Nógrád Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-28 / 251. szám

Jó MMp(ö)ű! október 28., kedd Szeretettel köszöntjük SIMON nevű kedves olvasóinkat! A Simon bibliai név, jelen­tése: meghallgatott. A kato­likus liturgikus naptárban ez a nap Szent Simon és Júdás Tádé apostolok, az ortodox és a görög katoli­kus naptárban pedig Szent Terentiosz vértanú napja. A Nap kél: 6.22 órakor, nyugszik: 16.33 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Pádár András ® : (32) 416-455 Hideg idő ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Az időjárás továbbra sem a naptárhoz igazodik, marad az évszak­hoz képest hideg idő. Időnként meg­növekszik a felhőzet, néhány órára azonban mindenütt kisüt a nap. Csapadék sehol sem várható. Az északkeleti szél olykor megélénkül. Délutánra 2,4 fok valószínű. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 3 Balassagyarmat: 3 Szécsény: 3 Bátonyterenye: 3 Pásztó:- 4 Ipolytarnóc: 2 Legutóbb jó tíz éve láttam feltámadást: éjszaka volt, negyed három, engem leterített egy masszív B-vírus és a velejáró negyvenfokos láz, így elég könnyű volt megálmodni, milyen egy igazi revival. Például nyomasztó: közel tíz másodpercenként kinyílt a dögnehéz kriptaajtó és teljesen eleven, életerős holtak bukkantak fel, utcai ruhában. A pontos helyszínnel és dátummal az álmom adós maradt, de most, hogy egész éjjel TV2-t néztem, azt hiszem, már az egész nem számít. A tévé ugyanis várakozáson felül teljesített: szűk egy óra alatt fel­támasztotta nekem Andy Gardát, aki este kilenc óra után még elvá­gott torokkal feküdt egy osakai mélygarázsban, fél tizenegy körül pe­dig már vidáman villogott egy rendőrségi irodában. Egy óra alatt visszaért Japánból az USA-ba - nyilván azért, hogy rajongói ne jus­sanak a Dallas egyetlen igazi áldozataként ismertté vált kaposvári öregasszony sorsára. Ő ugyanis a sok százezredik résznél feladta, és nem élte túl kedvence, Bobby Ewing (műjhalálát: kiugrott a torony­házból. De ez már a múlt: a TV2 csak a miénk, búra, bánatra nem ad időt, kedvenceinket - új filmben, új szerepben - egy órán belül vissza­hozza. Igaza is van: nem lehet csak úgy kidobni őket, mint a macskát nagydolgozni. .. Apropó, macskák. Nagyanyám vett nekik (nem magának!) egy csomag csirkelábat, szépen megtisztítva, kinyitotta a zacskót - és ta­lált egy cetlit hogy ,Az ám konyhakész”. Remélem, nagyanyám valahogy túlélte a meglepetést. Meg persze a röhögést. - ye ­Jól fizető fogság - Kanadában született a furcsa öt­let, mely szerint 25 ezer dollár üti az emberpár markát, ha kibírnak egy hetet a ketrecben. A művészeti galéria a fogva tartott állatok sanyarú helyzetére kívánja felhívni ily módon a figyelmet. fotó: reuter * mi vak ma önki: ? Hírlap-horoszkóp * .y. # * * * # * # # * * * * # * * * * * * * * * * * * * Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Zárkózott, kissé hűvös modorát - amelyet munkahelyére tartogat - ma feladhatja. Legyen nyitottabb, oldottabb a munkatársak között is. Nem árt egy kis lazítás. Nyilas (XI. 21-XII. 21.) Várakozással.néz valami elébe, amirój úgy hi­szi, hogy nagyon kellemes lesz. Valaki megpróbál ráakaszkodni önre. Tisztázza az illetővel, hogy ön ezt egy percig sem fogja hagyni. Bak (XII. 22.-I. 20.) Felfelé ível szerencsecsülaga. Jó dolgok kezdőd­nek életében. Legyen nagyon kedves környezetéhez, úgy könnyebben el­érheti azt, amit akar. Készüljön fel egy izgalmas kalandra. Vízöntő (I. 21.-n. 20.) A Mars nagy teljesítményekre ösztönzi, körül­ményei kedvezően alakulnak. Csak önmagára támaszkodjon, és a saját elgondolásai szerint cselekedjen. Ha nagyon akarja, minden kívánsága teljesülhet. Halak (II. 21.—III. 20.) Ha szívességet kér, készüljön fel, hogy bármi­lyen választ kaphat. Ne sértődjön meg, ha nem teljesítik kívánságát. Per­sze nagy örömmel tölti el a siker. Szerelmi álmai valóra válnak. Kos (HI. 21.-IV. 20.) Munkájában nyújtsa a maximumot, így nem ki­zárt, hogy meg is lesz rövidesen a jutalma. A pénze gyarapodni fog. Min­den oka megvan ma az ünneplésre. Bika (IV. 21.—V. 20.) Legyen merész és szókimondó. Mondja el véle­ményét, ne tartsa magában a szót. Új ismerőse csodálja az ön könnyedsé­gét és fiatalosságát. Ezek a tulajdonságok nélkülözhetetlenek a szerelem­ben. Ikrek (V. 21.-VI. 21.) Valaki teljesen igazságtalanul ítélkezik önről. Igyekezzen távol tartani magát ettől a személytől. Jól tenné, ha a saját el­gondolásai szerint cselekedne. A Szaturnusz bölcsességgel ruházza fel. Rák (VI. 22.-VII. 22.) A mai nap nyűg. Szeretne belekezdeni valamibe, ám nincs hozzá elegendő pénze. Törődjön ebbe bele és írjon egy keserű- humoros beszámolót valakinek. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Ha felnőtt gyereke van, valószínűleg nem tölti el önt örömmel az az út, amin fia vagy lánya elindult. A szellem dol­gai fontosak lehetnek saját fejlődése szempontjából. Szűz (VHI. 24.-IX. 23.) Ma egyetlen porcikája sem kívánja a munkát. Nagy kedve lenne utazgatni. Ha házas, sikert arat társánál ötletével. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Egy orvosnak sikerül önt megszabadítania a kínjaitól. Mindig a dolgok jó oldalát nézze. A munkájában is minden rendben lesz, ha hajlandó az együttműködésre. i 4F # # # # * * * * # # * * rp VÏV Vb ^vp vp vfr *** rp n* VIS 4* 4V rb Vf* Vb 4*4* 4' 4* 4"4* Moziműsor Salgótarjáni Apolló: 15.00, 17.30 és 20.00 órától: Ál/arc. Színes, amerikai akciófilm. Kamara: 17.00 és 19.00 órától: Romy és Michelle. Színes, amerikai film. Balassagyarmati Madách: 13.30,15.30,17.45 és 20.00 órától: Az ötödik elem. Színes, szinkr., amerikai kalandfilm. Kamara: 18.00 és 20.00 órától: Halálos tézis. Színes, spanyol thriller. Bátonyterenyei Bányász: 17.30 órától: Meglesni és megszeretni. Színes, amerikai filmvíj Holnapi Lapunkból Elet a kipufogógázban Lassacskán kibírhatatlan álla­potok uralkodnak a Somoskő­újfalui határátkelőhelyhez ve­zető útszakaszon. A sorban álló kamionok kipufogógázai veszélyeztetik az úttesttől szinte centiméterekre élők egészségét, szennyezi a kör­nyezetet, éjszaka úgyszólván képtelenség pihenni. A lakók nem tudnak szel­lőztetni, a televíziót és rádiót nem hallják a folyamatos mo­torzajtól. Egy ott lakó szerint a keze-lába tört volna el, mi­kor a házát megvette! Hat szám - egy nyeremény! 44. HÉT r \ HETI NYEREMENYí T vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM: I I ? ? ? Megkövezés házasságtörésért Észak-Iránban a napokban három férfit és három nőt köveztek halálra, miután a bíróság elítélte őket házasság­törésért és prostitúcióért. A kivégzett három férfi közül kettő beismerte, hogy házasságtö­rést követett el, s hogy egy harma­dik társukkal prostituáltakat futtat­tak. Az elítélteket a Kaszpi-tenger- nél fekvő Khazar Abad lakossága kövezte halálra. Az iráni iszlám törvények tiltják és halállal büntetik a prostitúciót és a házasságtörést. SZU P EREXF RESS 'L Pénzügyi szolgáltatások értéke­sítéséhez önállóan dolgozni tudó, sikerorientált munkatársa­Vigyázat! Méregdrága felvételek! Traffipax-mérések Nógrád útjain Október 28-án, kedden 6-14 óráig: Salgótarjánban a Füleki út, Bajcsy-Zs. út, Rákóczi út útvonalon, Vizslás-Újlakpusztán, Kishartyánban; Rétságon és környékén, 14-22 óráig: Szécsényben és környékén számíthatnak az autósok sebesség-ellenőrzésre. HaHoTa Nem igaz íjf 1V"~ j-' - Professzor K) úr! Igaz, hogy /? maga veri a fele­ségét?- Nem igaz, csak egye­temi tanár vagyok. Tippek- Vádlott! Úgy zajlott le a betörés, ahogy az ügyész úr előadta?- Nem úgy, de az ő mód­szere sem rossz! nekem már régóta micsoda tömegiszonyom van! Aki kíváncsi •••- Mondd csak, Pistike, hogy a fenébe kerülhetett a szemedbe őrölt bors? - faggatja az ügyeletes orvos a gyereket.- Úgy doktor úr, hogy a nővérem bunkó vőlegénye ezt fújta ki a kulcslyukon. Álláskereső Iszonyú lehet — Mondd csak öregem, miért van az, hogy minden este itt látlak a kocsmában üldögélni, mikor otthon van az asszony, a hat gyerek, após, anyós...?- Ha tudnád, öregem, 1 Barátnők beszélgetnek:- Egy időben azt hallot­tam, hogy a férjed mindent elkövet egy bizonyos mi­nisztériumi állás betöltésé­ért. És jelenleg mit csinál?- Most már semmit, hi­szen végül sikerült megkap­nia azt az állást. Rádió- és televízióműsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: déltől éjfélig KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.38 Falurádió. 8.00 Krónika. Sport 8.15 Műsorszemle. 8.17 Min­dennapi tudomány. 8.37 Paragrafus. 8.45 Gyorsfénykép. 9.05 Napközben. 11.05 Barira Streisand és Kris Kris- tofferson énekel. 11.35 ínyesmester szakácskönyve. 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvény­könyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Bárdos Lajos egyházi kórusműveiböl. 13.30 Egyházi félóra 14.05 Klasszi­kusok. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.06 ítélet. 16.00 DéF utáni krónika. 16.10 Mindennapi gaz­daság. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Radar. 17.05 Magyarországról jövök. 17.26 A Szabó család. 18.00 Esti krónika 19.06 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Kora lavasz. 20.05 Táncházban. 20.30 Határok nélkül. 2050 Tetten ért szavak. 21.05 Fáy András szerzeményéből. 2125 Vál­ási híradó. 22.00 Késő esi krónika. 22.30 Tér-idő. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő. 23.05 Egy énekes... PETŐFI 430 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnali dal­lamok. 6.03 Reggeli csúcs. 6.30 Hí­rek. Időjárás. 6.33 Közlekedés. 7.00 Hírek. Lapszemle. Időjárás. 7.30 Hí­rek. Időjárás. 7.38 Sportreggel Maxi­mális sebesség nincs. 8.00 Petöfi- délelött- 8.04 Zenezóna. 9.04 DéF előtti terefere. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.03 Közlekedés. 11.00 Hírek. Időjá­rás. 11.04 Közkívánatra 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírper­cek. 13.15 Daráló. 13.45 Korkérdés. 14.00 Csúcsforgalom. 15.00 Hírek. Időjárás. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.04 Petőfi Ifjúsági délután. 18.01 Zene­zóna. 18.30 Helykereső vagy Hasz­nos percek. 19.00 Hírek. 19.03 Zene­zóna 19.30 Kölyökrádró. 20.00 Rá­diószínház. 20.44 Zene. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 Zenezóna Premier. 22.00 Tangó. 22.30 Dzsesszlísta. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. MTV 1 5.30 Gazdatévé 5.50 Nap-kelte 9.00 Műsorismertetés 9.05 Bor és hatalom (ism. -191/1.) 9.35 Az elhagyott asszony (francia-német tévéfilm. ism.) 11.10 Sportakadémia (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.05 Operát Szmimába (ism.) 13.00 Hír-Világ 14.00 Unser Bildschirm 14.25 Hrvatska krónika 14.50 NAT-tól tarlók 15.20 Műsorismertetés 15.25 Bor és hatalom (2.) 15.55 Cimbora (ism.) 16.30 A szerelem jogán (21.) 17.00 Sorstársak 17.15 Tipp-Hopp! 17.45 Körzeti híradók 18.00 Katolikus krónika 18.20 Magyar népmesék (ism.) 18.30 Magyarok cselekedetei 18.35 A pampák királya (6.) 19.30 Híradó 20.00 Hélene szeme (18/15.) 20.50 Kriminális 21.25 „Maradj velem” A Korái együttes koncertje 22.30 Kéné 22.40 Magyar filmek, dijak Cannes-ban Angi Vera (magy. film) 0.10 Híradó MTV 2 5.30 Gazdatévé 5.50 Napkelte 8.25 Műsorismertetés 8.30 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Műsorismertetés 16.35 Euroklick 17.05 Musica Histories - An­gol virginálzene 17.20 Időjárás 17.25 Derrick-A tutaj (német filmsor.) 18.30 Arcod szép tisztaságát őrizzed! 19.05 Klip-mix 19.15 Mikrobi (rajzfilmsoro­zat, ism. -12/2. rész) 19.30 Az Onedin család - Üj vállalkozás (angol tévéfilmsorozat -182/115. rész) 20.00 Csízió 20.05 Trend 20.55 Államháztartási reform (ism.) 21.00 A kilencedik 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Aktuális 22.25 Híradó 22.35 Időjárás 22.40 Universitas - Videák 23.40 MC (ismétlés) TV 2 6.30 Jó reggelt! 8.30 Bemutatkozunk! 9.00 Palimadár (ism.) 11.00 Sliders (ism.) 13.00 Randevú Edittel 14.00 Klip klub 14.30 Davy Crockett (1.) 15.00 Gól (1. rész) 15.30 Cabdy, Candy (1.) 16.00 Sweet Valley - A sztár­híradós (am. sor., 1.) 16.30 A farm, ahol élünk (1.) Otthon, édes otthon 17.30 Sliders (1.) 18.27 Meri vagy nem meri? 18.30 Fókusz 18.57 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30100-ból egy (játék) 19.57 Meri vagy nem meri? 20.00 Gyilkos sorok 21.30 Dick Smith, a maszkmester (am. portréfilm) 22.30 Híradó 23.00 Kettős bevetés (1.) TV 3 14.00 Egy rém rendes család (am. sor., ism. -1.) 14.30 Ki a főnök? (1.) 15.00 Hegylakó (1.) 16.00 Dinasztia (1.) 17.00 Zöld Pont 17.30 Alf (am. sor.-2.) 18.00 Hegylakó (2.) 19.00 Ki a főnök? (2.) 19.30 Hír3 20.00 Dinasztia (2.) 21.00 Chicago Hope - Kórház Bemutatkozás Első a beteg (amerikai film) 22.45 Egy rém rendes család (amerikai sorozat -2.) DUNA TV 9.15 Képes krónika 10.55 Látóhatár * 11.30 Harmónia (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.25 Esti kérdés (ism.) 12.40 Minoritates Mundi 13.20 Doktor Rnlay (ism.) 14.15 Képeslapok a Paradi­csomból (ismeretterjesztő film) 14.50 Amiről a kövek mesél­nek (ism.) 15.10 Amerikai magyar élet­sorsok (riportfilm) 16.00 Szóbazár (Ism.) 16.30 Színházi Élet (ism.) 17.15 A hetedik kontinens felfedezése (12/12.) 17.40 Bóján mackó: A sofőr: A vidám búvárok 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.20 A fekete város (tévéfilmsorozat - 7/7.) 19.15 Reader's Digest - válo­gatott filmek (1.) 19.30 Héthatár 20.05 Gazdakör 20.40 Esti kérdés 20.55 Müsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.35 „Nem okos világ ez a mai” 22.30 Gyilkosok (amerikai film) 24.00 Híradó SZÍV TV 10.00 A Zertigo gyémánt 11.00 pH-érték 11.30 Szédülj el! 12.30 Zene essen beléd! 13.30 City kulturális magazin 13.45 Kapásjelzö 14.30 RPS - News 15.00 A meg nem értett szörnyek (am. film) 16.00 Salty, az oroszlánfóka (sorozat - 20/5.) 16.30 Különjárat 17.00 Life 101 (am. film) 19.00 Jó utat! 19.30 Most figyelj csak! 20.00 S. K. 20.30 Negyedik dimenzió 21.00 Ellenséges terület 23.00 Kalotaszegi Madonna (magyar film) MSAT 7.00 Rádió a tévében! 13.10 News-da (ism.) 13.40 Parti sétány, Ausztrália (167.) 14.10 Játszd újra. 14.40 Segítő szeretet (ism.) 16.30 Music Box Top Ten 17.00 Álomsziget (1.) 18.00 Gyilkos utcák (9.) 19.00 Cops (ism., 58.) 19.30 Parti sétány, Ausztrália (172.) 20.00 Dempsey és Makepeace (amerikai sorozat - 8.) 21.00 Mit les, Mr. Beadle's? 21.30 Dilizsaruk (ism., 3.) 22.00 Cops (82.) 22.30 Pacific Blue (sor.-10.) 23.30 Örömanyák (6.) RTL Klub 6.00 Reggeli információs magazin 8.30 Marienhof (ism.,15.) 9.00 Délelőtt a TV2-vel 10.05 Egy kórház magánélte 12.00 Tények, időjárás 12.05 Stádium 12.30 Gazdagok és szépek (17.) 13.00 Csupa-csupa élet (ném. sor., ism. -16.) 13.30 Guldenburgok örök­sége (16.) 14.30 Marienhof (16.) 15.00 Csípsz 16.15 Aki bújt, aki nem (16 .) 17.30 Csupa-csupa élet (17.) 18.00 Az Acapulco-öböl (17.) 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.30 Gazdagok és szépek (am. sor. -19.) 20.00 Kaméleon (am. sorozat - 4.) 21.00 Kennedy űrközpont je­lentkezik (5.) 22.00 Tények, időjárás 23.00 Kobra (amerikai sorozat- 4.) 24.00 Egy kórház magán- - élete (ism. - 9.) SZLOVÁK 1 14.20 Labdarúgás. 15.00 Slágerlista. 15.50 Aki tud, válaszol. 16.30 Kapcso­lat stúdió. 17.30 Sentinel. 18.00 Sze­rencsekerék. 18.40 Vetélkedő. 19.10 Hlinka atya beszél. 19.30 Híradó, sport 20.00 Wycliffe (brit sor.) 20.55 Szemtől szemben 21.30 Visszatérés a jövőbe. (am. sci-fi vígjáték) 23.30 Hitel 0.00 Híradók SZLOVÁK 2 16.25 Egyházi műsor, 16.50 Ház, la­kás, kert. 17.25 Hitel, 17.55 Helyi hí­rek. 18.40 Edera 20.00 Cousteau: A világ újrafelfedezése. 20.50 Doku­mentumfilm. 22.10 Pókervetélkedő. 22.25 Alice. 23.25 Komolyzene. NOGRADiHIRLAP BALASSAGYARMAT. BATONVTERUNYP. PÁSZTÓ, RfrlSAC. SAIXiÚrAlUAN, SZfcS&TY VÁROSOK feS KÖRNYÉKÜK S'APIIA?)* az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30)351-725, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, ü.sz.: (32)310-877, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőméi, postautalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 575 Ft, negyedévre 1660 Ft, fél évre 3450 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095. kat keresünk. Felvételi beszél­getésre jelentkezés szerda estig: 06-30/582-512.

Next

/
Oldalképek
Tartalom