Nógrád Megyei Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-10-11 / 8. szám

január 10-11., szombat-vasárnap Szeretettel köszöntjük MELÁNIA és ÁGOTA nevű kedves olvasóinkat! A Melánoa görög eredetű név, jelentése: fekete nő. Védőszentje Szent Melánia, egy gazdag római aszony, áld mindenét szétosztotta a szegények között. Az Ágota szintén görög eredetű név, jelentése: jó. Védőszentje Szent Agatha III. századi vértanú nő. A Nap kél: 7.30 órakor, nyugszik: 16.13 órakor. ÜGYELETES RIPORTER vasárnap Pádár András : (32) 416 - 455 140 esztendeje, 1858. január 10-én született Heinrich Zille német rajzolóművész, karikaturista, a „szegények festője”. Otto Nagel úgy jel­lemezte, hogy Zille nagy művész volt, aki néha csak azért nevetett, hogy sírnia ne kelljen. (Képünk: önarc­képe). A magyarfaló cseh „kádár- jános”, Gustav Husak 85 éve, 1913-ban ezen a napon született. Hat évig börtön­ben ült. 22 éven át, egészen az 1991-ben bekövetkezett haláláig sikerült birtokolnia hazájában a legfőbb kom­munista pozíciókat. 220 évvel ezelőtt, 1778-ban hunyt el az Uppsala melletti Ham- marbyben Carl von Linné svéd természettudós, botanikus. Első­ízben ő rendszerezte a növény-, ásvány- és az állatvilágot. Be­vezette ezeknek a nemek és fajok szerinti kettős, latin névvel való megjelölését. Rendszerezése két évszázadon át uralta a biológiát. 1846-ban, január 10-én született Buffalo Bill (William Cody) amerikai mutatványos és 1883-ban Alexej Tolsztoj szovjet­orosz regény- és drámaíró. 1917-ben e napon hunyt el Mada­rász Viktor festőművész. Felhős idő ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A közelben húzódó frontrendszer hatására egyelőre még viszonylag sok felhő lesz fölöttünk. Az északnyugati szél is megerősödik még időnként. Eső azonban egyre kevesebb várható, és a nappali fölmelegedés is erős marad. A hőmérséklet csúcsértéke az átlagos fölött alakul. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: Szécsény: 10 Balassagyarmat: 10 8 Bátonyterenye: 8 Pásztó: 9 Ipolytamóc: 9 Moziműsor . •4,'í ■ ■ ■ Bak (XII. 22-1. 20.). Több nyugalomra lenne szüksége. Ha teheti, sokat pihenjen, aludjon. Ne hagyja, hogy mindenféle heves mulatozásba vagy látogatóba invitálják. Otthon legyen, olvasson, hallgasson szép zenét. Vízöntő (I. 21-11. 20.). Családjával vagy barátaival menjen el valami szokatlan helyre, ahol eddig még nem járt. Min­denképpen mozduljon ki a négy fal közül, bármilyen is az időjárás. Este egy forró tea - esetleg boros - nagyon felvi­dítja. Halak (II. 21—III. 20.). A Merkúr párhuzamos a Szaturnusz- szal, s lehet, hogy ma nem úgy alakulnak dolgai, ahogy el­képzelte. Legyen rugalmas, tudjon változtatni, hisz' mások- . nak is vannak jó ötleteik. Jobb, ha türelmes és alkalmazkodó. Kos (III. 21-IV. 20.). Remek hangulatot alakít ki, teljesen fel van dobva. Ha elmegy társaságba szórakozni, mindenképp' élvezni fogja az életet. Vegyen olyan ruhát, ami kifejezi élet­vidámságát és jól érzi benne magát. Bika (IV. 21-V. 20.). Mostanában folyton az anyagiakon jár az esze. Próbáljon ezen felülemelkedni. Ütemezzen egy olyan hétvégét, ami nem csak lustálkodásból áll, hanem mozgással, utazással tarkított. Ikrek (V. 21-VI. 21.). A hét végén szánjon időt mindarra, amit szeretne. Ha bevásárolni megy, ne essen túlzásokba. Az persze nem baj, ha egy-két különleges dolgot is vesz az új ízek kikísérletezéséhez. A szerelmet ne utasítsa el. Salgótarjáni Apolló 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Összeesküvés-elmélet. Színes, amerikai film. Apolló Kamara: 16.30 és 19.00 órától: Útvesztőben. Színes, amerikai film. Balassagyarmati Madách: 13.30, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Összeesküvés-elmélet. Színes, amerikai thriller. Kamaramozi: 18.00 és 20.00 órától: Fedőneve: Donnie Brasco. Színes, amerikai krimi. Pásztói Művelődési Központ: 10-én, szombaton 16.00 órától: Herkules. Színes, szinkr. amerikai rajzfilm. 18.00 órá Utánunk a tüzözön. Színes, feliratos amerikai film. Pásztói Mátra Mozi: 11-én, vasárnap, 18.00 órátó! Káma-Szútra. Színes, indiai film. ft Január 8-ai JFk. Kenő nyerőszámok 4 5 7 17 18 19 27 29 32 37 38 45 50 55 61 62 69 73 79 80 S£UPElffiXPRES$Z Hirdetésfelvétel: Salgótar­ján, Erzsébet tér 6. Tele­fon: 416-455/215-ös mel­lék. Fax:(32)-311-504 Családi ház eladó Szécsény, Kossuth u. 82. Tel.: 32/370- 349.1.-ár: 4,5 mill. Pondrocsikova Történt egyszer, hogy igencsak elszaporodtak a vaspondrók Nógrád megye egész területén. A közgyűlés ezért nemzetközi konferenciát hívott össze az undorító állatkák mielőbbi kiirtá­sának megtanácskozására. Neves szakértők jöttek el a nagy eseményre: Varsóból Jerzy Kukacovsky professzor, Belgrádból Baltazár Féregovics egyetemi tanársegéd, Pozsonyból pedig Jana Pondrocsikova lárvaszakértő. A tudósok előadásokat tar­tottak, azután konzultáltak egymással, végül mindegyik ismer­tette a maga álláspontját. A közgyűlés végighallgatta őket, az­után a képviselők is tanácskoztak, s úgy döntöttek, hogy a fér­gek kiirtását Pondrocsikova módszere szerint kísérlik meg: egyrészt ez volt a legolcsóbb, másrészt meg ő beszélt valame­lyest magyarul, így csak az általa előadottakat értették meg. A munkát azzal kezdték, hogy kukacok tenyésztésével legin­kább gyanúsítható polgárok házait feldúlták és méreggel leper­metezték. A pincéket és padlásokat kiürítették, hogy a pondrók ne találjanak táplálékot. Jana Pondrocsikova személyesen irányí­totta a munkát: egyes eldugott, kifüstölendő sarkokra ő maga hívta fel a figyelmet. Kapott egy irodát is az egyik féregfertőzött városban, aminek ajtajára szépen kiírták a nevét, bár a réztáblát készítő mester lefelejtette a neve végéről azt, hogy „óva”. Az egyik lakó, aki három napig köhögött a féregirtáshoz hasz­nált gáztól, jártában-keltében egyszer ránézett erre a táblára. Gú­nyosan elhúzta a száját, retiküljéből körömreszelőt halászott elő, és Jana vezetéknevéről eltüntette azt is, hogy „esik”... K. I. Kapós állat A gazda anyó­sát agyonrúgta a ló. A temetésen a falu minden tehe­tős parasztja jelen van, sor­ban oda is járulnak hozzá. A plébános elismerő han­gon megjegyzi:-Nem is tudtam, hogy kend anyósát ennyire szeret­ték az emberek!- Ugyan már, plébános uram. Ezek az emberek mind a lovamat akarták megvenni. Testvérsokk Két férfi beszélget:-A feleségem egy hár­pia. Állandóan üvölt, semmi se jó neki.- Akkor nekem szeren­csém van. Az enyém állan­dóan viccelődik. Tegnap például egy olyan öccsét zárta be a szekrénybe, akit nem is ismerek. Turistavonat Egy faluba betéved egy turista. Az állomást keresi, de nem találja. Bemegy az egyik házhoz, ahol az udva­ron éppen kinn áll a gazda.- Jó napot, bátyám!- Neked is, fiam! Mondja, bátyám, ha átvá­gok itt a maga kertjén, el­érem én még a nyolc húszas vonatot? Az öreg vakarja a füle tö­vét, és így felel:- Hát fiam, ha kieresztem a kutyákat, még a hét hú­szast is! Rák (VI. 22-VII. 22.). Nincs különösebb programja, s dolga sem. Ezt nagyon szereti. Mégsem unatkozik, mert az igazi Rák még egy ilyen csendes téli hétvégén is talál magának el- foglaltságot. Oroszlán (VII. 23—VIII. 23.). Igazán jól sikerült eltöltenie a téli szünetet az iskolás korú Oroszlánnak. Kár, hogy véget ért. Nem panaszkodhat, mindenki a kedvében járt. Azt pedig igazán szereti. Szűz (Vili. 24—IX. 23.). Legszívesebben átaludná a követ- ' kező két napot. Kifáradt az év végi hajrában. Tegye nyűgöd- -*• tan azt, hiszen hétfőig még van idő. Addig lazítson, lustái- ‘ 7 kodjon. Mérleg (IX. 24—X. 23.). Derűs napok jönnek, ha nem lép félre egy váratlan randevú következményeként. Gondolkoz- zék: nem minden az újdonság, vagy mégis? Fontolja meg jól a döntését. Skorpió (X. 24—XI. 22.).. Talán az év eleji hajtástól, talán a mostoha időtől rosszkedvű. Mindenesetre jól teszi, ha ezen a hét végén bezárkózik otthonába. Nem fogja háborgatni senki. ; Az év eleji szokásos teendők végzése közben talán kisimul­nak a vonásai. Tv Nyilas (XI. 23-XII. 21.). A nagy elhatározások között szere­pel az is, hogy megpróbál másként, egészségesebben élni. * Nemcsak a felesleges kilóktól szenved, de újabban a közér- " zete sem a régi. Mondjon le végleg a dohányzásról, mozog­jon többet és az új év másként köszönt Önre! _______Hétfői Lapunkból_______ B érstop az önkormányzatoknál (1.) Az országgyűlési képviselők úgy döntöttek, hogy ’98-tól nem emelik meg járandóságu­kat. Ezzel nemcsak saját fizeté­süknek parancsoltak stopot. Az önkormányzati képviselők tisz­teletdíja és a polgármesterek il­letménye idén már csak akkor emelkedhet, ha eddig még nem érték el az előírásban megsza­bott plafont. Kétrészes írásunk­ban annak néztünk utána, mi a helyzet a városi önkormányza­toknál, mennyi pénzt visznek haza a polgármesterek, képvise­lők, bizottsági tagok? Hat szám - egy nyeremény! 2. HÉT | A FI IETI NYEREMÉNY: vásárlási utalvány E heti nyertesünk: Oroszki Imre, Bércéi GRATULÁLUNK! A 11 <ÍM-­S YSRO 1 7 'SZÁM: 31|1-i Méregdrága felvételek Nógrád megyében ! Traffipax mérések Január 10-én, szombaton, 6- január 11-én, vasárnap, 14- tól 14 óráig: Salgótarjánban és töl 22 óráig: Salgótarjánban és környékén, 14-től 22 óráig: környékén lehetséges közúti Rétság és környékén, sebesség-ellenőrzés. Eletet mentett a mezei nyúl Egy néhány órás spanyol újszü­lött egy nyuszinak köszönheti az életét. A tapsifüles ugyanis, nyomában a vadásszal, aki elhi­bázta az első lövést, egyenesen oda vezette a férfit, ahová a gyermeket kirakták. A gyermek a körülményekhez képest jól van. Gázolajat és farkaskutyát loptak Az ünnepek előtt inkább élelmiszereket, italokat loptak a bűnözők. Az ünnepeket követően ismét előtérbe kerültek a könnyen és gyorsan eladható műszaki cikkek. A Balassagyarmati Rendőr­kapitányság nyomozást ren­delt el:- súlyos testi sértés bűntett alapos gyanúja miatt D. T. honti lakos ellen, aki két isme­retlen társával Szilveszter esté­jén bántalmazott egy helybéli lakost. Az előzetes szóváltást követő bántalmazás következ­tében a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szen­vedett.- lopás bűntett alapos gya­núja miatt ismeretlen tettes el­len, aki január 3-ra virradóan a kirakatot betörve behatolt a Foto PORST Balassagyarmat, Köztársaság tér 1. szám alatti üzletébe. A betörő az üzletből menedzserkalkulátort és ke­rékpár alkatrészeket lopott el 30 ezer forint értékben. A Bátonyterenyei Rendőr­kapitányság nyomozást ren­delt el:- lopás bűntett alapos gya­núja miatt ismeretlen tettes el­len, aki január 4-én az éjszakai órákban az ajtót befeszítve be­hatolt egy dunakeszi lakos bá­tonyterenyei lakásába. A tettes a lakásból különféle műszaki cikkeket lopott el mintegy 80 ezer forint értékben.-lopás bűntett alapos gya­núja miatt ismeretlen tettes el­len, aki január 4-ére virradóra betört egy mátraverebélyi la­kásba. A betört ablakon át be­hatolva Orion fekete-fehér te­levíziót, centrifugát, Tesla gyártmányú szalagos magne­tofont, ruhaneműket és fest­ményt lopott el mintegy 40 ezer forint értékben. A Pásztói Rendőrkapitány­ság nyomozást rendelt el: -lopás bűntett alapos gya­núja miatt ismeretlen tettes el­len, aki január 4-re virradóan ellopta egy német állampolgár AUDI 80 KOMBI 1,9 TD tí­pusú személygépkocsiját. A mintegy 2 és fél millió forint értékű gépkocsit a tolvaj a Pa­lotás Diófa út 29. szám alatti családi ház udvaráról vitte el.-lopás vétség alapos gya­núja miatt ismeretlen tettes el­len. aki január 4-re virradóan az ablakot betörve behatolt a sziráki napköziotthonos óvo­dába. A betörő egy színes tele­víziós készüléket és egy video lejátszót vitt magával, amelyek értéke mintegy 100 ezer forint. A Rétsági Rendőrkapitány­ság nyomozást rendelt el:- rongálás vétség alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki még Szilveszter éj­szakáján - feltehetően duhaj jókedvében - a Rókóczi úton betört egy kirakatot. Az üzlet- helyiség kirakatüvegének be­törésével 50 ezer forint kárt okozott a Baranyi Kft.-nek.-lopás vétség alapos gya­núja miatt ismeretlen tettes el­len, aki a napokban az Ipoly Erdő Rt. romhányi erdészeté­nek Tereske 15-D erdőterüle­téről kivágott és ellopott 7 köbméter tűzifát. Cselekmé­nyével 40 ezer Ft kárt okozott. A Salgótarjáni Rendőrkapi­tányság nyomozást rendelt el:-lopás vétség alapos gya­núja miatt ismeretlen tettes el­len, aki nemrégiben egy Bag- lyasalján lévő hétvégi ház mel­lől ellopott körülbelül 5 mázsa hulladékvasat. Ezzel azonban nem érte be, mivel magával vitte a telken lévő hároméves németjuhász kutyát is, össze­sen mintegy 100 ezer forint kárt okozva. A Szécsényi Rendőrkapi­tányság nyomozást rendelt el:-lopás bűntett alapos gya­núja miatt ismeretlen tettes el­len, aki január 7-re virradóan egy magyargéci lakos lakása előtt parkoló tehergépkocsijá­ból üzemanyagot lopott. A zár­ható üzemanyagtank lakatját lefeszítve követte el bűncse­lekményét amellyel csaknem hétezer forint kárt okozott. Pádár András NÓGRÁDI HÍRLAP VUAgACYlUtMAT gATOWYITKESTh ZÁgTÖ ItfTSjtG. HLQÚTAIUÁW. SfflCgKY VAUOS» fo KOMYÉKOX HAHUHA az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30)351-725, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, ü.sz.: (32)310-877, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőmél, postautalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 655 Ft, negyedévre 1965 Ft, fél évre 3930 Ft, egy évre 7860 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095.

Next

/
Oldalképek
Tartalom