Nógrád Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-13 / 239. szám
1997. október 13., hétfő SZÉCSÉNY Megyei Körkép JL Ifflf BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. oldal Akik NAT-tól tartanak Tarjániak a tévében Holnap, azaz kedden délután salgótarjániak „vendégeskednek” a képernyőn. Az MTV 1 műsorában 14 óra 50 perctől 15 óra 20 percig sugározzák a „NAT-tóí tartok” című műsort, amelyben ezúttal a salgótarjáni Gagarin általános iskola mutatja be „Az ember és természet” címet viselő tantervét. A részletek Simon Tibor megyei szaktanácsadó ismerteti a tévénézőkkel. Grafikák a suliban Salgótarján - November közepéig Bakos Ferenc grafikus- művész képei lesznek láthatók Zagyvapálfalván, az Arany János Általános Iskola galériájában. A nívó-díjas grafikus tárlatát október 15-én 14.30 órakor lapunk munkatársa, Tamóczi László nyitja meg. Egy hétvége, ami a családé - Szülők és gyermekek együtt tölthették az idejüket szombaton a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban: a délutánig tartó programon bábelőadások, játszóház és kézműves-foglalkozások szórakoztatták őket. fotó: gyurián Ötödik alkalommal rendezték meg a salgótarjáni Kodály Zoltán Általános Iskolában a számítógépes börzét szombaton. Már a hivatalos nyitás, 9 óra előtt legalább 36 gyerek számítógépezett az iskola „gépteremmé” varázsolt tornatermében. A számítógép egyszerre játék és a tudás forrása, különösen a 10-14 évesek számára. Erről „ránézésre” meggyőződhetett bárki, ha bejárta az iskola különböző, erre az alkalomra berendezett termeit.-Azzal a szándékkal kezdtük a börzék megrendezését, hogy iskolánk mindegyik tanulója elsajátítsa a számítógép kezelésének, a számítástechnikának az alapjait - mondja Kriston Aranka, a Kodály iskola egyik tanára. - Hetedik és nyolcadik osztályban tanterv szerint is foglalkoznak a gyerekek számítástechnikával, de ilyenkor sokan „megelőzik” korukat, hiszen a börze, amely a bemutató mellett előadásokkal is párosul, mindig jó hírverésnek bizonyul.- Teljes Internet-hozzáférhetőségünk is van - fűzi tovább a gondolatokat Vernyik István tanár úr, aki a kezdetektől szervezője az iskolai számítástechnikai oktatásnak, a számítógép széles körű térnyerésének. -À Soros Alapítvány segítségével tudtunk Internet-kapcsolatokat létesíteni. Ma már az iskola finn kapcsolatát például internetes levelezéssel erősítjük és a könyvtárunk részére bocsátott úgynevezett Szirén-program szinte a könyvtár adattárának mindenesévé vált. S amíg az iskola tanáraival beszélgettünk, sorra érkeztek az érdeklődők, a „kevésbé” és a „nagyon” hozzáértők, illetve a „kezelő” kíváncsiskodók. Akik a szombatot számítógépre hangolták a Kodály iskolában, azok többek között a „Számítógép és a zene”, a „ViA számítástechnikával foglalkozó Salgó-Triász Kft. harmadik alkalommal vett részt az iskola számítástechnikai börzéjén. A cég a modern interaktív nyelvtanulás lehetőségét kínálja CD-Romon világnyelvekből. Bőséges a kínálat szakkönyvekből és kiegészítőkből is. Aki az év végéig új számítógépet vásárol a Triásznál, annak a cég egy hónapig ingyenes Internet-hozzáférhetést biztosít. deo-konferencia az Interneten”, valamint az arcképes névjegykészítést bemutató előadásokon szórakoztak, tanultak. - B. Számítógépes börze a Kodály Zoltán Általános Iskolában Hozzáértő Szirén és tanárok Változnak az idők - Kis posták kérdőjelei - Aggodalomra nincs ok Postamesterkedés vállalkozásban Kozárdi postás olvasónk a postai világnapon hívta szerkesztőségünket, jelezve, hogy a nemzetközi ünnepükre ugyancsak elbizonytalanodtak a vidéki kis posták dolgozói. Elmondása szerint hamarosan csak az lehet a Magyar Posta alkalmazásában, aki vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik. Az állásukat féltő postások aggodalmával kapcsolatban megkerestük a Nógrád, Komárom - Esztergom, Fejér és Pest megyében szolgáltatást vé^ző Budapest Vidéki Igazgatóság vezetőjét, Bor Sándort. Kérdésünkre válaszolva az igazgató elmondta: a hír igaz, de mégsem ilyen egyszerű a helyzet. Nógrád megye kis postáinál valóban jelentős szervezeti változásokra lehet számítani a közeljövőben. Létrehozzák a postamesterségeket, a vállalkozásban működő egységekben viszont lehetségesek olyan konstrukciók, melyek eloszlathatják a postás dolgozók aggodalmát. Minderről egy héten belül részletes tájékoztatást adunk lapunkban a Magyar Posta Rt. Budapest Vidéki Igazgatóságánál történő tájékozódásunkat követően. Hírek Emlékplakett a községért két személynek Nőtincs - Az idősek napját az idén október 24-én rendezi meg az önkormányzat a helyi kultúrházban. Az eseményre több mint háromszáz főt hívtak meg. A község polgármestere, Szegner László a képviselő-testület döntése alapján két helyi állampolgárnak nyújtja át a Községért emlékplakettet. Ezt a kitüntetést 1984 óta évenként ítélik oda egy vagy két személynek. Szolgálati lakás egyelőre üresen Csécse - Annak ellenére, hogy a szolgálati lakást az igénybe vevő pedagógus felmondta, az új oktatási évben másutt kereste boldogulását, az önkormányzat bevezette a házba a gázfűtést. Az iskolától nem messze lévő otthont továbbra is szolgálati lakásként tartják nyilván. Az elköltözött pedagógus állását egyelőre nem töltötték be. Romafórum rendőr vendégekkel Pásztó - A Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság kisebbségi etnikai munkacsoportja szervezésében romafórumot tartottak a városi művelődési ház kistanácstermében. A városi ön- kormányzat és a városi rendőrkapitányság vezetői mellett húsz személy képviselte a roma kisebbséget. A jelenlévők az aktuális feladatokról folytattak eszmecserét. Szakemberek és pályakezdők Karancslapujtő - Éves átlagban 25-40 főt foglalkoztat közhasznú munkával az önkormányzat. Többségük szakember és pályakezdő. Jelenleg harmincán tartoznak ebbe a státuszba, 95 százalékuk jövedelempótlós és december végéig településtisztasági feladatok ellátása mellett megoldják a felszíni vízelvezetéssel kapcsolatos feladatokat. Egyszázalékos támogatás a kórusnak Balassagyarmat - A mind több hazai és külföldi szakmai elismerést és közönségsikert arató városi zenei életre a támogatók is egyre jobban odafigyelnek. A Balassagyarmati Kórus Alapítvány javára 87 ezer 533 forint folyt be a személyi jövedelemadóból átutalható egy százalék révén. A bababarát kórházat mutatták be a főorvo. Egy életre szóló első pill; at (Folytatás az 1. oldalról) Komoly nemzetközi mozgalom indult annak érdekében, hogy az anya és gyermeke között már a születés első pillanatától fogva egy egész életre szóló, a korábbi gyakorlathoz viszonyítva lényegesebben szorosabb kapcsolat alakuljon ki. Ez olyan folyamat, amelybe az apákat is bevonják - már a születést megelőzően. Az apa elkíséri feleségét például a terhes- tornára, terhesgoridozásra, majd a szüléskor is jelen lehet. A tarjáni szülészeten nemhiába írták ki a következő Lind-idéze- tet: „A szülőszobában nemcsak gyermek, hanem család születik a szó fizikai, pszichológiai, szociológiai értelmében is”. Szülés után, a köldökzsinór átvágását követően az újszülött az anya hasára kerül, s ez a bőrkontaktus a szülés „főszereplőinek” egész életére kihat. A bababarát rendszer talán legfontosabb eleme pedig az, amikor a baba mellre kerül, s minél előbb elkezdődik a szoptatás. Ez az emlőgyulladás, s ezáltal a tejelapadás lehetőségét is korlátozza. Az anyatejnél nem létezik jobb táp! k az újszülött számára aki továbbiakban, egész . >. Kórházból való távozásig, .nya mellett marad. A kort akkal ellentétben nem „órarendszerű” a kapcsolatuk, hanem — segítőkkel- még a pelenkázást és a fürdetést is elvégzi az tya. Ha koraszülés és egyéb o ok ti art nem lehet mellette az újsz 1 •!. a fényképét akkor is maga mellett tudhatja az anya. A bababarát szisztéma népszerűségét bizonyítja az is, hogy Salgótarjánban az apák 90 százaléka él a szülésnél való jelenlét lehetőségével. A mindenre kiterjedő tájékoztató után a szarajevói vendégeket végigkalauzolták a szülészeten, hogy a gyakorlatban is részesei lehessenek annak, ami a salgótarjáni orvosok számára már mindennapi gyakorlat, bm ^SUZUKI PILA HALMOZZUK A KEDVEZMÉNYEKET!- Öt típusra, öt hétig,- öt x 10 000 Ft engedmény,- öt tank benzin,- öt százalék kamatkedvezmény. Ezen túl az első § vásárlónak meglepetésajándék! Pásztó, Fő út 149. Tel: 32/360-845 Angol vendégek viszontlátogatása Salgótarjánban - Lesz még folytatás Egészségügyi tapasztalatcsere Ez év tavaszán négy Nógrád megyei orvos járt tanulmányúton Angliában, a Nógrád Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány támogatásával. Ezt viszonozva a hétvégén Salgótarjánba és Egerbe látogatott az egészségügyben tevékenykedő Eileen Murray Giles és Andrew Brown. Pénteken délután a megye- székhelyen, a Beszterce-lakó- telep 16. számú felnőtt orvosi körzet munkájával ismerkedtek a vendégek. A nap folyamán egyébként Eileen Murray Giles előadást is tartott a balassagyarmati orvosnapokon.-Eileen, a hölgy Broom- leyből, Andrew, az úr pedig Gilfordból érkezett, azaz London környéki kisvárosokból — segített az angol vendégek bemutatásában dr. Hamza Anna, aki részese volt az Albionban járt küldöttségnek, most pedig házigazdaként kalauzolta Eileent és Andrewt. A vállalkozásfejlesztési alapítvány oktatótermében, barátságos környezetben beszélgettek salgótarjáni felnőtt- és gyermekrendelők háziorvosaival. Az egyik fő téma ezúttal az otthonápolás volt, melynek magyarországi jellemzőiről Barna Istvánné beszélt. A vendégek érdeklődéssel hallgatták és hasonlították össze a Bamáné által bemutatott rendA vendégek a baráti beszélgetésen fotó: gy. t. szert, melyet náluk „közösségi de magasszínvonalú tapaszta- gondoskodásnak” neveznek. latcserének bizonyára lesz A magyar-angol kisvárosi, még folytatása a jövőben. - b.