Nógrád Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-10 / 237. szám
4. oldal Világtükör 1997. október 10., péntek Támogatjuk a román törekvéseket A kisebbségek hátrányára módosították az oktatási rendeletet Hazaérkezett Bukarestből Kovács László külügyminiszter, aki vendéglátóival a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt, részt vett a román-magyar alapszerződés végrehajtását figyelemmel követő kormányközi vegyes bizottság alakuló ülésén. A politikust csütörtök délelőtt fogadta Victor Ciorbea miniszterelnök és Pétre Roman, a szenátus elnöke. Kovács László külügyminiszter hosz- szabb megbeszélést folytatott Markó Bélával, az RMDSZ elnökével, majd a román külügyminisztériumban Adrian Severin külügyminiszterrel tárgyalt a kétoldalú és nemzetközi kapcsolatokról. A megbeszélést követően mindkét külügyminiszter méltatta a kétoldalú kapcsolatok fejlődését, és hangsúlyozta, folyamatban, támogatja mánia csatlakozását. * Rohogy szembe kell szállni a szélsőséges nacionalizmussal.- Magyarország támogatja Románia európai uniós tagságát, de véleménye szerint erre az a legcélravezetőbb módszer, ha az unió előbb a legfelkészültebb országok homogén csoportjával tárgyal - mondta Kovács László. A NATO-csatlakozással kapcsolatban a miniszter rámutatott: Bukarest számára is fontos, hogy Magyarország, amely most előbbre tart a NATO-hoz való felzárkózási A román szenátus oktatási bizottsága 9:1 arányban megszavazta az oktatással kapcsolatos rendeletről készített jelentést, amely a bizottság parasztpárti elnökének, George Pruteanu szenátornak a vezetésével a kisebbségek hátrányára módosította a már érvényben lévő szabályozást. Frunda György szenátor a közelmúltban munkatársunknak elmondta: ha a tanügyi törvény nem felel meg a megállapodásnak, az RMDSZ végső eszközként a koalíció felmondásával is számol. A -veterán pártvezér maratoni beszéde. Önmaga^ csúcsát javította meg Fidel Castro a Kubai Kommunista Párt V. kongresszusán. Spontán rlyTTcílfesze<3e"szïînëTfréIkiil hét órán áttartott, ezzel cáfolva a rossz-egészségéről keringő híreket is. fotó; feb/reuter Szélsőséges csoport állhat a levélbomba-merényletek mögött A tettes nem csupán „klinikai eset” Nem bíztak rendőrségükben az osztrákok, ezért az idő múlásával lemondtak arról, hogy valaha is megtalálják az elmúlt öt év cső- és levélbomba-merényleteinek kiagyalóit és a pokolgépek készítőit. A minap mégis elfogták az egyik tettest. Hírháttér Adu ász vagy tehertétel? Meglepetést szerezhet az ellenzéki Szociáldemokrata Párt a hétfőn Lipcsében kezdődő CDU-kongresszus rendezőinek. Az SPD reklámszakértői ugyanis a Der Spiegel híre szerint száz, Helmut Kohl arcképével díszített óriásplakátot béreltek ki a német nagyvárosban. A gigantposzterek felirata - „Hogyan oldhatjuk meg napjaink problémáit? A tegnap kancellárjával?” - természetesen nem Kohl méltatását, hanem gúnyos bírálatát szolgálja. Az SPD-akció végül is érthető, ám annál fájdalmasabb lehet a kormányfő számára, hogy immár saját pártjában is felerősödtek a bíráló hangok, s a CDUICSU-n belül is mind többen tartják tehertételnek, az elkerülhetetlen reformirányvonal akadályának a 67 éves politikust. Elsősorban az ifjúsági tagozat vezetői hangoztatják, hogy Kohl visszalépésével tenne jót a CDU-nak, s hogy hibát követett el, amikor nem nevelte ki potenciális utódját. A kancellár rekordját valóban csak a hajdani Bismarck múlja fölül. Kohl 1982 óta ül bársonyszékében. A bonni törvényhozást 1998 őszén újítják meg, s a CDU élén aligha célszerű a váltás. A tekintélyes és tapasztalt, sokak szemében az országegyesítés hősének, a CDU adu ászának tekintett, sőt egyenesen „Mr. Európának” nevezett politikus várhatólag Lipcsében is maga mögött tudhatja majd a kongresszust. (szondy) A szlovák külügyminiszter saját „emlékeztetője” Fizetett kormányreklám A NATO kapujában Magyar, cseh és lengyel képviselők is részt vettek szerdán Brüsszelben a hagyományos fegyverek leszereléséről szóló nemzetközi szerződés NATO- munkacsoport ülésén. Ez volt áz első alkalom, hogy a három meghívott állam bekapcsolódhatott az észak-atlanti szövetség egyik belső szervének munkájába. A német szövetségi parlament minden pártja egyetért abban, hogy a Bundestagnak a lehető leghamarabb ratifikálnia kell a három új NATO-várományos állam csatlakozását. Ezt Günter Verheugen, a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) képviselője jelentette ki Budapesten. * Jelcin nem jelölteti magát a harmadik elnöki periódusra. Ezt maga az orosz köztársasági elnök jelentette be csütörtökön Strasbourgban - közölte az AFP francia hírügynökség. Benyújtotta lemondását Romano Prodi olasz kormányfő Oscar Luigi Scalfaro államfőnek. A miniszterelnök közlése után felfüggesztették a képviselőház ülését. Prodi azt követően jelentette be döntését, hogy a középbal kormánykoalíciót kívülről támogató Kommunista Újraalapítás Pártja közölte: nem fogja megszavazni a kormány jövő évi költségvetési tervét és nem ért egyet a kormány gazdaságpolitikájának irányával, és így kisebbségben marad a parlamentben. Az irodalmi Nobel-díjat Dario Fo, a politikai irányultságú színdarabjairól ismert olasz drámaíró nyerte el. A 71 éves Fo, aki maga is színész, a Svéd Akadémia indoklása szerint „az egyszerre szórakoztató, lebilincselő és távlatokat nyújtó szövegek alkotásában mutatkozó erőssége” miatt kapta meg a magas kitüntetést. Magyarországi befektetési lehetőségeket, gazdasági eredményeket és privatizációs terveket ismertető „országbemutatót” rendeztek New Yorkban a helyi üzleti és pénzügyi világ képviselői számára. Hasonló rendezvényekre kerül sor Bostonban és San Franciscóban is. Légügyi egyezményt kötött egymással a két Korea. A délkoreai légitársaság és más külföldi légitársaságok gépei jövő áprilistól berepülhetnek a Koreai NDK ellenőrzése alatt álló légtér egy részébe. A megállapodás nem teszi lehetővé Eszak-Korea átrepülését, csak a Koreai-félsziget partjai mentén való haladást, de így is komoly megtakarítást hoz majd a légi- társaságoknak. Véletlen közrendőri intézkedés közben bukott le a 48 éves Franz Fuchs, és még rosszabbul járt, mint egyik áldozata, a bécsiek közszeretetnek örvendő volt polgármestere, Helmut Zilk. Fuchsnak ugyanis, miközben kiszállt az autójából, mindkét kezét szétroncsolta a saját műve. A technikus beismerte: tagja a BBA-nak, a „Bajuvár Felszabadítási Hadseregnek”. Egyelőre nem tudni, rajta kívül még hányán tartoznak ehhez a szélsőségesen nacionalista szervezethez, s hogy ki a vezérük, de az bizonyos, hogy ők ölték meg hasonló pokolgéppel egy felsőőri cigánycsalád négy tagját, súlyosan megsebesítettek 15 köztiszteletben álló személyt. Bármennyire csábító is „a lelkibeteg magányos tettes” elmélete (a meglehetősen különc Fuchsot zárt osztályon is kezelték), a merényletekkel foglalkozó különleges osztrák nyomozócsoport biztos abban, hogy egy viszonylag kis létszámú, ám mindenre elszánt, politikai lepelben tetszelgő bűnözőcsoportról van szó. Andreas Rudas, az osztrák szociáldemokraták, Paul Kiss, a néppártiak és Rudolf Sárközi, a romák vezető személyisége bízik abban, hogy megkezdődhet a szélsőségesek leleplezése és ártalmatlanítása. A rendőrök szerint azonban várni kell mindaddig, amíg a súlyos sérülései miatt kórházban ápolt pokolgépgyártónak megoldódik a nyelve. Ez inkább lélekgyó- gyászi, semmint rendőriügyészi feladat. Ferenczy Europress A Slovenská Republiká című lapnak nyilatkozott Zdenka Kramplová szlovák külügyminiszter. A Vladimír Meciar vezette párt megrendelésére készült, Slovensko do toho! (Hajrá, Szlovákia!) című mellékletben megjelent interjú nagyobbik része a magyar-szlovák viszonnyal foglalkozik. A szlovák diplomácia vezetője - mint mondta - „nagy felháborodással” tekint azokra a Szlovákiának címzett bírálatokra, amelyek Vladimír Meciar lakosságcserével kapcsolaMa és holnap Strasbourgban tartják meg az Európa Tanács negyven tagországa állam- és kormányfőinek második csúcstalálkozóját, amelyen részt vesz Horn Gyula miniszterelnök is. Az ENSZ közgyűlése óta ez a második olyan nagy nemzetközi rendezvény, amelyen a NATO-ba és az Európai Unióba szóló meghívást követően közösen lobbyzhat hazánk, valamint Cseh- és Lengyelország. Ezekről a lehetőségekről beszélgettünk Gregorz Lubczyk budapesti lengyel nagykövettel.- Azt hiszem, országaink példát mutathatnának abból, hogy a közös történelem milyen jó kiindulási alap a felhőtlen együttműködésre - hangsúlyozza a diplomata. - Tapasztalataim szerint különösen a gazdasági kooperációban vannak kiaknázatlan lehetőségeink. tosan elhangzott győri felvetését követték. „Megdöbbentő, hogy milyen naprakészen voltak képesek megtévesztő és félreértelmezett információkat terjeszteni arról, ami miniszterelnökünk szájából elhangzott” - fogalmazott Kramplová. Egyúttal jelezte: az elmaradt magyar-szlovák külügyminiszteri találkozóra „szlovák emlékeztetővel” készült, s ha majd az új találkozó esedékes lesz, természetesen előterjeszti a győri emlékeztetőre adott szlovák választ, amelynek részleteit egyelőre nem kívánja feltárni. Ezzel kapcsolatban mindenképpen említésre méltó, hogy a két ország árucsere-forgalma dinamikusan nő, és megvan az esély arra, hogy jövőre elérje - netán meghaladja - az 1 milliárd dollárt.-A kétoldalú kapcsolatokon kívül az új területek kiaknázására is szükség van - fűzi hozzá a lengyel nagykövet -, mert az „egyszerű” kereskedelem lehetőségei már kimerülőben vannak. Véleményem szerint elsősorban harmadik piacon működő vegyes vállalatokra kell gondolnunk: Ukrajna, a Balkán, Románia, Törökország, vagy az arab világ ehhez kitűnő terepet nyújthat. Tudom, tőkében nem versenyezhetünk a multinacionális cégekkel, de ha egyesítjük erőinket, akkor látok esélyt a sikerre. Tegyük hozzá: az Európai Uniónak is célja a regionális együttműködés elmélyítése. Közösen a harmadik piacra Magyar-Lengyel gazdasági együttműködés Döcögve haladó Europol Hiányzik a tagországok ratifikálása A szervezett bűnözés nem ismer határokat. Éppen ezért az Europolnak, a Tizenötök közös rendőrségének (amolyan regionális In- terpolnak) széles körű és valódi hatalmat kell adni a bűnözés elleni küzdelemhez. Ezt a jogkört csakis az Európai Unió tagországainak parlamentjei adhatják meg. A 15- ből eddig csupán a brit, a spanyol, a portugál és a dán törvényhozás ratifikálta az Eu- ropol-megállapodást: a németek várhatóan ezekben a napokban megteszik. Most még azonban gyakorlatilag béna a hágai zsaruközpont, amelynek „üzembe helyezése” már 1994-ben megkezdődött. Folyamatosan töltik föl a munkához szükséges nemzeti adatokkal az elképesztő kapacitású számítógépközpontot. Sajnos a nemzeti adatszolgáltatás is rendkívül vontatottan halad. A bűnözők - fegyver-, hasadóanyag-, kábítószer- és embercsempészek. autótol- vaj-bandák, védelmi pénzek behajtói, pénz- és hitelkártyahamisítók, számítógépes csirkefogók, titkos technológiák kikémlelői, terroristák - pedig nevetnek a markukba. Mert tudják: mindaddig, amíg az ellenük bevetendő különleges rendőrségnek, az Europolnak nincs kellő felhatalmazása, csaknem „szabadon” garázdálkodhatnak. FEB A motoros bárka otthonosan szeli a hullámokat. A part mentén haladunk, de már kijutottunk a türkiszzöld vizű sekély öbölből, alattunk sűrűkék a mélység. Itt az akció ideje. A filmszínészarcú szakállas halász - ereiben néger és indiai vér egyaránt csordogálhat - ezúttal csak egy méretes pecabotot hozott magával, de az eredményre így sem kell soká várni: néhány percig forog a csali, és máris jó hatkilós bonito fickándozik a horog végén. A mohóképű ragadozó hűtőládába kerül, de Ibrahim, ezzel váratlanul befejezettnek nyilvánítja a horgászatot. Azt mondja, menjünk most már búvárkodni, a szomszédos öbölben gyönyörű koralltele- pek vannak, tele fantasztikus színű halakkal és óriás teknősökkel. A Seychelles-szigeteken az emberek kényelmesek, nem Seychelles - ahol az óriás kókusz terem Gyöngyszemek az óceánban diktálnak maguknak megfeszítő tempót. Maga az Indiaióceán és az országot alkotó ki- sebb-nagyobb földdarabok élővilága így is biztosítja a mindennapi betevőt. Elég leverni a fáról néhány kókuszdiót, man- gót, papayát, és megvan minden: étel-ital, fehérje és vitamin egyaránt. Az érdeklődő turista megpróbál a felületes élmények mögé is nézni: vajon ilyen laza munka mellett honnan van a magyarországinál másfélszer magasabb nemzeti jövedelem, miként engedhetik meg maguknak, hogy az ingyenes iskolák és főiskolák tanulói tetszetős egyenruhában feszítsenek? Vagy: miből fedezik a jól működő távközlést, mi az anyagi háttere a korszerű egészségügynek? A kérdésekre kapott válaszokból aztán kiderül, hogy a kókuszból (pontosabban rostjából, a koprából) bőven jut külföldre, a csak itt termő óriás, a coco de mer pedig aranyat ér; fontos exportcikk a fahéj és a hal is, és az állami bevételekhez jelentősen hozzájárul, hogy itt kötnek ki, itt tankolnak a tengereket járó halászflották. A volt francia és angol gyarmat húsz esztendeje önállóan hasznosítja kedvező földrajzi fekvését. S noha a világpolitikai eseményeknek kiszolgáltatott turizmusba még bátortalanul fektetnek be, az idegen- forgalom is egyre jelentősebb bevételi forrássá válik. A szigetcsoport 73 ezer fős lakossága ehhez - ugyancsak a múlt örökségét hasznosítva - ideális Étel, ital és exportcikk vendégfogadó: a „házi” kreol nyelven kívül szinte mindenki szabadon beszél angolul és franciául. Csák Elemér