák határon. A beru­házás elkészült, a megnyitás előtt azonban még bizonyos formaságokat a szlovák hatósá­gokkal egyeztetni kell. Ledöntött kereszt. Muzeális kőkeresztet és Jézus-szobrot tört össze Hajdúhadházán szombaton este két garázda fia­talember a római katolikus templom kertjében. A rendőr­ség rövid idő alatt megtalálta és őrizetbe vette a tetteseket. Leleplező telefon. A 06­80/32-32-32-es, ingyenesen hívható telefonszámon várja a Budapesti Rendőr-főkapitány­ság mindazok jelentkezését, akik információval szolgálhat­nak a bolti eladók életét kioltó sorozatgyilkos megtalálásához. Távoktatás - egy életen át A nyitott szakképzés és távoktatás ma még gyerekcipőben jár nájunk, de hamarosan széles körben elterjed. Benedek And­rást, a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkárát e szakképesítést adó módszer lehetőségeiről kérdeztük.- Kiket kívánnak megcélozni ezekkel az újfajta képzési mód­szer keretében ?- Elsősorban azokat, akik munkaviszonyban állnak, hi­szen a gazdasági teljesítményt egyértelműen javítja a speciali­zált szakismeret. Ennek elsajá­tításában és a képzés megfelelő színvonalának biztosításában van óriási szerepe a nyitott szakképzésnek és a távoktató programoknak. Az OECD-or- szágok előrejelzése szerint a 20-60 éveseknek életük során 6-7-szer kell átképezniük ma­gukat, vagy akár teljesen szak­mát váltaniuk. Ezt a tendenciát indokolhat­ják az egyéni életcélok változá­sai éppúgy, mint a gazdasági helyzet változásából adódó szükségszerűségek. Cégek ala­kulnak, illetve tönkremennek, állandó a cserélődés a termelő szférában a verseny miatt. Mindez óriási képzési igényt je­lent, amit a jelenlegi, meglehe­tősen elavult oktatási rendszer a meglévő feltételekkel nem ké­pes kielégíteni. A távoktatás óriási ereje, hogy szinte korlát­lan lehet a hallgatók száma.- Hány programot indítanak az idén, s mennyi pénz áll ren­delkezésre?- A Szakképzési Alap 1 mil­liárd forintot bocsátott a Nyitott Szakképzésért Alapítvány ren­delkezésére 1998-ra. A tervek szerint mintegy 100 különféle, államilag elfogadott, közép­fokú képesítést adó programot indítanánk el. A jövő évben azonban ezt a kört szeretnénk a felsőoktatásra is kiterjeszteni.-A munkáltatók hogyan vi­szonyulnak a dolgozók esetle­gesen munkaidőrabló tovább­tanulásához?- A multinacionális cégek eddig saját maguk képezték to­vább dolgozóikat, ők érthetően támogatják a távoktatás intéz­ményét. A verseny elképzelhe­tetlen kvalifikált munkaerő nélkül, s erre már a kisebb vál­lalatok is kezdenek rájönni. Szalókv Eszter Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Barátnőfokoló Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin • Csináljon a kopaszból Banderast! • Szép szőke herceg, fehér lovon • Óvakodj a diszkóktól!

Next

/
Oldalképek
Tartalom