Nógrád Megyei Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-22 / 18. szám

1998. január 22., csütörtök Hazai Körkép 5. oldal Kitüntetések a magyar kultúra napján Új művészeti ösztöndíjak Január 22-e, a magyar kul­túra napja alkalmából tegnap kitüntetéseket nyújtottak át művészeknek, íróknak, peda­gógusoknak, egyetemi okta­tóknak, a művelődési és köz­oktatási miniszter pedig új művészeti ösztöndíjak alapí­tásáról tett bejelentést. Göncz Árpád köztársasági el­nök „az egész nemzet hálájának jelképeként” adott át állami ki­tüntetéseket azoknak, akik - mint mondta - „a legtöbbet tet­ték a magyar kultúra fenntar­tása, kiteljesítése és megőrzése érdekében, és hozzájárultak a közös kincshez, a magyar kul­túrához”. A Néprajzi Múzeumban tar­tott ünnepségen Magyar Bálint miniszter arról szólt, hogy tel­jes egészében vállalható az a szellemi és emberi hagyaték, amely a különböző díjak név­adóitól - Máraitól. Szent- Györgyitől, Apáczai Cserétől, Brunszvik Teréztől, Kiss Ár­pádtól, Németh Lászlótól, Ka­rácsony Sándortól, Éltes Má­tyástól - a magyar kultúrára maradt. A művelődési tárca az új művészeti ösztöndíjakkal a fiatal drámaírókat, énekes és hangszeres előadókat, valamint táncművészeket kívánja támo­gatni. Beszámolt arról is, hogy az új - Örkény István-, Fischer Annie-, valamint Fülöp Viktor- - ösztöndíjak létrehozása mel­lett kibővül a Kállai Ernőről el­nevezett ösztöndíj, amelyre a vizuális művészetek művelői valamint a színház- és filmkri­tikusok jelentkezhetnek. Felgyorsulhat az orosz államadósság törlesztése Földben, vízen, levegőben A még meglévő mintegy 600 millió dollárnyi orosz állam- adósságból az idén 242 millió dollárt törleszt az orosz fél. Erről állapodott meg Budapes­ten Gilyán György, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenfor­galmi Minisztérium államtit­kára Mihail Kaszjanovval, az Orosz Föderáció pénzügymi­niszter-helyettesével. Gilyán György a tárgyalás után elmondta: az orosz fél 2000-ig vállalta a felgyülemlett adósság visszafizetését, az idei évre 242 millió dollár értékű áru szállítását ígérte meg. Fel­gyorsulni látszik az adósságok törlesztése, hiszen az eddig el­telt három, évben mindössze 465 millió dollárral csökkent az orosz fél tartozása. Tovább folytatódnak a hadi­ipari szállítások. MiG-29-es repülőgépekhez érkeznek Ma­gyarországra pótalkatrészek. Orosz cégek két hajót szállíta­nak a Mahartnak, ezenkívül a metrókocsik szervizelését is vállalják. Az új dél-budai metró építésében vállalt orosz felaján­lást a magyar kormány nem fo­gadta el az adósság fejében, de annak nincs akadálya, hogy a nyilvános tenderen induljanak orosz vállalatok is. Az elmúlt évben egyébként tovább erősödtek a ma­gyar-orosz üzleti kapcsolatok, aminek eredményeként expor­tunk 21,6 százalékkal növeke­dett és elérte a 842 millió dol­lárt. Az- import értéke azonban ennek kétszerese, 1,7 milliárd dollár. A kereskedelmi mérleg hiánya az idén tovább csökken­het az államtitkár szerint. Madárbarát villanypóznák Több tízezer madár pusztul el villanypóznákon áramütés következtében. Védelmükben most szigetelik a távvezeték- oszlopokat, közölte tegnap a környezetvédelmi miniszter. Megközelítőleg 100 ezer táv­vezetékoszlop - illetve azok kereszttartói - jelentenek ve­szélyt a fészkelő madarak szá­mára. Különösen esős időben vannak kitéve az áramütés koc­kázatának a középtestű, vagy nagy ragadozó madarak (kere­csensólyom, rétisas, vöröská­nya, egerészölyv, fehér gólya, erdei fülesbagoly és egyes sas­fajok). Az áramütötte madarak el­szenesedett teste gyakran okoz rövidzárlatot és áramkimara­dást, s emiatt az áramszolgálta­tók kára is több millió forint. A Központi Környezetvé­delmi Alapból pályázat útján a Madártani és Természetvé­delmi Egyesület, valamint a Magyar Villamos Művek Rt. 30 millió forint támogatást kapott speciális szigetelőpapucsok gyártására. Szerelésük már megkezdődött, eddig 4 ezer póznát tettek biztonságossá. „Forrásoldalról a jövőben sem lehet akadálya annak, hogy minden oszlopra szigetelés ke­rüljön” - hangsúlyozta Baja Ferenc. A madárvédő akció azért is figyelemre méltó, mert egész országra kiterjedő szigetelő- munkát még sehol a világon nem végeztek, (csernyánszki) Egyetértés egy hét különbséggel Az államfő hamarosan kiírja a választások időpontját Göncz Árpád köztársasági elnök tegnap meghallgatta tizenegy párt vezetőinek vé­leményét a májusi parla­menti választások időpont­járól, majd közölte: nem lát döntő különbséget a két dá­tum között. Az MSZP, az Agrárszövetség és a Munkáspárt május 3-át tartja alkalmasnak a választá­sok első fordulójának meg­rendezésére. Az SZDSZ, az MDF, a Fidesz, a KDNP, az FKGP, az MDNP és a Köztár­saság Párt szerint a május 10-e jobb lenne. A MIÉP inkább az első dátumhoz vonzódik. A május 3-a mellett érvelők szerint minél hamarabb hiva­talba kellene lépnie az új kor­mánynak. A másik tábor azt vallja: a későbbi voksolással Harmadika vagy tizediké? elkerülhető lenne, hogy a ko­pogtató cédulák gyűjtése megzavarja a március 15-ei ünnepséget. Az államfő a pártvezetők meghallgatása FOTÓ: FEB/STEFLER BALÁZS után úgy fogalmazott: nem lát döntő különbséget a két dátum között. ígéretet tett arra, hogy mihamarabb kiírja a parla­menti választások időpontját. Mikor robban a drogbomba? A magyar társadalom még mindig nincs tisztában a drog- fogyasztás terjedésének ijesztő méreteivel, s a fiatalokra le­selkedő veszélyekkel - jelentette ki a Ferenczy Europress ér­deklődésére az ORFK illetékese, aki szerint pénz és állami koordináció híján a rendőrség nem sokat tehet. Szabó Zsolt, az ORFK bűn- megelőzési szakmai irányító osztályának munkatársa, a „DADA” program országos koordinátora elmondta: az év eleje óta - túladagolás miatt - hat halálesetről tudnak. Már nemcsak a főváros, hanem a vidék diszkóit is ellepték az Extasy tablettát, Speedet, LSD-bélyeget, ilyen-olyan kapszulákba tömködött, isme­retlen eredetű vegyi anyagokat - sokszor erőszakosan - áruló kábítószer-terjesztők. Mivel maga a fogyasztó sem tud­hatja, hogy a különböző sze­mélyektől beszerzett napi adagban hány százalék a tiszta anyag, s mennyi a hulladék, tévedése az életébe is kerülhet, ha mondjuk egy 10 százalékos töménységhez szokott heroi­nista 20 százalékos anyagot fecskendez be magának. A rendőr főhadnagy szerint a legkedveltebb amfetamino- kat sterilizálatlan körülmé­nyek között, ismeretlen anya­gokból kotyvasztják, s az sem kizárt, hogy olykor méreg ke­veredik a tablettákba. Máskor a vízhiány okoz halált: a „be­lőtt” fiatalok nem jutnak hozzá a kábítószer-bevitel után feltétlenül szükséges többlitemyi folyadékhoz. Né­hány diszkótulajdonos a mosdó csapjainak elzárásával akarja kólavásárlásra ösztö­nözni a szomjazó drogosokat, de erre már nem mindig telik. Szabó Zsolt nem tud a kábí­tószerfüggők számát rögzítő felmérésről, mint ahogy arról sem, hány ember tekinthető egyáltalán kábítószeresnek. Egyesek szerint 30, mások szerint 150 ezer fiatalról van szó. A baj sokkal súlyosabb, mint spkan gondolnák - tette hozzá. Ezért végre oda kellene figyelni a veszélyre figyel­meztetőjelekre. (takács) Használati jogból tulajdonjog Állami ingatlanok társadalmi szervezeteknek Az ingyenes használati joggal rendelkező társadalmi szerve­zeteknek március 1-jéig kell a Kincstári Vagyoni Igazgató­sághoz (KVI) benyújtaniuk igényléseiket, ha meg akarják szerezni az általuk használt ingatlanok tulajdonjogát. A rendszerváltást követően született törvény előírásai alapján mintegy 800, állami tulajdonú ingatlan került tár­sadalmi szervezetek ingyenes használatába. Együttes érté­kük mintegy 20 milliárd forint. Azt a jogszabályt azonban csak tavaly iktatta törvénybe az Országgyűlés, amely lehe­tőséget ad arra, hogy ezeknek az ingatlanoknak körülbelül egyötödére - irodákra, az azokhoz kapcsolódó egész­ségügyi, szociális és egyéb ki­szolgálóhelyiségekre - tulaj­doni igénylést nyújthassanak be. az érintett társadalmi szer­vezetek. A Kincstári Vagyoni Igaz­gatóság a beérkezett igénylé­seket ez év július 1-jéig bírálja el, a szerződéseket pedig vár­hatóan szeptember 1-jéig kö­tik meg. A tulajdonba vételnek egyébként szigorú törvényi feltételei vannak. Az egyik ki­kötés például az, hogy az új tu­lajdonosok másfél évtizedig nem értékesíthetik azt, aminek tulajdonjogát megkapták. A visszamaradó ingatla­nokra a Vagyoni Igazgatóság pályázatot ír ki a társadalmi szervezetek számára. Ez év második felében közzéteszik a számításba jövő épületek listá­ját, és a jövő év márciusáig fogadják a pályázatokat. Horn a BRFK-n járt. Még az idén ki kell dolgozni az orszá­gos közbiztonsági programot, amely 2001-ig határozná meg - a rendőrség számára is - a ten­nivalókat, mondta Horn Gyula miniszterelnök szerdán a Bu­dapesti Rendőr-főkapitányság parancsnoki értekezletén. A kormányfő a Rendőrségi Igaz­gatási Központban tett mintegy kétórás munkalátogatásán. Szabó Iván ötös fogata. A Magyar Demokrata Néppárt 20-25 tagú parlamenti frak­cióra számít a májusi választá­sok után és öt minisztérium ve­zetését vállalná - jelentette be Szabó Iván szerdán, pártja székházában, ahol újságírókkal találkozott. A pártelnök nyilvá­nosságra hozta 134 egyéni kép­viselőjelölt névsorát. Ä 176 vá­lasztókörzet közül 16-ban nem indít az MDNP parlamenti képviselőjelöltet. Zacsek a programfelelős. Szerdán közzétette programel­veit a Maczó Ágnes nevével fémjelzett Új Szövetség Ma­gyarországért politikai szerve­zet. A most bemutatott, Társa­dalmi szerződés című, 16 pont­ból álló tézisgyűjtemény mel­lett készül a szövetség válasz­tási programja is. A munkála­tokat Zacsek Gyula vezeti. Csurka még kivár. A MIÉP februárban köt szerződést vá­lasztási előjelöltjeivel és csak ezután mutatja be őket a nyil­vánosságnak - közölte tegnap Csurka István pártelnök. Peták polgári perei. Ebben a hónapban várhatóan már nem indulhatnak meg a polgári pe­res eljárások Peták István, az MTV Rt. felmentett elnöke el­len - jelentette be a televíziós kuratórium felügyelőbizottsá­gának elnöke. Ladvánszky György szerint nem világos, kinek kell a kezdeményező lé­péseket megtennie, hiszen egyes jogértelmezések szerint a kuratórium vagy annak fel­ügyelőbizottsága csak a hiva­talban lévő elnökkel szemben ' léphet fel, s mint ismeretes, Pe­ták Istvánt már elbocsátották. Királyné kórházba került. Szervezetének nagyfokú le- gyengülése miatt kórházba szállították Király Lászlónét, a tatabányai brikettgyár munkás- tanácsának elnökét, aki az év első 15 napján éhségsztrájkot folytatott a gyár privatizációjá­nak kivizsgálása érdekében. Lassú lesz az utód. A hátra­lévő néhány hétre Lassú István lábodi polgármestert jelölték a nemrég mandátumáról lemon­dott Egerszegi László szocia­lista párti országgyűlési képvi­selő helyére a parlamentbe - je­lentette be az MSZP Somogy megyei szervezetének elnöke. „Hadijelentés” az országos földi sugárzású adók nézőkért folyó csatájáról Főműsoridőben az MTV1 vezet A két országos, földi sugárzású kereskedelmi televízió megje­lenése óta hétről hétre növekszik a nézők - és a hirdetők - ke­gyeiért folyó versengés. E harcban az MTM-SBS konzorcium már fontos pozíciókat hódított meg, de a főműsoridőben még nem rendítette meg a közszolgálati televízió egyes csatornája bebetonozottnak tűnő hadállásait. A január 12-e és 18-a közötti hét toplistájából kiderül: a késő délutáni órákban, fél hattól fél nyolcig a TV2 kereskedelmi csatorna műsora vonzza a leg­több nézőt országszerte: a Sze­rencsekerék című vetélkedőt és a hét órai hírműsort (Tények) naponta több mint kétmillió ember kíséri figyelemmel. Az adó vasárnapi hírmagazinját és az egyes csatornán sugárzott A Hét című műsort egyaránt más­fél-másfél millió ember látta. Az RTL Klub, a másik keres­kedelmi csatorna legnézettebb műsorai ebben az időszakban legfeljebb egymillió nézőt von­zottak, hírműsorukra pedig a legnézettebb napon is csak 850 ezer ember volt kíváncsi. (A magyar RTL híradója csak a TV2 esti hírműsorával áll ver­senyben, mert az MTV1 fél órával később, fél nyolckor su­gározza a TV-Híradót.) Ami az esti időszakot, az úgynevezett főműsoridőt illeti (fél nyolctól fél tízig), a kilenc legnézettebb műsort az MTV1 sugározta. A Vészhelyzet, a Szeszélyes évszakok és a Szom­szédok több mint hárommillió néző érdeklődését keltették fel, akárcsak az este kilenckor vetí­tett amerikai akciófilm, Az élet mindig drága. Körülbelül két és fél millióan nézték az X-aktá- kat, s Juszt László műsorát, a Kriminálist. Ebben az időszak­ban a TV2 legnézettebb műsora a szintén kilenc órakor kezdődő Rex felügyelő volt, amelyet 2,1 millió néző látott. Ami még érdekes: a fél nyol­cas TV-Híradó ennél kevesebb, kétmillió nézőt vonzott csak, míg - az AGB Hungary Kft. felmérése szerint - a Frideri- kusz-show 1,9 millió nézőjével csak a lista 12. helyét tudta megcsípni. T. J. Magyar világszabadalom. Szemüvegre csíptethető miniatűr képernyőt szerkesztett három magyar feltaláló: Kézi László, Holakovszky László és dr. Nagykálnai Endre (képün­kön). A csodakészüléket tegnap mutatták be Budapesten. A csöppnyi monitornak sebészek, pilóták és számítógép-kezelők vehetik nagy hasznát munkájuk során, fotó: feb/kallus györgy

Next

/
Oldalképek
Tartalom