Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-18 / 218. szám

2. oldal Szécsény És Környéke 1997. szeptember 18., csütörtök Szociális földprogram Jó a termés Karancsság - Megkezdődött a burgonya és a kukorica be­takarítása a község határában azokon a szántóterületeken, amelyeket az úgynevezett szociális földprogramban résztvevő nyolcvanhét csa­lád művelt ebben az eszten­dőben. Az előzetes vélemé­nyek, illetve számítások sze­rint a várható termés mind mennyiségileg, mind a minő­séget tekintve jónak mond­ható. Röviden a Térségből Rimóc - Az Ady Endre út leginkább balesetveszélyes szakaszánál járdát építtet az önkormányzat a polgármes­teri hivatal műszaki csoport­jának kivitelezésében. A munkát a hónap végére befe­jezik. Endrefalva - Eddig tizen­négy család jelezte igényét a szociális lakásépítési prog­ramban való részvételre. Az önkormányzat (egyenként 92 ezer forint értékű, közművesí­tett) telkeket ingyen ad az építkezéshez. A tervezéshez, építtetéshez pár napja kezdőd­tek meg a szerződéskötések. Ságújfalu - Lakossági fórum után a gázberuházás iránti tényleges igények felmérése ismét megkezdődik ezekben a napokban. Ennek eredménye dönti el, hogy lesz-e ilyen célú fejlesztés a jövőben a te­lepülésen. Iskola ez is, bár nem szól a csengő - Egy pedagógus katedraváltása Bűnmegelőzés az új tantárgya Különös ismertetőjele, hogy szomszédja egy újra benépesült kastélynak, s a már-már impozáns építmény életre keltésében legalább olyan jelentős szerepet vállalt, mint később azok a férfiak, akik eredeti mivoltához méltó külsejéért hónapokig dolgoztak a kőművesállásokon. A ságújfalui Pinczés Rudolfné, született Kiss Klára körül min­dig, mindig gyerekek sürgö­lődtek. Gyerekek a szabadidős klubban, a faluszépítő egyesü­letben, az eszperantó-foglal­kozásokon, az ifjúsági ház nagytakarításakor, de legin­kább az iskolában. Visszafo­gottsága ellentéteként mindig vibrál(t) körülötte a levegő, éspedig leggyakrabban gye­rekzsivajtól. S most e sorok írója zavarban van, mert múlt időt említ, mely Pinczésné sa­játos gyermekközpontúságát tekintve csakis bizonyos érte­lemben állja meg a helyét. Válaszút előtt Tudniillik a laikus - s talán a szakmabeli is - nem is tudná őt máshol elképzelni, mint ka­tedra mellett, annak ellenére, hogy számos megnyilvánulá­sával eddig is megmutatta: sokfajta katedránál lehet telje­síteni. Ám, mint az iménti so­rok sejtetik: Pinczés tanárnő­nek szeptemberben nem szólt a csengő, „csak” mint Pinczés anyukának. Rendőrségi főelőadó S bizonyára nem egy ismerőse fogadta hitetlenkedve a hírt, amely szerint Klári tanárnő már a szécsényi rendőrkapi­tányság bűnmegelőzési főelő­adója. Nem titok, hogy elhunyt férje is itt dolgozott, s a meg­lepettek kíváncsiskodása elől nem rejti véka alá a váltás okait: mivel megözvegyült, két gyermekének neveléséhez szükséges együttlétek idejét nem kurtíthatja meg azzal, hogy egy második hivatásnak is próbál eleget tenni. Ezért hát számot vetett mindazzal, ami­vel kellett, s új állást keresett. A lényeg változatlan Mindjárt azt is hozzáteszi: a lényeg nem változott. Asztala, a bűnmegelőzés továbbra is összeköti a gyerekekkel, fiata­lokkal, s a tét közismerten nagy. Iskolákkal lépett, illetve lép kapcsolatba, s pedagógusi adottságait, tudását bőven ka­matoztathatja a rendhagyó bűnmegelőzési órákon. Tehát egyfajta iskola ez is, ha nem is szól a csengő. S mint min­denbe, amihez eddig fogott, ebbe is nagy-nagy elánnal ve­tette bele magát. A közelmúltban már tapasz­talatokat is szerezhetett azon a rendezvényen, melyet Ifjúsági hétvége címmel a szécsényi művelődési központban ren­dezett a városi rendőrkapi­tányság. Színes beszámolóját azzal kezdte, milyen izgal­masnak találták a gyerekek a rendőrjárművek bemutatóját, azt, hogy kézbe vették a bilin­cseket, belekukucskálhattak a traffipax kamerájába, s bele­hallgathattak a járőrautó rádió­jába. Folytatásként „drogvész”- megelőző foglalkozásokon vehettek részt, ezután pedig ízelítőt kaptak abból, mi min­dent kellene tenniük-tudniuk akkor, ha ma szereznék a jogo­sítványt. „Én is rendőr leszek” Az első díjat Varga Viktória ti­zenhét éves diáklány szerezte meg, a KRESZ-tesztlapok ki­töltésénél is ő, valamint Hur- ják Krisztián remekelt. Termé­szetesen nemcsak szécsényi, hanem környékbeli fiatalok is kíváncsiak voltak a hétvégére. Pinczés Rudolfné néhány el­csípett megjegyzésüket idézi:- Máskor is lesz ilyen? — Az iskolánkba is eljönnek így be­szélgetni? S több lány állította:- Én is rendőr leszek, ha nagy leszek. (M. J.) Hétköznapi szentmisék, hittanórák a felújított pilinyi kápolnában Felváltva imádkoznak A hívők nagy örömmel vették birtokukba Nagy áldozatot hoztak a pilinyi katolikus hívők kápolnájuk kö­zelmúltban befejezett felújításá­ért. Az előzményekhez tartozik, hogy a községnek 1948-ig nem volt katolikus papja. Ettől ko­rábban - és 1978-tól ismét - lel­kipásztori ellátása Endrefalváról történt. Miután 1976-ban utolsó önálló papjuk, dr. Korompai Lajos elköltözött, az ’58-tól működő plébánia, parókia épü­letének állaga folyamatosan romlott. Néhány év múlva az akkori endrefalvai plébános há­rom helyiségből kialakíttatott egy nagyobbat, ebben tartották a szentmiséket. Az épület karban­tartásával azonban nem törőd­tek, így az folyamatosan pusz­tult. Felújítási-átépítési munkái (az azóta elhunyt) Mezei József mérnök tervei alapján tavaly kezdődtek meg. A pilinyieken kívül a Váci Püspökségtől és Németországból is jelentős anyagi segítséget kapott ehhez az egyházközség. Keszthelyi Ferenc váci me­gyés püspök szentelte fel a meg­szépült építményt, a szentély be­rendezési tárgyait Kozmajer István nógrádsipeki fafaragó készítette. Á belső térben Király József kisgyőri templomfestő két képét is elhelyezték. A falu lakói nagy örömmel vették birtokukba. Ezután itt fogják tartani a hétköznapi szentmiséket, s téli időszakban valószínűleg a vasárnapiakat is. Ugyanis a dombtetőre épült templom megközelítése telente még a fiataloknak is nehéz. Hittanórákat is tartanak a ká­polnában a tanulmányaikat nem helyben végző iskolásoknak, és sor kerül majd itt ministráns- és énekkari foglalkozásokra, ezen kívül egész napos szentségimá- dásokra, melyek során a faluért, egymást felváltva imádkozná­nak a hívek. Elintézendő ügyek­kel, hitéleti kérdésekkel szerdai napokon a plébános is felkeres­hető az épületben. Tizenhárom helybeli tanulmányi munkáját jutalmazzák Rimóc, a diákközpontú Vajon melyik falu mondhat magáénak olyan kezdemé­nyezést, mellyel Rimóc község fogja hamarosan megörven­deztetni nagy diákjait? A helyi vezetés elhatározta: pénzjutalomban részesíti a nappali tagozatos közép- és fel­sőfokú tanulókat: a jó ered­ményt felmutatókat, valamint azokat, akik országos tanulmá­nyi versenyen az első húsz he­lyezett közé bejutottak. Mint Lőrikné Kiss Ibolya jegyző elújságolta, az önkormányzat képviselő-testülete ösztönözni szeretne ezzel: tanulásra, a to­vább- és jobb tanulásra. A jutalmak ünnepélyes áta­dása a szeptember 21-ei falu­napon lesz, s mint hírlik, nagy már a várakozás az érintettek körében. Idén tizenhárom hely­beli tanulmányi munkáját ju­talmazzák, köztük öt középis­kolás, két főiskolás és hat „ver­senyző” van. A középiskolások egyike országos megméretteté­sen való részvételéért is átve­heti majd az elismerést. Muzeális történetek Helybeliek, látogatók igé­nyeinek eleget téve, a kö­zépkori várkastély történetét bemutató kamarakiállítás nyílt a szécsényi Kubinyi Fe­renc Múzeumban. A környe­zetvédelem átfogó gondolata ihlette azt a szintén látogat­ható bemutatót, melynek kö­zéppontja a mindenkori megóvásra ajánlott Ipoly és természeti környezete. Az utóbbi tárlat anyagát bőví­teni szeretné a múzeum. Hogyan fér el huszonöt nagycsalád az egyházasgergei szakmunkásképzőben? Dobroda-völgyi méhészpalánták Szeptemberben vége a méhész­szezonnak, kezdődhet az új csa­ládokkal gyarapodott kisebb- nagyobb méhuniverzumok fel­készítése. A finis és újrakezdés körhin­tája ezúttal az egyházasgergei KÁLÓT szakmunkásképzőnél állt meg. Itt a ’97-’98-as tanévet méhészképzéssel indítják, de már nem választható ismeretszerzés, hanem új, menetrendszerű felké­szítés formájában. Tankönyvük friss, nyomdaszagú. A salgótar­jáni méhész, Buchinger György arra hívta fel a figyelmet, hogy napvilágot látott dr. Vicze Ernő: Tanuljunk méhészkedni! című kiadványa, szaklektora Buchin­ger György. Kiadója az egyhá­zasgergei szakiskola, amely pá­lyázott és nyert erre a nemes célra. Mint Márkus Henriette he­lyettes igazgatótól megtudtuk, mostantól ennek segítségével sa­játíthatják el a méhészkedés for­télyait a tizenegyedik évfolyamo­sok, akik ezt megelőzően már szereztek erről ismereteket, nem csak elméletben.- Huszonöt méhcsaláddal ren­delkezik az intézmény. Ez azt je­lenti, hogy a nyári vándorlás idő­szakában is mellettük voltak a ta­nulók, oktatójuk dr. Miklós Zol­tán iskolaigazgató irányításával. Szeptemberi újdonság a szin­tén már előre tervezett számító- gépes képzés, amelyhez kilenc egységes számítógéppark áll ren­delkezésükre. Az oktatást szak­köri jelleggel vezették be. (mj.) 7ÛLUT Æm msm Mm mér II + LÉGKONDICIONÁLÓ, + DUPLA LÉGZSÁK, + 4 TÉLI GUMI, ABSzolút gazdaságos megoldás! A népszerűségi listák éllovasa, most ABSzolút ver­hetetlen téli felszereltséggel (ABS, dupla légzsák, 4 db téli gumi, légkondicionáló) kapható. Mindezt kínáljuk azért, hogy Ön a saras-havas, őszi-téli utakon ne csúszkáljon és még a legzordabb időben is élvezhesse a Carina i£ ABSzolút biztonságát és ABSzolút meg hívhatóságát A TOYOTA márkakereskedői segitik Önt, hogy a különböző ajánlatokat mérlegelve, ismét helyesen döntsön.. ABSzolút Carina E: Az évad talán legjobb ajánlata! 3 ÉV VAGY 100.000 KM GARANCIA <©TOYOTA Bízhat a jelben MÁRKAKERESKEDŐK: KOCSIS ÉS TÁRSA Kft. 6500 BAJA, Szegedi út 84. Tel/Fax: 06-79-321-810 • NÁFRÁDI Kft. 5600 BÉKÉSCSABA. Berényi út 133. Tel.: 06-66-324-564 • MAYER TOYOTA 2092 BUDAKESZI, Pátyi út 55. Tel/Fax: 06 23-451 961 • M3 AUTÓKERESKEDELMI Kft. 1142 BUDAPEST,' Komáromi út 12. Tel: 252-2713 • EMIL FREY MAGYARORSZÁG Kft. 1149 BUDAPEST, Mogyoródi út 32. Tel.: 363-5883 • TOYOTA PEST 1107 BUDAPEST, Szállás u. 20.-22. Tel.: 260-1479 • SAKURA Kft. 1033 BUDAPEST. Szólókért u. 1. Tel/Fax: 388-2342 • ÚJHELYI AUTÓ Kft. 4225 DEBRECEN JÓZSA, Szentgyörgyfalvi út Tel.: 06- 52-387-655 • T0Y0TA-EGER 3300 EGER. Külsősor u. 8. Tel.: 06 36-426-400 • AUTOHAUS KOPF Kft. 2030 ÉRD, Ercsi út 19- Tel.: 06-23-369-444 • TWIN MÁRKAKERESKEDÉS 9027 GYŐR, Puskás T. u. 2. Tel.: 06-96-325-600 • TOYOTA HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Kft. 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Kutasi u. 12. Tel/Fax: 06-62-341-628 • HERING AUTÓHÁZ Kft. 5100 JÁSZBERÉNY, Nagykátai út Tel/Fax: 06-57-415-038 • KOTO AUTÓHÁZ Kft. 7400 KAPOSVÁR, Zöldfa u. 58. Tel.: 06-82-411-456 • TOYOTA KARCAG 5300 KARCAG, Eötvös út 10. Tel.: 06-59-312-588 • TROMF Kft. 6000 KECSKEMÉT, Ladánybenei út 1. Tel/Fax: 06-76-320-627 • M+F AUTÓ Kft. 6200 KISKŐRÖS, Izsáki u. 46, Tel,: 06-78-311 106 • NIPPON MOTORS Kft. 3527 MISKOLC, Besenyői u, 8. Tel/Fax: 06-46-313-258 • KOVÁCS AUTÓHÁZ 2200 MONOR, 4-es főút 35 km Tel.: 06-29-413-381 • NAKAT0 Kft, 8800 NAGYKANIZSA, Erdész u. 28. Tel.: 06-93-310-180 • JUKO Kft. 4531 NYÍRPAZONY, Szabolcs u. 12. Tel,: 06-42-480-040 • TROSKA AUTÓHÁZ Kft. 7627 PÉCS Engel J. u. 1/2, Tel/Fax: 06-72- 325-553 • KAKUK JÓZSEF MAGYAR-OSZTRÁK Kft. 3100 SALGÓTARJÁN, Tóstrand Tel/Fax: 06-32-430-646 • TOYOTA-FUN MÁRKAKERESKEDÉS 9400 SOPRON, Pozsonyi út 58. Tel.: 06-99-320-660 • MOLNÁR AUTÓHÁZ Kft. 6723 SZEGED, Cserzy Mihály u. 18. Tel.: 06-62 311-062 • SZEYOKO Kft. 7100 SZEKSZÁRD. Ebes u. 2. Tel/Fax: 06-74-419-190 • AUTÓSZOLG 2000 SZENTENDRE, Pannónia n. 1-3. Tel.: 06-26-312-921 • ANGYALÉI Kft. 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR. Kadocsa út 59. Tel/Fax: 06-22-316-062 • AUTÓFÓKUSZ Kft. 9700 SZOMBATHELY, Kőszegi út Tel: 06-94-317-451 • AUTÓ GÖBÖLÖS 2800 TATABÁNYA, Kőrnyei út 33- Tel: 06-34-337-536 • VÁCZI AUTÓCENTRUM 2600 VÁC, 2 sz. Főút 32. km Tel/Fax: 06-27-30-50-30 • AUTÓHÁZ VESZPRÉM Kft. 8200 VESZPRÉM, Budapest út 72. Tel.: 06-88-427-088 • AUTÓFÓKUSZ 2 ZALA Kft. 8900 ZALAEGERSZEG, Alsó erdei u. 3/A. Tel/Fax: 06-92-316-672

Next

/
Oldalképek
Tartalom