Nógrád Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-17 / 243. szám
2. oldal SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép PÁSZTÓ 1997. október 17., péntek Tovább halmozódtak az elmaradt útfelújítások Nógrád megyében Jelzőlámpás forgalomirányítás Több feladatot sikerült idén megoldani a tervezettnél, ennek ellenére a közvélemény is és a közutak kezelője is elégedetlen aszfaltcsíkjaink állapotával. Örvendetes tény viszont, hogy egyre több önkormányzat ismeri fel a pályázati rendszer előnyeit. Hogy mire futotta idén, ezt ismertette lapunkkal Fráter István, a Nógrád Megyei Állami Közútkezelő Kht. igazgatója. A Világbank és az Útalap finanszírozása révén mintegy 27 kilométer út felújítására nyílt mód, 235 millió forint értékben. A 22-es úton Érsekvadkert és a Káprások között egy újfajta megoldást is kipróbáltak: kevert anyaggal vonták be a felületet a hagyományos bitumenágyas zúzalékterítés helyett. Igaz, ez a megoldás tartósabb, biztonságosabb, de másfélszer drágább is. Vékony aszfalt Profiljavításra összesen 17 kilométeren került sor, mintegy 9 szakaszon: Nógrádszakál és Litke között, Romhány előtt, Nógrádkövesd után, Báma be- kötőútján, Nőtincs belterületén, Pusztaszántó ipartelepi útján, Cered belterületén, Vizsláson és Kazáron. A tavalyi tél folyamán ezek az útszakaszok szenvedték el a legnagyobb károkat. A javításhoz Rétság, Nőtincs és Cered esetében az ön- kormányzatok, illetve a terület- fejlesztési tanács támogatása is segített. Elöregedett szakaszt vékony aszfalttal javítottak Salgótarján belterületén, az öblösüveggyártól a nagy állomásig, s Egy kis ideig gondolkodtam, hogy milyen címet adjak a Nógrád Volán Rt. vezetői nívódíjasának, aztán úgy láttam jónak, ha a legegyszerűbb megoldást választom, mert a cím azt hiszem, hogy mindent elárul. Vérségi Pálról, a személy- szállítási üzletág igazgatójáról könnyű írni, mert talán már az újfelvételes is ismeri őt az első pillanatban, ugyanakkor épp' azért nehéz újat írni róla, mert rengetegen ismerik. No, de vágjunk bele. Szóval Vérségi Pali (lehet, hogy ezzel azért sikerül egy-két embert meghökkenteni) már 32 éve dolgozik a Volánnál. Én mondom, nem látszik rajta az idő. Persze, mint azt elárulta, kedvenc elfoglaltságai közé tartozik a foci. Igaz, azt is hozzátette, hogy a sport iránt való érdeklődés az, ami a hobbiját jelenti - de hát a jelek szerint ez is fiatalít. ezzel egy időben az önkormányzat saját költségén helyreállíttatta a járdát is. Bátonytere- nyén a maconkai út 3,3 kilométeren kapott vékony aszfaltot. Burkolaterősítésre került sor a 23-as úton Kisterenye belterületén, 2 kilométer hosszban, s ugyancsak az önkormányzat állíttatta helyre a járdát és a vízelvezetőt. A város 16 millió forintot áldozott e célra. 10 év helyett 33 Világbanki támogatással készült el a megyeszékhelyen a litkei csomópontban a jelzőlámpás forgalomirányítás, valamint a szuhai bekötőút hídjának teljes korszerűsítése. Tisztán az Útalap révén valósult meg profiljavítás - 3 millió forintért - Héhalom térségében és Nógrádszakálon, a vasútállomás bekötőútján. Fráter István elárulta, hogy az impozánsnak tűnő számok ellenére a kezelésükben lévő 940 kilométeres úthálózatnak csak 3 százalékán tudtak beavatkozni, tehát - ebben a tempóban - 33 évenként jutnak vissza ugyanarra a helyszínre, holott tíz év lenne a kívánatos. A legkritikusabb pontokon Vezetői nívódíjas Vérségi Pali A személyszállítási üzletág igazgatója a Volánnál Pali menetirányítóként kezdte a cégnél, majd csoport- vezetői, később pedig osztálymegtörtént a javítás, de az állapotromlást csak lassítani képesek, megállítani nem! Még rosszabb a helyzet a hidak tekintetében. Megyénkben 346 híd tartozik az állami közútkezelőhöz, de évente csak egynek a rekonstrukciójára futja. Az összkép annak ellenére ilyen rossz, hogy az önkormányzatok számos pályázatot nyújtottak be sikerrel az Útalaphoz. Idén Bánk, Dejtár, Ecseg, Érsekvadkert, Szécsény és Tolmács nyert támogatást, a múlt évről áthúzódó munkákra Berkenye, Hollókő, Kishar- tyán, Nógrádkövesd, Nógrád- sáp, Patvarc, Rimóc, Szirák és Szügy. Kevés a kerékpárút Összesen 43 millió forinttal támogatta az önkormányzatok útrekonstrukciós és járdaépítési elképzelését az Útalap a megyében. Sajnos, kerékpárút változatlanul nem épül, s országosan is az utolsó helyen állunk a Hollókő és Rimóc között átadott 5 kilométeres aszfaltcsíkkal. A kormány szándéka szerint 2000-ig összesen kétezer kilométer kerékpárút valósulna meg, így tehát van remény. Nehezíti a pályázást a 40 százalékot elérő, vagy meghaladó önrész biztosítása, bár a szakemberek szerint Nógrád kivételes elbánása is indokolt lenne. Ehhez pályázni kell! T. N. L. vezetői beosztásba került jelenlegi munkakörének betöltése előtt. Valamikor őt is a családi kötelék vonzotta a Volánhoz, a bátyja dolgozott itt. Hogy mit tervez a negyedik, illetve az ötödik volános évtizedére?- A vállalat jövőképe mindig vonzó volt számomra - mondja. - Az a fontos, hogy a Nógrád Volán Rt. megfelelő állami és önkormányzati fejlesztési hozzájárulással egyre javuló eszközökkel álljon az utasok rendelkezésére. Ehhez a gondolathoz társítható a közelmúlt nagy munkája is, ami Salgótarján tömegközlekedésének átszervezése néven vonult be a köztudatba, illetve abba az új menetrendbe, melynek bevezetése nemrég már sor került. Vérségi Pali Salgótarjánban lakik családjával. Fia építőmérnökként dolgozik. B. M. PIACI ÁRAK B.-gyarmat Pásztó B.-terenye Salgótaiján tojás 15 Ft/db 14-15 Ft/db 15 Ft/db 14-17 Ft/db burgonya 26-30 Ft/kg 25-30 Ft/kg 35 Ft/kg 25-30 Ft/kg vöröshagyma 70 Ft/kg 60-75 Ft/kg 80 Ft/kg 80 Ft/kg fokhagyma 300 Ft/kg 300 Ft/kg 300 Ft/kg 300-400 Ft/kg sárgarépa 60 Ft/kg 80 Ft/kg 65 Ft/kg 80-100 Ft/kg petr. gyökér 120 Ft/kg 120 Ft/kg 90 Ft/kg 60-120 Ft/kg karfiol 70 Ft/kg 70 Ft/kg 85 Ft/kg 60-100 Ft/kg kelkáposzta 60 Ft/kg 60 Ft/kg 70 Ft/kg 40-50 Ft/kg karalábé 50 Ft/db 50 Ft/db * . 20 Ft/db fejes káposzta 25 Ft/kg 30 Ft/kg 35-40 Ft/kg 30 Ft/kg savanyú káposzta 80 Ft/kg120 Ft/kg alma 50-80 Ft/kg 50-80 Ft/kg 50-80 Ft/kg 45-80 Ft/kg paradicsom 90-160 Ft/kg 80-180 Ft/kg 80-120 Ft/kg 80-170 Ft/kg zöldpaprika 30-160 Ft/kg 60-170 Ft/kg 65-110 Ft/kg 70-180 Ft/kg banán 160 Ft/kg 180 Ft/kg 140-180 Ft/kg 109-179 Ft/kg bab (száraz) 200-300 Ft/kg 280 Ft/kg 220-280 Ft/kg 150-250 Ft/kg uborka 100 Ft/kg 120 Ft/kg 100 Ft/kg 110 Ft/kg Hétvégi Ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján. A hétvégi orvosi (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek délután 16.30 órától hétfőn reggel 7.30 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek), az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt Bőr- és Nemibeteg- gondozó épületében lévő egészségügyi létesítményben kereshetik fel. Telefon: 32/410-853.. számon. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szombaton és vasárnap reggel 8.00 és 9.00 óra között veszik át a tejet. Bátonyterenye, Szécsény, Rétság. A megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás. Héhalom. Arany J. út 2. Lelkisegély-telefonszolgálat: Balassagyarmat: 35/313-000, Salgótarján: 32/311-600. Gyógyszertárak nyitva tartása A hét végén, október 17-én, pénteken délután 16 órától október 20-án, hétfő reggel 8 óráig az alábbi gyógyszertárak tartanak ügyeletet a megyében: Salgótarjánban: a Kossuth L. út 2„ szám alatti Szent Anna patika; Balassagyarmaton: a Rákóczi út 51. szám alatti Szent György gyógyszertár; Pásztón: a Kölcsey út 18. szám alatti Gyógyír patika; Szécsényben: a Rákóczi út 67. sz. alatti gyógyszertár; Bátonyterenyén: Kisterenye, Vasút út 5. szám alatti gyógyszertár tart ügyeletet; Rétságon: nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magánállatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálata (október 17-én 17.00 órától október 20-án 7.00 óráig): Rétság és környéke (Diósjenő, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Romhány, Nézsa: dr. Dobos Attila, 2654 Romhány, Kossuth u. 73. Tel.: 60-345- 224; Balassagyarmat és környéke (Szanda, Érsekvadkert, Terény, Magyamándor): dr. Barna Róbert, 2660 Balassagyarmat, Óvárostér 17/A. Tel.: 35/314-176; Szécsény és környéke (Őrhalom, Varsány, Rimóc, Endrefalva): dr. Kecskeméti Nándor, 3170 Szécsény, Fürst S. u. 3. Tel.:32/370-404; Salgótarján és környéke (Cered, Karancskeszi, Luciáivá, Bátonyterenye, Mátraterenye, Kishar- tyán, Nógrádmegyer): dr. Brenda Péter, 3075 Márkháza, Rákóczi u. 67. Tel.: 32/390-003; Pásztó és környéke (Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Cserhátszentiván, Ecseg, Csécse): dr: György Zsolt, 3066 Cserhátszentiván, Kossuth u. 1. Tel.: 06-30-531-288; Palotás és környéke (Kálló, Bércéi, Szirák és környéke): dr. Babpss Csongor, 2175 Kálló, Kossuth u. 41. Tel,: 32/477-033; Nógrád Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelet (okt. 17-én 14.00 h-tól 20-án 8.00 h-ig): Rétság és környéke (Diósjenő, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Romhány, Nézsa): dr. Barna Róbert, 2660 Balassagyarmat, Óváros tér 17/A. Tel.: 35/314-176; Balassagyarmat, Szécsény és környéke (Szanda, Érsekvadkert, Terény, Magyamándor, Őrhalom, Varsány, Rimóc, Endrefalva): dr. Kecskeméti Nándor, 3170 Szécsény, Fürst S. út 3. Tel.: 32/370-404; Salgótarján és környéke (Cered, Karancskeszi, Luciáivá, Bátonyterenye, Mátraterenye, Kishar- tyán, Nógrádmegyer); dr. Horsa Ottó, 3100 Salgótarján, Dobó K. u. 5. Tel.: 32/415-779; Pásztó, Palotás és környéke (Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Cserhátszentiván, Ecseg, Csécse, Kálló, Bércéi, Szirák és környéke): dr. Baboss Csongor, 2175 Kálló, Kossuth út 4L Tel.: 32/477-033. Emlékünnepség Horpácson - Ma átadják a Mikszáth-fundust Felújított állandó kiállítás Isméi látogatható Horpácson a Mikszáth-kúria és a fundus, amelyet a 150 évvel ezelőtt született nagy palócnak a Magyar Tudományos Akadémia ajándékozott alig valamivel a halála előtt. Az írónak szentelt emlékév utolsó nagy ünnepségén átadják a Mikszáth- emlékérmeket is. Szentmisék és istentiszteletek Az évek óta szégyenteljes állapotúra leromlott épületre az utóbbi dőben 7 millió 200 ezer forintot költött Nógrád Megye Közgyűlése, s a Nemzeti Kulturális Alaptól 1 millió forintot sikerült Mikszáth megmaradt bútorinak - köztük a híres pipatóriumnak- a restaurálásához összekalapolni. Egy-egy Mik- száth-kiállítást láthatott Balassagyarmat és Salgótarján múzeumában is a nagyközönség, ám ezek csak töredékét mutathatták be a hagyatéknak. Az író személyes környezetét egy 220 négyzetméteres kiállítás őrzi ma Horpácson. Október 15-én megtörtént az állandó kiállítás szakmai átadása, s péntektől állandó kiállításként üzemel Horpács. Győri Ede, a Nógrádi Történeti Múzeum gazdasági igazgatója elmondta, hogy a 4 millió forintot költött a irodalmi rendezvények miniszteri biztosa az állandó kiállításra. Ez azt jelenti, hogy négyzetméterenként 18 ezer forintos költséget számolhattak. Egy valamirevaló kiállítást ma már 25 ezer forintos négyzetméterenkénti áron aligha lehet megrendezni - ez persze nem Nógrád megyére vonatkozik, itt sokszor egy teljes kiállításra sincs több -, akkor ugyancsak kevéssel rukkolt ki az utókor. „Az írónak a puszta neve a titulusa. Szomorú az, akinél ehhez a titulushoz hozzá kell adni valamit." - írta egykor Mikszáth. Most fundusán a kastély legnagyobb szobájában és a faragott oszlopokkal, az eredeti kandallóval és az emeletre vezető szószék jellegű lépcsőfordulóval díszes teremben rendezték be dolgozószobáját. A kutatószobában számítógép várja az irodalombarátokat. A számítógépben ott van Mikszáth összes műve, kritikák, s egyéb források, a video, televízió segítségével pedig a műveiből készült filmeket lehet Horpácson megtekinteni. Október 17-én déli 12-kor//- kei Péter, az MKM helyettes államtitkára adja át a fejújított épületet, a megnyitón palócföld ma élő legjobb dudása, Pál István muzsikál. Harmincnégy Mikszáth-emlékérmeket osztanak ki. A díjakat Smitnya Sándor, Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke, valamint dr. Praznovszky Mihály, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója adja át. T. L. Salgótarján: Római katolikus templomok: Föplébánia: szombaton 7.30 óra és du. 17.30 órakor, vasárnap 9.30, 11.00 és 17.30 órakor lesznek a szentmisék. Zagyvapálfalván: vasárnap 9.00 órakor lesz istentisztelet. Zagyvaróna: szombaton este 18.00 órakor, vasárnap 10.00 órakor lesz istentisztelet. Rónafalu: vasárnap de. 8.30 h. Baglyasalja: minden második vasárnap szentmise 7.45 órakor. Szent József-templom: szombaton 7.00 óra és este 18.00 óra, vasárnap 8.30 és 10.00 órakor lesz szentmise. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap Salgó úti templomban 10.30 óra, Zagyvapálfalván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet vasárnap 9.30 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10.00 óra. Adventista egyház salgótarjáni gyülekezete (Munkásotthon tér 5. (SZÜV mögött): istentisztelet péntek este 18.00, szombaton délelőtt 10.45-12.00, délután 14.30-15.30. Hit Gyülekezete: istentisztelet a városi sportcsarnokban minden vasárnap 15.00 órától. Balassagyarmat: Római katolikus templom: szombaton 7.00 és 18.00, vasárnap 7.00, 8.30, 11.00 és 18.00 órakor szentmise. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap 9.00, 10.00 és 18.00 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10.00 óra. Szécsény: Római katolikus templom: szombaton este 18.00 óra, vasárnap 7.00, 9.00, 11.00 és 18.00 órakor szentmise. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap 8.30 óra. Hit Gyülekezete: istentisztelet a művelődési házban, vasárnap 16.00 óra. Pásztó: Római katolikus templom: isten- tisztelet szombaton 18.00 órakor, vasárnap 9.00 és 17.00 órakor. A Szentlélek-templomban: istentisztelet vasárnap 11.30 óra. Rétság: Római katolikus templom: isten- tisztelet szombaton 18.00, vasárnap 8.00 és 10.00 órától. Evangélikus imaház: vasárnap 9.30 órától evangélikus isten- tisztelet. Református istentiszteletet minden páratlan vasárnap 15.00 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye: Római katolikus templom: Nagybátony (falu): istentisztelet szombaton 18.00 órakor, vasárnap 11.00 órakor. Bányaváros, ISZI-ben: isten- tisztelet vasárnap 8.30 óra. Maconka: szentmise vasárnap 9.30 órakor lesz; Kisterenye: szombaton 18.00 órakor, vasárnap 8.30 órakor tartanak szentmisét. * Szentkút: Kegytemplom: szombaton 18.00 órakor mise, vasárnap 6.00, 7.00, 8.30-kor istentisztelet, 10.30 órakor szentmise. Hétköznaponként 9.00-kor kezdődik az istentisztelet.