Nógrád Megyei Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-15 / 292. szám

1997. december 15., hétfő Gazdaság 7. oldal Amerikai tilalom a húsbevitelre Nem lát szakmai okot a wa­shingtoni kormány pénteki döntésére a szaktárca főál­latorvosa, hiszen eddig is csak a lehető legszigorúbb egészségügyi ellenőrzés után indulhatott magyar hússzállítmány külföldre. Dr. Bálint Tibor szerint ez az ellenőrzés olyan körülte­kintő, hogy a fertőzés kizárt. Az USA kormánya, mint ismeretes, a múlt héten a kergemarhakór veszélyeire hivatkozva megtiltotta a marha- és bárányhús, vala­mint bizonyos húskészítmé­nyek bevitelét huszonegy európai országból, köztük Magyarországról. Az intézkedés a hazai ag­rár- és kereskedelmi szak­embereket váratlanul érte, jelzést róla nem kaptak. Magyarországon eddig még nem fordult elő a BSE-kór. Szakértők lapunk munka­társának elmondták: az USA-ba csak hőkezelt hús- készítményeket és szalámi­féléket exportáltunk, élő ál­latot nem. A kergemarhakór felbukkanása óta az állat­egészségügyi hatóságok megszigorították mind az exportra kerülő, mind a be­érkező hússzállítmányok el­lenőrzését. A kontrollt a ta­karmányimportra is kiter­jesztették. A szigorított vizsgálódá­sok keretében a szakembe­rek olyan módszereket al­kalmaznak, amelyekkel azonnal és egyértelműen ki­deríthető a fertőző betegség. A hírek szerint több más országban is utána akarnak nézni annak, mi okozhatta az új amerikai intézkedést. Újvári Gizella Változások az önkéntes nyugdíjpénztárak gazdálkodásában fi Ésszerű kockázatot vállalhatnak Ha a kormány jóváhagyja, január l-jétől megváltoznak az ön­kéntes nyugdíjpénztárakra vonatkozó főbb befektetési szabá­lyok - mondta el Gyengéné Szuróczki Zsuzsa, az Állami Pénz­tárfelügyelet elnöki tanácsadója. A tervezett változtatások ha­tályba lépése után az önkéntes nyugdíjpénztárak befektetési és számviteli előírásai a jelenlegi­nél jobban közelítenek majd a magánnyugdíjpénztárakéhoz. Ezt szolgálja egyebek között, hogy az eddigi négy befektetési portfólió helyett - a magán- pénztárakéhoz hasonlóan - há­rom csoportba sorolnák az el­térő kockázatú eszközöket. Az első osztályba tartozó termékekben, ahol az állami és az államilag garantált érték­papírok szerepelnek, minden korlátozás nélkül kamatoztat­hatják vagyonukat az önkéntes nyugdíjpénztárak. A másik két csoport már kockázatosabb papírokat is tar­talmaz. A rendelkezés szerint itt a vagyon 60, illetve 30 szá­zalékában határozzák meg a be­fektetések felső korlátját. További jelentős változás, hogy a külföldi befektetések lehetséges mértéke az eddigi 5 százalék helyett 20 százalékra emelkedhet majd. A könnyebb és egyértel­műbb összemérhetőség érdeké­ben ezentúl az önkéntes pénztá­raknak is kötelező lesz vagyon­kezelési tevékenységük ered­ményességének mérése és en­nek nyilvánosságra hozatala. A teljesítmény kiszámításának alapja a vagyon piaci értékének meghatározása lesz. A kormányrendelet - a jog­szabályhoz hasonlóan - hang­súlyozná az önkéntes és ma­gán-nyugdíjpénztári szolgálta­tást is nyújtó szervezetek va­gyonrészeinek elkülönülését. Ez a rendelkezés kizárja a két tevékenységi körből származó vagyon belső átcsoportosítását illetve közvetlen adásvételét. ______________BÁLINT GYÖRGY ROVATA______________ L apok a kertész noteszából Nagy a forga­lom ilyenkor a virágkerté­szetekben és a virágüzletekben, mert kará­csony ünnepe előtt sokan vásá­rolnak cserepes, virágos nö­vényt. Lássuk hát, milyen gon­dozást kívánnak a legkedvel­tebb cserepes virágok. A ciklámen az évtizedek fo­lyamán semmit sem veszített a népszerűségéből. Újabban nemcsak színben és virágfor­mában lett nagyon változatos, hanem megjelentek az apró vi­rágú és levelű miniciklámenek is. Ez a növény akkor virágzik tartósan, ha hűvös helyen tart­juk és langyos vízzel öntözzük, de csak a földjét, semmiképpen se a levelét. Szereti a világos, de nem napfényes elhelyezést. Az elnyílt virágokat és a sár­guló leveleket tépjük le, mert ha csoakot hagyunk, akkor rot­hadni kezd. A mikulásvirág kedveli a meleg, fűtött szobák száraz le­vegőjét. Sok vizet párologtat el, ezért naponta kell a földjét ön­tözni. Világos, napos ablakpár­kányon állva hónapokon át vi- dámítja meg piros vagy rózsa­szín felleveleivel a lakást. A korallvirág szerény lakója a téli szobáknak. Vastag leve­leiben sok nedvességet képes tárolni, ezért kevés öntözéssel is beéri. A langyos vizet a cse­rép alá helyezett tálkába önt­sük. A meleg és világos szo­bákban érzi magát a legjobban. Az afrikai ibolya kis helyet foglaló, szorgalmasan virágzó kedves és szerény növényke, amely a világos, de nem napsü­téses helyet kedveli. Tűző na­pon a levelei foltosak lesznek és elhalnak. A vizet feltétlenül a cserép alá helyezett tálkába öntsük, mert a levélszőrök között meg­rekedt vízcseppek hatására a levelek elpusztulnak! Az idő­sebb tövék oldalsarjakat fej­lesztenek: ezeket majd tavasz- szal lehet az anyatőről leválasz­tani és külön cserépbe ültetve szaporítani. Áz azálea a kényes növények közé tartozik, de pompás virág­tömege miatt minden gondos­kodást megérdemel. Lehetőleg hűvös, félámyékos helyen kell tartani. Szereti a párás környe­zetet, ezért hetente kétszer-há- .romszor langyos vízzel perme- tezzük le. > - * fi Határidők cégvezetőknek December 15.-A fogyasztási adó befizetése, visszaigénylése;- a fogyasztói árkiegészítés igénylése;- az idegenforgalmi adó megfi­zetése;-a környezetvédelmi termékdíj befizetése;-az útalap-hozzájárulás rende­zése;- a tennelési árkiegészítés és do­táció igénylése;- a mezőgazdasági támogatások igénylése;-elszámolás a közteherjegy-ér­tékesítésről;-információszolgáltatás az MNB részére;- átképzési támogatás igénylése; -borlepárlási támogatás igény­lése;- szőlőbortöbblet exporttámoga­tásának igénylése. December 16.- A befektetési szolgáltatók je­lentése a nyitott pozícióikról. December 20.- Az áfa befizetése;-havi bevallás az adókról, tá­mogatásokról;-társasági adó előlegének ki­egészítése a várható éves adó összegére;- a játékadó befizetése;- a kommunális és iparűzési adó előlegének kiegészítése a vár­ható éves adó összegére;- a munkaadói, a munkavállalói járulék befizetése;- a számítógéppel vezetett vám­áru-nyilvántartás hitelesíttetése a vámhivatallal;-az értékesített közteherjegyek ellenértékének átutalása. Adatszolgáltatás a tb-nek A 195/1997.1X1. 5.) Korm. ren­delet szerint a társadalombiztosí­tási kifizetőhellyel rendelkező foglalkoztatók az összesítő be­valláson mutatják ki az adott hó­napban kifizetett egészségbizto­sítási ellátás, valamint a foglal­koztatót megillető költségtérítés összegét, továbbá a kifizetések és a járulék különbözetét. Mel­lékelten be kell jelenteniük a biz­tosítottaktól levont járulékok alapját, azok összegeit, valamint a biztosítottak nevét, taj-számát, továbbá a biztosítottak pénztár- tagságát (amennyiben tagjai va­lamely magánnyugdíjpénztár­nak). A bejelentésből ki kell derül­nie, hogy volt-e olyan időszak, amikor valamelyik biztosított nem kapott járulékalapot képező jövedelmet. A bevallásokat ezentúl mágneses lemezen, első­sorban postai úton kell benyúj­tani a Megyei Egészségbiztosí­tási Pénztárhoz, illetve a ma­gánnyugdíjpénztárhoz. Az ehhez szükséges számítógépes prog­ramot vagy formanyomtatványt, informatikai utasítást és adat- szerkezetet a pénztár bocsátja a járulékfizetők rendelkezésére. A bevalláshoz csatolni kell az ösz- szesítő bevallás egy kinyomta­tott példányát, és nyilatkozni kell arról, hogy a lemez tartal­mazza az előírt bevallásokat, to­vábbá, hogy vírusmentes. A foglalkoztatók minden hó­nap 10-ig külön bevalláson je­lentik be a biztosítottak által vá­lasztott magánnyugdíjpénztá­raknak a levont tagdíj alapját és összegét, és egyben befizetik a levont tagdíjat. A bevallásban biztosítottanként - név és taj- szám feltüntetése mellett - meg kell bontani a tagdíj alapját és összegét, közölni kell minden foglalkoztatott pénztártag ada­tait, és ügyelni kell arra, hogy a bevallásból megállapítható le­gyen az az időtartam, amely alatt a biztosítottnak nem volt nyug- díjjárulék-alapot képező jöve­delme. Külön kell feltüntetni a kötelező tagdíjat és a munkáltató által vállalt tagdíj-kiegészítést. A foglalkoztatónak ezenkívül be kell jelentenie az általa fog­lalkoztatottak biztosításának kezdetét, megszűnését, valamint a biztosítás szünetelésének idő­tartamát is. Arra az esetre, ha dugóba kerül Bezenye és Pilirry között. A Westel 0660-as mobiltelefonnal a legváratlanabb helyzetek sem érik készületlenül. A mobiltelefon­szolgáltatók közül elsőként értük el az országos lefedettséget. Ma 400 bázisállomás és 3 telefon- központ biztosítja, hogy Ön bárhonnan, bármikor telefonálhasson. Minden esetben További információ: 06-80-450-450 • Internet cím: www.westel . hu ' . ' - J V *• ' - • ; ■ V /-/rí 0660 Társ a társalgásban . .. .. ...... ...........‘...."a 9 9%-OS LEFEDETTSÉG ._____________________________________________*

Next

/
Oldalképek
Tartalom