Nógrád Megyei Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-06 / 31. szám
2. oldal SALGÓTARJÁN Megyei Körkép 1998. február 6.. péntek Megsárgult sámsonházai dokumentumok, Kossuth- és Fáy-emlékek Libatollal írott levelek Samsonhaza, ez a szlovák nemzetiségi község igen gazdag történelmi hagyományokban. A százharminc esztendeje épült evangélikus templom főfelügyelője például Kossuth Lajos volt. Ezt a tényt a templom falán elhelyezett emléktábla és a száműzetésben élő hazánkfia kézzel írt levele is igazolja. A sámsonházaiak nemcsak gesztusként választották Kossuth Lajost főfelügyelőnek, hanem valóságosan is, mint akik bíztak Kossuth hazatérésében, ám ez nem következett be. A közelmúltban a falu egyik lakásában a ládafiában libatollal írt félszáznál több levelet találtak. Közöttük vannak sorszámozott birtoklevelek, bírósági végzések és ott van a Hra- busay Mártonnak 1837-ben Balassagyarmaton feladott nemesi címerrel ellátott oklevél is, amelynek birtokosa különböző privilégiumokra jogosíttatott fel. A viaszpecsétes levelek halmaza közt található vagy tucatnyi küldemény, amelyet Fáy András írt nemes Hrabusay Mártonnak. Fáy András (1786- 1864) több levelében kért író- társai számára lúdtollakat, írópennának valókat. Ennek alapján lehet, hogy a Szózat költője a sámsonházai lúdtollal írta meg versét. Fáy András nemcsak számos regényt írt, politizált is. Volt országgyűlési képviselő, s megalapította az első hazai takarékpénztárt. Nagy ügybuzgalommal dolgozott a Nemzeti Színház mielőbbi felépítéséért. Fáy András nevét számos oktatási és kulturális intézmény őrzi (Bátonyterény például szakmunkásképző), a nógrádi megyeszékhely egyik városrészének körútját is róla nevezték el. Kukely Mihály Petrák Károly hétről hétre különleges kalandokra csábít Utazás a megfoghatatlanba Azt a bizonyos világot, ahová Petrák Károlvnak, a Salgótarjánban működő egészségjavító meditációs egyesület elnökének a vezetésével lehet eljutni, valóban nem lehet megfogni, de tapasztalni, érzéseinkkel kitapintani annál inkább.- Mi újság az egyesület háza táján?- Erről igazán csak a kívülállók tudnának véleményt mondani, mert ők jobban érzékelik a számukra sokszor csodálatosként ható változásokat, amelyeken átmennek a minket felkeresők.- Mi a titka az ön világának?- Az, hogy nincs titka. Nincs benne hókuszpókusz, csupán valóban jó szándék. A meditációt pedig, - mint azt már sokszor említettem a nyilvánosság előtt -, mások is elsajátíthatják, s javukra, önmaguk „karbantartására” fordíthatják. Talán mondanom sem kell, hogy a mai világban mit jelent kiegyensúlyozottnak, nyugodtnak lenni.-Én is úgy gondolom, hogy ez mindennek az alapja, illetve az lenne, de hát ezzel igen kevesen rendelkeznek, főként az objektív körülmények miatt.-A környező világ hatásait, a „bűvös” stresszt nehéz elkerülni, hiszen nem Robinson szigetén élünk, bár ha teljesen egyedül lennénk, lehet, hogy épp' az jelentené problémáink kiindulópontját. A lényeg, törekedni, akarni kell keretek közé szorított világunk megváltoztatására is. Ez nem feltétlenül az anyagiak hajszolását jelenti. Sőt, az elérhetetlen kerge- tése a legtöbbször még jobban eltávolít bennünket célunk elérésétől.- Tehát a megoldás?- A higgadtság, önmagunk képességeinek és határainak ismerete, s megfelelő szembesülésünk a világgal. Ebben segíthet a meditáció, ami örök kincsünk maradhat egy egész hosszú életen át. Aztán még nem is szóltam az ezoterikus hét végekről, amelyeket most tervezek.- Mit értsünk ezoterikus alatt?- A fogalmat nem egyszerű egy-két szóval körülírni, hiszen mindaz benne foglaltatik, amire nincs magyarázat, amire, mint rejtélyesre, megfoghatatlanra sok esetben a tudomány is kérdőn néz, de nem azért, mert lenézi, hanem azért, mert maga is elgondolkodik rajtuk. Olyan összetevői vannak ennek, mint például az asztrológia, a tenyérjóslás, az ufó-kutatás, de a gyógynövénykultúra is képes olyan csodákra, amelyeket a legokosabb emberek sem söpörhetnek a szőnyeg alá.- Hol és kikkel foglalkozik a különleges világokba való utazások során?- Én mindig a földön járok, annak ellenére, hogy valóban különleges utazásokat lehet tenni egy helyben is. A foglalkozásokat az egyesület centrumában, a Március 15. út 20. szám alatt tartjuk, de alkalom- adtán nagyobb befogadóképességű helyszíneken is, így - várhatóan- a Kohász Művelődési Központban. Benkő Mihály A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Az úttörőmozgalomnak komoly értékei voltak Kinek használ ez a cirkusz ? Az utóbbi napokban a médiákban sok elmarasztaló megjegyzés hangzott el az úttörő- szövetséggel kapcsolatosan. Véleményem szerint a nyilatkozó urak nagy részére vonatkozik a római császár kétezer évvel ezelőtt tett kijelentése, amely szerint „akinek jót tettél, adott esetben ne várd, hogy viszonozza! Ő lesz az első, aki követ dob rád. Ezzel bizonyítani akarja, hogy nem a lekötelezetted." Az úttörőmozgalom a szülők, az emberek, valamint a természeti környezet tiszteletére, kímélésére, munkára nevelte a gyermekeket, valamint hasznos szabadidő-töltést, szórakozást, olcsó táborozást, nyaralást biztosított. Ez jelenleg még hiányzik. Senkit nem zártak ki, az anyagi helyzet megengedte az egyenruha-vásárlást is. Nem kívánom lebecsülni a cserkészek pozitív nevelési tevékenységét, azonban annak idején inászói, forgácsi stb. bányászgyerekeket nem lehetett látni közöttük, mint ahogy urasági cseléd-, valamint falusi zsellérgyerekeket sem. Az úttörőszövetség vezetői munkás-, parasztfiatalokból lett pedagógusok voltak, a cserkészeké viszont korábban grófok, bárók. Nyilván más volt a társadalmi kötődés. Gyakran lehet hallani ellenzékiek részéről, hogy az elmúlt rendszerben hiányzott az erkölcsi nevelés! Kérdés: ki és mit tart annak? Ugyanis a nyugati országokban is számottevő a bűnöző fiatalok száma, aránya. Korábban a szovjet filmhetek nem váltottak ki negatív hatást. Az elmúlt évek amerikai filmjeinek zömében folyik a vér. Nem kell bizonygatnom, hogy ez milyen hatással van a fiatalokra... A parlamentben azon versengenek a képviselők, hogy ki nagyobb magyar a másiknál. Azelőtt sok magyar filmet forgattak, ifjúságit és felnőttet. Mindenki hozzájuthatott a kultúrál ódás lehetőségéhez. Ma?! Nem a baloldali pártokon múlik, hogy ez hiányzik napjaink magyar társadalmából. Az elmúlt rendszerben kétségtelenül voltak hibás intézkedések, de sok jó dolog is történt. Ezek közé sorolható az úttörőmozgalom is. Ne rombolják szét, még a Xénia-ügy felhasználásával sem. Ellenkezőleg, támogassák anyagilag, erkölcsileg, hogy hasznosabban tudják eltölteni szabad idejüket a fiatalok! Akkor biztos kevesebb lesz köztük a bűnöző. Ozsvárt Barnabás Salgótarján Izraelita temetőben nincs kereszt sem fából ácsolva sem más anyagból Michel Gyarmathy Pro urbe-díjas Hemerka Gyula balassagyarmati olvasónk szerkesztőségünknek küldött levelében fejtette ki véleményét lapunk január 17-i számában megjelent „Méltatlanul halványodik az emléke” című cikkünkkel kapcsolatban. Köszönjük kiigazító megjegyzéseit, amelyben közli, hogy Balassagyarmaton igenis ápolják a kilencven éve született Michel Gyarmathy emlékét, a helyi izraelita temetőben nincs fakereszt és Michel Gyarmathy „csak” Pro urbe-dí- jat és nem díszpolgári címet kapott szülővárosától, Balassagyarmattól. PIACI ÁRAK B.-gyarmat Pásztó B.-terenye Salgótaiján tojás 17 Ft/db 16 Ft/db 19 Ft/db 16-20 Ft/db burgonya 40 Ft/kg 35-45 Ft/kg 40 Ft/kg 4050 Ft/kg vöröshagyma 120 Ft/kg 110 Ft/kg 80 Ft/kg 100120 Ft/kg fokhagyma 360 Ft/kg 300 Ft/kg 300 Ft/kg 300400 Ft/kg sárgarépa 80 Ft/kg 100 Ft/kg 80 Ft/kg 50100 Ft/kg petr. gyökér 220-320 Ft/kg 250 Ft/kg 130 Ft/kg 300-350 Ft/kg karfiol 240 Ft/kg 300 Ft/kg 240 Ft/kg 200 Ft/kg kelkáposzta 80 Ft/kg 70 Ft/kg 80 Ft/kg 70-80 Ft/kg karalábé 60 Ft/kg _ _ 100 Ft/kg fejes káposzta 40 Ft/kg 40 Ft/kg 35 Ft/kg 25-40 Ft/kg savanyú káposzta 80 Ft/kg 70-100 Ft/kg120 Ft/kg alma 70-90 Ft/kg 70-100 Ft/kg 6080 Ft/kg 60-80 Ft/kg paradicsom 400 Ft/kg 350-400 Ft/kg 350 Ft/kg 250300 Ft/kg zöldpaprika 35-80 Ft/db 3070 Ft/db 50 Ft/db 50 Ft/db banán 180 Ft/kg 220 Ft/kg 220 Ft/kg 120200 Ft/kg narancs 140-190 Ft/kg 250 Ft/kg 150 Ft/kg 100140 Ft/kg kivi 240 Ft/kg 230 Ft/kg 160 Ft/kgHét Végi Ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján. A hét végi orvosi (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek délután 16.30 órától hétfőn reggel 7.30 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek), az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt bőr- és nemibeteg- gondozó épületében lévő egészségügyi létesítményben kereshetik fel. Telefon: 32/410-853. számon. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt, - szombaton és vasárnap reggel 8.00 és 9.00 óra között veszik át a tejet. Bátonyterenye, Szécsény, Rétság. - A megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás. Héhalom: Arany J. út 2. Lelkisegély-telefonszolgálat: Balassagyarmat: 35/313-000, Salgótarján: 32/311-600. Gyógyszertárak nyitva tartása A hét végén, február 6-án pénteken délután 16 órától február 9-én, hétfő reggel 8 Űfáf&‘&t' alábbi gyógyszertárak tartanak ügyeletet a megyében: Salgótarjánban: a Füleki út 53-55. alatti Borostyán patika; Balassagyarmaton: a Rákóczi út 51. szám alatti Szent György gyógyszertár; Pásztón: a Kölcsey út 6. szám alatti gyógyszer- tár; Szécsényben: a Rákóczi út 67. szám alatti gyógyszertár; Bátonyterenyén: Nagybátony (Bányaváros), Ózdi út 31. szám alatti gyógyszertár tart ügyeletet; Rútságon: nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magánállatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálata (február 6-án 17.00 órától február 9-én 7.00 óráig) az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Rétság és környékén: (Diósjenő, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Romhány, Nézsa) dr. Görgey János, 2646 Drégelypalánk, Kossuth u. 42. Tel.: 35/367-130; Balassagyarmat, és környékén: (Szanda, Ér- sekvadkert, Terény, Magyamándor) dr. Érsek Ervin, 2660 Szügy, Toldi M. u. 3. Tel.: 35/344- 233; Szécsény és környékén: (Őrhalom, Varsány, Rimóc, Endrefalva) dr. Renner Károly, 2671 Őrhalom, Ifjúság u. 2. Tel.: 32/370-081; Salgótarján és környékén: (Cered, Karancske- szi, Luciáivá, Bátonyterenye, Mátraterenye, Kis- hartyán, Nógrádmegyer) dr. Horsa Ottó, 3100 Salgótarján, Dobó K. u. 5. Tel.: 32/415-779; Pásztó és Palotás környékén: (Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Cserhátszentiván, Ecseg, Csécse, Kálló, Bércéi, Szirák és környéke) dr. György Zsolt, 3066 Cserhátszentiván, Kossuth u. 1. Tel.: 06-30/53 r-288; ~**r~ Nógrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelet (február 6-án 14.00 órától február 9- én 8.00 óráig): Rétság és környékén: (Diósjenő, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Romhány, Nézsa) dr. Barna Róbert, 2660 Balassagyarmat, Óváros tér 17/A. Tel.: 35/314-176; Balassagyarmat, Szécsény és környékén: (Szanda, Érsekvadkert, Terény, Magyamándor, Őrhalom, Varsány, Rimóc, Endrefalva) dr. Érsek Ervin, 2699 Szügy, Toldi M. út 3. Tel.: 35/344- 233; Salgótarján és környékén: (Cered, Karancske- szi, Luciáivá, Bátonyterenye, Mátraterenye, Kis- hartyán, Nógrádmegyer) dr. Horsa Ottó, 3100 Salgótarján, Dobó K. u. 5. Tel.: 32/415-779; Pásztó, Palotás és környékén: (Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Cserhátszentiván, Ecseg, Csécse, Kálló, Bércéi, Szirák és környéke) dr. Osgyán Béla Palotás, Szabadság út 24. Tel.: 32/480-002. Szentmisék és istentiszteletek Salgótarján: Római katolikus templomok: Eőplébánia: szombaton 7.30 és 17.30, vasárnap 9.30, 11.00 és 17.30 órakor lesznek a szentmisék. Zagyvapálfalván: vasárnap 9.00 órakor lesz szentrrtise. Zagyvaróna: szombaton este 17.00 órakor, vasárnap 10.00 órakor, hétköznap 17.00 órakor lesznek a szentmisék; Rónafalu: vasárnap 8.30 órakor lesz a szentmise. Baglyasalja: minden második vasárnap szentmise 7.45 órakor. Szent József-templom: szombaton: 7.00 és 18.00 óra, vasárnap 8.30 és 10.00 órakor lesz szentmise. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap a Salgó úti templomban 10.30 óra, Zagyvapál- falván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet vasárnap 9.30 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10.00 óra. Adventista egyház st-i gyülekezete: (Munkásotthon tér 5.) istentisztelet pénteken 18.00, szombaton 10.45-12.00, 14.3015.30 órakor. Hit Gyülekezet: istentisztelet a városi sportcsarnokban minden vasárnap 15.00 órától. Balassagyarmat: Római katolikus templom: szombaton 7.00 és 18.00 órakor, vasárnap 7.00, 8.30, 11.00, és 18.00 órakor tartják a szentmisét. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap 9.00, 10.00, és 18.00 órakor. Református templom: istentisztelet vasárnap 10.00 óra. Szécsény: Római katolikus templom: szombaton 18.00, vasárnap 7.00, 9.00, 11.00, és 18.00 órakor van a szentmise. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap 8.30 óra. Hit Gyülekezet: istentisztelet a művelődési házban, vasárnap 16.00 órakor. Pásztó: Római katolikus templom: szombaton 18.00, vasárnap 9.00 és 17.00 órakor lesz a szentmise. A Szent Lélek-templomban: istentisztelet vasárnap 11.30 óra. Hit Gyülekezet: istentisztelet a gyülekezeti házban (volt áfész épülete) vasárnap 15.00 órakor. Rétság: Római katolikus templom: szentmise szombaton 18.00, vasárnap 8.00 és 10.00 órától. Evangélikus imaház: vasárnap 9.30 órától evangélikus isten- tisztelet. Református istentiszteletet minden páratlan vasárnap 15.00 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye: Római katolikus templom: Nagybátony (falu): szentmise szombaton 18.00, vasárnap 11.00 órakor. Bányaváros szentmise ISZI- ben vasárnap 8.30 órakor. Maconka: szentmise vasárnap 9.30 órakor lesz. Kisterenye: szombaton 17.00, vasárnap 8.30 órakor tartanak szentmisét. * Szentkút: Kegytemplom: szombaton 18.00 órakor, vasárnap 6.00, 7.00, 8.30, 10.30 órakor, hétköznaponként pedig 9.00 órakor kezdődik a szentmise.