Nógrád Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-28 / 278. szám

1997. november 28., péntek Mozaik 7. oldal Alkonyévek- Nyugdíjasok rovata lapunkban Fehérasztalnál - A Kisker Alapítvány az idén is megrendezte a Palócker nyugdíjas dol­gozóinak találkozóját. A baráti hangulatú összejövetelre Salgótarjánban, a Láng (tűzhely­gyári) étteremben a minap került sor. fotó: rigó tibor Balogh Margit soha nem szerette a „mindent kezdő, mit sem végző” embereket Ma is őrzi az iskola rendjét Ha valaki bemegy Bátonyterenyén a Bartók Béla Általános Is­kolába és azt mondja a gyerekeknek: Balogh Margit tanárnőt keresem, csak tanácstalan tekintetekkel találkozik. Esetleg egy-két diák visszakérdez: - Biztos, hogy jó helyen tetszik ke­resni? Ám ha kiejti a bűvös szót, hogy „Pintyő” tanár nénit ke­resi, rögtön tucatnyi kéz lendül a magasba, ajánlkozván a megkeresésre. Balogh Margit 1932-ben szüle­tett Jászkiséren, hatgyermekes család harmadik leányaként. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd a Jászapáti Pol­gári Leányiskolába került. A gimnázium elvégzése után Egerben, a pedagógiai főisko­lán magyar szakos tanárként szerzett diplomát 1954-ben. A főiskola után első munkahelye a kisterenyei általános iskolá­ban volt. À kastélykertben ka­pott lakást, ahol kicsi, de meleg fészket alakított ki magának. De nem csak az iskolában tevé­kenykedett: részt vett a nőmoz­galomban, rendezvényeket szervezett: ekkor derült ki, mennyire szeret - és szépen tud - fütyülni, innen kapta a „Pin­tyő” nevet is. Már gyermekko­rában verselgetett, sok rendez­vényen szavalta saját költemé­nyét. Értelmes célok Diákjai nagyon szerették: mint egy jó testvér, úgy járt közöt­tük, a szünetekben sokszor üres maradt széke a tanári szobában, mert azt az időt is velük töl­tötte. Évekig tanított a dolgo­zók iskolájába^ is, sokan el sem hitték, hogy az aprócska termet mekkora munkabírást rejt. Az­tán jött a körzetesítés és 1962- ben áthelyezték a nagybátonyi Bartók iskolába.-Egy évig szinte lelki be­tegként dolgoztam - emlékszik vissza Pintyő tanárnő. - Hóban, sárban biciklivel jártam Tere- nyéről, mert lakást nem kaptam Nagybátonyban, csak tíz év múlva. Nagyon sajnáltam a régi iskolámat, szomorú is voltam egy kicsit, mert Nagybátonyban nem taníthattam, hanem a nap­közi otthonba kerültem. De ez nem tartott sokáig, hamarosan megtaláltam a helyem és csodá­latos gyermekközösséget alakí­tottam ki. A „mindent kezdő, mit sem végző” embertípust soha nem szerettem, magamtól is megköveteltem: ha valamit elkezdtem, azt végig is csinál­tam. Ugyanezt tartottam diákja­immal szemben is. Megállás nélkül, következetesen megkö­veteltem a feladatok elvégzését, végrehajtását, értelmes célokat állítottam a gyerekek elé és mindig törekedtem a szabadidő hasznos és sokoldalú kitölté­sére. Otthonos napközi- Minden gyereket egyformán szerettem. Két dolgot nem tud­tam - és a mai napig nem tudok- elviselni: az egyik, ha a gye­rek tör-zúz, arrogáns módon veri társát, a másik, ha leki- csinyli, sértegeti a nevelőt..- Sokszor mondogattam, hogy a nevelés a bölcsőnél kezdődik, mi csak folytatni, formálgatni tudjuk. Ha ott egy szakasz kimaradt, nem biztos, hogy pótolható. Rengeteg munkával olyan napközit alakított ki, amely fel­ért egy otthonnal: népművé­szeti emlékekkel, régi vázák­kal, köcsögökkel díszítette, amelyeket saját lakásából vitt be. Kettős célja is volt ezzel: egyrészt, hogy szép legyen, másrészt, hogy a gyerekek megtanulják becsülni a múlt ér­tékeit. Harminc évig árulta a takarékbélyeget, rengeteg gye­reket nevelt takarékosságra. A következetes szigor mellett azonban a gyerekek érezték a feléjük áradó szeretetet is: talán ezzel is magyarázható, hogy sok tanítvány még ma is vissza­visszalátogat, s szeretettel be­szél „Pintyő” tanárnőről. 43 éves ‘pályafutása alatt rengeteget dolgozott és mindig másokért. Ez nem változott az idők folyamán: az akarat, a tenni vágyás ma is benne lüktet. 1987-ben, ötvenöt éves korában nyugdíjba ment, de ha valaki azt hinné, hogy ezután a pihe­nés ideje következett, nagyon téved. Ma is aktívan dolgozik, bár három évvel ezelőtt „lejött” a napköziből. Fáj az elmúlás- Akkor úgy éreztem, hogy ott a pálya vége, ez nekem a halá­lom -gondol vissza könnyes szemmel. - De aztán rájöttem, van még teendőm máshol is. Reggel hat órakor szinte én nyi­tom az iskolát, helyettesítek, ebédeltetem a menzásokat, szé- pítgetem a csupasz falakat: a népi emlékek gyűjtése mindig szívügyem volt. Őrzöm az is­kola rendjét, ápolom a virágo­kat, az iskola, a gyerekek jelen­tik az én nagy családomat. Nem mondta ezt nekem senki, de jár- tomban-keltemben szeretem látni munkám gyümölcsét. Ha visszatekintek, azt mondhatom, gazdag volt életem: sok örömet találtam az iskolában, a gyere­kekben.- Ha valami fájhat, az az el­múlás. A természetben szép, mert azzal a csenddel jár együtt, ami a világ zaja után jön. Az ember magába szállhat, mérlegre teheti az elmúlt esz­tendőket. Beteg ugyan soha nem voltam, sót nem érzem magam öregnek sem hatvanöt évem ellenére, de egyre több­ször eszembe jut, mi lesz ve­lem, ha már nem kell jönnöm az iskolába? Tudom, hogy egy­szer majd bekövetkezik, és ez a tudat fáj: akármilyen a világ, szeretnék sokáig élni. Mindig elsiratom a kollégákat, akik nyugdíjba mennek, és ilyenkor belém sajdul: ha nyugdíjasként is, de jó, hogy még itt vagyok. Hegedűs Erzsébet Bravo a neve és sokszoros bravo az amerikai feltalálónak Ártalmatlan cigaretta A 75 esztendős dr. Puzant Tori- gian életének négy évtizedét ál­dozta arra, hogy fölfedezze a vi­lág legbiztonságosabb cigarettá­ját. A Bravo nevet viselő szivarka sem nikotint, sem dohányt, sem kátrányt nem tartalmaz, ugyan­akkor kielégíti a szenvedélybete­gek ilyen irányú igényeit. Geor­giában és New Jerseyben már az árusítását is elkezdték. Az atlan­tai Safer Smokes nevű társaság gyártmányáról az orvosi akadé­mia megállapította, hogy ártal­matlan az egészségre. Az abszo­lút nikotinmentes cigaretta saláta­levélből készül, különböző enzi­mek és ízanyagok hozzáadásával. „Ki kellene mozdulni a faluból” - Jó néhány idős ember él Mátrakeresztesen Újraéled a civil élet ? Mielőtt felkerestem, útrava- lóul csak annyit mondtak: a civil közösség újraélesztéséért tevékenykedik.- A 60-as, 70-es években színészek, énekművészek rend­szeresen találkoztak a község lakosságával. A rendszerváltás óta az előbbi megszűnt, mond­ván: nincs rá pénz, vagyis a ci­vil élet elaludt. Több társammal úgy gondoltuk, hogy megpró­bálkozunk újraélesztésével. Ki kellene mozdulni a faluból. Országjárás(ok)- Azt mondják, hogy a kirándu­lás megszervezésével fogott el­képzelése megvalósításához.- Tavaly egy tele busszal fér­fiak, nők, iskolások, 70-75 évesek felutaztunk az ország­házba. A viteldíjat, személyen­ként 400-600 forintot, úgy ad­tuk össze. Az idén ugyancsak tele autóbusszal Aggtelekre mentünk. Felkerestük a csepp­kőbarlangot, visszafelé meg­mártóztunk a bogácsi fürdőme­dencében, s Egerben a Szépasz- szony-völgyében jó hangulat­ban fejeztük be a kirándulást. Többen mondták: -Berci bá­csi, Berci, jövőre is szervezz valamit! A megnyilatkozók Tihanyt, Sárospatakot, a Balaton mellé­két jelölték meg. Jómagam, szívesen felkeresném Kősze­get. Ott voltam határőr, töltöt­tem tényleges szolgálati idő­met, jó helyem volt. Kíváncsi vagyok, mit változott, fejlődött- e azóta a város? Nyíresi Bertalan közremű­ködött a víz- és csatornahálózat kiépítését megelőző munkában. Az ágasvári buszmegálló rend­betételénél több társával együtt társadalmi munkában végezték el az alapozást.- A közelben lakó asszonyok pedig egyetlen hívó szóra eljöt­tek és elvállalták a festési mun­kálatokat - mondja Nyíresi Ber­talan nyugdíjas mátrakeresztesi otthonában. A legutóbbi NATO-ra való szavazáskor vá­lasztási bizottsági tagként tevé­kenykedett. Kártyástelefon-A községből én voltam az első jelentkező a pásztói terme­lőszövetkezetbe annak idején. Utánam jött az öcsém Odler István. Mivel láttak benne jót, folyamatosan negyvenen követ­tek bennünket. Nekem itt volt a legjobb munkahelyem. Ekkor 1967-et írtunk, alkalmazottként dolgoztam, télen pedig a cu­korgyárban foglalkoztattak. Onnan kaptuk a fizetést, a szö­vetkezet pedig cukorrépaszele­tet, az állatállomány téli áttelel- tetéséhez- meséli a közéleti szereplésre kész nyugdíjas. Újabban a kártyástelefon­használat feltételeinek megva­lósítását szorgalmazza Ágas- várnál. A békástói részen, ahol kegyetlen nagy a sár, mert ed­dig háromszor bontották fel az utat, járdalapok lerakásához próbál támogatót szerezni Re- viczki László pásztói alpolgár­mester személyében.- Nem sikerült a kézi gyógy­szertárat létrehozni az orvosi rendelőben - közli némi kese­rűséggel a hangjában, majd így folytatja:-Bízom abban, hogy nem járunk úgy a nyugdíjasklub megszervezésével, mint a kézi gyógyszertárral. Tizenketten szorgalmazzuk létrehozását. Erre szükség volna, mert ebben a státuszban jó néhányan va­gyunk a községben.-Nyíresi Bertalannak nincs földje, sem bérlete. Kis kertjé­ben a konyhára szükséges zöld­ségfélék egy részét és a télre való krumplit termeli meg. Bizakodó hangja akkor törik meg, amikor fiára terelődik a szó.- Eddig az Émász-nál dolgo­zott, 1998. január 1-től mehet új munkahelyet keresni. A lét­számleépítésbe ő is beleesett. Felesége gyesen van. A kiseb­bik unoka három-, a nagyobbik kilencéves. Nyugdíjunkból csak élelemre költünk, a többit nekik adjuk. Családi tradíció — A mai, mindent csak pénzért tegyünk világunkban, bizo­nyára sokakban felvetődik, mi­ért csinálja mindezt.- Örökölt családi hagyo­mány. Édesapám, aki annak idején párttitkár volt, is ezt csi­nálta.- Elmondhatom: a község papjával összefogva, a hívek bevonásával társadalmi mun­kában kapott szurok felületet a templomhoz vezető, tengelyig érő sarat dagasztó út. V. K. Mindenkit érint, de a hatvanon túliak veszélyeztetettebbek Egy kis influenzatan A statisztika kimutatta: a mérsékelt égövű országokban egy felnőtt évente ötször-hatszor hűl meg. Ennek ellenére a legtöb­ben még a legsúlyosabb meghűléses betegséget, az influenzát is bagatellizálják. Európában például a veszélyeztetettek két­harmada, akiknek hivatalosan ajánlják az oltást, lemond róla. Bár az oltás nem nyújt százszázalékos védelmet a vírus ellen, de bizonyított, hogy csökkenti a súlyos megbetegedések és a ha­lálesetek kockázatát. Minden 15-20 évben újfajta influenzavírus terjed az egész világon. Krisztus előtt 430-ban: At­hénben pusztított egy járvány, amelynek történelmi leírása az influenza első kórtörténete. XVI. század: spanyol hódí­tók behurcolták Dél-Amerikába az influenzavírust, amely ott addig nem fordult elő és így az emberek nem rendelkeztek el­lene antitestekkel. A betegség az őslakosság nagy részét el­pusztította. 1918-19: spanyol nátha. Ez volt világszerte a legsúlyosabb járvány. Feltételezik, hogy minden második halandó meg­fertőződött. Mintegy 25 millió ember halt meg, 1933: az influenzavírus fel­fedezése és izolálása Nagy-Bri- tanniában. 1957-59: ázsiai influenza. Világszerte kereken egy millió áldozatot követelt. 1968-69: hongkongi influ­enza. Világszerte egy millió ember halálát okozta. 1995-96: „közepesen erős” influenzajárvány. Több ország­ban halálos áldozatokat köve­telt, összesített statisztika még nem készült. Veszélyforrások Itt a náthák ideje! Legyünk elővigyázatosak, ha kezet fo­gunk. A legkönnyebben ugyanis akkor fertőződhetünk meg, ha egy fertőzött emberrel kezet szorítunk és később ugyanazzal a kezünkkel meg­dörzsöljük a szemünket. Ez sokkal veszélyesebb mintha a kórokozókat belélegezzük és kockázatosabb a náthás partner szájon csókolásánál is. Októbertől februárig, a meg­hűlések hónapjaiban, gyakrab­ban mossunk kezet, mint más­kor! Gyakran hallani, hogy eső (vizes láb) és léghuzat: biztos megfázás. Márpedig légkondi­cionált épületekben, ahol nincs természetes szellőzés, a fertő­zés veszélye lényegesen na­gyobb. ^ Munkahelyi stressz, alváshi­ány és egészségtelen táplálko­zás növeli, sőt akár meg is két­szerezi a hajlamot. A betegség legtöbbször akkor támad, ha a terhelés éppen enyhült. A meghűlés tipikus időtar­tama négy-tizennégy nap. An­tibiotikumok szedése értelmet­len. mert nem baktériumok a kórokozók. A hét évszázados házi szer, a csirkeleves viszont használ, mivel felszabadítja a légutakat. Megelőzés, kezelés Német szakemberek szerint a meghűlések elleni legjobb stratégia a következő: Sok folyadék fogyasztása Naponta legkevesebb két litert igyunk, hogy a légutakat védő nyálkahártyaréteget jó állapot­ban tartsuk. Edzés Meleg és hideg zuhany fel­váltva, valamint a rendszeres szaunázás stimulálja a vérke­ringést és a szervezet védelmi rendszerét. Egészséges táplálkozás Nyomelemekre és vitaminokra van szükség az immunrendszer erősítésére. Megfázás esetén vagy az első panaszok fellépte­kor pótlólagosan egy gramm € vitamint vegyünk be! . " ‘ Sok alvás Különösen a megbetegedés k di­rai szakaszában segít a fertőzés éjszakai kikúrálásában. Mértékkel űzött sport Meghűléskor redukáljuk a mozgást, mivel az influenza esetén fellépő szívizomgyulla­dás testi megerőltetésnél halá­los kimenetelű lehet. Tünetek Hirtelen láz, amely nagyon ma­gas és három-négy napig is tarthat. Könnyű fejfájás, erős végtagfájdalom, gyakori és nagyfokú fáradtság, amelyik akár három hétig is tarthat. Ál­talános tünet az eldugult orr. Néha tüsszentés, torokfájás gyakori, száraz lökésszerű kö­högés. Komplikációk- Nátha esetén: orrmellék- üreg-, homloküreg-, vagy kö­zépfülgyulladás.-Influenza esetén: bronchi­tis, tüdő- és szívizomgyul­ladás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom