Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-17 / 217. szám

10. oldal SporTTüköR 1997. szeptember 17., szerda Ma Salgótarjánban, az Ericsson - Westel 900 ugrógálán megmérkőzik Javier Sotomayor és Charles Austin Megjöttek a főszereplők, kezdődhet az előadás Végre eljött a nagy nap! Ma Salgótarjánban 11-edszer rendezik meg az ugrógálát, melynek névadója ezúttal az Ericsson és Westel 900. A Fő téri „aréna” készen áll, a fő­szereplők is megérkeztek, úgyhogy kezdődhet várva várt előadás. Mivel a gála hivatalos ma- gyar-orosz-brit és első alka­lommal lengyel felnőtt váloga­tott ugróviadal is, mintegy öt- venen versenyeznek ma délután a Salgótarján várossá nyilvání­tásának 75. évfordulóját ün­neplő nógrádi megyeszékhe­lyen. Legerősebb összetételben az oroszok érkeznek. Például női magasugrásban a 202 cen­timéteres teljesítményre is ké­pes Yelena Yelesina, férfi rúdugrásban az 585 centimétert tudó junior Európa-bajnok Yevgenij Smirjagin képviseli a színeiket. Angliából az ifjúsági Puszta Béla (balról), Austin és Angyal János RIGÓ: TIBOR Eb második helyezettjének, a férfi magasugró Ben Challan- gernek és a női rúdugró Janine Whirlocknak cseng jól a neve. A lengyelek legismertebbje Radkiewicz, a 230 centiméter­nél jobb egyéni csúccsal bíró férfi magasugró. A magyar ugróválogatottat Kovács István és Kovács Tiva­dar (férfi magas), Szabó Dezső és László Ferenc (férfi rúd), Hegyi Judit és Ináncsi Vera (női magas), Szabó Zsuzsanna és Donáth Katalin (női rúd) al­kotja. Amint a névsorból kitű­nik, hiányzik a sérült Szemerédi Eszter, aki pedig a 420 centis rúdugrás honi rekordjának a megdöntésére készült. Alkalma nyílik viszont Kovács István­nak a 227 centiméteres magasugró magyar csúcs túl­szárnyalására. Ha egy centivel sikerül, százezer forintot kap. Ha a 230 centin is átröppen, egy Samsung World Best Plus televízióval is gazdagabb lesz. A hab a tortán a cseh Daniela Bartova, aki- ha megjön- a gálare­kordján akar néhány centit srófolni. Legna­gyobb érdek­lődés azon­ban a kubai Javier Sotomayor és az amerikai Charles Austin párviadalát kíséri majd. A két magasugró-fenomén csatája 1991-ig nyúlik vissza. A Tokió­ban rendezett világbajnokságon Austinnak jött ki jobban a lépés, nyert. Ám azóta „Soto”-nak ter­mett több babér, hiszen a barce­lonai olimpián és az athéni sza­badtéri világbajnokságon egy­aránt diadalmaskodott. Leszá­mítva az atlantai olimpiát és a pá­rizsi fedett pályás vb-t, ahol Char­iest koronázták királlyá. Az amerikai már hétfőn meg­érkezett Texasból Budapestre, Gálacsúcsok és csúcstartók Férfi magasugrás: 237 cm - Sotomayor (1995) Női magasugrás: 201 cm-Kosztadinova(1996) Férfi rúdugrás: 591 cm - Taraszov (1995) Női rúdugrás: 422 cm (vcs.) - Bartova (1995) Időrend 13.30: nemzetközi női rúdugró verseny. 15.00: Austin - Sotomayor csúcstalálkozó. Nemzetközi férfi magasugró verseny. 15.30: nemzetközi férfi rúdugró viadal. 17.00: nemzetközi női ma­gasugró verseny. hogy legyen ideje akklimatizá- lódni. Mint a Bagolyvár étterem­ben megtartott sajtótájékoztatón elmondta, nagyon jó formában van, s ígérete, a tavalyinál jobb teljesítménnyel rukkol ki. Fűti a visszavágás vágya a görög fővá­rosban elszenvedett vereségért. A kubai a fukuokai GP-döntőjéről repült ide kedden délután, s talán fáradtabb lesz riválisánál. Ettől függetlenül ellenfeléhez hason­lóan ő is a gálacsúcs megdönté­sére, vagyis a világ idei legjobb eredményének elérésére törek­szik. Amelyiküknek ez sikerül, ötezer dollár lesz a jutalma. (kolaj) Labdarúgó megyei II. osztály - Szurdokpüspöki hétszer mattolta Szirákot - A nagyoroszi henger elgázolta az ipolyszögi legénységet Mátramindszenti tucat az ipolytamóci hálóban Déli csoport Keleti csoport Nyugati csoport Ecseg - Hasznos 0-2 (0-0) Ecseg, 100 néző, v.: Oláh. Ecseg: Gáspár - Bagyinszki M., Horváth, Franciszti, Mol­nár, Bagyinszki Z., Murányi J., Bagyinszki F., Kelemen, Jaskó. CsBaranyi. Hasznos: Mátrai - Ludányi, Kanyó I, Kanyó II, Maksó V., Fösvény, Hasznosi, Maksó D., Prezenszki, Veres, Kapás L., Mosonyi. Cs.: Tóth, Gyurkó. GL: Maksó D„ Kapás L. Sárga lap: Gáspár, Murányi Zs., Bagyinszki Z., Horváth, Prezenszki. Magabiztos máso­dik félidei játékával nyert a vendégcsapat. Ifi: 4-0. Vanyarc - Kisbágyon 0-4 (0-2) Vanyarc, 100 néző, v.: Ju­hász. Vanyarc: Szlobodnyik Gy. - Nagy, Kovács, Alföldi, Berczeli, Komár, Hodbabni, Mészáros, Ruska, Radies, Fe­hér. Cs.: Németh, Pusztai. Kisbágyon: Pintér - Zachar P., Kodák, Kéri, Hegyi, Nagy, Mega, Péter, Burik, Bohus, Tu- rányi. Cs.: Gódor, Kurunczi, Zachar T. Gl.: Burik 2, Bohus, Turányi. a kisbágyoniak ismét kapott gól nélkül nyerték a találkozót, sportszerű játék és kiváló já­tékvezetés mellett. Ifi: 5-2. Egyházasdengeleg - Felsőtold 7-3 (0-2) Egyházasdengeleg, 100 néző, v.; Budai. Egyházasdengeleg: Kotasz - Jakus, Király, Mayer, Jakub, Quarta, Falta, Mátyási, Tagaj, Kajzinger, Kárpáti. Cs.: Jakus, Pavkó, Holecz. Felsőtold: Sándor - Bogati, Szabó, Balázs, Csima, Nagy, Szálkái, Német, Szalai, Szita, Cs.: Gábor, Jambriska. Gl.: Pásztor Sz. A mérkőzés utolsó percében szabadrúgásból elért góllal győztek a vendégek. Ifi: 1-2. Mátrakeresztes - Csécse 3-1 (2-0) Mátrakeresztes, 100 néző, v.: Kodák. Mátrakeresztes: Nagy T. I, - Nagy T. II, Oláh, Kovács, Ba­logh, Szabad, Homyánszki, Pi­sák, Orosz, Erdély, Herczeg. Cs.: Kántor, Nagy Z., Bazsó. Csécse: Nágel - Szeles, Ve­szély G., Tóth, Kelemen, Pécsi J., Veszély I., Barna, Zsiga, Pusztai, Forró. Cs.: Opre. Gl.: Szabad 2, Pisák, ill. Forró. Folytatta győzelmi sorozatát a hazai csapat. Ifi.: 5-2. Szurdokpüspöki - Szirák 7-0 (2-0) Szurdokpüspöki, 100 néző, v.: Farkas. Szurdokpüspöki: Varga - Hepp J., Deán, Jakubovics, Tamás, Fónad, Némedi, Csorba, Juhász, Makó, Bódi. Cs.: Hepp Z., Kerekes T., Buda. Szirák: Bangó - Mlado- niczki, Puporka I., Jakub, No- vák J., Banyi, Novák L., Mol­nár, Puporka J., Szpisják, Berki. Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Ifi: 11-1. Mátraszőlős - Héhalom 1-2 (ú-0) Mátraszőlős, v.: Kosik. Gl.: Fügedi, illetve Pusomi Zs. 2. Ifi: 3-2. A' játékvezető Pásztón átu­tazva „elfelejtette” leadni a Ménkes- Zagyvaróna 0- 3 (0-2) Doíogháza, 150 néző, v.: Pi­sák. Ménkes: Franka - Pilinyi, Kovács Z., Horváth, Kovács J., Sulyok, Szűcs, Váradi, Kovács T„ Végh, Kiéi. Cs.: Kiss, Varga. Zagyvaróna: Lehoczki - Elek, Szekeres, Király, Gregán, Mag, Jánosi, Bíró, Handó, Si­mon, Botos. Cs.: Miklós, Mis- kolczi. Gl.: Gregán, Jánosi, Bo­tos. Begyűjtötték a kötelezőt a rónaiak. Ifi: 4—3. Mátraszele - Etes 1- 1 (1-1) Mátraszele, 200 néző, v.: Sánta. Mátraszele: Rátóti T. - Rátóti B., Gyenes, Sáfár, Szomszéd, Tóth, Németh, Ra­dies, Sándor, Kaszár, Vinyei. Cs.: Kazinczi, György. Etes: Kormos - Pásztor, Sirkó, Tóth, Székely, Citor, Langa, Horváth, Dudás, Majo­ros, Darvas. Gl.: György, ill. Sirkó. Igazságos pontosztozko­dás. Ifi: 15-0. Rákóczit. - N.-megyer 2-1 (1-0) Rákóczitelep, 200 néző, v.: Schreng. Rákóczitelep: Nagy - Ottmár, Kómár, Tarjáni, Kecs­kés, Gagyi, Kulák, Gazdag, Sá­fár, Jakab, Szikói. Cs.: Oláh, Szakács. Nógrádmegyer: Kor­mány - Princz, Sándor, Koj- nok, Márton, Hegedűs, Velki, Csuka, Babka, Lehoczki, Bo­tos. Cs.: Radies, Hornyán. GL: Sáfár 2, ill. Lehoczki. Értékes győzelmet aratott az újonc. Ifi: 1-0. Nagybárkány - Vizslás 6-0 (4—0) Nagybárkány, 200 néző, v.: Bámai. Nagybárkány: Hiesz - Godó, Boros A., Álapi, Pré­sén kiizzadta a győzelmet. a Somos. Ifi: 3-3. M.-mindszent - Ipolytarnóc 12-0 (6-0) Mátramindszent, 300 néző, v.: Telek. Mátramindszent: Gál - Kun G., Gulyás, Mátrai, Szabó, Orosz T., Bakos, Nagy, Orosz P., Szőke, Kun I. Cs.: Szaba­dos, Csohány. Ipolytarnóc: Dankó ­Marczi; Berki P., Oláh, Berki G„ Gál, Oláh V., László, Petik, Béki, Oláh R. GL: Mátrai 4, Bakos 4, Orosz P. 2, Orosz T., Szabados. Tucatszor nyúlt maga mögé szegény Dankó. Ifi: elmaradt. Egyházasgerge - Karancsalja 6-2 (2-0) Egyházasgerge, 100 néző, v.: Fodor. Egyházasgerge: Herczeg - Nyerges, László V., Tóth, Varga, Gordos, László E., László G., Susán, Fekete, Szu­kán. Cs.: Oláh, László J. Karancsalja: Bogár Zs. - Bába, Pál, Paulik, Kálmán, Megyeházi, Paulik T., Fekete, Tóth T., Bocsi, Csicsman. Cs.: Tóth, Bogár Sz. GL: László V. 2, Gordos, Fe­kete, László G., Oláh, ill. Tóth, Megyeházi. Gólparádé a máso­dik félidőben. Ifi: 3-3. Cered - Ságújfalu 3-2 (0-1) Cered, 150 néző, v.: Imrich. Cered: Baranyi - Kakuk, Bucsok, Tajti T., Tajti Zs., Halmosi I., Bódi, Radies, Ko­vács D., Jakab, Kovács Gy. Cs.: Halmosi Z. Ságújfalu: Lakatos - Tarata, Márton, Godó, Csonka Á., Csonka T., Berki I, Bada, Máté, Berki II, Csonka I. Cs.: Csonka, Berkenye - Patak 10-1 (5-0) Berkenye, 450 néző, v.: Králik. Berkenye: Súlyán - Schmidt, Genzelman, Hugyecz L., Si- piczki, Hesz, Hugyecz P., Géczi, Lovas, Hömyék, Lichy. Cs.: Szunyogh, Kertész. Patak: Szántó - Oravecz, Medve, Fehér, Sajgó, Russói, Krausz, Fodor, Beluczki, Adame, Bállá. Cs.: Papp, Imre. GL: Géczi és Hömyék 3-3, Lovas 2, Lichy 2, ill. Russói. A tíz gól önmagért beszél. Nagyoroszi - Ipolyszög 8-1 (5-0) Nagyoroszi, 200 néző, v.: Oláh Z. Nagyoroszi: Őri - Bállá, Végh, Kelecsényi, Juhász, Csóka, Pap, Szorcsik, Bog- dány, Ordasi, Makkai. Cs.: Fe­nyő, Petró, Földi. Ipolyszög: Ruzsin - Erdélyi, Trepinszki Sz., Jakus, Tóth J., Szemesi, Tóth Cs., Trepinszki Z., Csábi, Balogh, Vachó. Cs.: Széles, Vachó I. GL: Szorcsik 3, Ordasi 2, Pap, Bogdány, Mak­kai, ill. Szemesi. A nagyoroszi henger elgázolta a szögi le­gényeket. Ifi: 5-2. Romhány - Mohora 5-1 (3-1) Romhány, 350 néző, v.: Bá- tori. Romhány: Peredi, - Sa- rankó, Kosik, Dóczi, Filiczki, Nagy T„ Tóth J., Hegedűs, Homolya, Matyóka, Bartyik. Cs.: Stvorecz, Kiss T. Mohora: Istvanovszki - Ci- bulya, Róza, Pavlokin, Pálok, Juhász, Diósi, Antóni, Koplá- nyi Zs., Varga, Takács. Cs.: Pavlokin T., Gulyás, Diósi D. GL: Bartyik 2, Nagy T., He­gedűs, Tóth J„ ill. Takács. Biztos siker. Ifi: 5-1. Varsány - Bánk 0-1 (0-0) Varsány, 200 néző, v.: Szűcs. bik, Kovács, Janek, Szaniszló, Bóta, Kristófik, Mizera. Cs.: Majoros. GL: Béres, Tedás, Gyurovics, Kmetti, ill. Föld­vári. A vendégekre nézve hí­zelgő az eredmény. Ifi: 5-2. Keszeg - Dejtár 4-2 (2-1) Keszeg, 150 néző, v.: Csá­szár. Keszeg: Gyermati - Bá­náti, Bujtár, Márkus, Petiik, Fi­lip, Deák, Juhász, Karaba, Sára, Litmajer. Cs.: Szlonkai, Pikier. Dejtár: Nagy Z. - Fábián, Kó­nya, Zsiga, Szeneczei, Mészá­ros, Halaj, Semetke, Nagy F., Csejk, Varga. Cí.: Trubin, Maczkó. GL: Petrik, Deák, Ka­raba, Litmajer, ill. Halaj, Csejk. Remekeltek a bányászfiúk. Ifi: 4-1. Rimóc - Szendehely 2-1 (0-0) Rimóc, 150 néző, v.: Mák. Rimóc: Horváth - Puruczki, Oláh T., Oláh R., Percze, Jusz­tin, Rigó, Bablena, Bozsó, Vincze, Rácz R. (Kiss Cs.). Szendehely: Bonafert Cs. - Schlenk, German, Rottenba­cher J., Balogh, Kosa, Rónai, Kukéi, Bonafert P., Szlama, Gáspár (Reich, Bach P.) GL: Bozsó, Rácz R., ill. Ró­nai. Nagy csata. Ifi: 0-2. Ipolyvece - Szanda '7-1 (3-1) Ipolyvece, 400 néző, v.: Benkó. Ipolyvece: Majoros - Petrezsely, Urbán, Gregus, Ko- leszár, Bacsa, Molnár, Budi, Kovács N., Lukács, Mihály (Varga, Konderla). Szanda: Koplányi N. - Koplányi Ő., Csonka, Magyar, Nagy Cs., Babcsán, Filip, Oravecz, Kop­lányi Sz., Szabó, Fülöp (Baho- recz). Gl.: Kovács N. - Kole- szár (2-2), Büdi, Lukács, Mi­Turcsányi. Cs.: Rupp. jegyzőkönyvet, így részletes zenszki, Bartkó, Bognár, Mánczos. GL: Halmosi Z. 2, Romhány: Baráth - Bárány hály, ill. Szabó . Jobb az Ipoly­GL: Mátyási, Tagaj 3, Kaj­eredményt nem közölhetünk. Bangó, Sági. Cs.: Boros J., Mi­Halmosi I., ill. Berki I, Mánc­B., Mócsány, Berki, Rigó, vece. Ifi: 13-0. Kanyó Ferenc zinger, Kárpáti, Pavkó, ill. Kerekes Lajos kuska. Vizslás: Szakos - Kör­zos. Halmosiék fordítottak. Szép, Kiss, Petrovics J., Bárány Szálkái 2, Balázs. möczi, Jakab Z., Győri, Kári, Ifi: 1-1. Sipkó Sándor B., Lehoczki, Percze. Cs.: A bajnokság állása Sárga lap: Bogati, Balázs,. A bajnokság állása Sándor, Egner, Szabó, Ben­Percze R., Szép N. 1. Romhány 5 5 0 0 23- 5 15 Német. 1. Kisbágyon 5 5 0 0 22- 0 15 kocs, Heves, Dénes. A bajnokság állása Bánk: Szúnyogh - Mészáros, 2. Őrhalom 5 4 0 1 17- 3 12 A második félidei fergeteges 2. Hasznos 5 5 0 0 20- 3 15 GL: Alapi 2, Bartkó 2, Virá­1. N.-bárkány 5 5 0 0 28- 1 15 Áll, Jakubecz, Torma, Turda, 3. Bánk 4 4 0 0 9- 2 12 játékával nyert a hazai csapat. 3. Héhalom 4 4 0 0 13- 2 12 nyi 2. Sima hazai siker. Ifi: 0-4. 2. Zagyvaróna 5 5 0 0 18- 2 15 Vincze, Vas, Oláh, Hekli, Ra­4. Rimóc 5 4 0 1 12- 8 12 Ifi: 0-3. 4. Buják 5 4 0 1 9- 4 12 Somos - Mihálygerge 3. M.-mindszent 5 4 0 1 23- 1 12 uscher Zs. Cs.: Bérezi, Zsíros. 5. Berkenye 5 3 11 18- 8 10 Szarvasgede - Buják 5. M.-keresztes 5 3 0 2 22- 7 9 3-2 (1-1) 4. E.-gerge 5 4 0 1 20- 5 12 GL: Vincze (1 l-esből). 6. Ipolyvece 5 3 11 15- 8 10 0-1(0-0) 6. Ecseg 5 2 1 2 6-7 7 Somos, 200 néző, v.: Godó. 5. Somos 5 3 11 14-13 10 Az egyik szurkoló a játékve­7. Keszeg 4 3 10 10- 5 10 Szarvasgede, 100 néző, v.: 7. Vanyarc 4 2 0 2 13- 7 6 Somos: Maurer - Masár T., 6. Etes 5 2 3 0 6-4 9 zető bal sarkába rúgott, Ifi: 4-0. 8. Nagyoroszi 5 3 0 2 18- 8 9 Veres. 8. Sz.-püspöki 4 2 0 2 13-15 6 Kajdi, Masár L., Szerencsi, 7. M.-gerge 5 2 2 1 10- 8 8 Cserhát Tak. Szöv., Őrhalom 9. Mohora 5 2 12 7-9 7 Szarvasgede: Markolt - Sán­9. Mátraszőlős 5 2 0 3 10-12 6 Oláh, Angyal, Jakab G., Nagy, 8. Mátraszele 5 2 1 2 9-11 7- Becske 4-1 (2-0) 10. Becske 5 2 0 3 12-15 6 dor, Podobén, Dancsó, Gyet­10. Csécse 5 113 6-9 4 Smida, Orosz. Cs.: Murányi, 9. Ságújfalu 5 2 0 3 5-15 6 Őrhalom, 150 néző, v.: 11. Varsány 5 12 2 4- 4 5 ván, Gyetvai, Kiss, Burik A., 11. Szirák 5 113 9-23 4 Sáfrány. 10. Rákóczit. 5 113 4-9 4 Bacskó. Orhalom: Markó ­12. Ipolyszög 5 0 14 4-17 1 Baranyi, Fodor, Benus. Cs.: 12. Felsőtold 4 1 0 3 6-13 3 Mihálygerge: Toldi - Ki­11. K.-alja 5 113 11-17 4 . Hodászi, Paumann Zs., Béres, 13. Szanda 5 0 14 3-18 1 Fáczán, Berki. 13. E.-dengeleg 5 1 0 4 9-17 3 csiny, Palkovics, Rácz, Né­12. Cered 5 113 6-13 4 Varga, Molnár, Tedás, Gyuro­14. Dejtár 5 0 14 8-24 1 Buják: Pásztor G. - Gál, 14. Szarvasgede 5 0 14 1-20 1 meth, Miklós, Honti, Pál, Mi­13. Ménkes 5 1 0 4 7-10 3 vics, Kmetti, Holes, Paumann 15. Patak 5 0 14 4-20 1 Varga, Juhász, Géczi, Tóth, 15. Tar 4 0 0 4 1-21 0 zser, Marcsok, Nyerges. 14. N.-megyer 5 1 0 4 3-11 3 Cs. Cs.: Kalácska, Bállá, Szo­16. Szendehely 5 0 0 5 9-19 0 Pásztor Sz., Pásztor J., Jakubo­Tartól jogosulatlan játék mi­GL: Kajdi, Nagy, Orosz, ill. 15. Vizslás 5 1 0 4 7-18 3 lik. Becske: Serfőző - Gyetván A Mohora-Berkenye meccs vics, Hrozik, Gágyor. att két pontot majd levonnak. Pál, Nyerges. Szoros mérkőzé­16. l.-tarnóc 5 0 0 5 2-35 0 G., Gyetván J., Földvári, Ru­pejntjait 3-0-val Mohora kapta..

Next

/
Oldalképek
Tartalom