Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-19 / 219. szám

4. oldal VlLÁGTŰKÖR 1997. szeptember 19., péntek Singer listája A Zsidó Világkongresszus (WJC) főtitkára, Israel Singer New Yorkban átnyújtotta Svájc washingtoni államokbeli nagy­követének azt a listát, amely a szervezet megítélése szerint a holocaust olyan közép- és ke­let-európai túlélőinek az adatait tartalmazza, akik kártalanításra számíthatnak az e célra létreho­zott rendkívüli svájci alapból. A két kötetre rúgó, életrajzo­kat is ismertető lista tizenkét­ezer nevet sorol fel. WJC-forrá- sokból jelezték, hogy összesen negyvenezer jóvátételre jogo­sult adatait fogják eljuttatni a száztizenhétmillió dolláros alap igazgatótanácsának. A teljes lista tizennégy országból azok­nak a neveit foglalja össze, akiknek „kettős áldozatként” nemcsak a holocaust poklát kel- • lett végigszenvedniük, hanem a kommunista időszakét is. Új csempészáru Nemrég egy floridai kikötőben óriási csempészszállítmányt foglaltak le a pénzügyőrök, A 180 tonnányi „áru” azonban nem kokain vagy fegyver volt, hanem szagtalan gáz: freon, a földünket védő ózonréteg egyik legveszedelmesebb kártevője. A fejlett országokban már betiltották gyártását, illetve fel- használását, a fejlődők azonban haladékot kaptak. Ezért vált a freon a csempészek egyik ked­venc cikkévé. „Nagyobb profittal kecseg­tet, mint a kábítószerüzlet” - nyilatkozta az esetet vizsgáló ügyész. A szóban forgó freon- szállítmány Oroszországból ér­kezett, és címzettjéről, egy amerikai kereskedőről kiderült, hogy az elmúlt három év alatt több mint négyezer tonna csempészett freon adásvételé­ben vett részt. FEB Semmit a szemnek A világ legősibb mesterségét gyakorló hölgyek arculatvál­tásra készülnek Mexikóváros­ban. A vöröslámpás negyed szomszédságában élő tisztes polgárok nyugalma érdekében nyolcszáz lány vállalta, hogy módosítja ruházatát, útvonalát és „ügyfélfogadásának” idejét. Ezentúl nem látni majd a prostituáltakat déli tizenkettő előtt, illetve iskolák, templo­mok és kórházak közelében. A dolog nehezebben foganatosít­ható része az öltözéket illeti, mert a lányok attól tartanak, hogy szolid ruházatukban a hi­deg vízre valót se fogják meg­keresni. Ezt a félelmüket egyik vezetőjük azzal oszlatta el, hogy „még az üzletmenetnek is jót fog tenni, ha a kuncsaft időnként a fantáziájára is ha­gyatkozik”. FEB A magyar Külügyminisztérium visszautasítja az etnikai tisztogatást Szlovák bizonyítványmagyarázat Bagi Gábor helyettes államtitkár csütörtökön a Külügymi­nisztériumba kérette Éva Mitrovát, a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövetét, és válaszjegyzéket nyújtott át neki, amely a többi között megállapítja: a szerdán Pozsonyban Boross Jenő magyar nagykövetnek átadott szlovák szóbeli jegyzék megalapozatlan és abszurd vádakat tartalmaz. A Magyar Köztársaság Kül­ügyminisztériuma a Horn— Aíecíar-találkozóval kapcso­latban leszögezi: „A magyar fél a tárgyalások során, majd annak szlovák részről, a nem­zetközi gyakorlatban valóban szokatlan eljárással történt nyilvánosságra hozatala után a közvélemény előtt is, határo­zottan mint etnikai tisztogatást célzó, még tárgyalási alapként sem elfogadható kezdeménye­zést utasította el Vladimír Me- ciar miniszterelnöknek azt az elgondolását, hogy a két kor­mány készítsen elő az ezt kí­vánó állampolgárok kölcsönös átköltözésének előmozdítását célzó egyezményt.” A jegyzék hangsúlyozza: „Nem tekinthető sem megle­pőnek, sem kifogásolhatónak, ha erre a szlovákiai lépésre a magyar közvélemény és egyes személyiségek - hasonlóan a nemzetközi közösség többsé­géhez - elutasítóan reagáltak.” „A Magyar Köztársaság Kül­ügyminisztériuma ismételten megerősíti: nemzeti érdekében állónak, térségünk és földré­szünk számára egyedül kívána­tosnak azt tekinti, hogy a két ország kapcsolatai javuljanak és szélesedjenek, térségünk stabilitása tovább erősödjön, s hogy továbbra is kész minden lehetséges eszközzel támogatni és előmozdítani azt, hogy a szomszédos Szlovákia a tag­sági feltételek teljes körű telje­sítésével mielőbb az euro-at- lanti integrációs szervezetek tagjává válhasson.” A szombati budapesti ma­gyar-szlovák külügyminisz­teri találkozó lemondása miatt kritikák sora éri mind a po­zsonyi külügyminisztériumot, mind pedig személy szerint Vladimír Meciart. A szlovák parlament ellenzéki pártjai csütörtökön egymás után bí­rálták a jegyzéket, míg a kor­mányzó HZDS egyértelműen védelmébe vette a lépést. A Magyar Koalíció lemondásra szólította fel Meciart. Zdenka Kramplová kül­ügyminiszter szerdán a televí­zióban igyekezett megmagya­rázni a bizonyítványt. A pár­beszéd folytatását abban az esetben tartja lehetségesnek, ha „a magyar fél a saját maga által előidézett helyzetből le­vonja a következtetéseket, és megteszi a kormányok közötti bizalom felújításának megfe­lelő előzékeny lépéseket”. Amikor újságírók arra em­lékeztették, hogy a lakosság- cseréről Győrött nem Hóm Gyula, hanem Meciar beszélt, először ő ismertette a nyilvá­nosság előtt is, a szlovák dip­lomácia vezetője azt vála­szolta: „a személyek szabad mozgásáról, nem áttelepülés- ről és nem kiköltözésről volt szó. Én ebben nem látok semmi rosszat.” Hozzáfűzte: a szlovák jegyzéket a magyar fél magatartása „kényszerí­tene ki”. Azt is Budapest sze­mére vetette, hogy Pozsony tudomása nélkül - állítólag - hangfelvétel készült a győri ta­lálkozóról, ami „az utolsó csepp volt a pohárban”. A szombatra tervezett kül­ügyminiszteri találkozó le­mondása az adott pillanatban minden lehetséges megoldás közül a legrosszabb volt - fo­galmaz csütörtöki számában a pozsonyi Pravda. Az Új Szó szerint „nem nehéz megjó­solni, hogy Meciar ezzel a lé­péssel jó pontokat szerez az elfogult szlovák polgárok kö­rében, és az is egyértelmű, hogy a kiélezett kapcsolatok legnagyobb vesztesei a szlo­vákiai magyarok lehetnek”. „Magyarországnak jelenleg erősebbek a nemzetközi pozí­ciói, mint Szlovákiának” - írja a lakosságcsere-javaslatot elemezve a Respekt című prá­gai hetilap, amely hozzáfűzi: „Várható, hogy Győr után a magyar álláspont keményedni fog Szlovákiával szemben.” Az ungvári Szribna Zemlja Feszt megállapítja: „Ameny- nyiben Szlovákia tagjává sze­retne válni az európai államok közösségének, akkor kényte­len lesz lemondani a nemzeti­ségi kérdés rendezésének ed­digi gyakorlatáról, amely alá­ássa az országnak és vezetői­nek a tekintélyét.” Zdenka Kramplová csütör­tökön Pozsonyban megbeszé­léseket folytatott a magyaror­szági szlovákok országos ön- kormányzatának vezetőivel: Michal Matával, Július Alttal, Ruzena Egyedová-Baránko- vával és Imrich Fuhllal. Változások Kínában Kétezer küldött szavazott fotó: feb/reuter A Kínai Kommunista Párt csütörtökön befe­jezte 15. kongresszusát, egyhangúlag jóvá­hagyva Csiang Cö-min pártfőtitkár indítványát az állami vállalatok messzeható átalakításáról (privatizációjáról). Egyúttal megszabadította Csiangot legkellemetlenebb vetélytársaitól, és ráütötte a pártdemokrácia pecsétjét a főtitkár ama szándékára is, hogy a párt tevékenységé­nek vezéreszméjeként beíratja a párt program­jába és alapszabályába a februárban elhunyt ve­zető, a reformok „építőmestereként” emlegetett Teng Hsziao-ping elméletét. Öt évre megválasztotta a 189 tagúról 193 fősre bővített központi bizottságot és annak 151 póttagját. Szemet szúró változás, hogy kihullott a testületből Csiao Si 72 éves parlamenti elnök, aki eddig tagja volt a politikai bizottság állandó bizottságának, a Kínai Népköztársaság legfőbb hatalmi szervének. Az előző pártkongresszuson pekingi megfigyelők őt tartották Csiang legerő­sebb riválisának Teng hatalmának utódlására. Az új KB ma választja meg a politikai bizottság és a PB állandó bizottságának tagjait. Észak és Dél mellett Űj főbiztos ellenőrzi az emberi jogokat Az emberi jogokat nem sza­bad a politikai szabadságjo­gokra korlátozni: ebbe a ka­tegóriába be kell vonni a fej­lődéshez való jog társadalmi és gazdasági tényezőit is. Ezt szögezte le csütörtöki genfi sajtóértekezletén Mary Robin­son, az ENSZ új emberi jogi főbiztosa, aki egészen a közel­múltig Írország államfője volt. Robinsont idén júniusban nevezte ki Kofi Annan ENSZ- főtitkár erre a posztra. Az ír po­litikus asszony három pontban határozta meg missziójának lé­nyegét: szembe akar szállni az atrocitásokat elkövetőkkel; nyíltan le kívánja leplezni az emberi jogok megsértőit, meg akarja tömi az elkövetők bün­tetlenségét. Hidat szeretne épí­teni a fejlett és a fejlődő világ között. „Ki akarom szélesíteni az emberi jogok koncepcióját, hogy ezzel is csökkentsem a szakadékot Észak és Dél kö­zött” - szögezte le, s hozzá tette: a politikai jogok, illetve a fejlődéshez való jog elválaszt­hatatlanok egymástól. Igen óvatosan nyilatkozott arról, hogy a kinshaSai vezetés immár egy hónapja akadá­lyozza a zaire-i tömegmészár­lások kivizsgálására létrehozott ENSZ-csoport munkáját. Ezt a helyzetet az emberi jogi főbiz­tos válságosnak minősítette, s mélységes aggodalmának adott hangot - de konkrétumként csak annyit mondott, hogy e kérdésben állandó kapcsolatban áll Kofi Annannal és a BT-vel. Az egykori minisztert korrupcióval gyanúsítják Másfél évszázad börtön? Ha az összes vádpontban el­marasztalják, akár 155 évi börtön is fenyegetheti a Clin- ton-kormányzat volt földmű­velésügyi miniszterét. A 43 esztendős Mike Espy 1994 decemberében volt kénytelen kiválni a kormányból a korrup­ciós vádak miatt. Azóta nyo­moznak az ügyben, ám az eredmény a ráfordított kilenc­millió dollárhoz képest megle­hetősen sovány. A bizonyítékok szerint hiva­tali működésének csaknem két éve alatt Espy több mint 35 ezer dollár értékben részesült olyan cégek juttatásaiban, amelyek minisztériumának felügyelete alatt álltak. Miután a miniszter élt-halt a sportért, a kapott kedvezmé­nyek ehhez kapcsolódtak. így elfogadott meghívásokat US Open teniszversenyre, kosár­labda-mérkőzésekre, az ameri­kai futball döntőjére, s mindez együtt járt a szálloda biztosítá­sával, vacsorákkal is. Arra nincs bizonyíték, hogy a nagylelkű cégek valóban elő­nyökhöz jutottak volna. Espy különben visszafizette a „szí­vességeket”, de csak a vádak nyilvánosságra kerülése idején, amit a dolog eltussolására tett kísérletként értékeltek. A vád szerint a közszolgálat egyúttál a köz bizalmát is je­lenti. A várható büntetésről megoszlanak a vélemények, a megfigyelők viszont egyetérte­nek abban, hogy a magas állású washingtoni tisztségviselők fél lábbal néha a börtönkapuban vannak.' Ferenczy Europress Columbo újra forgat Nyolcvan országban nézik a sorozatot A ballonkabátos hadnagy otthon is ugyanolyan hatást kelt, mint a filmjeiben. Columbót, azaz Peter Falkot szétszórtnak és gyermeki kí­váncsisággal megáldott ember­nek jellemzi a felesége, Shera, az egykori szépségkirálynő. A színész a hetvenedik születés­napja előtt levette elnyűtt bal­lonját, amelyet a magánéletben is szívesen visel. Ám rövidesen újra előveszi, mert négy újabb forgatás következik. Peter Falk eredetileg társada­lomtudósnak, majd közigazga­tási tisztviselőnek készült, mi­előtt színésznek állt volna. Vi­lágszerte úgy ismerik az általa kitalált figurát, mint a legügye- fogyottabbnak látszó, ám legsi­keresebb amerikai • rendőrt. Alakításáért epizódonként egy- egy millió dollár gázsit vág zsebre. Bár van mit a tejbe aprí­tania, csábító az újabb és újabb filmajánlat. Színpadi sikereit is magasra értékeli a kritika. Kollégái fölnéznek rá műveltségéért, szerepformálásáért, munkabí­rásáért. Broadway-színészként 1972-ben az egyik legmaga­sabb kitüntetéssel, Tony-díjjal jutalmazták. A Columbo-soro- zatot egyébként nyolcvan or­szág tévéje sugározza. Hírek külföldről Netanyahu telefonált Hornnak Benjamin Netanyahu izraeli kormányfő csütör­tökön telefonon kért elnézést Hóm Gyula minisz­terelnöktől, amiért otthoni, halaszthatatlan belpo­litikai teendői miatt lemondani kényszerült e hét végére tervezett magyarországi látogatását, egyúttal reményét fejezte ki, hogy rövid időn be­lül eleget tehet a meghívásnak. Amerikai hadirepülési tilalom William Cohen amerikai védelmi miniszter úgy döntött, hogy az utóbbi napokban előfordult légi katasztrófák miatt huszonnégy órás felszállási ti­lalmat rendel el az összes haderőnemnél. Szom­bat óta öt olyan baleset történt, amely az amerikai légierő, a haditengerészet és a tengerészgyalog­ság gépeit érintette. Bécs Széchenyire emlékezett Takács Imre MSZP-s képviselő csütörtökön Pécsben, Széchenyi István szülőházánál mondott 'lében egyebek közt kijelentette: az 1791. szeptember 21-én született legnagyobb magyar az önismeretet tartotta a legfontosabb kincsnek. A Herrengassen álló Wilczek-palotánál tartott megemlékezésen minden magyar parlamenti párt képviseltette magát. Lövések az albán parlamentben Gafur Mazreku, a kormányzó albán szocialista párt képviselője csütörtökön a tiranai parlament­ben pisztollyal többször rálőtt az ellenzéki De­mokrata Párt egyik törvényhozójára. Azem Haj- darit válságos állapotban szállították kórházba. A két képviselő már kedden is ökölpárbajt vívott egymással az általános forgalmi adó emeléséről folytatott parlamenti vita során. Norvég bányaszerencsétlenség A norvégiai hatóságok közlése szerint 26 ukrán és orosz bányász vesztette életét a Spitzbergákon történt bányaszerencsétlenségben. À metángáz- vagy szénporrobbanás után 33 bányászt sikerült kimenteni. A barentsburgi bánya tulajdonosa az orosz Arktyikugol Tröszt nevű vállalat. Merénylet Kairóban. Iszlám szélsőségesek felrobbantottak az Egyiptomi Múzeum előtt egy turistabuszt. Az akcióban nyolc német turista és az egyiptomi sofőr, míg más hírek szerint kilenc német turista vesztette életét. Tizenheten megsebesültek. fotó: feb/reuter

Next

/
Oldalképek
Tartalom