Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-22 / 221. szám

Megyei Körkép PÁSZTÓ 1997. szeptember 22., hétfő Tfij 1­.) H Jótékonysági koncert a bűnmegelőzésért Zászlók Republic módra — Addig játszunk, amíg a közönségnek igénye van ránk - mondták a nyolcéves Republic együttes tagjai, salgótarjáni koncertjük előtt, a szerkesztőségünk­ben tett látogatásukkor. Nos, a sportcsarnokban a zsú­folásig megtelt nézőtér azt lát­szott igazolni, hogy még sokáig együtt marad a sikercsapat. An­nál is inkább mert újabb albumuk bemutatója előtt állnak. A ,Lász­lók a szélben” október 3-án, Ka­posvárott kerül a nagyközönség elé, de ízelítőt már Tarjánban is adtak belőle a bűnmegelőzés ja­vára felajánlott, - a rendőrséggel közösen szervezett- jótékony- sági koncerten. FOTO: GY. T. Kitüntetett Nimródok” - Elsők a legjobbak között Nem a lőjegyzék minősít Az idei, Nógrád községben tartott megyei vadásznap egyik legszebb pillanata az volt, amikor a mai vadászélet képvise­lői meghatódva átvették a Nimród Érem és a Hubertus Ke­reszt kitüntetéseket. — Miből is táplálkozik egy sportvadász szenvedélye, cso­dálatra méltó érzelemvilága? — kérdeztük Ürmössy Lászlótól, aki elsőként kapta meg a nóg­rádi vadászok között a Huber­tus Kereszt arany fokozatát.- Azt hiszem, kevés ehhez a természet szeretete, az ezernyi vadászszabály ismerete és be­tartása. A lényeg az, hogy az említetteken túl minden sport­vadász egyénre szabottan is já­ruljon hozzá a vadászélet sike­reihez. — A vadgazdálkodás, a vadá­szati kultúra, az egymásért és nemcsak egy „másért” való cse­lekvés, az együttműködőkész- ség mind fontos eleme a mai vadászéletnek. A hazai közvé­leménnyel csak így lehet elfo­gadtatni, hogy a vadász, a természet védelmezője és lét- jogosultsága van hazánk flórá­jának és faunájának a védelmé­ben.-Lényeges „értékmérő”: az igazi vadászt soha sem a lő- jegyzéke minősíti, hanem a cse­lekedete, a gondolkodása. Most is azt vallom, hogy a vad nem­csak a vadászok élményszerzé­sének, a vadásztársaságok be­vételének az „eszköze”, hanem mindazoké is, akik az erdőt, a mezőt járják, távcsövükkel fi­gyelik, vagy fényképezik, hall­gatják az erdők királyának nászindulót kifejező bőgését. Ehhez a „haszonélvezethez” mindenkinek joga van.- Mégis vannak, akik kivált­ságokra akarnak szert tenni? — A társasági élet majd meg­szünteti ezt a helyzetet, mert aki képtelen együttgondolkodni és -dolgozni a vadászmezők tu­lajdonosaival, az erdő művelői­vel, a természet más védelme­zőivel, az előbb-utóbb a va­dásztársaság kárára lesz. Ürmössy László abban is példamutató egyéniség, hogy mindig életkora változásának megfelelően vállalt feladatot, az évtizedek során felgyülem­lett tudását és tapasztalatát pe­dig megosztotta az őt követők­kel, a fiatalokkal. A nógrádi vadászok szép ün­nepélyén az alábbi személyek részesültek kitüntetésben: Hubertus Kereszt arany fokozat: Ürmössy László (Salgótarján); ezüst fokozat: Plachy Péter (Salgótarján), Ko­vács István (Dorogháza), dr. Dóra Ferenc (Pásztó), Hegedűs Ferenc (Diósjenő), Szatmári József (Balassagyarmat), Ma- chács Mihály (Rétság) bronz fokozat: Varga Sándor, Kovács László, Szarka Zoltán (Dorogházai Vt.), Veres Mátyás, dr. Bakonyi Tibor, dr. Tóth Ottó (Pásztói Nimród), Fazekas István (Nóg- rád-Verőce VE.), Imre Mária Valéria, Bergmann Mihály, Ta­kács István, Molnár Károly, Szabó György, Csátky László (Rétsági Lókos-völgye Vt) Nimród Érem: Berecz László (Dorogházi Bá­nyász Vt.) Csoór József (Pász­tói Nimród Vt.), Piffka Vincze (Szécsényi Természetvédelmi és Sportvadász Vt.), Villányi Péter (Nógrád-Verőce VE.), Varga Józsefné (Salgótarjáni Rendőrkapitányság). R. A. Betöréssorozat a palotási üdülőövezetben — Dolog elleni erőszak "" •• Ötvenezer a nyomravezetőnek A Pásztói Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya többrendbeli lopás bűntettének alapos gyanúja miatt folytat nyomozást ismeret­len tettesek ellen, akik július 28. és augusztus 26. között a palotási tóparton lévő üdülőövezetben több hétvégi házba dolog elleni erőszakkal behatoltak és onnan televíziókat, videomagnókat, horgászfelszereléseket, haszná­lati tárgyakat tulajdonítottak el. Az ismeretlen elkövető felderí­tése és a tárgyi, illetve személyi bizonyítékok beszerzése érdeké­ben szükséges állampolgári se­gítség igénybevétele. Aki tehát olyan információt szolgáltat, amely lehetővé teszi az ismeret­len elkövetők felderítését, a bűn- cselekmény bizonyítását, annak részére 50000 forint pénzdíjat ajánlott fel a megyei főkapitány. Bejelentést tenni a Pásztói Rend­őrkapitányságon a 32/460-015, 32/460-255 telefonszámon, il­letve bármely rendőrnél lehet. ZOLUT + LEGKONDICIONALO, + DUPLA LÉGZSÁK, + 4 TÉLI GUMI, MÁRKAKERESKEDŐK: KOCSIS ÉS TÁRSA Kft. 6500 RAJA. Szegedi át 84. Tel/Fax: 06-79-521 810 - XÁFRÁD1 Kft. 5600 BÉKÉSCSABA. Berényi ál 133. Tel.: 0666324-564 • MAYER TOYOTA 2092 BUDAKESZI. Pítyi út 55. Tel/Fa: 0623-451 961 • M3 AUTÓKERESKEDELMI Kft. 1142 BUDAPEST. Komáromi út 12. Tel: 2522713 • EMIL FREY MAGYARORSZÁG Kft. 1149 BUDAPEST. Mogyoródi út 32. Tel.: 363-5883 • TOYOTA PEST 110’ BUDAPEST. Szállás u. 20. 22. Tel.: 2601479 ■ SAKURA Kft. 1033 BUDAPEST. Szólókért o. 1. Tel/Fa 588 2342 ■ ÚJHELYI AUTÓ Kft. 4225 DEBRECEN JÓZSA. Szenlgyórgyfilvi út Tel.: 06 52-387-655 • T0Y0TAEGER 3300 EGEI Kúlsósor u. 8. Tel.: 0636426400 • AUTOHAUS KOPF KfL 2030 ÉRD. Ercsi út 19. TeL: 0623-369444 • TWIN MÁRKAKERESKEDÉS 9027 GYŐR. Puskás T u. 2. Tel: 0696326600 ■ TOYOTA HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Kft. 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Kutasi u. 12. Tel/Fa 0662-341-628 ■ HERING AUTÓHÁZ Kft 5100 JÁSZBERÉNY, Nagykátai út Tel/Fa: 0657415-038 • K0T0 AUTÓHÁZ Kft. 7400 KAPOSVÁR. Zöldfa u 58. TeL: 06-82411456 ■ TOYOTA KARCAG 5300 KARCAG. Eötvös út 10. TeL: 0656312 588 ■ TROMF Kft 6000 KECSKEMÉT. Ladánvbonei út 1. Tel/Fa: 0676320627 • M+F AUTÓ Kft 6200 KISKŐRÖS. Izsáki u. 46. TeL: 0678-311 106 • NIPPON MOTORS Kft 3527 MISKOLC. Besenyői u. 8. Tel/Fa: 0646315-258 ■ KOVÁCS AUTÓHÁZ 2200 MONOR i-es főút 35 km TeL: 0629413-381 ■ NAKAT0 Kft 8800 NAGYKANIZSA. Erdész u. 28. TeL: 0695-510180 - JUK0 Kft 4551 NYIRPAZONY, Szabolcs u. 12. Tel.: 0642480040 • TR0SKA AUTÓHÁZ Kft. 7627 PÉCS Engel J. n. 1/2. Tel/Fa: 0672 325-553 • KAKIK JÓZSEF MAGYAR OSZTRÁK Kft 5100 SALGÓTARJÁN. Tóslrand Tel/Fa 0632430646 • T0V0TAFUN MÁRKAKERESKEDÉS 9400 SOPRON Pozsonyi út 58. Tel.: 0696320660 • MOLNÁR AUTÓHÁZ KfL 6723 SZEGED. Cserzv Mihály u. 18. TeL: 0662-311-062 • SZEYOKO Kft 7100 SZEKSZÁRD. Ebes u. 2. Tel/Fa: 0674416190 • AUTÓSZ0LG 2000 SZENTENDRE. Pannónia u. 1-3. TeL: 0626312-921 ■ ANGYALÉI Kft 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, Kadocsa út 56 Tel/Fa 0622 316062 • AUTÓFÓKUSZ Kft. 9700 SZOMBATHELY, Kőszegi út Tét 0694-317451 • AUTÓ GÖBÖLÓS 2800 TATABÁNYA. Kórnyei út 35- Tel: 0634-337-536 • VÁCZI AUTÓCENTRUM 2600 VÁC, 2 sz. Főút 32. km Tel/Fa 062730 50 30 • AUTÓHÁZ VESZPRÉM Kft. 8200 VESZPRÉM. Budapest út 72. Tel.: 0688427688 • ALTÓFÓKUSZ 2 ZALA Kft. 8900 ZALAEGERSZEG. Alsó erdei u. 3/A Tel/Fax: 0602 <16672 ABSzolút gazdaságos megoldás' A népszerűségi listák éllovasa, most ABSzolút ver­hetetlen téli felszereltséggel (ABS, dupla légzsák, 4 db téli gumi. légkondicionáló) kapható Mindez! kínáljuk azért, hogy Ön a saras-havas, őszi-téli utakon ne csúszkáljon és még a legzordabb időben is élvezhesse a Carina E ABSzolút biztonságát és ABSzolút meg­bízhatóságát A TOYOTA márkakereskedői segítik Önt hogy a különböző ajánlatokat mérlegelve, ismét helyesen döntsön... ABSzolút Carina E: Az évad talán legjobb ajánlatai 3 Év VAGY ÍOU.OOO KM GARANCIA ®TOYOTA Bízhat a jelben

Next

/
Oldalképek
Tartalom