Nógrád Megyei Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-05 / 284. szám

1997. december 5., péntek Mozaik 7. oldal Alkonvévek - Nyugdíjasok rovata lapunkban Mindig azt mondták, később jobb lesz - Hány rendszerváltást kell még megélni ? „Eléldegélek a havi nyugdíjamból”- Nógrád községben szület­tem. Szüleim Szepes megyé­ből kerültek ide. Édesapám szokta mondani: - Fiaim, ta­nuljatok szakmát! Én a cipé­szetet választottam, még 1935-ben. Szobon inasként a mesternél laktam és ellátást kaptam, búcsúkor, kará­csonykor, húsvétkor mehet­tem csak haza a három év alatt.- Jó, hogy szakmát tanultam. Ma már - nevetséges! - sehová sem számolják a cipészt, pedig szükség van rá! Akkor nem gondoltam volna, hogy ide ju­tunk - utal a szakmájának meg­szerzését megelőző időszak fő momentumaira és a jelenre Zima Józsefié éves nyugdíjas, nógrádi cipészmester külön­böző oklevelekkel díszített ott­honában.- Mint nyugdíjas, a Bokros­csomag után adtam be ipariga­zolványomat. Nem tudom, ki találta ki: hogyan tud egy javí­tást végző cipész egy 3 ezres lé­lekszámú községben havonta 1800 forint tb-járulékot össze­keresni. Akkor sem, azóta sem tudtam megérteni az intézke­dést. Jegyzőnk egyik alkalom­mal később azt mondta: vált­sam ki újból az ipart, mert ked­vezőbb lett a tb-fizetési kötele­zettség. Én azonban nemet mondtam. Művelem a háztáji­mat, krumplit, zöldséget, mál­nát termelek benne. Ez utóbbit eladom. Ezenkívül elvégzem a ház körüli teendőket - utal mostani foglalatosságára, majd hozzáfűzi: meggazdagodni a cipészségből eddig sem sike­rült. Megéltem néhány rend­szerváltást. Mindig azt mond­ták: bírjuk ki még egy kicsit, utána jobb lesz! Most is ezt mondják. Ha valamit megszo­kott volna az ember, jött az új rendszer. Amíg az előző volt, a községben mindenki dolgozott, most meg a nagy szegénység az úr! Úgy látszik, az ember életé­ben 2-3 rendszerváltást kell megélni! Ilyenkor újra kell kezdeni mindent. A községben tisztelemek ör­vendő cipészmester úgy ismeri a község életét, mint a tenyerét. Nemcsak szakmáján keresztül, amikor a hozzá forduló embe­rek megosztják vele gondjukat, bajukat, hanem azért is, mert a rendszerváltás előtti két válasz­tási ciklusban mint a tanács el­nökhelyettese vette vállára a község lakói gondjainak mér­séklését, netán annak megoldá­sát, sok kedvező, esetenként kellemetlen tapasztalatokkal együtt.- Társadalmi megbízatásom is volt elég - utal közszereplé­sére, amit a többi között bizo­nyít az IPOSZ Nógrád megyei adóközösségnél végzett társa­dalmi munkáért kapott oklevél is.-Az utóbbi években nem nagyon veszek részt a közélet­ben, falugyűlésre viszont elme­gyek. Hál’ istennek megtehe­tem, mert úgy érzem, még van egészségem. Tavaly az orvosok megszabadították szemeimet a szürkehályogtól, azóta jobban érzem magam. Zima József a segédlevél megszerzése után Pesten dol­gozott egy rövid ideig.- Ott sem gazdagodtam meg. A keresetből lakásra, élelemre futotta. Akkoriban is az járta: lesz majd jobb, bírjuk még ki a hátralévő kis időt! Egyébként 1961-től dolgozok mesterként a községben. Készítettem meg­rendelésre új lábbeliket is. Erre utalnak a ma már muzeális ér­téket reprezentáló régi vágású fakaptafák. A sokat megélt és tapasztalt, ma is viszonylag jó erőben lévő, magas termetű mestertől azzal a kérdéssel búcsúzom, hogy milyennek látja a jövőt?- Az emberekkel való be­szélgetésekből bizonytalannak látom. Jómagam a hátralévő időben eléldegélek a havi nyugdíjamból. V. K. Társaságba csalogatták a magányosokat - Fél éve kezdték - Jövőre folytatják Évadzáró Mikulás-est Nyár derekán két salgótar­jáni, forgáchtelepi idős asz- szony úgy határozott, nem hagyják, hogy a közelükben élő nyugdíjasok elmagányo- sodjanak, beletemetkezzenek az idő múlásába. Alakítanak egy klubot, ahol a vidámságé, a nevetésé lesz a főszerep. Csak azért is. A nyolcvanegy esztendős Bráth Rudolfné és a hatvanhat éves Bazsalyáné Varga Terézia addig házalt, addig csalogatta társaságba az időseket, míg azok huszonöt-harmincan kö­télnek nem álltak. Kitaláltak mindenféle rokon­szenves indokot arra, hogy a helyi presszós nagylelkűen fel­ajánlott helyiségében össze­összejöjjenek egy teára. Név­napokon daloltak, zenéltek, tár­salogtak, kis ajándékot osztot­tak. Pár napja megtartották idei utolsó klubnapjukat is, ahonnan persze a jóságos Mikulás sem hiányozhatott. Kezdetnek szokásukhoz hí­ven elénekelték, hogy „szeres­sük egymást gyerekek,” majd köszönetét mondtak támogató­iknak Széli Józsefnének, Vág­völgyi Józsefnek, Váradi Gá­bornak, Vize Lajosnak és má­soknak. Eztán következett a Mikulásnak köszönhető, kivé­tel nélkül mindenkinek szóló meglepetéssorozat, a további­akban pedig a jövő évet tervez­gették. Például azt, hogy el­mennek kirándulni fürdőhe­lyekre vagy a hegyekbe, hogy „szebbé, mosolygósabbá te­gyék a perceket.” Csaknem harminc évig dolgozott a mentősöknél Van elégedett ember is Kisgyörgy József nyugdíjas mentőtiszt nem tősgyökeres nagybá- tonyi: a Veszprém megyei Szentgálon született 1941-ben. A há­ború előtt szülei Horton kaptak munkát, majd a háború után Hatvanba költöztek. Édesanyja fájó ízületei miatt gyakran bete­geskedett, sokszor szorult kórházi ápolásra. Akkor határozta el, hogy az egészségügyben szeretne majd dolgozni. így kezdett el 1964-ben a hat­vani kórház sebészeti műtőjé­ben dolgozni. Áthidaló meg­oldás volt ez, hiszen ő min­denképpen a mentőszolgálat­nál akart tenni a betegekért.-Nagy megtiszteltetés volt ám akkoriban a mentősökhöz kerülni - idézi fel a múltat Kisgyörgy József - A Heves megyei mentősöknél nem volt hely, viszont megtudtam, hogy Nógrád megyében lesz erre lehetőség. így átmentem dolgozni a pásztói kórház szü­lészet-nőgyógyászati osztá­lyára. Egy év után, 1968. no­vember 16-án beléphettem a mentősökhöz. Egy ideig különböző men­tőállomásokon helyettesített, Pásztón, Salgótarjánban, Bá- tonyterenyén, s közben szaka­datlanul tanult. Megszerezte a mentő szakápolói képesítést, majd 1986-ban diplomát szer­zett a Semmelweis Orvostu­dományi Egyetem főiskolai karán, mint mentőtiszt. 1992- ben került véglegesen a bá- tonyterenyei mentőállomásra gazdasági és szakmai vezető­ként. 1996. november elseje óta rokkantnyugdíjas. Felesé­gével kettesben élnek a ma- conkai családi házban, na­gyobbik lányuk Bátonytere- nyén, kisebbik lányuk Sop­ronban él férjével.- Csaknem harminc évig dolgoztam a mentősöknél, na­gyon rossz volt eljönni - mondja hosszú hallgatás után, amikor arról kérdezem, hogyan telnek a nyugdíjasna­pok.- Elégedett embernek ér­zem magam, azt hiszem, amit terveztem, azt el is értem. Na­pos oldalnak árnyékos oldalai is vannak. A régi kollégákkal jó a kapcsolat, időnként talál- kozgatunk. Hiányoznak a be­tegek is: aktív koromban, szolgálatvezetőként is az volt a legrosszabb, hogy nem volt konkrét kapcsolatom a bete­gekkel. Most a leendő gépjár­művezetőknek oktatom az el­sősegélynyújtást, és részt ve­szek az otthoni betegápolás­ban is: ez nagyon sokat jelent nekem.-Mi volt az, ami ennyire megragadta a szakmában?- A mi szakmánk tulajdon­képpen sürgősségi orvostan: ahonnan mindenki elmenekül, nekünk oda kell menni és segí­teni. Ha úgy adódik, nekünk kell beszállítani a dühöngő őrültet, vagy éppen egy rob­banásveszélyes helyről is ki kell hoznunk a sérülteket. Arra készítettek fel bennünket, hogy baleseti helyszínen - akár egy árokparton is - el tud­juk végezni a beavatkozást, amellyel életeket menthetünk.- Volt-e olyan esete, amely különösképpen emlékezetes?- Van már vagy tizenöt éve, amikor egy személygépkocsi Kisterenyén összeütközött két kombájnnal. Az első kombájn rendterelője bezúzta az autó szélvédőjét, leszakította a ko­csi tetejét. Mindezek után úgy ütközött a második kombájn­nal, hogy annak vezetője kire­pült a vezetőfülkéből. A sze­mélyautó sofőrje azonnal éle­tét vesztette, de volt egy utas is: egy fiatal hölgy. Amit csak el lehetett képzelni, mindent megtettünk érte, de olyan sú­lyos belső sérüléseket szenve­dett, hogy a kórház folyosóján a karomban halt meg. Ez egy nagyon szomorú eset volt. Van kellemesebb emlékem is: egy beteget például itt, a laká­somon láttam el: a mai napig hálás, mert azt mondja, hogy nekem köszönheti az uj­jait. Hegedűs Evési mánia, avagy diéta helyett inkább megfelezteti a gyomrát Szeretné megélni az idős kort 317 kilogrammot nyom a nyu- gat-midlandsi Solihullban való Barry Austin. A 29 éves angol taxisofőrt evési mánia gyötri. Orvosai nem győzik figyel­meztetni: ha így folytatja, halálra zabálja magát. Ahhoz, hogy élet­ben maradjon, sürgősen el kel­lene kezdenie a diétát, különben nem éri meg a 35. születésnapját sem, nemhogy a nyugdíjas kort. Berry napi adagjai: Reggeli: négy csomag kukori­capehely és fél doboz keksz. Ebéd: egész sült csirke tálnyi szalmakrumplival. Uzsonna: négy szelet gyümölcstorta, nyolc szelet pirított kenyér, rajta sült vajbab, és persze néhány pohár­nyi kávé. Miután vacsoráig meg szokott éhezni, eszeget néhány tányérnyi kukoricapelyhet, meg legalább nyolc darab gyümölcsöt. A vacsora: sült hús, 12 főtt krumpli, zöldség és sok öntet, hogy jobban csússzék a falat. Nyalánkságként két adag almás­lepény, persze tejszínhabbal. Mint a többi halandó, Berry is megéhezik tévénézés közben. El- alvás előtt még bekap valamit: ál­talában három BigMac-et és két pizzát. Napi átlagban 12 liter kó­lát szokott elkortyolgatni. Nem csoda, hogy nehezére esik a mozgás. Most végre sors­döntő elhatározásra jutott: se­bészkés alá fekszik, és megfelez­teti a gyomrát. Dönci bácsi tudományos értekezése- „Ne má, hogy a hóeke végezze a ku­koricatörést! - toppant be hősünk va­lódi törzsivó­jába, a Négy felesbe. Valami nagyon biriz­gálhatta a vegetatív depresz- szióját, mert a szesztestvérei is alig ismertek rá, olyan feldúlt volt az állapota neki.- Képzeljétek, most olyan híreket hallottam így sztereó­ban is, meg audikálisan is, hogy az már a magamfajta angyali léleknek is sok. Pedig tudományosan is próbáltam megmagyarázni ezeket a lé­lekbe vágó történeteket, de nehezen megy, pedig jártam én iskolába, csak a vágó tör­téneteket, de nehezen megy, pedig jártam én iskolába, csak a negyedik polgárit háromszor végeztem, olyan sikerem volt a tanári karnál. Nos, arany magzatjaim, megpróbálom le­vezetni a feszültséget, hamar a folyékony pirulámat, tudjátok, korsó sör, deci rum, többszöri ismétlőjellel. Na, látjátok, mindjárt jobban is vagyok. Akkor hát figyuzzatok. Itt van ez az abonyi kettő-három, a kazettaügy. Nos, itt a vak is látja, abban a körorvosi rendelőben sima ko­leszterinvizsga történt, csak a legatyásodott egészségügyi ál­lapotok miatt többen vettek részt az egész ügyben! Na, meg aztán a porszívó-kalas- nyikovok egyszerű fizikai tör­vénye is azt sugalmazza, hogy itten nem átverés volt, csak az, hogy a gyerekek is könnyen megérthessék, mint új poli­technikai tantárgyat. Aztán ez a tudományos természetjárás, amikor a Mol-kutat csapolták. Hát honnan tudná az a zöld határ-zöld utas idegenvezető, hogy a turistáknak hogyan kell bemutatni a Mózes-féle vízfa- kasztást, szikla nem volt éppen kéznél, hát az első Mol-csövet fúrták meg. Nagy dolog... Ha­nem az igazi nagy eset mégis ez a jugó szabómester remeke­lése volt, aki az egész MLSZ-t bevarrta egy XXL-es kabátba. Nem semmi ám. A tudományos kertbarátok pedig egy pincé­ben vadkendert neveltek, pe­dig a pince bornak való. Hiba volt, hogy nem keresztezték azt a droggantyút micsurini mó­don mondjuk az otellóval, mert így sima ügy lett volna. A sógor is segített volna az ara­tásban nekik, de épp' most adott fel egy hirdetést, hogy alig használt villanyos fűnyíró és négy lábujj jutányosán el­adó ... A tudomány napjára aztán megjött az asszony esze is, hogy ő megyen a szépség- versenyre, mondtam is neki, hogy anyukám, ott a helyed, csak ne egrecéroztassál en­ge met, és danold el azt a szép Zorán-dalt, úgy ahogy itthon szokod, adádzsó depresszió­ban. Szomorú az egész ház, vége a Dallasnak, meg a Vágó Pista összes öltönyét is kisor­solták a Mindent vagy semmit- ben, meg a Márta hajcsavaróit is, így azt is szüneteltették. De én vigasztaltam őket, hogy nem addig az lesz még szőlő meg harmad napos lágy ke­nyér, csak ki kell várni a nátós szavazást. Ne má, hogy a bé- biszitter szülje meg a családi gyereket!” feró Érdekességek a repülés világából Elektronika kizárva - segít a heliradar A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a magyar légi- társaság is fölkéri utasait, hogy a fedélzeten ne kap­csolják be a mobiltelefonju­kat, a hordozható számító­gépüket, vagy CD-lemezját- szójukat. Csakhogy honnan tudhatja a légi utaskísérő vagy a kapi­tány, hogy a kedves utas ele­get tett a kérésnek, fölszólítás- nak, tiltásnak? Legföljebb on­nan, ahonnan a Torino fölött különösen rossz időjárási és látási körülmények között le­szálláshoz készülődő Alitalia- gép kapitánya, amikor a leg­nehezebb pillanatban kikap­csolt a robotpilóta. Az egyik utas ugyanis nem tudott várni, és felhívta telefonján a barát­nőjét: - Drágám, máris lando­lunk. Kiértél már a reptérre? Még szerencse, hogy a kapi­tány úrrá tudott lenni a súlyos helyzeten. Á Karib-térségben szálló DC 10-es gépen az egyik utas CD-lejátszója „átvette” a gép magassági kormányának irá­nyítását. A münchen-varsói já­raton a csomagtérben tüzet je­leztek a műszerek, mert - mint a leszállás után kiderült - az egyik utas a bőröndjében be­kapcsolva felejtette a telefon­ját. A német közlekedési tárca előterjesztésére várhatóan na­pokon belül törvényesen is tiltható lesz az elektronikus készülékek használata a német légi járművek fedélzetén. A finn légitársaság ennél is előbbre tart: a személyzetet el­látták egy gyufásdoboz méretű detektorral, a MobiFinderrel, ami nyomban jelzi a szófoga- datlan vagy feledékeny utast. * Gyakran előfordul, hogy a sú­lyos balesetek helyszínére igyekvő mentőhelikopter is balesetet szenved a rossz látási viszonyok következtében. Kü­lönösen veszélyesek a hirtelen támadt hóviharok, a magasfe­szültségű távvezetékek és a fák csúcsai. A helikopter-sze­rencsétlenségekről készülő vi­lágstatisztika csupán 1997. ja­nuár-februárjában hét ilyen esetet jegyzett fel 97 halottal, ezek több mint 80 százaléka úgy következett be, hogy a he­likopter nekivágódott valami­nek. Az Eurocopter nevű fran­cia-német cég most új rend­szert dolgozott ki, amellyel a vezető konstruktőrök reménye szerint majdnem teljesen ki­küszöbölhetők lesznek az ilyen jellegű katasztrófák. Az új berendezés neve heliradar, amely még a legképtelenebb látási viszonyok közepette is 800 méteres távolságból fel­ismer és előrejelez minden akadályt, akár egy túl mélyre lógó elektromos távvezetéket is. A radar érzékelői a helikop­ter rotorjával szinkronmoz­gásban, másodpercenként 6-7 fordulatot tesznek meg. Az adatokat egy rendkívül gyors számítógép dolgozza fel és ál­lítja össze képpé. A berendezés tulajdonkép­pen ugyanazt a technikát al­kalmazza, mint a felderítőhol­dak: különböző távolságból és szögből készít folyamatosan felvételeket.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom