Nógrád Megyei Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-31–02-01 / 26. szám
Színházi esték Fények és árnyak az „úton” Akár Jókai Mór regénye - az „És mégis mozog a föld” vagy annak forrása, Galilei inkvizíció előtti mondása („Eppur si muove”) is eszébe juthatott bárkinek, amikor az előadás utolsó mozzanataként Ádám meglökte a lámpát, s hagyta, hadd hintázzon megállás nélkül. Trill Zsolt mint Lucifer (fent) és Varga József mint Ádám FOTÓ: P. T. L. Az a lámpa, amely legtöbbször csak gyéren világította be a történelem országútját, amelyen az emberiség nevében az első emberpár és kíséretében Lucifer végigment, s amely kereszt formájában kortól^"* Hr rtAv volt ez a többi díszletelemmel, a dobogókkal is: valamennyi „játszott” minden színben szinte változtatás nélkül. Már ebből is kitetszhet, hogy a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Tragédia-előadásában a naturális látványnak jutott a legkisebb szerep, legalábbis a tárgyi valóságot tekintve. Bállá Ildikó (m. v) kosztümjei persze lényegesen beszédesebbek voltak a végletekig leegyszerűsített színpadképnél (amelyet ugyancsak Bállá tervezett), de azok is messze elmaradtak a hagyományosan gazdag ruházatú Tragédia-előadásoktól. Ennek nyilván anyagi okai is vannak - az egyetlen magyar nyelvű kárpátaljai teátrum még a szintén nem elkényeztetett anyaországi színházakhoz képest is nehéz helyzetben van de a rendezés koncepciójából is következik a puritánság, a szikárság. Vidnyánszky Attila egy új szemléletű Tragédiát vitt színre. Egy alternatíváját próbálta meg a huszadik század végi színházi kifejezésmódnak. Az emberi létezés legáltalánosabb, mindig aktuális kérdéseire választ kereső magvas gondolatokat - a szöveg hatásán túl, sajnos azonban néha ahelyett is - nem kis mértékben mozgással, zenével igyekezett érvényre juttatni. Ebben jó társra lelt a koreográfus Énekes ■Uíxúnban^ a zeneszerző Vere- ~ ttő venpersze mindenekelőtt ifjú - a főiskoláról „kinőtt” vagy éppen azt végző - színésztársaiban. Különösen a Lucifert megformáló Trill Zsolt bizonyította, hogy akár az emberi test minden porcikája kifejezőeszköz lehet a mondandó megjelenítésében. Igen ám, de mi Madách mondandója? Idestova másfél évszázada folyik ekörül a vita: abszolút válasz nem született, de nem is fog, mert a lényegük szerint sokféle már a kérdések értelmezése is. S ezt nem tisztázta igazán Vidnyánszky, hogy itt és most ő mit akar kiemelni, hangsúlyozni Madáchtól. Olykor a sok mozgás - különösen az előadás elején - mintha túlzottan misztifikálta volna a valóságos gondolatmenetet. Úgy tűnt, hogy az újítás heve olykor elragadta a rendezőt, eltávolította magától a műtől, az autentikus szövegtől. Talán ebből is fakad, hogy az egyébként szépen beszélő színészeket olykor nem lehetett hallani az erős zenétől, s nem lehetett látni a gyakran sötét színpadon. Adámot Varga József kulturáltan, de nem elég katartikusan elevenítette meg, Éva szerepében Vass Magdolna viszont erőtlenebb volt nemcsak a honi színpadokon ismert nagyhírű elődjeinél, hanem a Madách által megrajzolt alaknál is. Mindazonáltal élményszerű volt a beregszásziak salgótarjáni bemutatkozása, méltó nemzeti kultúránk napjához és a határainkon túli magyar szellemi műhelyek -köztük a színházak - küldetéséhez. - csongrády Vidnyánszky Attila rendező, a rí //'♦■'í * uí , beregszászi Tragédia ’ Fiatal irodalom, térségfejlesztés, Internet Palócföld: tavalyról idénre Az utóbbi napok Madách- rendezvényei kapcsán válik világossá, hogy a Palócföld elmúlt évi utolsó száma már az idei évre mutat előre. Ezt fejezi ki az is, hogy a címlapon ott áll: „A Madách-év elé” - nyilatkozta lapunkban Pál József főszerkesztő. Lezárult tehát a lap életében is a tavalyi év, amelynek kétségkívül komoly eredményei — a számos íróolvasó találkozó sikerei mellett—, hogy a Mikszáth-em- . lékszám már az Interneten is olvasható, s a Magyar Rádió egy irodalmi műsora kiemelte és méltatta ezen szám komplexitását, s szerzői körét. A föntebb említett címadó írás egyébként Erdödy Gábor miniszteri biztos munkája, amely múlt év októberében hangzott el Csesztvén. A szám a fiatal irodalom egyik markáns csoportjával indul, akik közül többen már szép eredményeket tudhatnak maguk mögött; szerzői gárdájuk az „Irodalom Visszavág” című lap körül csoportosul. Nógrád megye folyóiratára a korábbi években is jellemző volt, a frissen jelentkezett tehetséges szerzők bemutatása, s a most itt publikáló alkotókról min dón Ki-z/yinv^l hallani fogunk még. Kérdésemre - amelyben a lap „képzőművészstábjáról” érdeklődtem - a főszerkesztő elmondta: Telitalálat volt a Műterem rovat P. Szabó Ernő által jegyzett interjúja a Balassagyarmaton élő Párkányi Péter fiatal szobrásszal, aki alig került ki a főiskoláról, s munkáit, nevét máris nemzetközileg jegyzik. A fiatal művésznek egyéb iránt éppen a balassagyarmati Madách-ünnepség kapcsán nyújtotta át a Horváth Endre-díjat a város polgármestere. A lap új kezdeményezése a Bánlaky Pál által írt vitaindító, mely megyénk terület- és térségfejlesztési gondjait taglalja, s máris nagy érdeklődést váltott ki. A számos — határozottan nívós — irodalmi alkotás mellett, kiemelkedő a képzőművészek jelenléte a lap illusztrációs anyagában, így Bálványos Huba, Karácsony Attila és Szalay Lajos grafikái, továbbá Párkányi Péter szobrai és Zsuffa Péter fotográfiái teszik teljessé a kiadványt. A hátsó borítón pedig szellemesen és stílszerűen kapott helyet Bagi András elismerten kitűnő „Palóc örökség" című Mikszáth-szobra, mely méltón zárja a lapszámot, s a tavalyi emlékévet. ídná)
