Nógrád Megyei Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-15 / 12. szám

1998. január 15., csütörtök SZECSENY Megyei Körkép Nógrád Megyei Hírlap Erdős István jegyzete Mégis gyógyul a beteg Mert rossz, kártékony, an- tihumánus, jövöellenes. Az USA-ban régen megszüntették a pontozás szisztémáját, be­csületesen kifizetik az orvosi számlákat, mert kiderült, a gyógyító teljesítményeket nem lehet úgy mérni, mint a fizikai munkát. . . Csak nálunk for­dulhat elő, hogy egy kitűnő nagy kórházban elfogyhat az életmentő szívműtétek „ke­rete” , s egy másik kórházban meg a betegnek kívülről kell behoznia a gyógyszereket, mert itt már arra sem futja. Megint másutt fölöslegesen kioperáltak egy betegből egy nélkülözhetetlen szervet, mert az a műtét igen jól „fizet”. Kitűnő gyakorló orvosok, az orvosetika klasszikusai A z orvosi kamara is ponto­san tudja, a sorozó orvos, az ügyész, a bíró is: nincs minden rendben a szakértői nyilatkozatok körül. A pol­gárnak kellene eligazodnia: hol, miféle árjegyzék szerint kell „jattolnia”, ha pecsétes papírt akar katonai felmen­téshez, baleseti kártérítéshez, idő előtti nyugdíjazáshoz?- Sajnos, Magyarországon olyan a szakértői működés rendszere, hogy nem lehet megfogni a korrupt papírpe­csételőket - mondja szomo­rúan egy kisvárosi ügyész, s ha a szisztémán nem változ­tatnak, ez így lesz még tíz év múlva is .. . Vannak falvak ahonnan úgy érkezik katonai sorozásra tucatnyi fiatalember, hogy mindegyiknek egyazon beteg­ségről, egyforma szövegezésű igazolás van a zsebében: „be­teg”. Nincs mit tenni, tudomásul kell venni a dokumentumokat. Mint ahogyan tudomásul kell venni az egészségügyi intéz­mények, kórházak, anakro­nisztikus finanszírozási rend­szerét, a pontozási szisztémát. Le kell nyelnünk az abszurdi­tásokat. Vajon miért? Bete­gek, orvosok, önkormányza­tok egyformán panaszolják: „csípi a szemüket” az Ameri­kából importált pontozásos pénzleosztás. egyformán állítják: az egész­ségügyi irányítás szerepté­vesztésben van. Az üzleti ra­cionalitás mítosza - a gyógyí­tás valósága, a kiskereske­delmi szolgáltató medicina - s a gyógyító kapacitások megőrzéséért folytatott orvos­küzdelem erkölcsi ereje min­dennap összeütközésbe kerül. Az orvos feltétlenül az ember mellett áll az apparátussal szemben, s úgy a polgár is az orvos mellett van. Cjmár-már csodálja, hogy a u népjóléti gondoskodás rossz törvénykezése, szabá­lyozása ellenére még meg­gyógyul a beteg . . . Idegennyelv-tanárok Regionális Egyesülete (IRE) Nógrád megye is érdekelt JL v BATONYTERENYE A Határőrség sikeresen teljesítette feladatát - Évértékelés Balassagyarmaton Nem érdemes próbálkozni Ferencsik Pál ezredes a beszámolóját tartja fotó: rigó tibor Bármely idegennyelv-szakos, illetve nem szakos, de idegen nyelvet tanító tanár, aki óvo­dában, általános iskolában, középiskolában vagy felsőok­tatási intézményben (állami, egyházi, magán) oktat tagja lehet a Borsod, Hajdú, Heves, Szabolcs és Nógrád megyét magában foglaló egyesület­nek. Pártoló tagként beléphet bárki, aki az idegennyelv-oktatást fon­tosnak tartja, annak minőségi és szervezeti kérdései érdeklik. Az egyesület céljai között az alábbiak szerepelnek. A korszerű idegennyelv-tanítás szemléleté­nek kialakítása (szülők, diákok, kollégák, oktatásirányítók stb. körében) például a nyelvoktatás életkori szakaszainak módszer­tani egyértelműsítése. A tapaszta­latcsere fórumának biztosítása a különböző idegen nyelveket ta­nító szakemberek között (mód­szerek, eljárások cseréje, multi­kulturális szempontok figye­lembe vétele). A keleti régió ha­tékonyabb ellátása szakmai in­formációkkal a módszertan, tan­könyvek, szakkönyvek, tanterv- és iskolafejlesztés, oktatási kuta­tások, vizsgálatok, jogszabályi változások stb. területén. Az ide­gennyelv-tanárok belföldi és kül­földi (tovább)képzésének támo­gatása (részvétel továbbképzési programokban, taneszközfejlesz- tésberi, segítségnyújtás tovább­képzési programok közötti vá­lasztásban stb.). Az egyesületi tagok munkájá­nak várható „mellékhatásai”: az egész oktatásügy korszerűsítésé­nek „katalizátoraiként” befolyást gyakorolhatnak az oktatásüggyel kapcsolatos szervezeti és tartalmi döntésekre (iskolai, fenntartói és országos szinten). A regionális egyesület meg­alakulásának ideje: január 17., szombat. Helye: Miskolc, Avasi Gimnázium, Klapka György út 2. sz. Jelentkezési lapok Salgótar­jánban, a Bolyai János Gimná­ziumban igényelhetők Holesné Csige Ilonánál, a Socrates Nem­zeti Iroda megyei képviselőjénél. (Folytatás az 1. oldalról) igazgatóság elhelyezési körül­ményeit, s kiemelt figyelmet for­dítottak a végrehajtó szolgálat el­lenőrzésére. A határőrségnél be­következett változások révén nagy mértékben sikerült enyhí­teni a megye, de elsősorban Ba­lassagyarmat és a határmenti te­lepülések munkanélküli helyze­tét. Az igazgatóság a számos vál­tozás, átszervezés mellett ered­ményesen teljesítette alapfelada­tát. Kiemelte, hogy 43 ország ál­lampolgárai kíséreltek meg vagy követtek el jogellenes cselek­ményt, azonban több mint 76 százalékukat elfogták. Az igazgatóság parancsnoki és személyi állománya napi felada­tainak ellátása mellett készült fel az új határőrizeti törvényből származó átszervezésre és az olyan új feladatokra, amelyeket a nyomozati jogosítványokkal kap­tak. Az igazgató külön kiemelte a társ rendvédelmi szervekkel való jó együttműködést, az önkor­mányzatok támogató magatartá­sát, s köszönetét mondott min­denkinek, aki a határőrségnél le­(Foly tatás az 1. oldalról) nem szüntethető jelenséggel kell szembenézniük azoknak, akik meg szeretnék óvni a to­vábbi hasonlóktól a kórházat. S ez nem minden. A portások (mivel zömmel hölgyekről volt szó) az erőszakos látogatókkal, szemben gyakran sikertelenül léptek fel, a látogatási rend be nem tartása pedig zavarta az osztályok munkáját. Mint arról Horváth Péter tá­jékoztatott, a megfelelő szolgál­tatást nyújtó vállalkozás kivá­lasztására pályázatot hirdettek. A tizenegy jelentkező cég kö­zül végül öten maradtak ring- ben. S a bíráló bizottság javas­zajlott - és még zajló - nagy át­alakulásban segítséget nyújtott nekik. Az igazgatói beszámolót köve­tően az igazgatóság osztályveze­tői, a határőrizeti és határfor­galmi kirendeltségek vezetői ad­tak számot a közvetlen területü­kön történt változásokról és a végzett munka eredményéről és tapasztalatairól. A tanácskozáson szót kértek a társ rendvédelmi szervek jelenlévő képviselői és értékelték együttműködésüket és latát figyelembe véve, a balas­sagyarmati Három Testőr Bt. pályázatát fogadta el a főigaz­gatónő. Kérdésünkre azt is kö­zölte a gazdasági igazgató, hogy a biztonságiak munkája „alapvetően nem kerül többe,” mint korábban a portaszolgála­tot ellátó személyek alkalma­zása. (Az évi megközelítően hatmilliót alapul véve a felvé­teli részlegnél, a főportánál, a két épületben mozgó járőri szolgálatot teljesítő, illetve a parkolóban lévő, tehát összesen négy biztonsági őr alkalmazá­sával járó együttes havi kiadás durván mintegy félmillió fo­rint.) további támogatásukról biztosí­tották a határőrséget. Kiss Kálmán vezérőrnagy az­zal kezdte felszólalását, hogy a Balassagyarmati Határőr Igazga­tóság megfelelt az országos pa­rancsnokság által támasztott kö­vetelményeknek és feladatoknak. Úgy fogalmazott, hogy ez azért is dicséretre méltó, mert a határőr­ség az egyik legbonyolultabb évét zárta tavaly. Szólt az új, ta­valy életbe lépett határőrizeti tör­vényről, mint olyan vezérfonal­ról, amely az ezredfordulón túl is meghatározza az Európa Unióban is a határőrség feladatait. Smitnya Sándor méltatta a ha­tárőr igazgatóság sikeres munká­ját és megköszönte azt a lelkiis­meretes tevékenységet, amit a ha­tárőrök produkáltak, s a további­akban is ennek folytatását szor­galmazta. Az elismerésnek kéz­zelfogható jeleként bejelentette, hogy a közgyűlés Kiss István őr­nagyot, az ipolytamóci határ­őrizeti kirendeltség vezetőjét jutalomban részesítette, Eli Zol­tán ezredest, az igazgatóság rendészeti igazgatóhelyettesét dísztőrrel jutalmazta. Pádár András A portások - akik egyben a liftet is kezelték - egy részétől a most zajló leépítések keretében megvált a kórház, de vannak, akik liftkezelőként maradhat­tak. A biztonságiak fényképes igazolvány segítségével ellen­őrizhetik, kórházi dolgozó kí- ván-e belépni az épületbe. Fel­adatukhoz tartozik a csomagok, autók szúrópróbaszerű ellenőr­zése. Azoknak a járóbetegek­nek, akik a főépületben történő vizsgálat céljával érkeznek, ajánlatos a felvételi részlegnél lévő bejáratot igénybe venni. Itt biztonsági őrrel találkoznak, aki az eligazodásban segít. (mj.) RÉTSÁG ______ 3- oldal Hí rek Mikszáth-napok Pásztó - Az egész heti programsorozat részeként tegnap a Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postafor­galmi Szakközépiskola földrajzi vetélkedőt, angol szépkiejtési versenyt és meghívásos fiú kosárlab- datomát rendezett. Adóankét Miskolc - A Magyar Adó- tanácsadók Országos Egyesületének Észak-ma­gyarországi Területi Szer­vezete - amelynek Nógrád megyei tagsága is van — január 21-én, szerdán 8.30 órától 15 óráig adóankétot rendez a Bokréta u. 1. sz. alatt. Napirenden az adó­bevallások változásai sze­repelnek az APEH szak­embereinek közreműködé­sével. Tankönyv-program Salgótarján - A Kodály Zoltán Általános Iskola január 15-én, csütörtökön 14 órától megrendezi az Apáczai Kiadó szakmai programját az iskolában. Nádasdi István Miért vá­lasztottuk az Apáczai tan­könyvcsaládot? című elő­adását követően bemutató órák lesznek (1. osztály: magyar irodalom, 3. osz­tály: matematika, 4. osz­tály: magyar irodalom, 5. osztály: ének-zene, 6. osz­tály: ének-zene, 6. osztály: biológia) A programhoz könyvkiállítás, vásár és könyvtombola kapcsoló­dik. Felújítás önerőből Ludányhalászi - Össze­fogtak a helyi fiatalok, s csaknem teljesen önerőből megkezdték a kultúrház volt klubhelyiségének fel­újítását. Galériát, úgyne­vezett tévészobát, büfé­részt alakítottak ki az egy­koron is fiatalok által használt, elhanyagolttá vált helyiségben. Jelenleg egy konditerem kialakítá­sán dolgoznak, melyhez a belső teret is megnagyob­bították az alap mélyítésé­vel. Fogadószoba Salgótarján - Boldvai László országgyűlési kép­viselő január 16-án, pénte­ken 13 órától tart fogadó­napot a városházán. Fegyelmezetten jegyzeteltek a határőr tisztek Tizenegyen jelentkeztek, öten pályáztak, gyarmati vállalkozás lett a befutó „Három Testőr” a kórházban Az országgyűlés az önkormányzatok zsebéből fizeti a támogatásokat Milyen év vár a községekre ? (Folytatás az I. oldalról) Egyéb, pénzzé tehető vagyona nincs az önkormányzatnak, az Émász- és a gyógyszertári rész­vényeket már eladták. Markó Antal, Szügy polgár- mestere összességében nem látja borúsan a helyzetet. Mint mondta, 1997-hez képest néhány esetben valamivel jobb év vár­ható. Bizonyos területeken nö­vekednek a normatív állami tá­mogatások. Ide tartozik a szociá­lis terület, ugyanakkor viszont itt új feladatokat is kapnak az ön­kormányzatok. A fejlesztéseket tekintve, a szennyvíz- és csator­naberuházásnál, valamint a szennyvíztisztításnál nő a forrá­sok köre, ezek pályázatok útján érhetők el. Most több lehetősé­gük lesz azoknak, akik ilyen be­ruházások előkészítésén, megva­lósításán dolgoznak. Nem bő­vülnek azonban a településüze­meltetésre fordítható források. Óriási kérdésnek tartja a pol­gármester, hogy az új szociális törvény kapcsán milyen terheket tudnak majd finanszírozni az önkormányzatok, hiszen az ál­lami támogatás a kiadásoknak legfeljebb 70-80 százalékát fe­dezi, a hiányzó pénzt helyben kell kigazdálkodni. Kedvezőbb pozíció Az előjelek kedvezőtlenek, lé­vén, hogy liberálisan fogalmaz­ták meg a törvényt, jóval na­gyobb lesz a támogatottak köre, mint amennyire számítottak. Ma nehéz megmondani, honnan ve­szik majd el a pénzt a helyható­ságok, de nyilván a fejlesztési források (ha vannak), és az in­tézmények sínylik meg az intéz­kedést. Markó Antal kitért arra is, lé­nyegesen kedvezőbb pozícióból indulnak idén azok az önkor­mányzatok, amelyeknek sikerült rendezniük a belterületi földek értékét, túl vannak az intéz­ményhálózat korszerűsítésén, és korábban körjegyzőséget hoztak létre. Szügyben ebben az évben a tisztítótelep korszerűsítésén túl az utak, járdák karbantartását, a település szépítését, parkosítását tervezik, és az eddiginél maga­sabb szintre akarják vinni az in­tézmények karbantartását. E te­rületeken 1997-hez képest ked­vezőbb lesz a helyzet. Sirkó József, Sóshartyán polgármestere is a „hiányos” ál­lami támogatásokat tette szóvá. 212 gyereknek adják minden hónapban a 2300 forintos gyer­meknevelési támogatást, de en­nek csak 70 százalékát kapják meg. Idén 55 ember jövedelem- pótló támogatása telik le, de ha közmunkást akar alkalmazni az önkormányzat, akkor az ő béré­nek is csak 70 százalékát kapja meg, a többit pótolnia kell. Minek a terhére ? Ezeket az összegeket ki kell fi­zetni, de csak valaminek a ter­hére lehet. Víz, gáz, szennyvíz és telefon már van Sóshartyán- ban, igaz, a gázberuházásra fel­vett hitelt évi 2,5 millió forinttal törlesztik - tíz évig. Addig el sem adhatják a rendszert. A szo­ciális törvény legalább évi két­milliós többletkiadást jelent az önkormányzatnak, és az már lát­ható, hogy a tervezett útfelújí­tásra nem lesz pénz, mint ahogy a temetői hűtőkamrára sem. Egyre több hatás- és jogkört kap az önkormányzat, ugyanakkor az az elvárás vele szemben, hogy csökkentse a létszámot, és emel­lett elegendő pénzt sem adnak a többletmunkához. A polgármes­ter tökéletesen egyetért azzal, hogy a kormány igyekszik meg­oldani a szegényebb rétegek tá­mogatását, de azzal már nem, hogy ezt az önkormányzatokra terheli. Arról már nem is be­szélve, hogy a polgármestert, a képviselőket, a helyben elérhe- tőket szidják mindazok, akik kimaradnak a támogatásokból. Ipolytarnócon túl vannak a költségvetési számításokon, és mint a legtöbb önkormányzat, ez a település is forráshiányos, így kénytelen lesz megint az önhibá­ján kívül hátrányos helyzetű te­lepülések támogatási lehetősé­géhez nyúlni. Ipolytarnócon a legfőbb probléma a pénztelen­ség, sok a munkanélküli és a többgyermekes család. A fenti­ekben már sokat emlegetett gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban Tisza Attila pol­gármester úgy fogalmazott, az a gyerekeket tekintve jó, csakhogy a törvényhez a törvényhozók nem biztosították a pénzt, azt majd az önkormányzatoknak kell valahogy előteremteniük. „Jobb évünk lesz” Az intézmények karbantartására idén is sor kerül, vannak elkép­zelések a falu szépítésére és pá­lyázatokon is szeretne indulni az önkormányzat, kihasználva azt a lehetőséget, hogy már jobban támogatják az idegenforgalmat. Tisza Attila összességében bí­zik benne, jobb évük lesz, mint tavaly. Dudellai Ildikó

Next

/
Oldalképek
Tartalom