Nógrád Megyei Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-04 / 29. szám
2. oldal SALGÓTARJÁN r BALASSAGYARMAT Megyei Körkép Hegedűs János: Az alapfeladatok megoldására, s bérre mindenképpen lesz pénz Háromszázmillióval könnyebb a bukszájuk A rendőrség továbbra is súlyos anyagi gondokkal küzd, több pénz kellene a jobb munkához. Más vélemények szerint viszont már éppen eleget pumpáltak a testületbe. A pénz tehát továbbra is kevés. Arról értesültünk, hogy a Nógrád megyei rendőrség idei költségvetését is háromszázmillió forinttal kurtították meg a pénzhiány miatt. Erről beszélgettünk Hegedűs Jánossal, a főkapitányság gazdasági igazgatójával.- Hogyan vészelték át a tavalyi évet anyagilag?- A tavalyi gazdasági évünk meglehetősen kritikus volt. Elég jelentős adósságállománnyal indultunk, amit önerőből nem tudtunk lecsökkenteni. Ezért csupán egyetlen fő célkitűzésünk lehetett, a működés, valamint a rendőrségi alap- tevékenység legszükségesebb feltételeinek biztosítása. Ez is azzal járt, hogy az év eleji 30,8 milliós adósságállomány az év végére jelentősen megnőtt. November végére meghaladta a 100 milliót, aminek a döntő részét, a köztartozásokat a zár- számadási törvény rendezte az év végén. Saját belső erőforrás- és előirányzat-átcsoportosítással, valamint a kormánytól kapott pótelőirányzattal pedig tovább sikerült javítani a helyzetünkön, így az év végére szállítói tartozásunk tizenhárommillió forintra csökkent.- Vagyis nem kellett gépkocsikat leállítani benzin-, vagy alkatrészhiány miatt. Álló gépkocsik- Nagyon takarékosan, de tudtuk biztosítani az üzemeltetést. A keretek szűkössége miatt korlátozni kellett a ráfordításokat, ami viszont jó fajlagos üzemeltetési mutatót eredményezett, de nem igazán felelt meg a műszakilag szükséges igényeknek. Volt olyan időszak, amikor csak egy, de előfordult, hogy tíz gépkocsink is állt az udvaron a rossz műszaki állapota miatt. Noha a fejlesztési programból tizenegy gépkocsit vehettünk át tavaly, az idén pedig 12 átvétele várható, ezzel együtt is 58 százalékos marad a gépjárműparkunk amortizáló- dottsága.- Mit mondhat a bérekről?- Sajnos, korlátozó intézkedéseink ellenére 1997 novemberében a bérek kifizetésére már az éves előirányzat nem nyújtott fedezetet. Ehhez pót- előirányzatot kellett kémünk, amelyet indokoltsága miatt meg is kaptunk.-Anyagi szempontból menynyire vonzó manapság a rendőri pálya?- Én inkább a hivatással kapcsolatos egyéb előnyökben látom a vonzerejét, amely abban nyilvánul meg, hogy a rendőri munkának maradt némi presztízse még mind a mai napig. Bár nem igazán olyan, mint amilyet mi szeretnénk. Ha valaki törvényesen, szakszerűen, lelkiismeretesen végzi a munkáját, biztos előremeneteli lehetősége van a rendőrségen belül és egy stabil, megbízható munkahelye. Az anyagiakat tehát semmiképpen sem jelölném meg mint fő vonzerőt ezen a területen. Alacsony jövedelem- Egy „kisrendőr” feleséggel, két gyerekkel mennyit tud hazavinni?- Jelentős azon rendőrcsaládok száma, ahol a nettó jövedelem bizony nagyon alacsony. Egy főre jutó 12 ezer forint jövedelemmel rendelkezik az állomány több mint tíz százaléka, az állomány harmada pedig 15-20 ezer forint körüli egy főre jutó nettó jövedelmet tudhat jelenleg magáénak. Az itteni tiszthelyettesi állomány jellemző keresete nettó havi 30 ezer forint.- Ez a jövedelem miből tevődik össze?- az alapilletmény és a rendszeres pótlékok vannak benne. Ezen felül gyakorlatilag egyhavi bruttó illetményt garantál a szolgálati törvény évente számunkra.- Mi remélhető a bérfejlesztés vonalán az idén?- Az idei bérfejlesztés rendőrségen belüli elvei a napokban láttak napvilágot. Nem szívesen nyilatkozom még a mértékéről, de azt már látjuk, hogy a közalkalmazotti állománynál 13 százalékos úgynevezett garantált bérfejlesztés és háromszázalékos differenciált fejlesztés áll rendelkezésünkre. A hivatásos állománynál pedig az új illetményalapra történő beállás eredményez majd vélhetően állománycsoportonként és beosztásonként eltérő mértékű bérfejlesztési összegeket. Ez 12 és 15 százalék között mozoghat.- Első pillantásra ez nem katasztrofális, de nem is túlságosan jó.- Ezzel tökéletesen egyetértek. Bár az elmúlt két évben viszonylag kedvező volt a bérfejlesztésünk, véleményem szerint rendőreink jobb bérezést érdemelnének.- Történt-e tavaly, hogy szolgálati feladatot el kellett halasztani pénz hiányában ?- A lehetőségek ismeretében megpróbáltuk úgy kialakítani a tevékenységünket, hogy csak annyit és csak olyan feladatot terveztek a bűnügyi és közbiztonsági kollégák, amelyeket még tudtunk finanszírozni. Az viszont, hogy „szolgáltatásunk” színvonalára a pénzügyi helyzet rányomja a bélyegét, tény és való.- Nem tervezhető, hogy például a bátonyterenyei rendőr- kapitányság nyomozóinak az egész országot be kell járni a bűnelkövetők után.- Tudomásul kell vennünk, hogy rengeteg a nem tervezhető elem a munkánkban, és a jelenlegi jogszabályi környezetben a rendőrség az officialitás elve alapján minden tudomására jutott bűncselekmény ügyében köteles megtenni a szükséges intézkedéseket. Nem lehet mérlegelni, hogy mibe kerül az ügy. Ez alapvető ellentmondás és feszültségpont, amit valamelyik oldalról fel kellene oldani, hiszen ebből adódik az, hogy a rendelkezésünkre álló költség- vetés és a végrehajtandó feladatok egyáltalán nincsenek összhangban.- Az idei költségvetés már eleve 300 millióval rövidebb a szükségesnél. Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Folyamatos mnködés- A napokban kaptuk meg az ORFK módosított visszaigazolását az 1998. évi előirányzatokról. A forráshiány egy részét gyakorlatilag úgy tudjuk ellensúlyozni, hogy a felújítási igényeinket, a keretszámnak megfelelően valósítjuk meg. Vagyis nem minden felújítást végzünk el, ami aktuális lenne, csak annyit, amennyire pénzt kaptunk. Ehhez hasonlóan a beruházásoknál, beszerzéseknél, technikai fejlesztéseknél betartjuk azt a nagyon szűk keretet, amelyet megszabtak nekünk. Viszont nagyon nehéz helyzetben vagyunk a személyi juttatások kifizetésénél, hiszen a járandóságokat ki kell fizetnünk, és ugyanúgy a dologi kiadásokat is, mert a folyamatos működést mindenképpen finanszírozni kell.- Felelős kormánytényezők azt mondják, hogy a rendőrség gazdálkodja ki a hiányt. Miből, hiszen a bírságok nem a testület kasszájába jutnak?- Valóban, a bírságok, szabálysértési büntetések nem minket gazdagítanak, s ez így jó. Ezt persze csak kevesen tudják, mert az utca embere, s különösen azok, akiket megbírságolnak rendőreink, azt gondolják, hogy ez a pénz minket illet. Erről szó sincs, hiszen ezzel mi nem foglalkozhatunk. Nekünk más megoldásokat kell keresni az elvonás pótlására. Kiadások mérséklése A kigazdálkodás egyik lehetséges útja a kiadások további növekedésének mérséklése, amennyire ez egyáltalán lehetséges, mivel a belső tartalékaink szinte a végsőkig kimerültek. A jelenleginél nagyobb megszorításokra aligha lesz lehetőség, mert egyszerűen élet- veszélyes a keretek apasztása. A lehetséges másik út a saját intézményi bevételeink lehetőség szerinti növelése. A bevételi előirányzatunk évről évre nő, s most már több mint 46 millió forint saját bevételt kell az előírás szerint produkálnunk. Ez részben a rendőrség szabad kapacitása révén nyújtott szolgáltatásokból, gépjárműkölcsönzésből, különféle pénzért végzett biztosítási feladatokból folyik be. A biztosító társaságokkal való együttműködésből, személyi, vagyonőri és lőfegyver-vizsgáztatásból is adódnak bevételek. A testület jellegéből adódóan nem végezhetünk csak profilunkba vágó tevékenységet. Ezek a bevételek azonban a kiadásokhoz viszonyítva öt százaléknál kevesebbet jelentenek.- A gondok idén sem csökkennek. Vajon az bekövetkezhet-e, hogy a fegyverhez nem lesz elegendő lőszer, nem lesz golyóálló mellény, és így tovább?- Hasonlóan az előző évekhez, az 1998-as esztendő sem lesz könnyű számunkra a gazdálkodásban, de talán valamivel konszolidáltabbak lesznek a viszonyok, mint eddig. Megvan a remény arra, hogy ha azokat a mindenki által reálisnak és indokoltnak tartott forrásigényeket legalább részben megkapjuk, amelyek most még hiányoznak a költségvetésből, akkor szigorú önkorlátozásokkal egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb évet zárhatunk majd. Pádár András 1998. február 4., szerda Töredék összeget a bank nem vesz át Legjobb a megegyezés A kárpótlási jegyhez való jutással kapcsolatban több olyan kérés, észrevétel, megjegyzés érkezett szerkesztőségünkbe, amelyek megkívánják, hogy a legilletékesebb válaszoljon a témával kapcsolatos kérdésekre. Galovics Gábort, a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. salgótarjáni fiókvezetőjét kértem meg erre.- Vannak, akik a határozat kézhezvétele után azt hiszik, másnap már jöhetnek kárpótlási jegyükért, értékpapírjukért abban a hiszemben, hogy a részükre kézbesített határozattal együtt utazott az őket megillető kárpótlási jegy.- A kárpótlási jegyek elsődleges forgalomba hozatalával Nógrád megyében egyedül a mi bankunk foglalkozik. A kárpótlási jegy 30-40 nap múlva érkezik hozzánk. Mivel a kiküldött határozat nem jogerős, fellebbezni lehet ellene, melynek határideje 15-30 nap. Amennyiben a kárpótlási jegyre jogosult nem él fellebbezési jogával, a határozat ekkor válik jogerőssé. Ezt követően az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal bankunknak átadja az adatokat. Mi a számítógépes rendszerünkben egy nap alatt feldolgozzuk. Utána a kárpótlási jegy felvehető. A legkisebb címlet ezer forint.-Mit csináljanak a több- szereplősök, akiknek, mondjuk, a megítélt 19 ezer forintot négyfelé kell szétosztani különböző összegekben és arányban?- Mivel a legkisebb címlet ezer forint, a töredék összeg egyesítésére két eset lehetséges. Az egyik, hogy a bankunknál mindannyian megjelennek, írásbeli nyilatkozatot tesznek, milyen arányban kívánják felvenni a megítélt kárpótlási jegy töredék összegét. A másik, amikor nem jönnek be mindannyian, de a töredék összegről tanúk előtt írásban tesznek nyilatkozatot a többi jogosult javára.- Nem biztos, hogy meg tudnak egyezni. Ennek kapcsán elhangzott, hogy ilyenkor a banknak kívánják átadni a töredék összeget. Lehetséges ez?- Bankunk semmiféle töredék összeg átvételét, megtartását nem teheti meg, mi csak lebonyolítók vagyunk.-Ha valaki kárpótlási jegyét önöknek kínálja fel megvásárlásra, milyen viszonzásra számíthat?- Nem foglalkozunk felvásárlással.- A kárpótoltak ügyeinek gyors intézése érdekében mit kér az érintettektől?- Arra kérem őket, hogy amikor megkapták a kárpótlási jegyükről szóló határozatot, telefonon érdeklődjenek a követendő eljárásról, s arról, milyen dokumentumokat hozzanak magukkal. V. K. Csütörtökön aláírják a társasági szerződést Gyarmat ipari parkja Február ötödikén ünnepélyes keretek közt írja alá Juhász Péter polgármester, valamint Smitnya Sándor és Géczy Gyula, a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány elnöke és ügyvezető igazgatója a Balassagyarmati Ipari Park Ingatlanhasznosító és Gazdasági Szolgáltató Kft. társasági szerződését. Mint arról már olvasóinkat tájékoztattuk, megyénk öt városa pályázott az ipari park címre. Eddig Salgótarján és Bá- tonyterenye közösen, míg Balassagyarmat önállóan nyerte el ezt a pályázati lehetőséget, központi támogatást és a befektetőknek előnyös helyzetet kínáló lehetőséget. Balassagyarmat város a tulajdonában lévő 13,5 hektáros területen teljes infrastruktúrát tervezett, s a vállalkozásfejlesztési alapítvány szakmai támogatásával sikeresen bejutott az ország első 22 ipari parkja közé. Az ipari park kialakítása, működtetése szükségessé teszi azt, hogy önálló társaság alakuljon erre a feladatra. így e program életre hívóinak összefogásaként korlátolt felelősségű társaság született, melyhez mind a város képviselő-testü- lete, mind pedig az alapítvány kuratóriuma hozzájárult. Az IKIM által támogatott balassagyarmati ipari park működtetésére a társasági szerződést a felek február ötödikén délelőtt tíz órakor ünnepélyes keretek közt írják alá a gyarmati városházán. T. L. Legjobbak között a diáklány Az idei Jó tanuló, jó sportoló-díjak átadásánál a pásztói Kapás Beáta karatéka is elismerésben részesült. A pásztói Dózsa György Általános Iskola tizenhárom esztendős, hetedik osztályos tanulójával beszélgettünk figyelmet érdemlő sikerről.- Mikor kezdtél el karatézni?- Hatéves koromban. A bátyám, Kapás Tamás sikerei láttán választottam a karatét. Úgy gondoltam, hogy jó lehet ez a sportág, mivel a bátyám és a többi pásztói sportoló több versenyen jól szerepelt. Rendszeresen lejártam edzésekre és a karate mindkét kategóriájában- katában (formagyakorlat) és kumiteben (küzdelem) - gyakoroltam és versenyeztem. Az eddigi eredményeim alapján a kata megy jobban.-Eddig milyen eredményekről számolhatsz be?- Egyelőre még nem túl hosszú az eredménylista. Tízéves koromban az „Apc”-ku- pán harmadik, majd ezután, egy évvel később első lettem. Ä Budapest-bajnokságon pedig katában a második helyen végeztem. Az országos bajnokságon eddig két negyedik helyezésem van.- Hogy megy a tanulás az iskolában?- Szerencsére jól, hiszen a 4,8-as átlagom segített a Jó tanuló, jó sportoló címhez. Szeretek tanulni, nincs külön kedvenc tantárgyam. Bízom benne, hogy e téren is javul majd az eredményem, és persze a karatéban is.- Mik a további terveid?- További terveim között szerepel, hogy szeretnék az országos bajnokságon is jól szerepelni és természetesen aranyérmeket nyerni.- Mi kell ehhez?-Tudom, hogy ehhez nagyon-nagyon sok és kemény Kapás Beáta karatéka munka kell, de úgy érzem, az edzőm segítségével mindez sikerülni fog. A karate mellett még a kosárlabdát is szeretem, melyet a suliban tudok gyakorolni. Közhasznú alkalmazottak Salgótarjánban - rendőrségnek segítők (1.) Munkalehetőség a lelke mindennek (Folytatás az 1. oldalról)- Ha ön választhatná meg a munkahelyét, hol helyezkedne el?-Természetesen a képzettségemnek megfelelő helyen, tehát az építőipar egyébként sokszínű berkein belül. Angyal Nándort nemcsak a jelenlegi helyzete foglalkoztatja, hanem az életkora is.- Elmúltam harmincöt éves és ez bizony választóvonalnak bizonyul a munkához jutás szempontjából. Számos helyen próbálkoztam már a hirdetésekre is hagyatkozva, de az az igazság, hogy a hirdetések általában lefutottak, azaz sok esetben már betöltötték, persze ezt nem mondja meg senki. Kikérdezgetnek, elbeszélgetnek az emberrel, de tulajdonképpen semmi értelme az egésznek.- Önnek van valamilyen foglalkozása?-Természetesen. A kereskedelmi szakközépiskolai érettségi mellé egy szoftver- üzemeltetői végzettséget szereztem, németül jó középfokon beszélek, s a jogosítványomat is tudnám hasznosítani, ha valahol szükség lenne rám. Egyébként még a határőrségnél - mint hivatásos - zászlósi fokozatot is szereztem.- Itt, a rendőrségen mivel foglalkozik?- Az ifjúságvédelmi részlegnél dolgozom, s a fiatalok iskolába kísérése mellett az iskolakerülőkre is odafigyelünk. Hadd említsem meg Ná- dasdi István, a Kodály iskola igazgatójának a nevét, akivel lelkiismeretes hozzáállása révén nagyon jó a kapcsolatunk. Somogyi Krisztina amolyan általános adminisztrátori feladatokat lát el, jóformán minden rendőrségi ügyviteli formával megismerkedik a program ideje alatt.-Milyen szakmai háttérrel érkezett ide?- Korábban vámügyintézői feladatokat láttam el, valamint szoftverüzemeltetői képesítéssel is rendelkezem.-Nem tűnik túl idegennek az itteni munka?- Dolgozni mindenképp' kell, s az sem elhanyagolható, hogy az ember új ismeretekre, kapcsolatokra tesz szert.- Lehet, hogy itt marad?- Ez nem rajtam múlik, remélem, ha egyszer lesz szabad státus, akkor majd nekünk szólnak először. Szeretnék egy stabil, úgymond, „végleges” munkahelyen dolgozni. Ezért szívesen elvégeznék egy főiskolát is. Benkő Mihály (Folytatjuk)