Nógrád Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-28 / 251. szám

1997. október 28., kedd Közbiztonság 7. oldal Kevés a tapasztalatait átadó, fiatalokat nevelő rendőr Pásztón (is) Megélhetési bűnözés magas fokon Bodrogi István, rendőr alezredes a Pásztói Rendőrkapitányság vezetője, egyike azoknak, akik a „megélhetési bűnözésről” elő­ször beszéltek. Véleménye nem változott: a , jelenség” most is létezik, virágzik, sőt egy magasabb szintre is eljutott már.- A volt pásztói járás területén élő emberek között is nagyará­nyú a munkanélküliség, amely együtt jár a szegénységgel is. Ezzel összefüggésben szapo­rodnak a betöréses lopások, tolvajlások, színesfém-lopások, mindezekre már-már bocsána­tos bűnként tekint a társadalom, nekünk viszont következetesen fel kell lépni ellenük. De hason­lóan vagy még jobban azok el­len, akik megszokott költekező életmódjukat nem hajlandók feladni, s ha kell, bármi áron, bűnös úton is előteremtik az ehhez szükséges javakat.- Nem is olyan régen még a város „lengyel piaca” volt az átutazó bűnözés kedvelt ta­lálkahelye __­Mára megszűnt ez a hely­zet, bár átutazó bűnözők to­vábbra is vannak. Kocsival, mobiltelefonnal felszerelve jár­ják a falvakat, besurrannak, ahová lehet, hiszékeny embere­ket csapnak be. Ezért is felhí­vom a polgárok figyelmét: le­gyenek óvatosabbak, akár gya­nakvóbbak, a szomszédok fi­gyeljenek egymásra. A mi fel­adatunkat természetesen nem vehetik át, de szükség van a rendőrség és a lakosság össze­fogására. Jelezzenek nekünk és ne forduljanak el, amikor segít­séget, felvilágo­sítást kérünk, hi­szen közös érde­künkben cselek­szünk.- Mekkora a működési terü­letük?- Ötszázöt­venegy és fél négyzetkilomé­teren mintegy 40 ezer polgár nyu­galmára vigyá­zunk. Az önkor­mányzatok több­ségével jó a kap­csolatunk, a helyi polgárőrszer­vezetek működtetésében, a kör­zeti megbízotti hálózat fejlesz­tésében. De említhetnék egy hétköznapibb dolgot: az éjsza­kai járőrözések sokba kerülnek, különösen magas az üzemanyagköltség. Néhány önkormányzat „benzinpénzzel” járul hozzá költségeinkhez, így Jobbágyi, Kálló, Ecseg, Szur­dokpüspöki vezetése. Általános jelenség, hogy a kisfalvakban is egyre többen igénylik a foko­zott rendőri jelenlétet. Nagy te­her nehezedik sziráki rendőrőr­sünkre, amelyhez 12 környező település tartozik.- Hogyan tudnak ennek eleget tenni, milyen a szemé­lyi állomány, van-e elég em­ber?- Igen megfiatalodott a gárda, öröm és gond is ez egy­ben. A tapasztalat­lanságból fakadó tü­relmetlenséggel gyakran lehet talál­kozni, ugyanakkor a lendület és jobbat akarás, többre tö­rekvés is jellemzi jó néhány fiatal rend­őrünket. Gond az, hogy kevés a men­tor, az olyan régi ta­pasztalt kolléga, akik nemcsak taná­csokat adnak, ha­nem el is lehet lesni, tanulni tőlük a szakma, hivatás fo­gásait a polgárokkal való korrekt bánásmódot, hatá­rozottságot és segítőkészséget. Aki így viselkedik, az kivívja a polgárok bizalmát, még akkor is, ha nap mint nap kerülhet ki­számíthatatlan, veszélyes hely­zetbe.-Említette, hogy a társa­dalmi viszonyok kitermelik a bűnözést.- Nem kívánom részletezni, csupán napi, gyakorlati tapasz­talataimra alapozok: emelkedik a fiatalkorú bűnelkövetők száma, nincs visszatartó erő. Gyakran hallani, hogy a leg­jobb megelőzés, ha a rendőrség elfogja a bűnözőt - ez így nem igaz, illetve akkor lenne igaz, ha nem lenne nehézkes a bizo­nyítási eljárás és valóban visz- szatartó ereje lenne az ítélke­zési gyakorlatnak. Szabó Gyula Sándor Reggeli eligazítás a kapitányi irodában fotó: rigó tibor I Bodrogi István Vigyázz magadra apa, hazavárunk! - mondja a család reggelenként Járőrben, egymásra utáltán Halász Tamás negyedik éve a pásztói rendőrkapitányság mun­katársa. A fiatal, mindössze 27 éves törzsőrmester Taron lakik, nős, egy gyermek édesapja.-Amikor szolgálatba készülve búcsúzom a feleségemtől, min­dig azt mondja: vigyázz ma­gadra apa, hazavárunk! Mit is mondhatnék erre? Jólesik, biz­tonságot ad, egyben körültekin­tésre figyelmeztet és arra, nem vagyok egyedül, másokért, csa­ládomért is felelősséggel tarto­zom.- így van ez otthon, de így a rendőrségen is, ahol járőrként teljesítek szolgálatot. Járőrtár­sammal jól megértjük már egymást, egymásra utáltán vé­gezzük munkánkat. Napi tizen­két órát dolgozunk együtt.-Úgy tudom, a napi munka mellett a rendszeres tanulásra is jut ideje.-Géplakatos szakmával ke­rültem a testülethez, azóta sike­rült leérettségiznem, s ha pa­rancsnokaim is támogatnak, jö­vőre megpályázom a rendőr­tiszti főiskolát.- Kint a pásztói utcán, saját körzetét járva milyen érzés eb­ben a városban rendőrnek lenni?- Számunkra elsődleges pa­rancs a türelem, nyugalom és határozottság, ennek megfele­lően próbálunk eljárni minden esetben. Erezzük a felénk meg­nyilvánuló bizalmat, kevesebb- szer ugyan, de az ellenszenvet is.- Nem egyszer hallom a pol­gároktól: féljen, tartson az a rendőrtől, akinek oka van rá. Valóban polgárbarátként a pol­gárokat, becsületes embereket kívánjuk szolgálni, de az ő se­gítségük, együttműködőkész­ségük nélkül nagyon nehéz, s bizony gyakran ilyet is tapasz­talni egy-egy intézkedésünk so­rán. Lehet, hogy a passzivitás­nak, félrehúzódásnak, az oly gyakori „én nem láttam sem- mif’-elfordulás gyakorlatának egyszer majd vége lesz.-Nehéz, megterhelő munka a rendőri hivatás, mégis a jövőt tervezi.- A családi pótlékkal együtt 30 ezret viszek haza. Ez nem sok, de hiszem, hogy nemcsak nekem, hanem kollégáimnak is lesz még méltóbb erkölcsi és anyagi megbecsülése.- Már említettem a családo­mat. A feleségem mindenben segített, támogatott a tanulás­ban, biztat fáradhatatlanul. Számomra a kislányommal együtt, ők jelentik a reményt, a biztos és nélkülözhetetlen hát­teret munkámhoz, a minden­napi újrakezdéshez.- szgys ­Akiket arcról is ismer az utca embere Jól megtermett fiatalember Bernât Zsolt, a pásztói rendőrkapitányság közrendvédelmi és közlekedésrendé­szeti osztályának helyettes vezetője. 1992. április 1-től rendőr, 1996. júliusától megbízott, ez év április 1-től pe­dig kinevezett helyettes. Tözsgyökeres pásztói.-Leggyakrabban mi találkozunk az állampolgárokkal. Szolgálati időnk 80 százalékában kint a területen vagyunk - kezdi beszélgetésünket.-Felismerték-e az állampolgárok, hogy saját biztonsá­guk érdekében érdemes segíteniük a rendőrség munkáját?- Egyre jobban érzékeljük, hogy igen, rájöttek a közös munka hasznára. Mára érezhetően javult a kapcsolatunk. Csupán annyit kérünk a körzetünkbe tartozó állampolgárok­tól, hogy lakóhelyükön figyeljenek az idegenekre, a gyanús jelenségekre, s - akár név nélkül - jelezzék azt. A megelő­zés érdekében erre nagy szükségünk van.-Vonzásterületünkön sajnos, sok a munkanélküli. Elő­fordulhat, hogy közülük egyesek ittas állapotban bűncse­lekményeket követnek el.-Állítólag a pásztóiak nem nagyon vevők a súlyosabb szabálytalanságokra. Milyen a közbiztonság?- Hasznoson, Mátrakeresztesen elfogadható, Kálló, Job­bágyi körzete szinte állandó feladatot ad nekünk.- Hogyan fogadják a polgárok a rendőri intézkedéseket?- Vannak, akik sértésnek veszik, amikor megállítjuk gép­kocsijukat és ellenőrizzük őket. Néhányan azt mondják: na­gyon sietek, vagy miért velem foglalkoznak, ahelyett, hogy a bűnözőket elfognák! Mi sohasem kötözködés céljából in­tézkedünk vagy azért, mert bírságolni akarunk, hanem tesz- szük a dolgunkat a bűnözés megelőzése érdekében. Legtöbb gondot a parkolás okoz. Főleg a szerdai, piaci napokon Pásztón, pedig a Plus Üzletház melletti parkolóban van elég üres hely.- Tudom, vannak akik azt mondják, miért jött rendőrnek, ha nem bírja a gyűrődést. De mit tesz, amikor szidják az édesanyját, netán szembeköpik?-Türelmesnek kell lennünk. A törvény szerint ilyenkor polgári pert indíthatunk, de minek. Igen, megtörtént az is, hogy megfenyegették a kollégát: - Te nem tudod ki vagyok én, le foglak szereltetni! ő úgy tett, mintha meg se hallaná, tovább végezte munkáját. Végül kiderült: utazó bűnöző volt az illető.- Ön nős és két gyermek édesapja. Gyerekei büszkék-e rendőrapjukra ?- A nagyobb lányom igen, a másik még nem is tudja, mi az, hogy rendőr. Rátérve az anyagi elismerésre, csupán annyit jegyez meg: - Megélhetési gondjaink sokszor vannak. Különösen, ha va­laki megbetegszik a családban, elsősorban a drága gyógy­szerek miatt. Abban bízok, bízunk, hogy az ország gazda­sági megerősödésével együtt nekünk is több jut majd. Jóleső érzéssel mondhatom: - ilyen körülmények között is kialaku­lóban van egy jó csapat. A statisztika szerint az élbolyban vagyunk. V. K. Korai volt a jobbágyiak öröme - Újra szabadlábon Mindent, ami mozdítható Korai volt a jobbágyiak öröme, amikor megtudták, hogy a pásztói rendőrkapi­tányság bűnügyi osztálya többrendbeli lopás vétség el­követésének alapos gyanúja miatt elfogta M. L.-t. A Pásztói Városi Ügyészség indítványára előzetes letartózta­tásba került 1997. június 17-én. A Nógrád Megyei Bíróság a bűncselekmények csekély tár­gyi súlyára és fiatal korára való tekintettel szabadlábra he­lyezte. A gyanúsított 1997. szeptember 15-én újabb lopá­sokat követett el, ám tagadja cselekményét. Mivel az ügyészség nem indítványozta előzetes letartóztatását, ismét szabadlábra került. Továbbra sincsenek bizton­ságban a mozdítható, színes­fémből készült eszközök. Sziráki rendőrállomásból rendőrőrs - Sok falu sok ezer lakójának békéjét őrzik Védik a polgárok nyugalmát 1991-ben hozták létre a sziráki rendőrállomást, az avatóün­nepségre még az akkori országos rendőrfőkapitány Pintér Sándor is elment, aki azt mondta: ha sikerül elérniük, hogy a helyi és környékbeli polgároknak nyugodtabbak lesznek az éj­szakáik, akkor már megérte. - Nos a tábornok szavai óta hosz- szú idő telt el és országos viszonylatban nem javult, inkább alaposan romlott a bűnügyi helyzet. Vajon ugyanez mondható el Szirákról és térségéről? - kérdeztük Szalai Attila főtörzs­zászlóst, őrsparancsnokot. Szalai Attila főtörzszászlós szolgálati helyén- Sziráktól Kállóig, Erdőkürttől Kisbágyonig számos település több ezer polgárának nyugal­mát próbáljuk őrizni. Régen ezt nyolc emberrel, jelenleg tizen­két munkatársammal próbáljuk megoldani. Technikai felsze­reltségünkről, gépjárműpar­kunkról nem kívánok szólni, csupán annyit: igen szerények a lehetőségeink. Bár Pest közel­sége érezhető, annyira nem, hogy az ottani maffiaháborúk éreztetnék hatásukat. Óriási gond a munkanélküliség, s az ezzel összefüggő, ebből fakadó szegénység. Gyakoriak a betö­rések, tyúklopások, megdézs­málják a termést a határban. Éppen ezért az önkormányzat egy személyt mezőőri feladattal bízott meg. A parancsnok elismerően be­szél a sziráki önkormányzattal régóta meglévő együttműkö­désről, de több más falu vezeté­sét is megemlíti. Szavait csak megerősítik a jelenlevők: Lidák Tamás fő­törzsőrmester Kálló és Fábián István, Buják körzeti megbí­zottja. Mindketten régóta a pá­lyán vannak. Lidák „főtörzs” például 11 éve.- Csak megerősítem, amit a parancsnokom mondott: látszó­lag kis ügyek viszik el mun­kánk nagy részét, szerencsére. Ugyanakkor ezek rengeteg gondot, bosszúságot okoznak a becsületes polgároknak, tehát foglalkozni kell velük, kivizs­gálni, intézkedni. Bár igaz: ha ez meg is történik, az igazság­szolgáltatás legtöbbször késle­kedik - teszi még hozzá. Vannak aggasztóbb jelek is, az egyre terjedő fémlopások, ezekről beszélt végül Szalai fő­törzszászlós.- Mindent, ami mozdítható fémtárgy, feltépnek, kitörnek, kivágnak és elvisznek - ebből viszont látszik, hogy egyre szervezettebben dolgoznak a begyűjtők, átalakítók és értéke­sítők. Sok ilyen bejelentést ka­punk, s ha fel akarjuk velük szemben venni a küzdelmet, akkor nagyobb segítséget ké­rünk a polgároktól is. Országos jelenségnek tartom azt, ami ná­lunk is jellemző, hogy a fémbe­gyűjtő helyek minden ellenőr­zés nélkül, mondhatni gátlásta­lanul átveszik még a lopott holmit is. Arra pedig nem volt egyetlen példa sem, hogy jelez­tek volna felénk, ezzel is se­gítve munkánkat. - szgys -

Next

/
Oldalképek
Tartalom