Nógrád Megyei Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-06 / 31. szám

1998. február 6., péntek Hazai Körkép 5. oldal Útlevélről - külföldre készülőknek Rendkívüli esetben 5 napon belül is kézhez kapható az úti okmány A Belügyminisztérium azt tanácsolja az első félévben érvé­nyességét vesztő csaknem kétmillió útlevél tulajdonosainak, hogy lehetőleg a helyi önkormányzatnál, vagy postai úton kérjék úti okmányuk megújítását. Pap Márta, a BM főosztály- vezetője elmondta: a nagy ügyfélforgalom ellenére „nor­mál eljárásban” 30 napon belül érvényesítik az útleveleket. Aki nem akar sorban állni az Adat- feldolgozó Hivatalban, jobb, ha a települési polgármesteri hivatalhoz viszi be az újfajta útlevélkérő lapot - két felra­gasztott fényképpel, 4000 fo­rintos (18 év alatt és 70 év fe­lett 1000 forintos) okmánybé­lyeggel, valamint a régi köny­vecskével együtt, de a felnőt­tek postára is adhatják (a nyomtatványon szereplő címre) az iratcsomagot. Kis­korú kérvényező esetében mindkét szülőnek meg kell je­lennie és aláírnia a nyomtat­ványt a hivatalban. (Válás vagy haláleset igazolásául bí­rói végzést, illetve halotti anyakönyvi kivonatot fogad­nak el.) A 14 évesnél fiatalabb gyerekek útlevéligényéhez a születési anyakönyvi kivonatot is mellékelni kell. Akit valamilyen rendkívüli, halaszthatatlan ügy szólít kül­földre, s ezt indokolni, doku­mentálni is tudja, a megyei közigazgatási hivatalokhoz, il­letve a BM Adatfeldolgozó Hivatalához benyújtott kér­vény nyomán 5 napon belül is megkaphatja úti okmányát. Az érvényesített, biztonsági címkével ellátott útlevelek 5 évig érvényesek, így lejártukig együtt lesznek forgalomban a várhatóan kora ősszel kibocsá­tandó újakkal. A Külügyminisztérium kon­zuli főosztályáról kapott in­formációnk szerint a szomszé­dos országok egy részébe útle­velük érvényességének időtar­tama alatt minden további nél­kül beutazhatnak a magyar ál­lampolgárok. Némelyik EU- országban nem fogadják el a csak rövid ideig érvényes úti okmányt, annak több hónapra „előre” is jónak kell lennie. Előírások az útlevél-érvényességre Ausztria a tervezett tartózkodás időtartama Belgium a belépéstől számított 3 hónap Dánia a tervezett tartózkodás időtartama + 2 hónap Finnország nincs törvényi előírás Franciaország a tervezett tartózkodás időtartama + 3 hónap Görögország legalább 3 hónap Hollandia a tervezett tartózkodás időtartama + 3 hónap Horvátország érvényes útlevél Írország legalább 6 hónap Nagy-Britannia belépéskor érvényes úti okmány Németország a beutazástól számított 3 hónap Olaszország a tervezett tartózkodás időtartama Románia érvényes útlevél Spanyolország ajánlott a 30 napi érvényesség, de minimum a tervezett tartózkodás ideje + 1 -2 nap Szlovákia érvényes útlevél Krisán Attila, a Határőrség szóvivője elmondta: a magyar határőröknek nincs joguk az érvényes útlevéllel rendelkező polgárok visszatartására, s nem kötelességük, hogy a külföldi előírásokról tájékoztatást adja­nak. Táblázatunk ezt pótolja, de hosszabb utazás előtt érde­mes érdeklődni az adott ország képviseletén is a beutazásokra vonatkozó esetleges újabb ki­kötésekről. Takács Mariann Egymillió vállalkozásra 500 ellenőr Feketemunkáért büntetések Bős: a kormány egy alsó duzzasztómű építése mellett Terv a fogyatékosok segítésére A Koalíciós Egyeztető Tanács összehívását kezdeményezte Kuncze Gábor belügyminiszter a tegnapi kormányülésen, miután a szabaddemokrata miniszterek nem szavazták meg a Duna ügyében küszöbön álló magyar-szlovák megállapo­dás fő elemeit tartalmazó előmegállapodást. Kiss Elemér államtitkár tegnap azt is elmondta, hogy mintegy egyórás vita után született meg a kabinetnek a keretszer­ződésre vonatkozó döntése. A tárgyaló delegáció által el­érendő célok a következők:-A dunakiliti mű üzembe helyezése az eredeti terv szerint,-az Oreg-Duna medrének és az oldalágak ökológiai ren­dezése,- egy alsó duzzasztómű megépítése Pilismarót vagy Nagymaros térségében,- egységes monitoringrend­szer létesítése,- a kártérítési igényről való kölcsönös lemondás. Ha sikerül is megállapodni a szlovákokkal, az államközi szerződés aláírása már az új kormány feladata lesz. Elfogadta a kabinet a fogya­tékosok és egészségkárosodot­tak esélyegyenlőségéről szóló törvénytervezetet, amelyről Kökény Mihály népjóléti mi­niszter elmondta: egységes pénzügyi ellátás váltaná fel a mostani elaprózott támogatá­sokat. Az érintettek közleke­désének, orvosi kezelésének, foglalkoztatásának javítására jelentős összegeket kőkéné­nek, hisz például az új fogya­tékossági ellátórendszer mű­ködtetése évi 18-22 milli- árdba kerülne. A kabinet a gázár-kompen­záció előkészületeit áttekintve megállapította: az energiaala­pítványhoz 398 ezer kérelem érkezett, az elosztható összeg 1 milliárd 300 millió forint. Döntés született a felsőfokú intézmények hallgatóinak tan­díjhiteléről, amit a tervek sze­rint 10 (később 12) félévre le­hetne felvenni, majd a végzést követő egyéves türelmi idő után 5-10 év alatt visszafi­zetni. -tama Egyesül a nyugdíjbiztosító és az OTP magánnyugdíjpénztára Kedvezmény tagnak, munkáltatónak A legnagyobb lakossági bank úgy döntött, hogy kiterjeszti magán-nyugdíjpénztári tevékenységét, s ezt az ágazatát ösz- szeolvasztotta a nyugdíjbiztosító hasonló tevékenységet foly­tató részével. Közös, egyelőre csak pár ezres tagságuk így várhatóan megtöbbszöröződik majd. Összesen 880 millió forint bírságot róttak ki a munka­ügyi ellenőrök a munkálta­tókra tavaly, különféle sza­bálytalanságok miatt. Nagy érdeklődés kíséri a mun­kaügyi ellenőrzésről szóló, 1996-ban hatályba lépett tör­vény első tapasztalatait, főként a „feketemunkások” foglalkoz­tatásának korlátozása miatt. A kormányzat, a munkavállalók és a munkáltatók képviselői tegnap az első esztendő mérle­gét vonták meg. Héthy Lajos, a Munkaügyi Minisztérium helyettes állam­titkára kifejtette: egy év a gyö­keres változáshoz kevés volt, változatlanul gond a munkavál­lalók illegális alkalmazása. Összességében azonban a tör­A tabletta és az infúzió mel­lett az idei évtől bőrtapasz formájában is hozzájuthat­nak a szívbetegek egy nitro- glicerin tartalmú gyógyszer­hez. A társadalombiztosító 70 százalékos támogatást ad rá. Az új gyógymód hazai beveze­tésének tapasztalatairól rendez­tek tegnap Budapesten szimpó­ziumot a szívgyógyászok. Dr. Jánosi András, a Szent János Kórház kardiológiai osztályá­nak vezetője kedvezően nyilat­kozott a medicináról.- Magyarországon évente 25 ezer új infarktusos beteget ke­zelnek a kórházakban, ami egy kisebb város lakosságával egyenlő - mondta. - Ennél jó­vény hasznosnak bizonyult, ezt bizonyítja az ellenőrzések nyomán kiszabott bírságok vi­szonylag magas összege. Békés András, az Országos Munkabiztonsági és Munka­ügyi Főfelügyelőség elnöke rámutatott, hogy a kiszabható bírság felső határa 3 millió fo­rint, s ez már olyan összeg, ami - a tapasztalatok szerint - a nagyvállalkozók körében is ha­tásos, visszatartó erejű. Gond azonban, hogy a mintegy egy­millió vállalkozásra csupán alig 500 ellenőr jut az országban. A szakszervezetek felvetet­ték: a beszedett bírságból, az évi csaknem kilencszázmillió forintból azoknak is juttassanak valamennyit, akiknek a kárára a szabálysértést elkövették. Szalóky Eszter val többen szenvednek a szív vérellátási zavarai miatt. A nit- roglicerines bőrtapasz a súlyos tünetek megelőzésére és a tüne­tek megszüntetésére egyaránt jónak bizonyult. Alkalmazása azonban mindenképpen orvosi ellenőrzéshez kötött, hiszen például az infarktusok bizonyos típusánál, alacsony vérnyo­másnál és nitrátérzékenység esetén nem alkalmazható. A szívspecialista hozzátette, hogy magas vérnyomásos bete­geknél is fokozott orvosi fel­ügyelet mellett használható a tapasz, aminek nagy előnye, hogy a test legkülönbözőbb ré­szeire felhelyezhető, és a ható­anyag felszívódása egyenletes. N.Zs. Egyesül a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat és az OTP Bank Rt. magánnyugdíjpénz­tára -jelentette be csütörtökön Szeremi Lászlóné, a nyugdíj- biztosító elnöke és Csányi Sándor, az OTP elnök-vezér­igazgatója. A néhány hónap múlva létrejövő egyesülést mindkét pénztár közgyűlése támogatta. Az OTP magánnyugdíj­pénztárának jelenleg 25 ezer tagja van, míg az önkormány­zat pénztára néhány ezer tagot számlál. Az együttműködés­nek köszönhetően dinamikus taglétszámbővülésre és a piac több mint 20 százalékának bir­toklására számítanak. Szereminé rámutatott: az egyesülés hatékonyabbá teszi a nyugdíjpénztár működését. Az OTP Banknak hagyo­mányosan jó az együttműkö­dése az önkormányzatokkal - mutatott rá Csányi Sándor. A vezérigazgató úgy vélte, az OTP pénztára a munkáltatók­nak és a tagoknak is előnyös szolgáltatást nyújt. Amennyi­ben egy cégnél az alkalmazot­tak 70 százaléka az OTP ma- gánynyugdíjpénztámál köt szerződést, úgy az OTP vál­lalja, hogy a fennmaradó 30 százaléknyi alkalmazott ada­tait továbbítja a többi ma­gánnyugdíjpénztár részére, így a munkáltatóknak elég egyetlen mágneslemezt készí­teni. A pénztártagok kedvez­ményeket élvezhetnek, ha egyben lakossági folyószám­lával is rendelkeznek a bank­nál. Egyebek között gyorsab­ban és olcsóbban juthatnak A-hitelhez. Szélsőséges jogvédők? Ta­bajdi Csaba nemzetiségi ügye­kért felelős miniszterelnökségi államtitkár az MSZP békéscsa­bai kisebbségi vitanapján kije­lentette: „Nem engedhetjük, hogy szélsőséges emberjogi szervezetek, amelyek rassziz­mussal vádolják a miniszterel­nököt, vakvágányra vigyék az ügyek kezelését.” Az államtit­kár szerint a székesfehérvári romák ügyében a sajtó sem se­gítette az árnyalt megközelítést. Választási megállapodás. A Magyar Szocialista Párt nevé­ben Hóm Gyula pártelnök, a Magyar Szakszervezetek Or­szágos Szövetségének Szocia­lista-Szociáldemokrata , Plat­formja részéről pedig Paszter­nák László csütörtökön ünnepé­lyesen aláírta a két szervezet közötti választási együttműkö­dési megállapodást. Cáfol az MDF. Nem igaz, hogy az utóbbi években jelen­tősen csökkent a munkanélkü­liek száma: a Hom-kormány sikerpropagandája mögött va­lótlan adatok állnak - mondta Kiss Gyula volt munkaügyi miniszter az MDF tegnapi tájé­koztatóján. Véleménye szerint ma is ugyanannyi ember van munka nélkül, mint négy évvel ezelőtt, a kormányváltás idején. Vannak más kisgazdák is. Várhatóan 10-12 kisgazda poli­tikust támogat a májusi ország- gyűlési választásokon az MDNP - közölte Raskó György, a Néppárt alelnöke. Mint ismeretes, a Kisgazda Szövetség egy másik szárnya a MIEP-pel közösen indul a vok- sok megszerzéséért. Bankprivatizációról szóló írás lett az első a Citibank nem­zetközi sajtópályázatának ma­gyarországi mezőnyében. A győztes Papp Ertíítla, a Világ- gazdaság munkatársa, részt vesz a Néw York-i Columbia Egyetem oktatási programjá­ban, s felkeresi a vezető pénz­ügyi-gazdasági szervezeteket. Bosznia-Hercegovinában is használhatók már a Pannon GSM telefonjai. A most kötött megállapodás eredményeként immár 45 országból beszélhet­nek saját készülékükön a Pan­non előfizetői. Bolti sorozatgyilkosságok. A fegyverszakértők véleménye szerint ugyanazzal a fegyverrel, egy 6,35-ös kaliberű pisztollyal lőtték fejbe kedden Csepelen egy rövidáruüzlet két eladóját, mint másnap a Kinizsi utcai műszaki bolt alkalmazottját - közölte a Budapesti Rendőr-fő­kapitányság sajtóügyeletese. Január 17-én hasonló módszer­rel, de egy másik fegyverrel gyilkolták meg a Rákóczi úti Budmil sportbolt tulajdonosát. Üjfajta gyógyír a szívbetegeknek Nitroglicerin bőrtapaszban Mozgáskorlátozottak támogatása A mozgáskorlátozottak életét ma már sok ügyes gép könnyíti meg. Ezek zöme azonban igen drága, az alacsony rokkant­nyugdíjakból aligha vásárolhatók meg. Nekik nyújtott segítsé­get a Westel Rádiótelefon kft., amikor közérdekű kötelezett­ségvállalás formájában 3 millió forintot adományozott a Moz­gáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetségének.- Ez az adomány lehetővé tette- mondta Rádai Sándor, a MEOSZ szakértője -, hogy a rászorulóknak olyan eszközök megvásárlásához adjunk támo­gatást, amelyek nem szerepel­nek az orvos által felírhatok jegyzékében.-Mire és milyen mértékig lehetett támogatást igényelni?- Kereskedelmi forgalomban kapható, új vagy használt reha­bilitációs eszközök beszerzését kívántuk támogatni, amelyek megkönnyítik a mindennapi életvitelt. Ilyenek például a speciális személyemelő szerke­zetek, a beépített vagy hordoz­ható rámpák, a WC-magasítók. Ezek viszonylag drágák, 2000- től 50 000 forintig segítettük a beszerzésüket. Támogattuk a kisebb értékű tárgyak, például különleges formájú evőeszközök, nagybil­lentyűs telefonok, kézi konyha­felszerelési tárgyak vásárlását is, ezek elsősorban a súlyos kézsérülteknek nyújthatnak se­gítséget. Ezekhez 1000-től 12 000 forintig terjedő hozzájá­rulást tudtunk adni. Támogatást bárki kaphatott, aki a pályázati feltételeknek megfelelt, tekintet nélkül arra, hogy tagja-e ME- OSZ-szervezetnek.-Az adományozó mennyire szólt bele a pályázatok elbírá­lásába?- Vele együtt dolgoztuk ki a pályázati felhívást, ezenkívül a bírálóbizottságban is képvisel­tette magát a társaság. Nehéz dolgunk volt, ugyanis kétezer­nél is több pályázat érkezett be, több mint 32 millió forintot igényelve. A rendelkezésre álló hárommillió forintból szeren­csére így is több százan része­sülhettek. Reméljük, hogy e nemes kezdeményezés köve­tőkre talál és folytatni tudjuk az akciót azok javára, akik most - kényszerűségből - kimaradtak a támogatásból. R. P. JoAnn Ross: Életöröm JoAnn Ross regényeiben a végze­tes érzelmek, a szerelem és a gyű­lölet, valamint a sötét cselszövések játsszák a főszerepet. Roxanne az amerikai Dél megtes­tesítője, aki receptkönyvek és lak- berendezési képeslapok kiadója­ként egész birodalmat épített fel. A szép Chelsea, Roxanne hivatalos életrajzírója, munkája során talál­kozik régi szerelmével. Megújult szenvedélyük igazi boldogsággal ajándékozhatná meg a lányt, ám Roxanne környezetében senki nem érezheti biztonságban magát...

Next

/
Oldalképek
Tartalom