Nógrád Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-07 / 260. szám
1997. november 7., péntek Mozaik 7. oldal Alkonyévek Nyugdíjasok rovata lapunkban Budapesten jobban ismerik az ezüst érdemkereszttel kitüntetett „földinket” A „csendes salgótarjáni” élete Dr. Gáspár János közgazdász. A salgótarjáni telefonkönyvben csak egy van belőle, s meglehet, hogy bár a budapestiben akár egy tucat is, mégis a tarjánk a fővárosban ismerik (illetve ismerik el) jobban. Pedig a 76. életévében járó csendes salgótarjáni életútját elismerő kitüntetésekből és a munkáját fémjelző dokumentumokból akár egy külön kiállítást is lehetne nyitni. De bánjunk óvatosan a tényszerű állításokkal is, mert dr. Gáspár János ars poeticája így hangzik: „nem a szépet, hanem az igazat!”. Salgótarjánban született, és jelenleg is itt él, felesége halála után immár hat éve magányosan. Legutóbb, az október 23-ai ünnepségek kapcsán Göncz Árpád, a magyar köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta dr. Gáspár Jánosnak. Sikeres, ugyanakkor küzdelmes életútjának főbb állomásait az alábbiakban elevenítjük fel. Születésekor a bábaasszony igyekezetének köszönhetően sikerült eltávolítani a csecsemő nyakára tekeredett köldökzsinórt, ami a későbbiekben mintegy jelképesen is bizonyította a világra köszönő életrevalóságát. Még hatéves sem volt, amikor - külön engedéllyel - megkezdhette tanulmányait a Forgách utcai elemi iskolában. Cipészmester édesapja, valamint igazgatója, Sztankovits János (a salgótarjáni népművelés jeles alakja) egyaránt támogatták továbbtanulását. Az 1938/39-es sikeres érettségijét követően a Dr. Chorin Ferenc Reálgimnáziumból a salgótarjáni városházára vezetett az útja, ahol jóformán a betevő falatért dolgozott, egészen 1942-es, Miskolcra történő bevonulásáig. A komáromi és a győri tisztiiskolát követően hadapród őrmesteri rangban az orosz frontra került, ahol 1944 júniusában megsebesült. Felépülését követően zászlóaljával Középbogárd községben hadifogságba esett 1944. december 5-én, s az útjuk Temesvárra, egy hatalmas hadifogolytáborba vezetett. Ötezerötszáz bajtársával együtt jelentkezett a napjainkra elismerten legendássá vált Temesvári Első Önkéntes Magyar Hadosztály megalakítására és az Ideiglenes Nemzeti Kormány programja szellemében a német fasiszták elleni harcra. A hadosztály azonban ténylegesen már nem kapcsolódhatott be a felszabadító harcokba, s a hadijog megsértésével valamennyiüket a Szovjetunióba hurcolták jóváté- teli munkára, arra a bizonyos „málenkij robotra”. Háromévnyi hadifogság után 1947. július 22-én érkezett haza. Itthon statisztikusként helyezkedett el, s óriási akaraterőről téve tanúbizonyságot, elvégezvén a közgazdaság-tudományi egyetemet, 52 éves fővel ledoktorált. A Központi Statisztikai Hivatal Nógrád Megyei Igazgatóságának igazgatóhelyetteseként több publikációja jelent meg különböző szakmai folyóiratokban, s elkezdte feldolgozni a testközelből megtapasztalt történelmet. Levelek tucatjait írta volt hadifogolytársainak („szerencsére akkor még csak egy forint volt a levélbélyeg” - említi mosolyogva), s kutatómunkáját a Hadtörténeti Múzeum is felkarolta. Ennek köszönhető, hogy a Temesvári Első Önkéntes Magyar Hadosztály dokumentumai, az egykori tagok visszaemlékezései megmaradtak a Dr. Gáspár János mának és a jövőnek. A rendszerváltást követően a Honvédelmi Minisztérium visszaadta tartalékos alhadna- gyi rendfokozatát, majd főhadnaggyá léptette elő. Napjainkban az egykori hadifogoly bajtársai érdekében tevékenykedik az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal Társadalmi Kollégiumának tagjaként. 1992-ben vette át a Független Demokratikus Magyarország emlékérmet, 1993-ban elnyerte a Honvédelemért kitüntető címet, 1995. május 9-én pedig, a győzelem napján, megkapta a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke Nemzeti Ellenállásért Emléklapját. Az 1981 óta nyugdíjas „csendes salgótarjáni” napjai azóta is munkával telnek el. Mint a Nógrádi Történeti Múzeum baráti körének tagja számos érdekes, hiteles és színvonalas dolgozatot írt, többek között a XIX. századi kolerajárványokról, az egykori temesvári hadosztályukról és általában a hadifogolykérdésről. A kolerajárványokról írt munkáját a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár és Múzeum is örömmel fogadta, a Magyar Nemzeti Múzeum pedig országosan az 1995-ös év ötödik legjobb hely- ismereti dolgozatának minősítette. Kutatási és minősítési módszerének egyik alapelve: a visz- szaemlékezést úgy kell elfogadni, hogy azt egyeztetni kell a történelmi tényekkel. Bizony, ezen elv rostáján már sokan akadtak fenn, amikor fogságbeli „viszontagságaikról” meséltek dr. Gáspár Jánosnak. Távozóban tőle még kezembe vehettem muzeális értékű hadifogolynaplóját, melyet a „málenkij robot” ideje alatt írt. A megsárgult lapokból álló könyvet tanulmányozva könnyű volt megértenem, hogy a visszaemlékezést hogyan lehet azonosítani a történelmi tényekkel. Bár dr. Gáspár János azt vallja, hogy nem a szépet, hanem az igazat, én most egy kívánsággal megpróbálom mindkettőt egyszerre: jó egészséget, hosszú életet! B. M. pf.96] A Hírlap postájából A Pf. 96 • A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Egy boldog nap Mizserfán, az otthon lakói között Az elmúlt vasárnap látogatóban jártunk Mizserfán, az Idősek Otthonában. Ottjártunkkor örömmel hallottuk a beutaltaktól, hogy az otthon vezetősége felejthetetlen idősek napját rendezett részükre október 22-én délután 3 órakor. Elmondták, hogy az ebédlőben terített asztalok várták őket mindenféle finomsággal: virsli, pogácsa, édes sütemények, kóla, alma volt az asztalokon. Az igazgató úr üdvözölte őket, szép beszédet mondott. A köszöntőről meghatottan meséltek az otthon idős lakói. A karancsaljai asszonykórus színvonalas műsort adott és a József Attila Művelődési Ház bábjátékosai is nagyon szépen szerepeltek - elmondásuk alapján. Természetesen az alkalomhoz illően ők is szépen felöltöztek, úgy vettek részt az ünnepélyen, és adták meg a tiszteletet ezzel az értük fáradozóknak. Nagy örömükre fényképet is készítettek róluk. Mindenre kiterjed a figyelmük az ott dolgozóknak, meglátásunk szerint, amiért elismerés illeti őket. Elmondták még azt is, hogy a nyár folyamán gulyáspartit rendeztek nekik az otthon előtti kertben, ahová a nővérkék kitolták a kocsival közlekedőket, kivezették a járni alig tudókat. Fúvószenekar szórakoztatta őket. És ha csak egy pár boldog órára is, de megfeledkeztek betegségükről, bánatukról. Akikkel elbeszélgettünk, ezúton köszönik ezt a szép, emlékezetes idősek napját a vezetőségnek és mindegyik értük fáradozó dolgozónak. Két salgótarjáni nyugdíjas látogató (teljes név és cím a szerkesztőségben) Erőt és jó egészséget, kisecseti öregek ! Gyönyörű verőfényes nap köszöntötte a kicsiny falucska, Kisecset elragadó vidékén a munkában megfáradt időseket. A köszöntőből kivette részét az óvodás, iskolás csoport mellett a berceli kórus is. Mint azt az „ünnepeltek” a későbbiek folyamán mondták: „Aranyos kis műsor volt.” Aki nem tudott részt venni, annak kárpótlásul küldjük azt az indulót, melyet a köszöntő műsort követően énekeltek a vendégek a „Kis lak áll a nagy Duna mentében” dallamára. És Jani bácsinak, a maga 90 évével, a falu legidősebb emberének képével minden kisecseti idős embernek sok erőt, hosszú életet kívánunk. Isten éltessen mindenkit! Pleva István Jani bácsi, Kisecset legidősebb embere feleségével, fiatalos hangulatban, kezében egy pohár jó borral Nyugdíjasinduló Elszaladtak az évek felettünk, Csendes szívvel nyugdíjasok lettünk. Felnevelve gyermeket, családot, Nyugdíjasként éljük a világot. Nyugdíjasnak nincsen semmi vágya, Csak hogy boldog legyen a családja. Szeretetben, békességben éljen, Gyermekek és unokák körében. Nyugdíjasklub, hová összejárunk, Benne szintén otthonra találunk. Legyen minden együtt töltött óra Békesség és öröm hordozója. Mi legyen a nyugdíjasdal vége, Legyen köztünk, s a világon béke. Adjon Isten még sok boldog évet, Békességet, erőt, egészséget! Amikor nem jelentett gondot a hétezerötszáz forintos hűtőszekrény eladása sem - Mégis nyúl lett a vadászból „Forradalmi” üzlet: takarót és cipőt nógrádi szénért Amikor először felkértek, hogy vállaljam el az 1956. augusztus 1- jén Salgótarján központjában felépített Centrum Áruház igazgatói beosztását, nemet mondtam, arra gondolva: minek legyek nyúl, mikor vadász is lehetek. Ugyanis akkor a Nógrád Megyei Kereskedelmi Felügyelőség vezetője voltam, ismertem az egész megye kereskedelmét - emlékezik az igazgatóvá történő kinevezése előtti időszakra Nagy Sándor, a Centrum Áruház nyugdíjas igazgatója karancsaljai otthonában. Negyvenhat évi munka után, 1979. május elsején, 62 éves korában ment nyugdíjba. Maszek kereskedőnél ismerkedett meg a szakma fortélyaival, méghozzá eredményesen. Az ezt követő időszakot acélgyári tevékenysége váltotta fel, majd a Nógrád Megyei Kereskedelmi Felügyelőségen vezetőként tevékenykedett. Akkori munkatársai közül megemlíti Molnár Tibort, aki a megyei kereskedelmi osztály vezetőjeként ment nyugdíjba. Az új áruház a jövő jelképe volt. Ugyanis a kereskedelem ebben az időben igen alacsony szinten állt, „kisker” és „népboltok” működtek a városban. Az új áruház egy helyen és nagyobb választékot kínált. A nyitás napján nagy volt a forgalom. Áddigra Nagy Sándor igent mondott a felkínált igazgatói beosztásra. Vagyis a vadászból nyúl lett.-A nyitás előtt két nappal még bőven volt asztalosmunka az épületben. Mire eljött a nagy nap, feltöltött pultokkal fogadtuk a vevőket. Akkoriban 118- an dolgoztunk. Közöttünk voltak azok is, akik a megszűnt kisker-boltokban tevékenykedtek. Rajtuk kívül még nagyon sokan szerettek volna bekerülni, mindegyiküknek volt pat- rónusa. Ugyanis ekkor nagy volt a munkanélküliség Salgótarjánban. Az első napon nagy volt a forgalom. Nem jelentett gondot a hétezerötszáz forintos hűtő- szekrény eladása sem. Akkoriban az árubeszerzés jelentette a legnagyobb gondot. Akárcsak néhány hónappal később. Az októberi események után csak úgy tudtunk árut szerezni, ha valamit felkínáltunk ellenében. Sikerült Pothornyik Józseffel, az akkori Nógrádi Szénbányászati Tröszt vezérigazgatójával olyan szerződést kötni, hogy árubeszerzéshez ad húsz vagon szenet, s én mondom meg, hová szállítsák. Ennek alapján a szénből küldtem Sopronba, a takarógyárba, Budapestre, az Ifjúsági Cipőgyárba és még sok más helyre. Jó egy évig tartott ez a fajta árubeszerzés. Az előbbin kívül központunktól is kaptunk olyan árukat, amiket nem tudtunk volna beszerezni. Akkoriban az első számú vezetői csapat a következőkből állt: Nagy Sándor igazgató, Szalai Mihály kereskedelmi osztályvezető, G. Tóth József főkönyvelő, Sári József üzletvezető, későbbi áruforgalmi osztályvezető. Utolsó dolgos évében az áruház elnyerte a Kiváló Vállalat címet. Az igazgató életében a nyugdíj nem jelentette az ilyenkor szokásos pihenést.-Két ciklusban a Hazafias Népfront elnökeként tevékenykedtem, utána nyolc évig a helyi áfész ügyvezetője lettem. Ámíg meg nem szűnt a Hangya Szövetkezet, addig ott könyvelőként és ügyintézőként tevékenykedtem. Hetvenhat éves koromban - ennek négy éve - abbahagytam a konkrét, felelősséggel járó munkát. Ha valaki 1945-ben azt mondja, ilyen kort megélek, nem hittem volna el. Májusban töltöttem be a nyolcvanat. Én vagyok a család fő beszerzője. Időnként belátogatok vásárolni az áruházba. Elvégzem a kerti munkákat. Hála istennek, egészséges vagyok.-Harminchat évig sportoltam. Ebből harminckét évig csatárként kergettem a labdát, a többit hátvédként játszottam. A sportot ismerő és űző ember szemével a mai magyar futballistákról csak annyit mondhatok: nem szeretnek játszani. Venesz Károly
