Nógrád Megyei Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-15 / 292. szám
1997. december 15., hétfő llsZÉCSÉNY Nógrád Megyei Hírlap Pádár András jegyzete Közönyös cserbenhagyás ly'ét süldő diáklány az isko- J\lai elfoglaltság befejeztével az otthonába igyekezett. Az iskola Szécsényben van, az otthon pedig az egyik közeli faluban. A decemberi délután nem nagy a forgalom, de nem is olyan kicsi, hogy ne kellene vigyázni. A buszállomásra tartottak amikor az egyik kijelölt gyalogátkelőhelyen áthaladva Judit csak egy hatalmas ütést érzett a testén, s arra eszmélt, hogy a földön fekszik. Az arca fájt és vérzett. Kábán nézett szét maga körül. Első pillantásra megriadt barátnőjét vette észre, majd tőle kicsit távolabb egy fekvő kerékpárt. A gazdája akkor kelt fel a földről ahová az iménti ütközés következtében jutott. A harminc év körüli nő felállva felemelte a fekvő jármüvet, a fekvő lányra ügyet sem vetve, eltávozott a helyszínről. A kislány barátnője segítségével állt fel, aki a zsebkendőjével próbálta a megsebesült arcáról felitatni a vért. A járókelők közül sem akadt senki, aki csak megkérdezte volna, hogy van-e valamire szükségük? Hívjonak-e mentőt? A legcsekélyebb érdeklődést sem tanúsította senki. Felnőttek, fiatalok egyaránt faarccal, a más baja iránti érzéketlenséggel húztak el mellettük. Olyan is volt, aki elfordította a fejét nehogy közbe kelljen avatkoznia. A két gyereklány autóbusz- szal hazatért, Judit otthon nem merte elárulni, hogy mi történt vele. Talán azért nem, mert nem tudta önmagának sem megmagyarázni, hogy miként történt a baleset. Gondolkodott rajta , hogy ők vétettek-e a gyalogosok számára is kötelező közlekedési szabályok ellen, vagy a kerékpáros hölgy felejtette el a szabályosan felfestett gyalogos-átkelőhellyel kapcsolatos előírást. Talán a bizonytalansága miatt magyarázta másként a történteket érdeklődő szüleinek. Azt mondta, hogy elesett. Amikor egy ismerős az édesapától érdeklődött, hogy Judit jól van-e, akkor derült fény az igazságra. A négygyermekes családapa ideges lett és szomorú. Félti a gyermekeit és igyekszik őket megóvni a bajoktól. Nagyon örül, hogy a kislánynak nem esett nagyobb baja, történhetett volna ez a cserbenhagyás tragikusabban is. M indezt pedig azért mondta el nekünk, hogy írjuk meg tanulságképpen - mindenki számára okulásul. Vajon tudunk-e, akarunk-e okulni? Hagyományápoló bányász-kohász szakestély Újra átélték diákéveiket diákos a hangulat, hiszen a jelenlévők újra átélik a régi emlékeket. Az egészséges viccelődések, a közérzetet gyógyító humor szövi át az estét. Néhány órára feledik gondjaikat a nyugdíjasok, a még munkálkodó negy- Koszorúztak is a „Kohász”falánál ven-ötvenesek, a pályakezdő fiata(F oly tatás az 1. oldalról) lók, s érzik, hogy nagyon jó a lehurrogó kiáltások. Valóban közösséghez tartozni. EZ AZ ÁBRA BŐSÉG- Kedves nézőim! Mai bevásárlásomat a menyemék szponzorálták! Sajnos, ma még valahogy így nézünk ki. A nyugdíjasok anyagi gondjairól szóló fanyar viccek ma még nagyon időszerűek. Tegyen róla, hogy elavuljanak! Lépjen be még most, fiatalon a Pannónia Magánnyugdíjpénztárba és szerezzen magának jobb nyugdíjat - egy fillér többletfizetés nélkül. Ingyenes telefonszámunkon elérhet bennünket: 06 80 28 28 28 PANNÓNIA Megyei Körkép Találkoztak a bábosok Nógrád megyei bábostalálkozót rendeztek szombaton a József Attila Művelődési Központban. A rendezvényre a salgótarjániakon kívül más településekről is érkeztek csoportok. Felvételünkön: részlet az egyik előadásból. FOTÓ: RIGÓ T. Papír kellene, hogy segélyt kérhessenek a dolgozók - Karácsony előtt, nehéz helyzetben Víz, villany, munka és bér: nincs (Folytatás az 1. oldalról) tenni, amit ők akarnak - kér szót egy asszony.- Budapesten nem csinálhatnák azt, amit velünk, megkapnák a magukét! - egészíti ki az előbbit egy dühös férfihang. Korábban dr. Appel György úr megígérte, hogy nemcsak a fizetést, hanem plusz 5 ezer forintot is kapunk karácsonyra. Ehelyett az alábbi körlevél érkezett: „Örömmel tájékoztatom Önöket, hogy a folyamatos tárgyalások eredményeképpen a húsüzem beindításának előkészületei megtörténtek. Mindaddig, amíg a megfelelő engedélyeket nem tudjuk beszerezni, Picher Istvánné munka- beosztása szerint (napi, heti, óradíj, feladatok) munkájukat elvégezni szíveskedjenek. Az Eurocartell Holding 1997. november 17-én vásárolta meg a Karancshús Kft-t. Ezért a nálam megjelent munkatársak november 17. és november 30. közötti pontos bérelszámolási ösz- szeget kapják meg. A továbbiakban a rendőrségi vizsgálat, illetve a Karancshús Kft. és az Eurocartell Holding közötti szabályzat szerint fog megtörténni, azt azonban jelzem, hogy mindenki annyi bért kap, amennyit teljesített. Az elnöki utasítás arra vonatkozik, hogy a cég adminisztratív és szakmai részében rend legyen, ami az eddigi munkálatoknál problémát okozott és csak így lehet egy működő üzemet beindítani. Kérem az új szerződések aláírását, mert csak ezáltal tudok új béreket kifizetni. Köszönöm türelmüket, dr. Appel György” Pék úr pénteken aláírva szerette volna visszavinni a munkaszerződés módosítása című sokszorosított papírlapot. Ilyent egy jobb érzésű ember, ilyen fogalmazásban nem ad ki kezéből. Ez ügyben az üzemi tanács egyik tagja: „Mit tegyünk?” - gondolat jegyében kikérte egy jogtanácsos véleményét. Ő a következőket javasolta: - Nem szabad aláírni! Állítólag dr. Appel úr kijelentette, csak az kap december 18. után fizetést, aki aláírja a munkaszerződést.- Nem leszünk halálos ítéletünk megalkotói! - mondja felháborodva egy középkorú, erőteljes férfi. Pedig ő is nagyon megjegyezte dr. Appel úr egyik korábbi kijelentését: - Kérlelhetetlen vagyok a kemény pénzügyi kérdésekben, az üzletben nem ismerek tréfát.- Folyik-e termelés?- Se víz, se villany, se fűtés, se munkaruha, se védőruha, ennek ellenére mégis be kell jönnünk dolgozni - hangsúlyozza Hajdara Ferenc, majd megjegyzi: - a teljesítmény után kapjuk a fizetést. Egyedüli melegedési lehetőség az igen szűkre szabott porta, ahová alig fémek be néhányan. Egyébként Pék úr az itt dolgozóknak hozta el pénzüket, személyenként 20 ezer forintot. A „Mi lesz velünk?” - kétségbeeső kérdésre, az üzemi tanács fiatalasszony tagja a következőket közli: - a Munkaügyi Bíróságon olyan felvilágosítást kaptunk, ha hozzájuk fordulunk, elképzelhető, hogy ügyünket sürgősségi alapon tárgyalják, mivel sok embert, 80 főt érint. Amikor munka volt, ha kellett, túlórában naponta 4—5 órával is megnyújtottuk a munkaidőnket. Most meg. Válóperrel fenyegetett a férjem, ha nem kapok pénzt - kapcsolódik a beszélgetésbe egy középkorú asszony. Nekem pedig azt mondta: - kitesz a kapu elé, - folytatja az előbbi gondolatot egy szőkehajú hölgy. Se táppénz, se családi pótlék, se GYES, akinek van szabadsága, nem biztos, hogy megkapja.- Minek jöjjünk be, nézzük a semmit? - mondják többen is. Az elhangzottakkal kapcsolatban telefonon felhívtam Zsóka Lajos ügyvezető igazgatót - aki annyit mondott: - Nem tudok semmit sem mondani, szíveskedjék az elnök-vezérigazgató úrhoz fordulni!. Felhívtam az irodáját, de az elnök-vezérigazgató nem volt benn. Meghagytam a szerkesztőség számát, de lapzártáig nem sikerült megismerni álláspontját, pedig tény: a dolgozók munkát és pénzt akarnak, nem újabb ígéretet. Venesz Károly RÉTSÁG 3-olda* Hírek Három óra tánc Salgótarján - Péntek este hatalmas sikerrel mutatta be karácsonyi gálaestjét „Ne hagyd abba !” címmel a Nógrád Táncegyüttes. Vendégként fellépett: Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes, Ipoly Táncegyüttes (Mihály gerge), a Muzsla Tánc- együttes (Pásztó) és a Somosi Táncegyüttes. Bemutatkoztak a Nógrád utánpótlás csoportjai (Vigano, Lurkójis. Kísért a Dűvő, a Tücsök és a Banda Zenekar. (A rendezvényre visszatérünk.) Antall-klub Salgótarján - December 16-án, kedden 17 órai kezdettel a Bajcsy-Zs. u. 7. sz. alatti Antall-klubban nyílt fórumot tartanak a munka- vállalók érdekvédelméről. Vendég: Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke. Közmeghallgatás Szécsény - Közmeghallgatással egybekötött képviselő-testületi ülést tart holnap 15 órakor a város ön- kormányzata. Az esemény a városházán lesz. Csúszós az út Megcsúszott, az árokba borult, majd az úttestre visszatérve keresztbefordult egy autó szombaton a déli órákban Nagylóc és Szécsény között. Á jármű 37 éves utasa súlyos sérülést szenvedett. d A K&H | bankfiókokban minden TREZOR ÉRTÉKJEGYET vásárló ügyfelünk ajándékot kap az évvégéig. i/r Találkozó falurészenként Egy tari lakos felhívta szerkesztőségünket, s megkérdezte: miért nem volt az idén falugyűlés, holott a lakosságnak lenne mondanivalója? A kérdésre Becze Lajos polgár- mester válaszolt: - A falugyűlés megtartása nem kötelező, a közmeghallgatásé viszont igen. A képviselő-testület januárban településrészenként találkozót szervez a lakossággal, hogy még jobban megismerje véleményüket, majd ismerteti a település 1998. évi főbb költségvetési és fejlesztési elképzeléseit. Észrevételt azonban bármikor lehet tenni. ^ SUZUKI PILA PÁSZTÓ ^-------------nn---------------------------------------------—— Karácsonyi ajándék a SUZUKI PILÁTÓL! Új autó vásárlása esetén egy MOUNTAIN BIKE kerékpárt kapnak ajándékba!- Használtgépkocsi-beszámítás, közalkalmazotti kedvezmény, különböző hitelkonstrukciók (már 20 % előlegtől is)!- Helyszíni ügyintézés. Megjelent a Suzuki Sedan Manager. § Pásztó, Fő út 149. Tel.: 32/360-845. Nyitva: H-P, 8-17-ig, SZÓ. 8-12-ig. Egyházközségi évszázadok (Folytatás az 1. oldalról) például, ha a hely, ahol a plébánia hívei éltek, egy nagyobb és rangosabb hely volt. Dr. Varga Lajos elmondta, hogy plébánia valószínűleg már fennállott 1397 előtt is: ez a jelentős dátum valószínűleg arra utal, hogy a település elérkezett a fejlődésnek egy olyan pontjára, amikor maga is jelentősebbé vált, kiváltságos jogokat is kiharcolt magának. A tárlat anyaga dr. Szomszéd András: A falu elhagyott - a templom megmaradt - A kiste- renyei egyház(község) története című monográfiájára támaszkodik, amely az önkormányzat és az egyház közös kiadványaként jelent meg, és amelyet ez alkalommal a nagy- közönségnek is bemutattak. „Ez a szerény kiadvány emléket állítani és tisztelegni kíván egy közösség múltja előtt, amelynek szellemi, erkölcsi és kulturális vezetője évszázadokon át az egyház volt” - írja bevezetőjében a szerző. A kötethez Burger Ferenc kisterenyei plébános írt előszót. Ebben hangsúlyozta: „Ez a dolgozat azt mutatja, hogy az e helyen élt őseink ragaszkodtak Istenükhöz, hitükhöz, és ezzel olyat tettek, amit mi megbecsülünk és őrzünk, majd tovább adunk, hogy az élet sohase száradjon ki.” A szépen felújított templomban szentmise is volt fotó: -RT-