Nógrád Megyei Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-17-18 / 14. szám
10. oldal SporTTüköR 1998. január 17., szombat Nyolc csapat jótékonysági csatája a nógrádi megyeszékhely sportcsarnokában Futballcsillagok hétvégéje Salgótarjánban A régi szép futballidők nagy alakjai találkoznak hétvégén két napon át a salgótarjáni sportcsarnokban - köszönet érte Ga- bora Jánosnak, a Nógrád Volán Rt.-nek és a számtalan szponzornak! Szombaton és vasárnap immár hetedik alkalommal rendezik meg a jótékony célú teremlabdarúgó Gabora-gálát. A nyolc meghívott csapat sztárok sokaságát vonultatja fel: sokszoros válogatottak, bajnokok és kupagyőztesek lépnek majd pályára a nagyérdemű publikum előtt a „Csariban”. A nyolc csapatot két négyes csoportba osztották be. Az elsőben a Ferencváros, a Videoton, a Tatabánya és a Magyar világ- és olimpiai bajnokok válogatottja, míg a másodikban az Újpesti TE, a Rába ETO, az SBTC és a legjobban futballozó Magyar újságírók válogatottja lép pályára. A csapatokban számtalan világnagyság szerepel. Érkezett viszont egy kedvezőtlen hír is, miszerint Tör öcsik András egy esés közben a kezét törte - ő csak a lelátóról szemlélheti társait. A tornán az egykori két FIFA-játékvezetőnk, Urbán Árpád országgyűlési képviselő és id. Mohácsi Lajos, a Nógrád megyei Játékvezetői Testület elnöke, valamint Makovinyi Sándor, ma is aktív játékvezető működik közre. A hetedik labdarúgógála bevételét a Nógrád Volán-Bag- lyasalja SE utánpótlására ajánlják fel. Lássuk a nyolc csapat nevezési listáját: Újpest Kolozsi Sándor, Tóth András, Tóth József, Szabó András, Schrot Lajos, Herédi Attila, Schneider Attila, Noskó Ernő, Huszárik László, Kiss Sándor, Szigeti Károly, Steidl Sándor, Hangai István, Stier Zoltán, Szepesi Tamás, Lisei Károly, Holczer Ottó, Holczer Gábor. Videoton Disztl Péter, Szegvári Lajos, Fejes Gábor, Horváth Gábor, Vadász Imre, Emmer László, Nagy II János, Fister Ferenc, Borsányi István, Tie bér László, Disztl László, Csongrádi Ferenc, Majer Lajos, Szabó József, Vollek Tibor, Wittman Géza, Csuhay József, Virág Imre, Grátzer Tamás. Ferencváros Nyilasi Tibor, Ebedli Zoltán, Rab Tibor, Martos Győző, Pogány László, Jancsika Károly, Hegedűs Gyula, Szántó Gábor, Szokolai László, Détári Lajos, Kincses Sándor, Katona László, Wéber Antal, Takács László, Dzurják József, Forintos József, Szabó András, Horváth Károly, Törő László. Rába ETO Boros Lukács, Palla Antal, Somogyi József, Preszeller Tamás, Hannich Péter, Szentes Lázár, Hajszán Gyula, Pintér Attila, Pénzes Mihály, Fűzi Géza, Turbék István, Magyar Lajos, Bírta Gábor. Tatabánya Csapó Károly, Fenyvesi Tibor, Kiss Imre, Koródi István, Lakatos Károly, Plotár Gyula, Szabó György, Udvardi Endre, Fehér Imre, Hegyi Imre, Kna- pik István, Kovács Csaba, P. Nagy László, Schmidt István, Szabó János, Vízkeleti József. SBTC Hiesz Ferenc, Horváth Károly, Juhász István, Földi Attila, Cséki János, ifj. Mohácsi Lajos, Kovács István, Lipták Zoltán, Marcsok János, Kökény József, Szoó József, Vágó Attila, Orosházi László, Varga Sándor, Mester Károly, Bállá Lajos, Básti István, Répás Béla, Horváth Zsolt. Újságíró-válogatott Kiss László, Szalóczy Pál, Ko- peczky Lajos, Németh Péter, Vincze András, Várkonyi Sándor, Lantos Zsolt, Hegyi Iván, Kutasi Róbert. Bajnokok válogatottja Gergely Gábor, Székely Zoltán, Gyulay Zsolt, Mizsér Attila, Bene Ferenc, Vicsek Iván, Zombori Sándor, Buzgó József, ifj. Pindák László, dr. Birinyi István. (balogh) A torna programja Január 17., szombat 12.20 óra: Megnyitót mond Horváth József, a Nógrád Volán Rt. vezérigazgatója. A kezdőnígást Puszta Béla, Salgótarján polgármestere végzi el. Csoportmérkőzések 12.30 óra: FTC - Magyar világ- és olimpiai bajnokok válogatott. 13.10 óra: Videoton- Tatabánya. 13.50 óra: ÚTÉ- SBTC. 14.30 óra: Magyar újságíró-válogatott - Rába ETO. 15.10 óra: Videoton - FTC. 15.50 óra: Tatabánya - Magyar világ- és olimpiai bajnokok válogatottja. 16.30 óra: SBTC - Rába ETO. 17.10 óra: Magyar újságíróválogatott - ÚTÉ. 17.50 óra: FTC - Tatabánya. 18.30 óra: Magyar világ- és olimpiai bajnokok válogatottja - Videoton. 19.10 óra: ÚTÉ - Rába ETO. 19.50 óra: Magyar újságíró-válogatott - SBTC. Január 18., vasárnap Helyosztók 9 óra: a 7. helyért. 9.30 óra: az 5. helyért. 10 óra: Hétmé- teresrúgó-verseny. 10.30 óra: a 3. helyért. 11.10 óra: Kozma István liverpooli mezének árverése. 11.30 óra: döntő. 12.30 óra: eredmény- hirdetés, díjátadás. 8. Úszó-, műúszó-, műugró- és vízilabda-világbajnokság, Perth Rózsa Norbert „elaludt”, de bronzérmes Nem sikerült megvédenie világbajnoki titulusát Rózsa Nor- bertnek a perthi vébé férfi 200 méteres mellúszásban. A pénteki döntőben Széchy Tamás olimpiai bajnok tanítványa kezdett a leglassabban, utána azonban fokozatosan tört előre. Rózsa Norbert Az utolsó hosszon a tőle megszokott pazar finis sem maradt el, ketten azonban még így is előbb érintették meg a falat, a Sport Plusz OTP SE kitűnőségének be kellett érnie a bronzéremmel. Helyére a szám trónján a világranglista-vezető amerikai Kurt Grote lépett, aki Perthben a 100 méteres távon harmadik volt. A győztes ideje - a 2:13.40 perc - közepesnek mondható, Rózsa ha csak két másodperccel maradt volna el Európa-csúcsától (2:11.23) és nem többel, simán nyer... Meglepetésre az amerikai és a magyar közé a világversenyeken eleddig nem jeleskedő Jean-Christophe Sarnin lépett, aki új francia csúccsal, 2:13.42 perc alatt teljesítette a távot. Az már kevésbé volt meglepő a 100 méteren elszenvedett kudarca után, ahol is csak a 12. lett, hogy a fehérorosz Alek- szandr Gukov, a múlt év kétszeres Európa-bajnoka ezúttal az A-döntő utolsó, nyolcadik helyén végzett. A B-fináléra jogosult Güttler Károly nem indult el a-kisdöntőben. Ott volt viszont a legjobbak között Horváth Péter a férfi 100 méteres pillangóúszásban, de előbbre lépnie nem sikerült: országos csúcsát megközelítve, ám attól végül is 12 századra elmaradva a nyolcadik lett 53.60 másodperccel. A győzelmet itt a harmadik perthi aranyérmét kiérdemlő Michael Klim, a vendéglátók tarfejű kedvence, a világranglista éllovasa szerezte meg 52.25 másodperccel. Ai Európa-bajnok svéd Lars Frölander érkezett be másodikként, míg a bronzérem a selejtező legjobb idejét produkáló ausztrál Geoff Hue gill- «eljutott. A nap harmadik magyar érdekeltségű döntőjében kellemes meglepetéssel rukkolt elő a fiatal női vegyesváltó. A Kiss Annamária, Kovács Agnes, Nyíry Anna, Jakab Dóra alkotta kvartett az országos csúcs (4:10.92) közelében teljesítve 4:11.41 perccel világbajnoki ötödikként zárt. Az amerikai kvartett ugyanakkor a kínaiak világcsúcsának közelében úszva hódította el magabiztosan az aranyérmet, a doppingbotrányok nyomán és több versenyzője kényszerű kiesését követően az e számtól való visszalépést választó ázsiaiak távollétében. Az Egyesült Államok négyesében negyedik perthi vb-elsőségének örülhetett Jenny Thompson, aki korábban szintén a váltóban remekelt elsősorban, amit öt olimpiai bajnoki címe bizonyít. Hétfőn megkezdődik a 86. Ausztrál Open Teniszegyveleg Rafter hazai pályán, második számú kiemeltként játszhat Melbourne-ben hétfőn megkezdődik a 86. ausztrál nemzetközi teniszbajnokság. Az idei a 11. alkalom, hogy Melbourne ad otthont a versenynek. Először 1972- ben rendezték meg a tornát Ausztrália második legnagyobb városában. Ekkor még a Kooyong Club fogadta a világ legjobb teniszezőit, majd az 1988-ban épült Melbourne Park vette át a házigazda szerepét. A január 19. és február 1. között zajló, idei első Grand Slam-versenyen 6,4 millió amerikai dollár pénzdíjat osztanak szét. A mozgatható tetőszerkezettel ellátott Centerpálya 15 000, a négy legjobb szabadtéri pálya pedig összesen 13 1 00 néző befogadására képes. A sportközpont további 19 szabadtéri verseny- pályával és öt fedett edzőpályával rendelkezik. A szervezők bejelentették, hogy ha a hőmérséklet eléri a 40 Celsius-fokot, akkor a Center-pálya fölött összehúzzák a tetőt, a szabadtéri pályákon pedig nem rendeznek mérkőzést. A férfiaknál kétséges a harmadiknak rangsorolt amerikai Michael Chang részvétele, aki hasfalhúzódása miatt, már kihagyta az Ausztrál Open előversenyét. Érdekesség: a második helyen kiemelt ausztrál Patrick Rafter 1981 óta az első ilyen előkelő helyen levő hazai versenyző. Tizenhét éve Peter McNamara volt másodikként kiemelve. A nőknél a hiányzók listáján szerepel többek között a német Steffi Gráf az amerikai Szeles Mónika, s a világranglistán második cseh Jana Novotna. * * * A sydneyi nemzetközi tenisztorna eredményei. Női egyes, negyeddöntő: Su- giyama (japán) - Paulus (osztrák) 6:2, 6:3. Elődöntő: Sánchez-Vicario (spanyol) 5. Williams (amerikai) 6:2, 6:1. V. Williams (amerikai) - Sugiyama 6:1, 7:6. Férfi egyes, elődöntő: Kucera (szlovák) - Tebbutt (ausztrál) 6:4, 6:7, 6:0. Henman (brit, 6. ) - Rafter (ausztrál) 7:6,7:5. A Colonia Classic elnevezésű nemzetközi férfi torna elődöntőjében: Philippoussis (ausztrál) - Kuerten (brazil) 6:4, 3:6, 7:6. A vesztesek rájátszásában: Rusedski (brit) - Muster (osztrák) 6:3, 7:6. Medvegyev (ukrán) - Sampras (amerikai) 3:6, 6:3, 6:2. A hobarti (Tasmánia) női tenisztorna elődöntőjében: Van Roost (belga) - Grzybowska (lengyel) 6:7, 6:1, 6:3, Schnyder (svájci) - Kruger (dél-afrikai) 7:6, 6:2. Az aucklandi nemzetközi férfi tenisztorna elődöntőjében: Rios (chilei, 1.) - B. Black (zimbabwei) 6:1, 6:3. Fromberg (ausztrál) - Mantilla (spanyol, 2.) 6:3,7:6. Lobanovszkij a sztárokról Valerij Lobanovszkij, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében érdekelt Dinamo Kijev labdarúgó-csapatának szakmai vezetője bírálta a sportág elismert nemzetközi csillagait.- A sztárok gátolják a labdarúgás fejlődését. Nagyon sok pénzbe kerülnek, viszont hiányzik belőlük a motiváció. Mindent megkapnak, ezért aztán már semmire sincs szükségük - jelentette ki az egyik legsikeresebb európai szakember, majd így folytatta: - Nézzük például Ronaldót! Nem fejlődik. Láttam egyik mérkőzését. Az első félidőben csak állt és várta a labdát. Öt perccel a játékrész befejezése előtt gólt szerzett. Viszont mi történt volna, ha nem teszi ezt? Miért van szükség olyan csillagra, aki semmit sem tesz hozzá a csapatjátékhoz? - tette fel a kérdést Lobanovszkij. A Dinamo Kijev szakmai vezetője nincs elragadtatva az angol válogatott és a Newcastle United csatárától, Alan Shearertől sem. A kiváló játékos több hónapos sérülést követően várhatóan a közeli hetekben térhet vissza a pályára, viszont a kényszerű hiányzás megakadályozta abban, hogy szerepeljen csapata BL-mér- kőzésein.- Ki az a Shearer? Nem vagyok biztos abban, hogy bekerülne a Dinamo Kijev csapatába. Egy videófelvételen tanulmányoztam a játékát. Ösz- szesen tíz alkalommal ért a labdához, ebből kilencszer a kapunak háttal állva. Nem lőtt kapura, reménytelenül gyengén játszott - értékelte Lobanovszkij az 1996-os Eb gólkirályának teljesítményét. Gőzerővel készül a tavaszi idényre az NB Il-es dél-nógrádi legénység Palotás focistái a dobogóért küzdenek Az NB II Keleti csoportjában szereplő Palotás labdarúgócsapata is megkezdte a felkészülést. A dél-nógrádi együttes két év alatt két osztályt lépett felfelé, így fennállásának legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy az 1997/98-as bajnoki évadot a harmadik vonalban kezdhette el, ahol az őszi szezont Tóth Dénes edző irányításával a nyolcadik helyen zárta. A tavaszi felkészülésről és tervekről Szabó Mihály technikai vezetőt kérdeztük. — Január 11-én a Budapest Sportcsarnokban rendezték meg a Juventus adidas TOP 18 elnevezésű teremlabdarúgótorna döntőjét, ahol a palotási játékosokból álló Cég ’88 csapat 3-2 arányban legyőzte az FC Julius csapatát. Ehhez ezúton is gratulálunk. Miként értékelitek ezt a sikert?-Köszönjük. Nagy volt az öröm számunkra, hogy egy országos rendezvényen - 170 csapat közül — elsők tudtunk lenni. Ez az eredmény egyesületnek, a településnek és a megyének is sikerként könyvelhető el. Egyébként a torna miatt az őszi szezon után edzésben maradtunk, de a szabadtéri felkészülést emiatt csak egy héttel később, tehát január 13-án kezdtük el huszonöt fővel.-Mi szerepel a programban?- A felkészülés első hetében napi egy edzést tartunk, majd a második héten napi két foglalkozás szerepel a programban. Január 25-től Tiszacsegén edzőtáborozik a gárda tíz napig. Itt megfelelőek a körülmények: teremben és szabadban is biztosítottak az edzési lehetőségek. Rendelkezésünkre áll egy uszoda, valamint a 12 kilométerre lévő Epona műfüves pályája is. Velünk egyidejűleg fog ott táborozni az Újpest, a Gázszer és a Kaba, akikkel, szeretnénk megmérkőzni. Ezekkel együtt mintegy tíz előkészületi mérkőzést tervezünk, így többek között még a Kispest, a Soroksár, a Dunakeszi, a III. kér. TVE és a Vác csapatával is tervezünk összecsapást.- Milyen mozgások várhatók a játékoskeretben?- Valószínűleg több játékost fogunk kölcsönadni, a kérdésben rövidesen dönteni fog a szakvezetés. A nálunk kölcsönben lévő játékosok—Ács és Szeles - klubjaival folynak a tárgyalások. Minden csapatrészünket szeretnénk megerősíteni, négy-öt játékos leigazolását tervezzük. Jelenleg a kerettel készül több játékos Dorogról, Egerből és Csákvárról, de nevüket egyelőre hadd ne említsem meg. Jó hírként mondanám még el, hogy hosszú sérülés után felépült Lénárt és csatlakozott a kerethez.- Mi a célkitűzés?- Amennyiben az erősítési terveink sikerülnek - Kiss László főszponzorunkkal is egyeztetve, aki továbbra is maximális támogatásról biztosítja a csapatot - az első három hely egyikét kívánjuk elérni. (b)