Nógrád Megyei Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-10 / 288. szám

4. oldal Történelem 1997. december 10., szerda Ötven éve alakult a salgótarjáni népi kollégium - Szeptemberi mosdás a patakban - Veres Péter látogatása a kollégiumi tanévzárón Kicsattanó életkedvvel fújták az utcán is az indulókat Éppen fél évszázada annak, hogy beindult Magyarországon a népi kollégiumi mozgalom, az úgynevezett NÉKOSZ (Népi Kollégiumok Országos Szövetsége) irányításával. Ez az a tár­sadalmi akció, amely szerény eszközeivel a tehetséges paraszt- és munkásfiatalok tanulását volt hivatott segíteni, és amely rö­vid idő alatt országos méretűvé vált. A széles körű szervezőmunka eredményeképpen a mozgalom csúcsán - az 1947/48-as tanév­ben - 160 (egyes források sze­rint 170) népi kollégium műkö­dött Magyarországon és több mint tízezer diák tartozott a népi kollégiumok kötelékébe. A népi kollégiumok országot átfogó mozgalmának egyik szervezete Salgótarján város­ban működött. E cikk ennek történetét, mindennapi életét eleveníti fel. Azokat az éveket hozza közelebb a mai olvasó­hoz, amikor a háborús romok eltakarításának és az újjáépí­tésnek nehéz, ugyanakkor fel­emelő feladata állt középpont­ban, és amikor - ezek mellett - megfogalmazódott az emberek műveltségének, kulturális fel- emelkedésének célkitűzése is. Névadó: Petőfi A Petőfi Sándorról elnevezett salgótarjáni népi kollégium 1947 áprilisában jött létre negyven fővel. Mikuska Imre, a kollégium igazgatója kézzel írott levélben jelentette a mega­lakulás tényét, amelyet Blanár Sándor, a város polgármestere kilenc nap múlva továbbított a belügyminiszterhez. A salgótarjáni népi kollégi­umnak a város északi végén lévő úgynevezett nagylaktanya egyik épülete adott otthont. Az a kétemeletes építmény, amely a főbejárattól jobbra található, s ma a megyei kórház részét ké­pezi. A város vezetése ezen a terü­leten két népi kollégiumot (1948-tól a Lorántffy Zsu­zsanna Leánykollégiumot is), valamint 85 munkáscsaládot helyezett el. Az épületek a Honvédelmi Minisztérium tu­lajdonát képezték, amely azzal a feltétellel adta bérbe Salgótar­ján városnak, hogy azokat rendbe hozatja, lakhatóvá teszi. Százan indultak A salgótarjáni népi kollégium szervezése 1947 közepén indult meg igazából. A helyi újság, a „Munkás Szó” 1947. július 13- ai számában - „Felvétel a sal­gótarjáni „Petőfi Sándor” népi kollégiumba július 25-ig a Fü- leki úti nagylaktanyában” címmel - felhívás jelent meg. Elsősorban munkás- és paraszt­fiatalok jelentkezését várták, akik korábbi iskolai bizonyít­ványukkal és anyakönyvi kivo­natukkal vehettek részt a felvé­teli vizsgán. A vizsga eredményeképpen mintegy 100 fő kapott helyet az 1947/48-as tanévre. A zöme Salgótarján környékéről szár­mazott, néhányan Heves megye közelebbi községeiből. Vi­szonylag nagy számban kerül­tek a kollégiumba olyanok, akiket a háborút követő törté­nelmi léptékű változás (amely együtt járt az országhatárok újabb módosításával) Fülekről, Ragyolcról, Mucsényból, Romhányból, sőt Erdélyből vagy a Délvidékről ide kény- szerített. Szegények, zárkózottak A középiskolások a kereske­delmibe, vagy a nyolcosztályos gimnáziumba jártak. A legif- jabbakat - a 10-12 éveseket - viszont nehezen fogadták a vá­ros iskolái. Ők rövid idő alatt több helyen is megfordultak. Tanultak a Rákóczi úton, a Pécskő utcában és az acélgyári iskolában (is). Száz nehéz hely­zetben lévő háborús fiatal. Egy­szerű falusi, ruhát- viseltek, eL­nyűtt, kitaposott sarkú cipőben jártak. Zárkózottságot, félénkséget, nem egy esetben sötét baboná­kat hoztak magukkal szülőhe­lyükről. Véleményeikkel több­nyire visszahúzódtak, attól tar­tottak, hogy kinevetik őket fa­lusias szóhasználatuk, palócos kiejtésük miatt. Hihetetlenül mostohák vol­tak az elhelyezés körülményei. Tanterem nagyságú helyisé­gekben kopott padlón saját ke­zűleg tömött szalmazsákok vol­tak az első hónapok fekvőhe­lyei. A vaságyakat csak később hozták. Szeptember hónapban a mosdás a közeli patakban tör­tént a harmatos reggeleken mindaddig, amíg át nem vizs­gálták a vízvezetékrendszert, meg nem javították a berende­zést. Később aztán a meleg vizes fürdőzés is elterjedt. Hetenként egyszer lavórból, tűzhelyen for­ralt vízzel lehetett tisztálkodni. Az első időkben az élelmezé­sükről is maguk gondoskodtak a kollégisták. Ellátásuk biztosí­tására lisztet, zsírt, cukrot, sót kellett tárolniuk. A parasztfiata­lok otthonról hoztak mindent, míg a bányász- és gyárimunkás szülők - a vételezést követően - egyenesen a „magazinból” vitték gyerekeik számára a nél­külözhetetlen élelmiszerkészle­tet. Nevelési célok A salgótarjáni népi kollégium­ban (is) időben létrejöttek a lé­tezéshez és működéshez nélkü­lözhetetlen intézőszervek. Volt igazgató, gondnok (aki a kollé­gium gazdasági ügyeit intézte) és Vincellér Vilmos, Hajas Ti­bor személyében kinevezték a nevelőtanárokat is. Rövid idő elteltével működött az önkor­mányzat és a konyha. Megtar­tották a vezetőségi üléseket és a kollégiumi gyűléseket. A mozgalom fontos felada­tának tekintette a tagság politi­kai, erkölcsi, szellemi nevelé­sét. Azt, hogy pótolják az álta­lános műveltség terén meglévő hiányosságokat és az iskolai tananyagon túl . mélyebben megismerkedjenek környező világukkal. A nevelési célkitű­zéseket .jól szolgálta a magyar parasztság és munkásság küz­delmes múltjának megismerése és a szabadságmozgalmak ta­nulmányozása. Ezek során ke­rülhettek közelebb, a fiatalok Dózsa György, Táncsics Mi­hály, Kossuth Lajos és mások életútjához, történelmi szere­péhez. Kulturális munka Nagy nehézségekkel küsz­ködve fokozatosan megindult az öntevékeny kulturális munka. Mivel az első időkben nem volt rádió, könyvtár, nem jártak folyóiratok, újságok, s színházlátogatásra sem volt le­hetőség Salgótarjánban, saját erejükre, leleményességükre számíthattak csak a kollégisták. Az erőfeszítések eredménnyel jártak. Sikeres törekvések mutat­koztak arra, hogy egyfelvoná- sos műveket, rövid jeleneteket színpadra vigyenek, egyszerű eszközökkel, értelmesen elő­adva. Viszonylag hamar elsajá­tították a bábjáték technikáját. A bábszínpadot maguk készí­tették el, mint ahogyan a bábok ruháit is. Mesedarabokat, rövid jeleneteket adtak elő váltott szereposztásban. Az együttes élményszerzés szempontjából fontos szerepet töltött be a közös daltanulás. Az egyik fő törekvés volt a sok kö­zül, hogy a kollégisták hetente egy új népdalt (vagy mozgalmi dalt) tanuljanak meg. A közös éneklés oldotta a zárkózottsá­got, érzelmileg eggyé olvasz­totta a tagságot, emberibbé tette az együttlétet. S nemcsak a kollégiumban énekeltek, hanem Salgótarján utcáin is csattanó életkedvvel fújták az indulókat, a népdalo­kat. Amerre mentek, a bámész arcokra kiült a felismerés: ezek a kollégisták. Rebbentek a füg­gönyök és ismeretlen lányarcok leselkedtek mögülük. A költészet is otthonra talált a kopott épület falai között, el­sősorban a forradalmi monda- nivalójú líra. Petőfi és mellette a XX. század legkiemelkedőbb költőinek, Adynak, József Atti­lának az elnyomásról, a munká­sokról, szegényparasztságról szóló költeményei kerültek a verstanulás és a versmondás középpontjába. Mormolták, skandálták a sorokat, érezték a ritmust és a mondanivaló ko­molyságát, mélységét.' Mintha róluk és szüléikről beszéltek volna az akkor még általuk alig=aüg.ismert költők. . -. -1 Az egészséges szellem fejlő­dése mellett a testi erő gyarapí­tására is igyekeztek gondot for­dítani. Ahhoz azonban, hogy a kollégisták komolyabb ered­ményt tudjanak felmutatni, szükség lett volna különböző felszerelésekre. Ilyenek azon­ban nem voltak. S csak remélni lehetett, hogy egyszer majd lesznek. Kétkapuzások, fejelő­bajnokságok viszont naponta szerveződtek a kollégium udva­rának salakján. Később röplab­dapályát létesítettek, hogy nép­szerűsítsék e látványos sportá­gat. Csak az volt a probléma, hogy a kollégistáknak fogal­muk sem volt a röplabda szabá­lyairól, külön ismertetést kellett tartani róluk. Érdekes színfoltot jelentett a kollégisták életében az a futballpálya, amely a mai kórház főépülete, illetve az SZTK helyén terült el. Ezen tar­totta ugyanis rendszeres edzé­seit a magyar Nemzeti Bajnok­ság első vonalába újonnan fel­került Salgótarjáni BTC labda­rúgócsapata Túrán István irá­nyításával. Ilyen módon a fiata­lok naponta láthatták és meg­csodálhatták Oláh Géza bravú­ros védéseit, Csuberda Ferenc látványos kapáslövéseit. S lát­hatták azt is, mint siet ide - a tanítás után az iskolából egye­nesen - a nyolcadikos gimna­zista Vilezsál Oszkár (később a Ferencváros játékosa), aki alig várta, hogy beállhasson a labdát kergető „nagyok” közé. Mivel anyagi tekintetben a salgótarjáni népi kollégium is erősen a városra és annak kör­nyékére volt utalva, bizonyítani kellett a létjogosultságot. Ki kellett alakítani Salgótarján és környéke életében való cse­lekvő részvétel számos formá­ját és módját. így aztán - a napi elfoglalt­ságon túl - a kollégista fiatalok járták a vidéket, a környék fal- vait. Ahol műsorokat adtak, ze­nével, tánccal, szavalattal szó­rakoztatták a közönséget. Né­hányan ismeretterjesztő előadá­sokat tartottak. Kezdetben ezt egybekötötték a kollégium ja­vára történő élelmiszerek gyűj­tésével is. Ünnepi alkalmak A közösségi nevelés ügyét szolgálta az a törekvés is, amely a kollégiumi életet szí­nesebbé, külsőségekben von­zóbbá kívánta tenni. A külön­böző alkalmi ünnepségek meg­felelő lehetőséget kínáltak erre. Ai kollégisták nem sajnálták az időt, fáradságot, hogy ünnepi hangulatot varázsoljanak ma­guk köré. Arra törekedtek, hogy környezetük legyen élő, eleven, így programjaikat a szokásosnál jobban előkészítet­ték és fegyelmezettebb maga­tartást tanúsítottak, mint az egyszerű hétköznapokon. Ilyenkor nem engedtek teret a legkisebb pontatlanságnak sem. Megkövetelték egymástól, hogy az ünnepélyes alkalmak­kor minden kollégista frissen megmosakodva és a legjobb ruhájában jelenjen meg. Ilyen ünnepélyes alkalom volt például Veres Péter látoga­tása és a kollégiumi tanévzáró. Az utóbbira meg kellett hívni a város vezetőit, az intézménye­ket, az iskolák pedagógusait és a kollégisták szüleit. Salgótar­ján népi kollégistái jól szerve­zett ünnepség keretében bú­csúztatták el az 1947/48-as is­kolai évet. A kollégisták a délu­táni és az esti program kereté­ben két jegyet vehettek át aján­dékképpen. Az egyiket egy pár sóskiflire, a másikat egy pohár sörre lehetett beváltani. A NÉKOSZ-központ a kol­légiumi munka hatékonyabbá tétele érdekében „teljesítmény­előirányzathoz” (normához) kötött nevelési rendszert veze­tett be az 1947/48-as tanévben. Ez azt jelentette, hogy külső erők bevonásával vizsgálódást folytattak a kollégiumban az éves munkával (a teljesítmény­nyel) kapcsolatosan, a diákok­nak pedig szabályos vizsga ke­retében számot kellett adniuk szellemi és fizikai felkészültsé­gükről. A vizsgálatot, illetve a vizsgát lefolytató bizottságban a központi kiküldött mellett ka­pott helyet a kollégium igazga­tója és a tagság által választott diáktárs. A vizsgálat eredményéről nem áll rendelkezésre doku­mentum, a diákság „számadá­sára” azonban még jól emlé­keznek az egykori népi kollé­gisták. Az írásbeli kötelező témái felölelték a történelem, a poli­tika, az irodalom és a közgaz­daságtan főbb kérdésköreit. Ilyen címek szerepeltek a köte­lezően választható témák kö­zött: - Miért tartjuk magunkat a dicsőséges emlékű 48-as ifjú­ság utódainak? - Kossuth La­jos. - Legkedvesebb versem. - Az igazi népi kollégista köte­lessége népe iránt. - Tanáraid közül kit tisztelsz a'legjobban, .és -miért? Személy szerint kit tartasz jó népi kollégistának és kit rossznak? Az írásbeliket betűkkel osz­tályozták, „a”-tól „d”-ig, ami eléggé szokatlan volt a szá­mokkal történő minősítéshez szokott tanulók számára. A kötetlen beszélgetés for­májában lezajlott szóbeli nem hagyott mély nyomokat a kol­légistákban. S nem okozott gondot a sport, a testedzés terén felállított követelmények telje­sítése sem. Végjáték 1948 szeptemberében kezdetét vette a népi kollégiumok törté­netének utolsó szakasza. Az 1948. évi júniusi politi­kai-hatalmi fordulat után és nyomán új követelmények lép­tek fel a kollégiumi nevelés eszmei összetevői terén is. A mozgalmat azonnal a szocia­lista építés normáihoz kívánták igazítani. A kollégiumi közös­ségek autonómiáját csökkentet­ték. A nevelést célirányosan át­szervezték, ifjúságpolitikai te­vékenységét intenzív akciópoli­tikában (választási agitációk, demonstrációk, ifjúsági szerve­zőmunka stb.) hasznosították. Az 1948-as fordulatot köve­tően a salgótarjáni népi kollé­gisták (is) egyre aktívabban kapcsolódtak be a különböző szervezőmunkákba, a válasz­tási agitációkba, a napi politikai küzdelmekbe. A közösségi ne­velés és tevékenység egyre in­kább bizonyos fajta - sokszor erőltetett - „küldetéstudattal” párosult. A kollégistáknak egy kisebb része mind erőteljeseb­ben kezdte követelni a szigo­rúbb ellenőrzést, a nagyobb fe­gyelmet, a „kispolgári csöke- vények” elleni határozottabb fellépést, a politikai öntudatot, kiállást. Ők lettek aztán azok, akik hangoskodva agitáltak, s bírálták a tanárok „elavult” módszereit és tüntettek Mind- szenty József ellen Salgótarján utcáin. Az ilyen (és ehhez ha­sonló) jelenségek, tendenciák - viszonylagos elszigeteltségük, szűk hatókörük ellenére is - sokat ártottak a kollégium belső rendjének, jó hírének, a népi kollégiumok ügyének. A népi kollégiumok országos mozgalmát 1948 őszén a leg­felsőbb vezetés keményen megbírálta, elmarasztalta és megbélyegezte, 1949 nyarán pedig teljes egészében és vég­legesen felszámolta. A salgótar­jáni kollégium diákotthonként működött tovább, s 1952-ben új épületbe költözött. A Petőfi Sándor népi kollégium diákjai­nak egy része elhagyta az in­tézményt, de többen ottmarad­tak. * Változatos pályák, sorsok, életutak jutottak osztályrészül az egykori salgótarjáni népi kollégistáknak. Többeké fo­lyamatosan felfelé ívelő, má­soké hullámhegyekkel, hul­lámvölgyekkel tarkított, töre­dezett pálya. Volt, aki ösztöndí­jasként a jelenlegi miniszterel­nökkel egy időben külföldi egyetemen tanult, és volt, aki - mint író - országos hírnévre tett szert. Legtöbben értelmiségi pályára kerültek közülük, s jo­gász, közgazdász, mérnök, or­vos, tanár, újságíró, kutató lett belőlük. A legrátermettebbek kandidátusi címet szereztek. Néhányukat a pénzügyi világ vonzotta, esetleg jelentős nyu­gati kapcsolatokkal rendelkező üzletemberré váltak. Kikerültek közülük párt- és tanácsi veze­tők, funkcionáriusok, külföldi követségeken szolgálatot telje­sítő diplomaták. Fél évszázad múltán termé­szetesen többen sajnos; már nem élneL- . .' BozóGyula A kollégium egykori épülete (ma a Nógrád Megyei Madzsar József Kórház részed

Next

/
Oldalképek
Tartalom