Nógrád Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-21 / 272. szám

8. oldal SporTTüköR 1997. november 21., péntek Szeles kiesett New Yorkban zajlik jelenleg a 2 millió dollár összdíjazású tenisz női Mesterek Tornája. Meglepetés, hogy az egykoron világelső, magyar származású Szeles Mónika, a torna 5. ki­emeltje kikapott a spanyol Sanchez-Vicariotól. Szintén vesztett a 3. helyen kiemelt amerikai Lindsay Davenport, akit honfitársa, M. J. Fernan­dez búcsúztatott el. Nincs már versenyben a dél-afrikai köz­társaságbeli Amanda Coetzer sem, akit a francia Nathalie Tauziat küldött pihenőre. Ugyanakkor a 6. kiemelt hor- vát Iva Majoli (képünkön), az 1. helyre rangsorolt, világelső svájci Martina Hingis, a nagy visszatérő, a francia Mary Pi­erce és a nagyképűsége miatt sokak által nem szeretett ro­mán Irina Spirlea gond nélkül élte túl az első fordulót. Labdarúgótorna Szécsényben - Lőrincz Gábor és Sárközi Tamás lett a gólkirály Végül Grandig-siker Szécsényben az idei év leg­szervezettebb bajnoksága a „Rákóczi-labdarúgótorna” volt, amelyre hat csapat ne­vezett, és hetente két alka­lommal 70-80 játékost moz­gatott meg a két pályán. A napokban fejeződött be a nagy versengés, melynek ün­nepélyes díjátadó ünnepségét a Krúdy Gyula könyvtár pin­ceklubjában tartották. Balogh Ferenc, az intéz­mény vezetője, a torna támo­gatója örömmel állapította meg, hogy olyan hozzáértők voltak a fő szervezők, mint például Pénzes István testne­velő tanár, Vankó Sándor vál­lalkozó, Lőrincz Gábor és Sárközi Tamás. A közös játék összekovácsolta a csapatokat, s jóérzés volt tapasztalni a tá­mogatók önzetlenségét is. Izgalmas, sportszerű mér­kőzések jellemezték a bajnok­ságot. Sok jó egyéni teljesít­ményt, olykor gólzáporos győzelmet láthattak az érdek­lődők. A játékvezetők jól őr­ködtek a szabályok betartásán, így többnyire igazságos ered­mények születtek. A bajnoki rajtot jól kapta el a Depó Bt. csapata, de később visszaesett a „tüzépes” gárda. Ugyanakkor az Elektronika- Grundig gárdája végig kie­gyensúlyozott teljesítményt nyújtott, s nagy harcban, megérdemelten győzött a Vankó SC előtt. A bajnok a díszes Rákóczi Kupa mellé egy labdát kapott jutalmul. A második és a harmadik helye­zett is egy-egy „pettyest” ve­született hetett át. A fair play szellemét legin­kább a ligeti lakótelep fiatalja­iból szerveződött csapat őrizte meg, övék lett a kitüntető cím. Más kérdés, hogy a bajnoki táblázaton az utolsó helyen zárt az együttes. A gólkirályi címet megosztva Lőrincz Gá­bor és Sárközi Tamás érde­melte ki, mindketten 23 gólt rúgtak. Feltűnt ugyanakkor, hogy a csapatokat erősítő NB III-as focistáknak itt sem na­gyon ment a góllövés. A torna végeredménye 1. Grundig-E. 2. Vankó S. C. 3. Nero Nervus 4. Bojli S. C. 5. Depó Bt. 6. Ligeti Atom 1081 157-1925 10 8 0 2 40-2025 10 6 2 2 55-2320 1021739-38 7 1020821-60 6 10 2 0 8 22-74 6 Rác/. András Bajnokságok, eredmények, Labdarúgás NB III. Mátra-csoport. A gól­Csesztve 0-2. Szabadnapos: Nógrádkövesd. A bajnokság állása (Jambrich) - Kajzinger (Al­bert), Pete, Kiss, Oravecz - Aranyi (Varga), Tóth Sz. Edző:- Vizslás 0-11. Szabadnapos: Mihálygerge. A bajnokság állása lövőlista élcsoportja: 1. Szügy 14 11 1 2 52-11 34 ifj. Kovács József. 1. M.-szele 13 11 1 1 82- 9 34 16 gólos: Cristea (Pásztó­2. Mohora U. 13 10 3 0 31-12 33 Gl.: Oravecz (2). 2. Vizslás 13 10 1 2 83-12 31 Hasznos). 3. Herencsény 14 8 3 3 44-28 27 Jó: Oravecz, Csorba Cs., 3. Mátramind. 13 9 2 2 40-28 29 15 gólos: Grezsák (Tápió­4. N.-kövesd 14 7 3 4 35-16 24 Pete, Kiss. 4. Ságújfalu 13 9 1 3 42-21 28 szecső). 5. N.-sipek 14 7 2 5 42-28 23 A végig magabiztosan játszó 5. Ménkes 13 7 2 4 30-37 23 13 gólos: Császári (Mezőkö­6. Galgaguta 14 6 4 4 42-28 22 hazaiak ellen az utolsó pilla­6. K.-alja 13 6 2 5 37-29 20 vesd), Nagy I. (Poroszló). 7. Babcsán 14 6 2 6 35-39 20 natban egyenlítettek a vendé­7. N.-bárkány 13 6 2 5 34-27 20 12 gólos: Nagy P. (Besenyő­8. Patvarc 14 5 4 5 32-29 19 gek. 8. Z.-róna 13 5 3 5 23-25 18 telek). 9. Csitár 14 6 0 8 27-42 18 9. Somos 14 5 2 7 35-56 17 9 gólos: Smelkó (Salgó Öb­10. N.-marcal 13 4 4 5 21-36 16 NB III. Mátra-csoport: Bese­10. E.-gerge 13 4 3 6 17-57 15 lös-Faipari), Kiss Z. (Gödöllő). 11. Csesztve 14 3 6 5 36-42 15 nyőtelek - Gyöngyös 2-1, Szé­11. Cered 13 3 3 7 18-36 12 8 gólos: Rézműves (Bese­12. Cs.-surány 14 4 3 7 20-30 15 csény - Újszász 0-3, Jászbe­12. M.-gerge 13 2 2 9 27-31 8 nyőtelek), Nagy G. (Selyp), 13. Hugyag 14 3 1 10 13-38 10 rény - Tápiószecső 1-2, Monor 13. N.-megyer 13 2 3 8 12-38 8 Ivitz (Salgó Öblös-Faipari), 14. Terény 14 3 1 10 23-54 10- Mezőkövesd 4—1, Salgó Öb­14. Etes 13 1 3 9 21-70 6 Ládi J., Kövesdi, Tóth G. 15. Kétbodony 14 2 1 11 22-42 7 lös-Faipari - Balassagyarmati 15. Rákóczit. 13 2 2 9 18-43 5 (Jászberény), Viola (Rákóczi- falva). 7 gólos: Krasznai (Poroszló), Tasi (Jászberény), Szász (Tápi- ószecső), Bíró (Pásztó-Hasz­Ifjúsági bajnokságok NB IIB. Iß A: SBTC - Kábái CFC 10-0, Tiszakécske - Stad­SE-Nógrád Volán 0-3, Pásztó- Hasznos - Rákóczifalva 2-2, Füzesabony - Selyp 4-0, Gö­döllő-Poroszló 46-0. ■ Az őszi végeredmény Megjegyzés: a Rákóczitelep- től 3, Nógrádmegyertől 1 pont levonva. nos), Füle (Monor). 6 gólos: Béres (Besenyőte­lek), Varró (Monor), Rontó, Molnár (Mezőkövesd), Simon (Tápiószecső), Lasztóczi (Fü­zesabony). 5 gólos: Molnár (Rákóczi­falva), Bazsó (Füzesabony), Katona, Szilvási (Újszász), Horváth (Tápiószecső), Ora­vecz (Szécsény), Pintér, Oláh R. (Balassagyarmati SE-Nóg- rád Volán). Megyei I. osztály. A góllövő­lista élcsoportja: 14 gólos: Oláh T. (Nagylóc- Nógrádmegyeri Romano). 11 gólos: Ungi (Jobbágyi), Bukrán (Mátranovák). 10 gólos: Piczek, Griffaton (Nagybátony). 9 gólos: Pergel (Villtesz SE- Diósjenő), Cserhalmi (Rétság). 8 gólos: Fancsik (St. Acél), Benyó (Érsekvadkert), Kovács (Rétság), Szőrös (Karancsla- pujtő). 7 gólos: Tőzsér Zs. (Kistere- nye), Fodor Cs. P. (Áfész-Ka- rancsberény), Csikós A., Bara- nyi (Mátranovák). 6 gólos: Botos, Horváth Zs. (St. Acél), Molnár K. (Jobbágyi), Bóta (Nézsa), Muzsik (Nógrád Volán-Baglyasalja), Lavaj (Ka­rancslapujtő). 5 gólos: Lakatos (Nagybá­tony), Bach (Nézsa), Lóié, Ko­vács (Kisterenye), Létrái (Áfész-Karancsberény), Tőzsér N., Berta (Karancslapujtő). 4 gólos: Tőzsér (St. Acél), Berki (Kazár), Dénes (Ka- rancskeszi), Molnár Cs. (Bér­céi), Pásztor (Áfész-Karancs­berény), Lakatos (Mátranovák). Megyei III. osztály Balassagyarmati csoport: Csi- tár - Nógrádmarcal 3-2, Te- rény - Mohora 1-4, Galgaguta- Babcsán M. 4—4, Kétbodony- Nógrádsipek 2-4, Patvarc - Szügy SE 1-2, Cserhátsurány - Herencsény 2-6, Hugyag ­1er 5-1, Diósgyőr - III. Kér. TVE 4—2, Tiszavasvári - Ti- szaújváros 0-5, Szolnok — Sze- ged-Dorozsma 0-1. A bajnokság állása 1. T.-újváros 17 14 0 3 56-16 42 2. III. Kér. 17 14 0 3 50-23 42 3. Diósgyőr 17 11 1 5 43-20 34 4. Szeged-D. 17 10 0 7 31-23 30 5. SBTC 17 8 2 7 47-27 26 6. T.-kécske 17 8 1 8 41-37 25 7. T.-vasvári 17 5 1 11 32-54 16 8. Stadler 17 4 2 11 23-47 14 9. Szolnok 17 3 2 12 16-49 11 10. Kaba 17 3 1 13 15-58 10 Iß B: SBTC - Kábái CFC 6-2 (2-1) SBTC: Hrubecz - Tőkés, Mi­hály, Dlehány - Molnár Sz., Bacsa, Fábián, Éger Sz., Simon L. - Sipkó, Chladny. Cs.: Si­mon I., Ficsur, Molnár, Csáki. Edző: Póka György. GL: Sipkó (2), Molnár Sz., Eger Sz., Si­mon L., Bacsa. Jó: Sipkó, Fá­bián, Bacsa, Éger Sz. Póka György: - Jó csapat­munka, fegyelmezett játék, lát­ványos gólok, megérdemelt győzelem. További eredmények: Tisza­kécske - Stadler 5-0, Diósgyőr - III. Kér. TVE 3-0, Tiszavas­vári - Tiszaújváros 2-3, Szol­nok - Szeged-Dorozsma 1-3. A bajnokság állása 1. Diósgyőr 17 14 2 1 74-10 44 2. III. Kér 17 13 1 3 69-23 40 3. Stadler 17 9 4 4 36-30 31 4. T.-újváros 17 8 3 6 44-31 27 5. SBTC 17 8 3 6 44-34 27 6. Szeged-D. 17 6 5 6 32-37 23 7. T.-kécske 17 6 0 11 29-40 18 8. Szolnok 17 4 2 11 30-60 14 9. Kaba 17 4 2 11 26-60 14 10. T.-vasvári 17 2 0 15 14-73 6 NB II. Keleti csoport Palotás - Demecser 2-2 (1-1) Palotás, 50 néző, v.: Ágos­ton. Palotás: Tóth J. - Urbán, Csorba Cs., Csorba A., Korecz 1. Monor 15 13 0 2 67-17 39 2. Gödöllő 15 12 2 1 74-12 38 3. J.-berény 15 9 2 4 35- 9 29 4. F.-abony 15 9 2 4 43-29 29 5. B.-telek 15 9 2 4 25-16 29 6. BSE 15 8 3 4 35-16 27 7. Gyöngyös 15 7 5 3 32-23 26 8. M.-kövesd 15 7 4 4 41-22 25 9. Selyp 15 7 2 6 25-29 23 10. Pásztó-H. 15 5 5 5 20-26 20 11. R.-falva 15 4 3 8 28-37 15 12. S. Öblös 15 4 3 8 25-37 15 13. Újszász 15 4 0 11 23-42 12 14. T.-szecső 15 2 3 10 23-40 9 15. Szécsény 15 1 0 14 7-73 3 16. Poroszló 15 1 0 14 14-89 3 Megyei I. osztály: Kisterenye - Érsekvadkert 8-0, Karancsla­pujtő - Jobbágyi 2-0, Nézsa - Nógrád Volán-Baglyasalja 1-3, Nagylóc-Nógrádmegyeri Ro­mano - Mátranovák 4—2, Kazár - Bércéi 3-3, St. Acél - Vill­tesz SE-Diósjenő 0-2, Rétság - Karancskeszi 0-1, Áfész-Ka­rancsberény - Nagybátony 3-0. A bajnokság állása 1. K.-lapujtő 14 11 2 1 58-18 35 2. N. Volán-B. 14 11 0 3 57-11 33 3. Kisterenye 14 10 2 2 57-16 32 4. V.-Diósj. 14 9 0 5 26-22 27 5. N.-bátony 14 8 1 5 43-26 25 6. K.-berénv 14 8 1 5 51-35 25 7. K.-keszi 14 8 0 6 53-25 24 8. St. Acél 14 8 0 6 52-33 24 9. Bércéi 14 6 1 7 48-49 19 10. Nagylóc 14 6 1 7 31-69 19 11. Nézsa 14 5 1 8 35-46 16 12. Jobbágyi 14 5 0 9 28-38 15 13. E.-vadkert 14 5 1 8 31-46 13 14. M.-novák 14 3 0 11 29-58 9 15. Kazár 14 1 3 10 17-69 6 16. Rétság 14 1 1 12 13-68 4 Megjegyzés: az Érsek vad­kerttől 3 pont levonva. Megyei II. osztály. Keleti csoport: Somoskőújfalu - Sá- gújfalu 1-4, Egyházasgerge - Mátramindszent 1-5, Ménkes - Karancsalja 7-1, Mátraszele - Nógrádmegyer 8-0, Nagybár- kány - Rákóczitelep 1-1, Zagyvaróna - Cered 4-2, Etes Déli csoport: Buják - Csécse 10- 0, Héhalom - Hasznos 11- 1, Felsőtold - Szirák 17-0, Mátrakeresztes - Szurdokpüs­pöki 0-8, Szarvasgede - Va- nyarc 0-7, Mátraszőlős - Tar 5-0, Egyházasdengeleg - Kis- bágyon 0-6. Szabadnapos: Ecseg. A bajnokság állása 1. Szurdok. 13 12 0 1 70­14 36 2. Buják 14 11 0 3 45­15 33 3. Vanyarc 13 10 0 3 75­15 30 4. Kisbágy. 13 10 0 3 101­23 26 5. Héhalom 13 8 1 4 43­16 25 6. Ecseg 13 8 0 5 32­30 23 7. M.-szőlősl3 9 0 4 41­18 21 8. Tar 13 7 0 6 31­30 21 9. Mátrak. 13 5 1 7 45­40 15 10. Felsőtold 13 5 1 7 32­37 15 11. Sz.-gede 13 5 0 8 34­56 15 12. Csécse 13 3 2 8 14­42 11 13. Hasznos 13 1 1 11 17­103 4 14. E.-deng. 13 1 0 12 9­67 3 15. Szirák 13 0 0 13 11­94-8 Megjegyzés: a Mátraszőlős - Szirák mérkőzés eredménye tö­rölve, mindkét csapattól 3-3 büntetőpont levonva. A Szirák - tól 5, Kisbágyontól 4, Felső- toldtól, Ecsegtől és Mátrake- resztestől 1-1 pont levonva. Nyugati csoport: Berkenye - Becske 3-1, Szanda - Szende­hely 6-4, Patak - Őrhalom 0-3, Dejtár - Mohora 2-1, Ipoly- szög - Rimóc 4-0, Nagyoroszi - Ipolyvece 0-2, Bánk - Rom­hány 0-5, Varsány - Keszeg 3-0. A bajnokság állása 1. N.-oroszi 15 12 1 2 56- 17 37 2. Őrhalom 15 12 0 3 62- 16 36 3. Romhány 15 12 0 3 60- 23 36 4. Ipolyszög 15 10 0 5 48- 31 30 5. Varsány 15 9 2 4 43- 18 29 6. Keszeg' 14 9 1 4 32- 18 28 7. I.-vece 15 8 2 5 50- 29 26 8. Sz.-hely 15 8 1 6 49- 39 25 9. Berkenve 15 6 1 8 41- 39 19 10. Rimóc 15 5 3 7 33- 31 18 11. Mohora 15 5 2 8 24- 39 17 12. Dejtár 15 4 2 9 29- 58 14 13. Patak 15 3 3 9 24- 28 12 táblázatok 14. Becske 15 3 2 10 26- 49 11 15. Bánk 14 2 0 12 17- 72 6 16. Szanda 15 1 0 14 13-100 3 V 14 országos bajnokság. Közép-csoport: Kecskeméti TE- Kiskunfélegyháza 6-1, Palo­tás - Ferencváros 0-21, SBTC- Hatvan 1-2, Tiszakécske - Kecskeméti SC 1-3. A bajnokság állása 1. FTC 10 10 0 0 115- ' 1 30 2. B.-csaba 9 8 0 1 124- 5 24 3. Újpest 11 8 0 3 83- 8 24 4. Szolnok 10 7 0 3 43- 14 21 5. Hatvan 10 6 0 4 29- 33 18 6. SBTC 9 5 0 4 42- 15 15 7. KSC 9 4 0 5 22- 21 12 8. Kiskunf. 11 4 0 7 30- 69 12 9. J.-berény 9 3 0 6 29- 55 9 10. KTE 9 117 13- 64 4 11. T.-kécske 9 1 1 7 12- 94 4 12. Palotás 10 0 0 10 0-163 0 U 15 országos bajnokság. Kö­zép-csoport: SBTC - Hatvan 0-0 SBTC: Zagyi - Fazekas, Tóth Gy., Tajti, Pintér - Bozsik, Csikós A., Tóth B. Á., Kékesi - Bencsik, Miklós. Cs.: Kriska, Csikós L., Bolyki. Edző: Pintér Zsolt. Jó: Zagyi, Tóth Gy., Bozsik. Pintér Zsolt: - Jó képességű csapat ellen csapnivaló játékkal tartottuk itthon az egyik baj­noki pontot. További eredmények: Kecs­keméti TE - Kiskunfélegyháza 1-1, Palotás - Ferencváros 0-11, Nagykőrösi Toldi - Jász­berény 0-3, Nagykőrösi FC - Szolnok 2-5, Germán-Cegléd - Újpest 0-1, Tiszakécske - Kecskeméti SC 2-3. A bajnokság állása 1. FTC 12 12 0 0 61- 6 36 2. Szolnok 12 10 0 2 32- 10 30 3. Újpest 12 7 2 3 48- 11 23 4. B.-csaba 12 7 2 3 48- 18 23 5. Nagyk. FC 12 7 2 3 32- 17 23 6. SBTC 12 6 4 2 37- 9 22 7. Hatvan 13 6 3 4 31- 15 21 8. J.-berény 12 6 1 5 37- 18 19 9. Cegléd 12 4 2 6 26- 20 14 10. Kiskunf. 12 3 4 5 27- 27 13 11. KSC 12 4 1 7 23- 43 13 12. Nagyk. T. 12 3 0 9 17- 41 9 13. T.-kécske 12 2 1 9 21- 45 7 14. KTE 12 2 1 9 6- 54 7 15. Palotás 13 0 1 12 6-118 1 Megyei bajnokság. Keleti cso­port: Salgó Öblös-Faipari SC I. - Kazár 8-0, Nógrád Volán- Baglyasalja - St. Acél 28-0, Jobbágyi - Mátranovák 3-0, Mátraterenye - Karancskeszi 15-4, Karancslapujtő - Pásztó- Hasznos 0-5, Nagybátony - Kisterenye 1-1, SBTC - Salgó Öblös-Faipari SC II. 2-1. A bajnokság állása 1. Pásztó-H. 11 10 » 1 80- 8 30 2. S. Öblös I 11 10 0 1 77-11 30 3. K.-lapujtő 11 8 1 2 58-19 25 4. M.-novák 11 7 2 2 29-16 23 5. Nagybátony 11 7 1 3 42-25 22 6. SBTC 11 6 0 5 36-30 18 7. Jobbágyi 11 6 0 5 30-24 18 8. N. Volán-B. 11 5 0 6 48-33 15 9. M.-terenye 11 5 0 6 38-39 15 10. Kisterenye 11 2 2 7 14-41 8 11. S. Öblös II 11 2 1 8 19-61 7 12. Kazár 11 2 0 9 9-39 6 13. St. Acél 11 2 0 9 15-88 6 14. K.-keszi 11 1 1 9 26-87 4 Röplabda NB I, nők, felnőtt bajnokság. 3. forduló: Ajka - Haladás 0-3, Miskolc - Angyalföld 3-1, Debrecen - Salgótarján 0-3, Kaposvár - Békéscsaba 3-0, Kecskemét - Pulzus 1-3. 4. forduló: Békéscsaba - Mis­kolc 2-3, Ajka - Kecskemét 2- 3, SRK - Kaposvár 1-3, Pul­zus - Debrecen 3-0, Haladás - Angyalföld 1-3. 5. forduló: Angyalföld - Bé­késcsaba 3-1, Miskolc - Salgó­tarján 3-0, Kecskemét - Hala­dás 3-2, Debrecen - Ajka 2-3, Kaposvár - Pulzus 0-3. 6. forduló: Haladás - Békés­csaba 3-0, Salgótarján - An­gyalföld 1-3, Pilzus - Miskolc 3- 1, Kecskemét - Debrecen 3-0, Ajka - Kaposvár 3-2. 7. forduló: Angyalföld - Pulzus 2-3, Miskolc - Ajka 3-0, Deb­recen - Haladás 0-3, Kaposvár- Kecskemét 3-1, Békéscsaba- Salgótarján 3-2. A bajnokság állása 1. Miskolc 7 6 1 19: 7 13 2. Pulzus 7 6 1 19: 8 13 3. Angyalföld 7 5 2 18:10 12 4. Kecskemét 7 5 2 17:11 12 5. Haladás 7 4 3 16:10 11 6. Kaposvár 7 3 4 11:14 10 7. Salgótarján 7 2 5 11:17 9 8. Ajka 7 2 5 11:19 9 9. Békéscsaba 7 1 6 8:20 8 10. Debrecen 7 1 6 6:20 8 Kosárlabda NB I/B, férfiak, Piros-cso­port. 7. forduló: MEAFC - Tiszaúj­város 95-87, Hódmezővásár­hely - SFSKK 107-87, MAFC - Baja 92-58, NYTKFSE - TFSE 70-62. 8. forduló: Baja - T.-újváros 82-75, SFSKK - TFSE 90-76, NYTKFSE - H.-vásárhely 93-83, MAFC - MEAFC 91- 82. 9. forduló: MEAFC - SFSKK 92- 72, T.-újváros - MAFC 81-94, NYTKFSE - Baja 78-72, TFSE - H.-vásárhely 51-93. A bajnokság állása 1. MAFC 9 9 0 842:685 1.000 2. NYTKFSE 9 6 3 710:690 0.833 3. H.-vásárhely 9 6 3 809:717 0.833 4. Baja 9 5 4 667:721 0.778 5. MEAFC 9 3 6 745:738 0.667 6. SFSKK 9 3 6 765:779 0.667 7. T.-újváros 9 3 5 745:792 0.667 8. TFSE 9 1 7 558:677 0.556 Összeállította: (jóba)

Next

/
Oldalképek
Tartalom