Nógrád Megyei Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-30 / 25. szám

1998. január 30., péntek Mozaik 7. oldal Alkonyévek - Nyugdíjasok rovata lapunkban Focizott a Stécében és a Vasasban is - Ilkovicsnál csaposkodott Egy vendéglátós boldog élete Április 29-én tölti be a 86. évét, a felesége egy évtizeddel fiata­labb, ám mindketten bátran letagadhatnának egy-másfél évti­zedet. Kővágó Karcsi bácsi, a salgótarjáni Csillagház egyik földszinti lakásában éli nejével a boldog nyugdíjas emberek napjait. Mindketten a vendéglátói hivatást választották, szinte kínos precizitással „csak a vendégért” dolgoztak. Kővágó Károly (balról az első) a Salgó étteremben Akit mindenhonnan elutasítottak Szőllősi József salgótarjáni teherfuvarozó korábban a volt Nógrádi Szénbányáknál dolgozott különböző helyeken. A rendszerváltást követő felszámolás során a munkakönyvébe annak idején a következőket jegyezték be: „Felmondás a dolgozó részéről”. Ez 1984 februárjában volt, majd ezután kiváltotta a teherfuvarozási vállalkozási engedélyt. A nyug­díjkorhatárt viszont négy évvel ezelőtt érte el.- Máig sem tudom, minek alap­ján állapították meg az ötezer forint nyugdíjamat, amit felbrut- tósítva hétezer forintra növeltek. Az ügyemet intéző hölgy azt mondta, örüljek, hogy tettek rá. Mint teherfuvarozó rendesen fi­zettem a tb-járulékot. Közöltem azt is, hogy hajlandó vagyok többet is fizetni, gondolva a nyugdíjasévekre. Azt mondták, nem lehet, csak az adóbevallás­ban szereplő összeg után! „Rendben kiszámítva” A kiszámítás realitásának felül­vizsgálását kértem a Nyugdíj- biztosító Nógrád Megyei Igaz­gatóságától, ahonnan „rendben van kiszámítva” választ kaptam. Ügyemben Fiikor Balázs, a salgótarjáni Nyugdíjas Bányász­szakszervezeti Bizottság titkára is írt egy levelet a megyei nyug­díjbiztosítónak, de tudomásom szerint nem kapott rá választ. 64 éves vagyok. Ha valami közbe­jönne és meggátolna a munká­ban, akkor miből élnék meg. Jelenlegi nyugdíjam 11 287 forint. Szerintem a bá­nyánál lehúzott 34 évemet semmibe vették!? (Nyugdíjas törzsszámom: 781-44892-6). Megkértük dr. Danyi Sán­dort, a Nógrád Megyei Nyug­díjbiztosítási Igazgatóság igaz­gatóját, indokolja az előbbiek jogosságát, amennyiben lehet­séges, adjon tanácsot, vagy in­tézkedjen a jelenlegi törvények szellemében Szőllősi József ügyében. Jövedelem alapján- A panaszos részére a hatályos törvényes előírások értelmében 1994. április 20-ától (a táppénz- segélyezés befejezését követő naptól) öregségi nyugdíjat álla­pított meg 7494 forint átlagke­reset alapul vételével, 43 év és 130 nap szolgálati idő beszámí­tásával, havi 7480 forint ösz- szegben. (Annak idején ez volt az öregségi nyugdíj legkisebb összege.) A nyugdíj összegét 1988. január 1-jétől, a nyugdíj megállapításáig elért keresetnek (jövedelem) havi átlaga alapján kell megállapítani. Ha a nyug­díjjárulékot a jogszabályban meghatározott összeg után kell fizetni, ez az összeg számított keresetnek. A társadalombizto­sítási járulék fizetésének feltéte­leiről, annak havi összegéről 1988. március 5-én tájékoztat­tuk a panaszost. Ez igazodik az évi adóköteles jövedelemhez. A panaszos mint vállalkozó a nyugdíjjárulékot a jogszabály­ban meghatározott összeg után fizette, így egy-egy naptári év­ben elért keresetek beszámítá­sával (2500-4800 Ft volt az úgynevezett ellátási alap), ugyanis adóköteles jövedelem­ként ennyit vallott be. Csupán az 1993. és 1994. évben volt 11 250 Ft, illetve 14 202 Ft a havi bevallott ösz- szeg. Ennek alapján kellett meghatározni a nyugdíj össze­gét. Egyébként a panaszos bir­tokában lévő határozatunk a fen­tieket pontosan tartalmazza. Nem lehet módosítani A bányánál eltöltött idő figye­lembevétele is megtörtént, vi­szont a szénbányászokat megil­lető kedvezmény alkalmazására nem volt, jelenleg sincs lehető­ség, mert a jogszabályokban elő­írt feltételekkel a panaszos nem rendelkezik. Az általa megneve­zett érdekképviselő személy hozzánk beadványt nem küldött, így nem is lehetett mire vála­szolni. A jelenleg hatályos törvények nem adnak lehetőséget a nyug­díj módosítására, ezért a pana­szos ügyében nem tudok kedve­zően intézkedni. V.K. Mikrohullámokkal.a rák ellen t- Eddig háromszázötven beteget kezeltek Daganatokat gyógyít a hő Rákos betegek plexiüveghengerben fekszenek, s nyolc rézan­tenna mikrohullámokat juttat a testükön keresztül a tumor­hoz; ezek 42 Ceisius-fokra hevítik a daganatot és lassan szinte megfőzik. Németországban hat rákterápiai központ foglalko­zik az eljárás klinikai kutatásával és továbbfejlesztésével, s már jelentős eredményeket értek el. A kezdetekről így emlékszik Karcsi bácsi:- Jó magam tősgyökeres tar­jám vagyok, az acélgyár fölött, a Jónástelepen születtem. Édesapám is a gyárban dolgo­zott, lakatos volt, de amolyan ezermester is, aminek jutalma­ként 1938-ban miniszteri kitün­tetést kapott Honzik Gusztáv munkatársával együtt. A Pécskő utca sarkán lévő keres­kedelmi iskolában tanultam a szakmát, 1929-ben szabadul­tam. Akkoriban nagyon érde­kelt a foci, a Stécében ifiválo­gatott is voltam, de játszottam a Sesében is, sőt néhány hónapig a fővárosban a Vasas tagja is lehettem. Ez már ’34-ben tör­tént, amikor a Nyugati pálya­udvarral szembeni Ilkovics-féle vendéglőben dolgoztam csa­posként. Mivel a foci felé job­ban húzott volna a szívem, édesapám válaszút elé állított: vagy a bőrgolyó, vagy a ven­déglátás! Az apai szó erősebb volt, mint az én első fiatalkori csapongásaim, így hazajöt­tem, és attól kezdve itthon A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) ez év ja­nuár 1-jétől vezette be szociál- turisztikai rendszerének új esz­közét, az üdülési csekket, amely természetbeni juttatás­nak minősül, kedvezményessé teszi az üdülést. Készpénzt kí­mélő fizetési eszköz, s csak bel­földi üdülési - szállás és az ah­hoz kapcsolódó egyéb - szol­gáltatások költségeinek fedeze­tére lehet felhasználni. Névre szól, másra át nem ruházható és készpénzre sem váltható, a ki­bocsátás napjától számított egy évig használható fel, szemé­lyenként és évente tízezer forin­tig adómentes. A csekkrendszer második legfontosabb láncszeme a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft., amely szerint ez a ked­vezmény a turizmus minden szereplője számára jó lehetősé­get ígér, kedvező az állampol­gár számára, hiszen adómente­sen juthat támogatáshoz, kisebb költséggel több utazási iroda kínálatából választhat. Felhasználásával növekedhet a belföldi fizetőképes kereslet, dolgoztam a vendéglátásban.-Ma már 57 esztendeje él­nek együtt boldog házasságban. Mikor és hol ismerkedett meg a két fiatal?- Az én édesapám az üveg­gyárban dolgozott, mi 1937- ben jöttünk Tarjánba. Mint ser­dülő lány, eljártam a maiJKct- ■dá_ly^ iskola mögötti területen akkor még működő korcsolya­pályára barátnőimmel együtt. Ott ismerkedtünk meg leendő férjemmel. A barátságból szere­lem lett és 1941-ben összeháza­sodtunk - kapcsolódik be a be­szélgetésbe Aliz néni -, aki szintén a kereskedelmibe járt és az iskola elvégzése után szinte megszakítás nélkül együtt, egy helyen dolgozott férjével.- Valóban, az a pálya, amely nyáron a teniszezőké, télen a korcsolyázóké volt, örök emlék nekünk - mondja Kővágó Ká­roly. - Én a barátaimmal vol­tam épp akkor, amikor meglát­tam az alig 15 esztendős kis­lányt, és azt mondtam neki, hogy vége a csapongásnak, az a lány lesz a feleségem ... Aztán s az idegenforgalmi szolgálta­tók bevétele. Megyénkben a Nógrád Tou­rist Kft. salgótarjáni, Erzsébet téri irodájában igényelhető, ez ugyanis januártól hivatalos képviselője a Hunguest Travel- nek, amely szerződéses jogvi­szonyban áll a csekkek forgal­mazójával, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-vel. A csekkeket 2-4 havi részletfizetéssel is meg lehet rendelni. Megvásárolhatják a csekke­ket jogi személyek, üzemek, alapítványok, társaságok, vál­lalkozók, költségvetési intéz­mények, önkormányzatok. Fel­tétel, hogy egy-egy munkáltató az éves munkavállalói (állomá­nyi, tagsági) létszámának két­szeresét kitevő alkalmazottak részére rendelheti meg, s az egy személy részére megvásárolt csekkek névértéke nem halad­hatja meg az ötvenezer forintot. További vásárlói az úgyneve­zett inaktív rétegek, tehát a nyugdíjasok, munkanélküliek, szövetkezeti járadékban, bale­seti járulékban, gyes-en, gyed­en lévők és ösztöndíjasok, akik valóban együtt dolgoztunk, az acélgyári olvasóegylet kaszinó­jában kezdtük, szinte minden héten volt valamilyen rendez­vény cserkészeknek, hét vége­ken a katolikus bálok. Az álla­mosítás után én a kaszinó alatti konyhát működtettem, később a vendéglátó-vállalat munkatár­saként rövid ideig a volt városi tanáccsal szembeni Jégbüfé ve­zetését bízták rám, a Karancs utca sarkán a Jóbarát étterembe a feleségem került. A Salgó ét­terem megnyitása után már vé­gig, nyugdíjaztatásig együtt dolgoztunk, emlékszem, nagy sikere volt az előfizetéses ét­keztetésnek. Nem volt szó eddig a család többi tagjáról.- A Jónástelepen laktunk 1948-tól mintegy 20 évig. Két lányunk az Acélgyári úti isko­lába járt. Hugi szerette a spor­tot, így versenyeket is nyert, ő ma Budapesten él. Dobor De­zső sportriporter a férje, pont a negyvenötödik házassági érfor­dulónkon, szeptember 18-án esküdtek. A másik lányom, Aliz itt él Turjánban. Két-két gyermeke van mindegyikük­nek, így aztán nem gond őket látni, hol itt vagyunk, hol a má­sik családnál, vagy ők jönnek.- Azt hallottam, hogy az egy­kori acélgyári kultúrélet nagy zenésze és karmestere, Krajcsi Lajos a testvére?- Igen, mi Krajcsi család va­gyunk. Édesapám Krajcsi Mi­hály, a bátyám volt a zenész, nekem a katonaságnál kellett fi „magyarosítani”, mert csak azt engedték szabadságra és kime­nőre, aki magyarosít. így lettem én Kővágó. Ez a Gömbös-kor­mány fura intézkedése volt, de itthon mindenki megértette és nem volt belőle semmi prob­léma. A nyugodtság néha egy-egy deci tokaji aszú, napi négy-öt cigaretta, csak úgy elpöfékelve, nem „letüdőzve”, no, és a hű­séges házastárs, a jó gyerekek és az unokák. Deák F. e célból szintén a Hunguest Travel képviseletét ellátó Nóg­rád Tourist tarjáni irodájához forduljanak. A rendelés olyan személyektől fogadható el, akik adóazonosító jellel rendelkez­nek. A jövedelmi viszonyokat igazolni kell, például a nyugdí­jasszelvény bemutatásával. Az egész évi üdülési támoga­tás mértéke jövedelemfüggő: 25 ezer forint havi nettó kere­set, nyugdíj esetén személyen­ként 10 ezer, 25-30 ezer forin­tos sávhoz tartozóknál kilenc­ezer, és így tovább. 45 ezer fo­rint felett pedig ötezer forint a kedvezmény. A nem aktív ke­resők számára volt munkáltató­juk, érdekvédelmi, karitatív és más szervezetek, egyesületek is megvásárolhatják a csekkeket. Érthető, hogy Nógrádban is nagy az érdeklődés az új rend­szerű üdültetés iránt. A sietség­nek nem csak az összegkorlát az oka, szerepet játszik ebben az is, hogy a főként kispénzű igénylők a szintén behatárolt, olcsóbb, elő-, utószezoni prog­ramokra szeretnének helyet szerezni. Bővebb tudnivalókért a Nóg­rád Tourist salgótarjáni, Erzsé­bet tér 3. szám alatti irodájához forduljanak. (mj) Ezt a hevítéses kezelést, melyet hyperthermiának neveznek, operatív úton el nem távolítható tumorok esetében alkalmazzák, amikor a daganat nagysága mi­att besugárzással vagy kemote­rápiával neru lehet megfelelő eredményt elérni. „Eddig 350 beteget kezel­tünk a túlhevítéses eljárással. Sok esetben a daganatok any- nyira összezsugorodtak, hogy azután vagy ki lehetett őket operálni, vagy pedig jobban re­agáltak a hagyományos sugár- kezelésre” - jelentette be dr. Johanna Gellermann, a berlini Virchow klinika professzora. Hogy a beteg ne szenvedjen égési sérüléseket a mikrohul­lámoktól, felső testét hideg víz­zel töltött szilikontömlővel vé­dik. A hyperthermiás készülék­ben az antennákat körben elhe­lyezve a daganatokra irányítják. Áz antennák által sugárzott mikrohullámok azután körülbe­lül egy órán át legkevesebb 40 fokra hevítik a rákos daganato­kat. Sajnos, néha előfordul, hogy a mikrohullámok egészséges szövetet is hevítenek. Ez olyan erős fájdalmakat okozhat, hogy az ideális 42 fokot nem, vagy csak rövid időre sikerül elérni. A Virchow klinikán a szakér­tők hetente egyszer kezelik a medencetumoros betegeket, összesen hat héten át; nyaki tumor esetében pedig kétszer hetente, összesen három hétig. Közvetlenül a túlhevítés után a betegeket normális sugárterá­piás kezelésre küldik. Horst Sack rákspecialista, az esseni egyetemi klinika pro­fesszora is bízik a hyperthermi- ában. Már sok száz beteget ke­zeltek vele, s az eredmények összességükben örvendetesek. „Amit a kés nem tud gyógyí­tani, meggyógyítja a tűz. Az a betegség, amit tűzzel nem lehet gyógyítani, gyógyíthatatlan - mondta már Hippokratész. Paolo Pontiggia Páduából már régóta specifikus hőterá­piát alkalmaz a rák ellen, meg­lepő sikerrel. A tüdődaganatok 40 százaléka és a mellrákos esetek 70 százaléka mutatott kezelésére javulást. Az elmúlt napokban jelent meg e témáról legújabb könyve „A hő, mely daganatokat gyógyít” címmel a Spirali Könyvkiadónál. „A nagy hő károsítja és el­pusztítja a sejteket, különösen a beteg sejteket, főként akkor, ha ezeket hosszabb időn keresztül teszik ki a hőnek” - nyilatkozta Pontiggia a római "II Tempo" újságnak. 41 fokos hővel gyó­gyít - mint a magas láz. Ez a hőmérséklet árt a rákos sejtek­nek, viszont stimulálólag hat az immunrendszerre. A hőterápia további előnye az, hogy jobban hatnak a gyógyszerek és még elviselhetőbbek is a beteg szá­mára. A hőt különböző utakon lehet a szervezetbe juttatni, így például ultrahang, infravörös besugárzás, sugárterápia útján. Az ALBACOMP Rt. fővállalkozásában ÜZLET ÉS IRODAHÁZ éPm Salgótarjánban, a Rákóczi és Kossuth utca saroktelkén. Magántulajdonú üzlet- és irodarészek megvásárlására tulajdonostársak jelentkezését várjuk a SZÜV. Rt., Rákóczi út 202. alatti épületben. (T./fax: 32/422-428) Megyénkben a salgótarjáni Nógrád Touristnál lehet igényelni Szociálturizmus üdülési csekkel Egyre több nyugdíjas olvasónk keresi szerkesztőségünket azzal az igénnyel: szeretné megtudni, milyen lehetőséget nyújt az üdülési csekk, kik, hol és milyen módon juthatnak hozzá.

Next

/
Oldalképek
Tartalom