Nógrád Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-11-12 / 238. szám

1997. október 11., szombat MWSÍ SZÉCSÉNY Atlantiak angyalbőrben A NATO-tagországok légi­erejének, tengerészgyalogo­sainak egyenruháiból, an­gyalbőrbe bújt angyali lá­nyok tartottak divatbemu­tatót Salgótarjánban. A Salgótarjáni Szövetségi Napok rendezvényét az Eu­rópa parkban Ader János, a Fidesz-MPP és a Parlament alelnöke. Somogyi Ferenc, a Külügyminisztérium állam­titkára, s Puszta Béla,. Salgó­tarján polgármestere nyitotta meg. A Karancs Szálló moza­iktermében rendezett sajtóbe­szélgetést és vitafórumot Kul­csár István, a Magyar Rádió munkatársa vezette. A dr. Ta­kács Lászlóval, a Honvédelmi Minisztérium integrációs fő­osztályának vezetőjével, s a pártok néhány helyi frontem­berével kiegészült kör azokra a kérdésekre igyekezett vála­szolni, melyek az észak-at­lanti csatlakozással kapcsola­tos aggodalmakat oszlatták el. Somogyi Ferencet arról kérdeztük, miben látja egy ilyen vidéki rendezvény érté­két, s természetesen arról a helyzetről is, melyet a nép­szavazás körüli megosztott­ság okoz. Az előadó kifej­tette: „Mandátum megszer­zése szempontjából ennek csekély jelentősége van, ugyanakkor erőt ad az, hogy olyan ügyön dolgozunk, mely a társadalom érdeklődésére tart számot.” Az államtitkár mindenkit arra biztatott, hogy vegyen részt a csatlakozásról döntő népszavazáson. Mint mondta, ez több összetételű, egymást követő kormányza­tok munkájának eredménye, s a parlamenti pártok minde­gyike igent mondott a NATO- ra. Szombaton is lesznek ren­dezvények, vasárnap pedig 11-től a Karancs mozaikter­mében kereskedelmi igazga­tónk, Plachy Görgy vezet fó­rumot olvasóink kérdéseit is tolmácsolva a politikusok­hoz. T. L. Miként lehet szabad az ember a társadalomban? Belső értékek, külső segítség „Látszólagos értékekre épülő világunkban meg kel­lene találni az önmagunk­hoz vezető utat. Egyre keve­sebb ember kezében össz­pontosul az információ és a gazdasági hatalom, a töme­gek pedig kiszorulnak mindebből”. Antalóczy Attila országgyű­lési képviselő ezen gondola­tokkal nyitotta meg Salgótar­jánban a II. Ifjúsági, Mentálhi­giénés Információs és Interak­tív Módszervásárt. Az ifjúság társadalmi beá­gyazottságával, az egyének kü­lönböző problémáival foglal­kozó szervezetek, alapítványok képviselői tapasztalataikról be­számolhattak a ( pénteken kez­dődött, háromnapos rendezvé­nyen, s bemutathatták az álta­luk képviselt szervezeteket. Az előadások, vetítések, számítógépes programok segít­ségével olyan módszereket, pszichológiai technikákat adtak át egymásnak, melyek nemcsak elvi támpontot jelentenek a munkájukhoz, hanem amit a mindennapokban is a segítségre szorultak javára tudnak fordí­tani. A Népjóléti Képzési Köz­pontba Török Iván igazgató ez alkalommal is a szakma legfel­készültebb előadóit hívta meg. A vendégeket az önkormányzat nevében Sarló Béla alpolgár­mester köszöntötte. T. L. Ami még a halálugráshoz tartozik Nem voltak élettársak- Egy salgótarjáni rendkívüli halálesetről szóló tudósítá­sunk éles vitát váltott ki - ál­lítja egy érintett. A vita azért zajlik, mert a rendőrség által elmondottak pontatlanok vol­tak, következésképpen a la­punk is pontatlan volt. Akkor nézzük a kérdéses részleteket! Az öngyilkos férfi nem volt élettársa a vele élő hölgynek -közölte lapunkkal az érintett hozzátartozó-, tehát nem élt vele házasságkötés nélküli életközösségben. A hölgy csak a barátnője volt. A barátnő a rendőrségi kihallgatása során elmondta, hogy a barátja zakla­tott idegállapotban érkezett haza, de később megnyugodott. Az nem hangzott el tőle, hogy anyagi problémái lehettek az elhaltnak, hiszen jó anyagi körülményeit számos gépkocsi és készpénz igazolja. Nos, valójában sem a rendőr­ség, sem lapunk nem állította ezt, hiszen csak feltételezésként hangzott el, hogy ilyesmi is le­hetett a tragikus lépés oka. Fentiek közlésével az eredeti tudósítást kifogásoló érintett személy kérésének tettünk eleget. Megyei Körkép BATONYTERENYE RETSAG 3. oldal Hírek Szegfű Klub Salgótarján - Hegyi Gyula, a Parlament emberi jogi, ki­sebbségi és vallásügyi bi­zottságának tagja október 13-án, hétfőn 17 órakor „Jövőnk Európa” címmel tart előadást a Kossuth u. 8. szám alatt. A rendezvény nyilvános. Kálmán-nap Pásztó - A Mikszáth Kál­mán Gimnázium és Posta- forgalmi Szakközépiskola, valamint a Teleki László Városi Könyvtár és Műve­lődési Központ a Mikszáth- év alkalmából október 13- án, hétfőn Kálmán-napi programokat rendez a mű­velődési központ nagyter­mében. 11.30 órakor Né­meth G. Béla akadémikus Mikszáth szerepe a magyar novellában címmel tart elő­adást, majd Palócföld-an- kétra kerül sor. Házigazda: Pál József főszerkesztő, vendégek: Baranyi Ferenc és Petrőczi Éva költő. Köz­reműködik a Pódium vers­mondókör Sándor Zoltán vezetésével. Kohász Kaszinó Salgótarján - A Kohász Művelődési Központban (Salgó u. 46. sz.) szombat esténként — így október 11- én is - 18-tól 22 óráig vár­ják azokat, akik -párosán vagy páratlanul - " "s szó­rakozásra, kellemes társa­ságra, hangulatos környe­zetre és romantikus táncze­nére vágynak a „Próbálj meg lazítani” mottó jegyé­ben. Korrigált a vízmű Szerdai számunkban köz- ' zétettük a Salgótarján és ! Környéke Vízmű Kft. által alkalmazott vízóra-hitele­sítési tarifákat. Számos olvasónk kér­dezte meg, hogy mikortól érvényesek a táblázatban feltüntetett díjtételek. A tár­saságtól kapott információ szerint 1997. október 6-ától alkalmazzák az új díjakat, miután a korábbi egyösz- szegű munkadíj helyett im­már órára vetített munkadí­jat határoztak meg. Ez az el­számolás a kettő vagy annál több mérő egyidejű cseréjé- ' nél (hitelesítésekor) kedve­zőbb végösszeget eredmé­nyez. (n) Hollókői leletek Szécsényben - A világörökség-falu fölé magasodó vár ásatásai során feltárt régészeti leletekből nyűt kiállítás pénteken a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban, rt Jutalmat kaptak azok, akik a kezdetektől a Fűtőberben dolgoznak Egy életképes gyár születésnapja Bátonyterenyén 1967 őszén a volt erőmű épületében kezdte meg működését a Fütőber nagybátonyi telephelye, 28 dolgozóval. 1973-ban adták át az új telephelyen a gyáregy­séget, amely 1975-ben már ezer főt foglalkoztatott. Fej­lesztések történtek, 1986-ban szervezeti változások is vol­tak, melynek következtében bizonyos önállóságot kapott a kereskedelem, a műszaki fej­lesztés, a beszerzés.- 1992-ben kapta meg a gyáregység a teljes önállóságot, kft.-vé alakult - mondta tegnap Homoky László ügyvezető igazgató azon az ünnepségen, amelyet a harmincéves fennál­lás alkalmából rendeztek. - Meg kellett küzdeni a fennma­radásért, de 1997 nyarán egy életképes gyár várta a privati­zációt. A gyár új tulajdonosa, dolgozói mellett meghívott vendégként volt jelen a Fűtőber Vállalat volt vezérigazgatója, Varga László, jelenlegi veze­tője, Kemény József. Megtisz­telték jelenlétükkel a rendez­vényt a nagybátonyi gyáregy­ség volt igazgatói is, Szöcs Gyula és Szűcs László, a válasz­tási körzet országgyűlési képvi­selője, Juhász Gábor, a város polgármestere, dr. Balázs Ottó.-Jóleső érzés, hogy ez a gyár ennyi időn keresztül tal­pon tudott maradni -tolmá­csolta elismerését Varga László a gyárlátogatáson. - Úgy látom, komoly fejlődésen ment keresz­tül ez a gyár, még akkor is, ha a gépek nagy része még a régi. Örülök, hogy hét év után úgy láthatom, nem állt meg a fejlő­dés útján. Ez a munkásgárda megérdemli a sikert. Dr. Balázs Ottó polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy nemcsak a város múltjá­hoz, történelméhez tartozik a gyár, hanem a jelenéhez is. Az ünnepélyes alkalomból a város zászlóját, kerámiacímerét és oklevelet adott át a kollektívá­nak. Ugyancsak elismerést ve­hetett át az a két dolgozó, aki kezdettől fogva a Fűtőbeméi dolgozik: Kővári László és Mravcsik Imre pénzjutalomban részesült. A cég vezetése bátonyterenyei zászlót kapott fotó: rt Megnyílt Szécsényben a hagyományos őszi tárlat Díjazták a legjobbakat Ünnepélyes keretek között nyitották meg tegnap délután Szé­csényben, a Városi Művelődési és Művészetoktatási Központ­ban a megyei alkotók hagyományos őszi tárlatát. Nógrád Megye Közgyűlésének díját Erdei Sándor kapta, Salgó­tarján város díját Bakos Ferenc, Balassagyarmatét Kovács Al­fonz, Pásztóét Leszenszky László, a Nógrád Megyei Ag­rárkamaráét pedig Buzási Gá­bor. Az Ipartestületek Nógrád Megyei Szövetsége Berkovits Pétert, a Magyar Alkotók Or­szágos Egyesülete Lórántné Presits Lujzát, a Palóc ’94 Bér­kilövő Vadásztársaság Kiss Györgyöt díjazta. Szécsény vá­ros elismerésében Fürjesi Csaba részesült. A ceredi alko­tótábor az Új Mecénás Alapít­vány támogatásával Botos Zol­tánt hívta meg jövőre. Bátonyról röviden Falusi vigasságok A Petőfi Sándor Művelődési Házban október 11-én 16 órakor kezdődik a szüreti műsor hagyományőrző cso­portok közreműködésével. 18 órától „Száll a nóta” címmel nótaműsor várja a résztvevőket Hollay Berta­lan és Talabér Erzsébet köz­reműködésével. Humor vacsorára Az Ady Endre Művelődési Központban október 12-én 18 órakor kezdődik a zenés, humoros összeállítás Ez+az címmel. Fellép Aradszky László, Madarász Kati, Ihos József humorista. Harmatit Andrea operett-primadonna és kísérete. Lesz-e szerencséje annak, aki sosem látott a háza táján kéményseprőt? Kemény kéménycsaták (Folytatás az 1. oldalról) így tűzkár esetén a biztosítónál meglepetések érhetik. Munka­társaim a központban nyomta­tott számlákkal mennek a hely­színre, vagyis oda, amely ház szerepel a nyilvántartásunkban. Érdemes tehát ezt utólag is pó­tolni, s egy lakáscserénél is utánanézni, hogy a földhivatal mellett nálunk is szerepel-e nyilvántartásban az adott ingat­lan. Nagy Ferencék gázbekötési panaszát is részben méltányolni tudom, azzal együtt, hogy a na­pokban már megtörtént a szemle, ugyanis augusztus 25- én adta be kérelmét. Egy hét múlva kint jártak náluk munka­társaim, ám nem találtak otthon senkit. Általában két hét alatt minden kérelmet teljesítünk, Karancslapujtőn pedig folya­matosan jelen vagyunk mostan­ság, hisz indul a gázfűtés. Pénteken délután, a falugyűlé­sen Holló Imre, a Nógrádi Tü­zeléstechnikai Kft. salgótarjáni kirendeltségének munkatársa ígérte, napokon belül kihelye­zett fogadóórát tartanak La- pujtö polgármesteri hivatalá­ban, ezzel is egyszerűsítve a panaszok elintézését. T. L. $ SUZUKI PILA HALMOZZUK A KEDVEZMÉNYEKET!- Öt típusra, öt hétig,- öt x 10 000 Ft engedmény,- öt tank benzin,- öt százalék kamatkedvezmény. Ezen túl az első S vásárlónak meglepetésajándék! Pásztó, Fó út 149. Tel: 32/360-845 Új utcában új házak - befűtöttek Lapujtőn?

Next

/
Oldalképek
Tartalom