Nógrád Megyei Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-29 / 302. szám
1997. december 29., hétfő SporTTüköR 9. oldal Korosztályos tenisz-világbajnokság, Orange Bowl Gubacsi Zsófia világbajnok ! Az Orange Bowl elnevezésű nem hivatalos ifjúsági tenisz-világbajnokságon a 16 éves Gubacsi Zsófia a belga Cristers oldalán aranyérmet szerzett a 18 évesek párosviadalában. A magyar-belga kettős a második helyen kiemelt Pas- tikova, Fernandez cseh-me- xikói duót győzte le három játszmában, 5:7, 6:4, 6:3 arányban.-Zsófia boldogan kiáltotta a telefonba, hogy világbajnok! A 14 éves korában, egyéniben szerzett ezüstérme után most aranyhoz jutott - nyilatkozta az édesapa, Gubacsi Mihály. - A nagyszülők voltak most mellette, mi majd januárban szeretnénk hozzá kiutazni a San Antonio-i teniszakadémiára. Várhatóan március végén jön majd haza Zsófia, addig több versenyen is szerepel. A tervek szerint januárban rajthoz áll az ausztráliai nemzetközi bajnokságon is a juniorok versenyében. Férfi és női úszó-világbajnokság, Perth Kedvezménnyel a vébére Hétfőn 14.25-kor a Ferihegy I-röl utazik el a magyar úszóválogatott Londonba. Az angol fővárosból másnap reggel indul a küldöttség az ausztráliai Perth-be, a világbajnokság színhelyére. Érdekesség, hogy Rózsa Norbert és Czene Attila csak kedden kel útra. A két olimpiai bajnok ugyanis a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) kedvezményes utazását veheti igénybe. Kedden indulnak Ferihegy II-ről Münchenen keresztül Kuala Lumpurba, majd Perth-be. így csak három órával később érkeznek Ausztráliába, mint a többiek. A magyar vb-küldöttség Férfi versenyzők: Rózsa Norbert, Czene Attila, Horváth Péter, Zubor Attila (Sport Plusz OTP SE), Szabados Béla (FTC- Print 17), Güttler Károly, Bat- házi István (CIB-Spartacus). Nők: Kovács Ágnes, Jakab Dóra (CIB-Spartacus), Kiss Annamária (Dunaferr SE), Nyíry Anna (Csík Ferenc DSE). Vezetők: Széchy Tamás, Kiss László (szövetségi kapitányok), Banka Péter, Túri György (edzők), Baranyai István, Bacsa István (gyúrók), dr. Szabó József (a válogatott keret orvosa), Hauer Péter (technikai munkatárs), dr. Tóth Ákos (csapatvezető). Kurier nemzetközi teremfoci-torna, Bécs Nekünk nem terem babér (?) Három vereség a bécsi teremlabdarúgó-tornán szereplő magyar csapatok szombati mérlege. A Ferencváros két alkalommal, az Újpest pedig egyszer maradt alul osztrák ellenfeleivel szemben. Az A-csoportban az FTC első találkozóján 1-0-ra kapott ki az Austria Wientől, majd 5-3-ra a Rapidtói. Az Újpest az Admira Mödlingtől szenvedett 4-2-es vereséget. Az FTC góljait Horváth és Limperger (2) szerezték. Az A-csoport állása: 1. Austria 7 pont, 2. Rapid 6, 3« WFV- válogatott 4, 4. Ferencváros 0. A B-csoportban az Újpest két gólját Kozma szerezte. Itt a Vienna vezet hat ponttal a hárompontos Sturm és az Admira előtt. Az ÚTÉ pont nélkül utolsó. Gyorskorcsolya - Világcsúcs női 500 méteren Mínusz egy szempillantás A kanadai gyorskorcsolyázók Calgaryban megrendezett olimpiai válogató viadalán Catriona Le May-Doan 19 századot faragott le az általa tartott 500 méteres világcsúcsból. Az új sprintklasszis 37.71 mp alatt teljesítette a távot. A kanadai gyorskorcsolyázónő egyébként az 1500 méteres távon is világcsúcstartó.-Ha nem követek el kisebb hibákat, még többet is lefaraghattam volna a világcsúcsomból - értékelte boldogan, de mégis reálisan a futam után teljesítményét Le May-Doan, aki a régi világrekordot november 22-én állította fel 37.90 másodperccel. Megkezdődött a salgótarjáni téli teremfoci-bajnokság — Meglepetések az első fordulóban Góllövö-tudományt oktatott a Coca-Cola Gl.: Németh Cs. (2), Czék- mán, Drajkó, Tótfalusi, ill. Jakab, Czikora. Kiállítva: Girtl. A második félidőben állva hagyták ellenfelüket a magasabb sebességfokozatra kapcsoló főiskolások. * * * Szilaj - VGÜ 3-2 (0-0) Vezette: Ágoston. Szilaj: Berki - Bonivart, Susán, Toldi, Földi, Brestyánszki, Mocsányi, Balázs, Tavaszi, Horváth. VGÜ: Mészáros - Oláh E., Oláh L., Nagy, Hideg, Oláh K., Varga, Danyi, Eged, Kovács, Oláh Zs., Nagy. Gl.: Brestyánszki, Susán, ill. Kovács, Oláh E. Húsz percnyi tapogatózást követően beindult a gólgyártás. * * * Tip-Top - Palócokért 5-3 (3-1) Vezette: Tóth. Tip-Top: Re- viczki - Mihalkó, Kegye Z., Mátrai, Szabó, Lakatos, Kegye V., Letovai, Szőke, Homyák, Lászlók. Palócokért Alapítvány: Nagy - Szilágyi, Bacsóka, Bozó G., Szeles, Miklós, Ferrov, Gyetvai, Pünkösdi, Mészáros, Bozó A., Illés. Gl.: Kegye V. (2), Lászlók (2), Szabó, ill. Mészáros (2), Gyetvai. Kiállítva: Mihalkó. Az egykori bátonyi focistákat felvonultató Tip-Top papírforma győzelmet aratott. A december 29-i játéknap műsora: 16 óra: Coca Cola - Városháza. 16.50 óra: Stromfeld - Szolgáltató. 17.40 óra: St. Petőfi 6/b - Cered. 18.20 óra: Therwoolin - SBTC. 19.10 óra: Áfész - Club Gabi. Az elmúlt évek hagyományaihoz hűen ezúttal is megtelt a Salgótarján Városi Sportcsarnok nézőtere a népszerű teremfocibajnokság pénteki nyitófordulóján. A szikrázó, színvonalas mérkőzések gyorsan magukkal ragadták a nagyérdeműt, így elmondhatjuk: fantasztikus hangulat uralkodott még szombaton is a csarnokban. A második körben az A- és B-csoport győztesei a vesztesekkel találkoznak majd, így esetleges győzelmük esetén már a legjobb nyolcban érezhetnék magukat a Coca-Cola, a Therwoolin, valamint a Club Gabi és Szolgáltató játékosai is. Persze ehhez valószínűleg lesz hozzáfűzni valójuk az első fordulót pont nélkül záró együtteseknek is... Az „üdítősök” magabiztosan gyűrték le a Stécé-öregfiúkat Club Gabi - Stromfeld 5-0 (1-0) Vezette: Tóth. Club Gabi: Kormos G. - Gál F., Szegedi, Marosi, Hakkel, Gál Gy., Kakuk, Sztankó, Lavrincz, Tóth, Ista- novszki. Stromfeld: Révai - Janik, Bozó, Ulmann, Hasznos, Tarján, Rábaközi, Nagy, Csáki, Kiss. Gl.: Szegediül, Istanovszki. Sztankó. A második játékrészben nyújtott teljesítménye alapján teljesen megérdemelten nyert a beszterce-telepi gárda. * * * SBTC - Coca-Cola 2-7 (1-4) Vezette: Schreng. SBTC: Hiesz - Juhász, Cséki, Lipták, Mohácsi, Földi, Marcsok, Kovács, Kisbali, Szoó, Horváth. Coca- Cola: Simon - Gáspár, Nyerges, Molnár, Toldi, Váradi, Sebestyén, Omyik, Ponyi. Gl.: Mohácsi (2), ill. Váradi (3), Omyik (3), Nyerges. Az erőtől duzzadó coca-co- lás fiatalok ellen nem volt esélyük az egykor szebb napokat látó kedvenceknek. * * * Városháza - Therwoolin 2-3 (2-1) Vezette: Ágoston. Városháza: Lehoczki - Petrény, dr. Csonka, Králik, Sipkó, Rigó, dr. Gál, Sándor, Bodor, Rozinán T. Therwoolin: Vári Zsédely, Angyal, Géczi, Csonka, Balya T., Berkes, Balya Cs., Lisztóczki. Gl.: Balya T. (2), Berkes, ill. Rigó, dr. Csonka. A kapu előtti határozottság döntött az üveggyapotosok javára. A városháza támadói egy idényre való gólhelyzetet puskáztak el ezen a napon. * * ,,,i , Szolgáltató - Áfész ,6-5 (2-2) Vezette: Telek Á. Szolgáltató: Szerencsés - Borbély, Jánosi, Bán, Miklós, Korim, Oravecz, Dóra J., Bocsi, Jedlicska. Áfész: Vámos - Dóra Z., Bottyán, Laczkó L., Varga, Langár, Fejes, Mogyoró, Laczkó G., Ista- vonszki, Seregi, Baranyi. Gl.: Dóra J., Oravecz, Borbély, Jánosi, Bán, Korim, ill. Fejes (2), Istanovszki (2), Dóra Z. Szoros mérkőzésen Dóra J. rutinja sokadszor döntötte el a három pont sorsát. * * * Juhász Könyv - Ideál 6-7 (2-3) Vezette: Pusnik. Juhász Könyv: Mócsány - Kábán, Oláh, Rusz- nyák, Tőzsér, Forgács, Somoskői, Korek, Csongrádi. Ideál Standard: Farsang - Erdős, Mojzes, Takács, Homyák, Oszvald F., Oszvald I., Cseré- nyi, Szopóczi, Németh. Gl.: Rusznyák (3), Oláh (2), Forgács, ill. Erdős (2), Németh (2), Oszvald F., Cserényi, Tőkés. Kiállítva: Korek. A jó neveket felvonultató Juhász Könyv elleni győzelemmel megnőttek az Ideál továbbjutási esélyei. * * * Főiskola - Tartós Kft. 5-2 (2-2) Vezette: Schreng. Főiskola: László - Szabó, Bodor, Horváth, Girtl, Czékmán, Bencsok, Németh Zs., Drajkó, Németh Cs., Tótfalusi, Nagy. Tartós: Pisák - Boskó, Bozó, Jakab, Márton, Szentpéteri, Rigó, Herczeg, Batta, Lukinich, Czikora. Jubilál a Szlivka László-emléktoma Gyerekfocisták a pályán Az idén immár tizedik alkalommal rendeznek tornát Salgótarján és környéke legjobb gyermekfocistái számára - a felnőttek mérkőzései közé beékelve - az SBTC 1978-ban, mindössze 22 éves korában elhunyt labdarúgója, Szlivka László emlékére. A Szlivka László-emléktor- nák során igen sok tehetséges futball-palánta tűnt fel. Az idei tornán két vidéki - a Karancslapujtő és a Cered -, valamint négy salgótarjáni csapat: az Arany, a Gagarin és a Petőfi iskola két csapata jutott a legjobb hat közé. Az első mérkőzések eredményei, A-csoport: Petőfi 6. a - Petőfi 6. b 7-2 (5-2) Petőfi 6. a: Liska A. - Herczeg T., Racskó Á., Kaposvári D., Kail B., Isdinszki G., Kancsulik V., Grúsz T. Edző: Póka György. Petőfi 6. b: GodóG.-Páldi Sz„ Pál B„ Tóth T„ Makkai D., Berki F., Futó D., Sarkadi Zs. Edző: Póka György. Gl.: Grúsz (4), Kaposvári (2), Isdinszki, ill. Makkai, Sarkadi. B-csoport: Karancslapujtő - Arany 6-2 (4-1) Karancslapujtő: Majer P., (Besenyei T.) - Rácz Roland, Hegedűs D., Miklós P., Rácz Á., Orosz Zs., Szalai T., Híves B., Mezőfi D., Rácz R. Edző: Novák Gyula. Arany: Krajcsik - Oravecz Cs., Oláh Gy., Ilyés G., Noszky G., Dudás Á,, Szől- lősi R., Ivanics A. Edző: Dudás Ferenc. Gl.: Miklós (2), Rácz Á. (2), Híves (2), ill. Noszky, Dudás. (e.a.) Az olasz AC Milan is érdeklődik iránta - A Cég ’88-cal a Juventus adidas Top 18 országos teremlabdarúgó-torna döntőjében is játszik Jávor István teremben és a nagypályán is otthon van A kispályás labdarúgásban - honi viszonylatban - az egyik legkiemelkedőbb játékos a 26. évében járó Jávor István. A technikás labdarúgó a Külker-Kappa FC-ben játszik 1993-tól, nagypályán másfél esztendeje mutakozott be az első osztályban a BVSC színeiben, majd a BKV-Előréhez került kölcsönbe. Ez év nyarától az NB II Keleti csoportjában szereplő Palotást erősíti. A nagypályán harmadik vonalas dél-nógrádi gárda Cég ’88 néven indult a Juventus adidas Top 18 elnevezésű teremtornán, ahol bejutottak a január 11-i döntőbe. Az eddigi sikerben döntő szerepe volt Jávor Istvánnak is. Vele beszélgettünk.- Hogyan kezdődött labdarúgó-pályafutásod?- Á BVSC serdülő V. csapatában kezdtem el a labdarúgást 1980-ban, majd a III-ból, ’83- ban a Honvéd serdülő csapatába kerültem, s később az ifiben is játszottam. 1990-ben felvételiztem a Testnevelési Egyetemre. A TF csapatában két évet játszottam a Budapest I. osztályban, majd ’93-ban abbahagytam a nagypályás játékot. Innentől kezdve játszom a Külker-Kappa FC kispályás csapatában. Közben - 1994-ben - sikeresen elvégeztem az egyetemet.-1996 nyarán visszatértél a nagypályra is.-Igen, újra visszatértem a BVSC-hez, amelynek akkor Jávor István az NB Il-es Palotás gárdáját is erősíti Dqjka László volt az edzője. Elsőként UEFA-kupa mérkőzésen mutakoztam be hazai környezetben a walesi Barry Town ellen, melyet 3-1-re legyőztünk. Első osztályú bajnoki mérkőzésen a Csepel ellen debütáltam az 59. percben, majd rá tíz percre már gólt is lőttem. Ezt követően még öt alkalommal játszottam NB I-es összecsapáson. Aztán sérülést szenvedtem és tavasszal már az NB Il-es BKV-Előrében játszottam.- Palotásra ez év nyarán kerültél...- Itt jól érzem magam, hiszen azon a poszton játszom, amely nekem a legjobban megfelel - Tóth Dénes, az edzőm csatárként szerepeltet.- Térjünk vissza a kispályára. A Külker játékosaként sokszoros válogatott vagy.- A KKFC-ben nagyon jó a gárda, itt ’93-tól folyamatosan játszom. A válogatottban eddig 35-ször szerepeltem, s összesen . 16 gólt szereztem.-Úgy tudom, hogy már egy olasz proficsapat is megkeresett. Igaz a hír?- Valóban igaz, a két olasz válogatott elleni mérkőzés után keresett meg a kispályás élcsapat, az AC Milan. Nekik egy idegenlégiósuk van, akit honosítani szeretnének, s így lehetőség nyílna az én leigazolásomra, de konkrétan még nem tárgyaltunk. Egy izraeli nagypályás együttes is keresett. Úgy gondolom, ha nagypályán adódna egy jó lehetőségem - helytől függetlenül - akkor azt fontolóra venném, de ha választanom kell, inkább kispályán focizom. Eddig egy évet tanítottam, terveim között szerepel az is, hogy jövőre levelezőn jelentkezem Testnevelési Egyetem sportvezető-szervező szakára. — Mit vársz a január 11 -ei Juventus adidas Top 18 teremlabdarúgó-torna döntőjében és tavasszal az NB II Keleti csoportjában a Palotással?- Ha meg tudjuk ismételni az elődöntőben nyújtott játékunkat, akkor a döntőben nyerhetünk az FC Julianus ellen. A Palotás csapatában jóval több van, ezért úgy gondolom, hogy egy jó alapozással tavasszal akár az élmezőnyben is végezhetünk. (balogh)