Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-11 / 212. szám

mmpdpû! szeptember 11., csütörtök Szeretettel köszöntjük TEODÓRA nevű kedves olvasóinkat! A Teodóra a görög eredetű Teodor férfinév (jelentése: isten ajándéka) női párja. Védőszentje Szent Teodóra alexandriai szűz, vértanú. Virága a fehér dália. A görög katolikus naptárban ez a nap Szent Szergiosz és Gemnánosz napja. A Nap kél: 6.16 órakor, nyugszik: 19.05 órakor. ÜGYELETES RIPORTER T. Németh László : (32) 416-455 Kevés felhő ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A tegnapi szeles, hűvös idő után ma már barátságosabb időben lesz részünk. Csaknem zavartalan lesz a napsütés, eső sehol sem várható. A szél már csak időnként élénkül meg. A csúcshőmérséklet általában 19 és 21 fok között alakul. A hét végéig tovább melegszik az idő. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótaiján: 19 Balassagyarmat: 19 Szécsény: 19 Bátonyterenye: 20 Pásztó: 20 Ipolytamóc: 19 Hosszú piros, rövid zöld Újabb színnel „gazdagodott” a közelmúltban a megyeszék­hely: a templomi elágazóban újra jelzőlámpák működnek. Valahol azonban hiba csúszhatott a kivitelezésbe, mert ahe­lyett, hogy gyorsítaná, inkább lassítja a forgalmat. Egyedül talán a Litke felől érkező, a belváros irányába kanyarodó járművek vezetői örülhetnek. Persze az örömbe azért vegyül némi üröm is, mert a piaci lámpától számítva háromszor is pirosra vált a lámpa, mire egyszer kikanyarodhatnak. A reg­geli csúcsforgalom idején a „megyetanácsnál” áll a sor vége. Elég, ha négy-öt busz megáll, máris indulhat az ujjak dobo­lása a kormánykeréken, zöldre várva. Az utasok persze türelmetlenkednek, a sofőrök károm­kodnak, de a forgalom ettől még nem lesz gyorsabb. Nem vonom kétségbe, hogy az intézkedést jó szándék ve­zette, még azt is megértem, hogy nem mindig sikerül elsőre a legjobb megoldást megtalálni. Azt viszont már kevésbé tudom elfogadni, hogy két hete senkinek nem tűnik fel az elágazóban olykor-olykor kialakult lehetetlen helyzet. Nem ártana egy forgalomszámlálás, amelynek alapján talán könnyebben el lehetne dönteni, milyen hosszú ideig legyen zöld, avagy éppen piros a lámpa. Közbülső megoldásként javaslom utastársaimnak, száll­junk le a „megyetanácsi” buszmegállóban: feleannyi idő alatt eljutunk gyalog a távolsági buszállomásra és tizedany- nyit sem mérgelődünk a hosszú várakozás miatt! (hege) Megújult a Mini Londonban bemutatták az újjávarázsolt Mini Coopert, amely most már mind motorját, mind karosszériáját te­kintve is megfelel az ezredvég elvárásainak. Az autó szé­lesebb és hosszabb, mint az 1959-ben először gyártott eredeti, ám megőrizte eredeti formáját. A kisautót a Rover fogja gyártani Nagy-Britanniában. FOTÓ: REUTER t MI VÁR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp •* _____________________________ yy Szűz ( VIII. 24.-IX. 23.) Okos, nagylelkű és beszédes. Most a legszoro- •** sabb kapcsolatai teljes figyelmet igényelnek. Szerelmi viszonyát vagy -fr erősítse meg, vagy vessen véget neki. Délután gondjai lesznek. * W * # * •X­% # * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * » Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Ma kellemetlenül érzi magát a munkahelyén. Most kicsit minden összejött, de azért nem kell rögtön a felmondást fon­tolgatnia. A következő napok sok meglepetést tartogatnak. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Új tevékenységet talált ki magának, amire nem sajnálja sem az időt, sem az energiát. Ne feledkezzék meg egyetlen csa­ládi vagy baráti eseményről sem! Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Nyugalmát egy váratlan hír bolygatja meg. Ne törődjön túl sokat vele, de azért ne menjen el mellette. Bizonyos dolgok más jelentést kapnak ebben az összefüggésben. Bak (XII. 22.-I. 20.) Egy nagy lehetőség nyílik meg ön előtt. Amíg má­sok haboznak, ön gyorsan dönt és ezzel nyer. Legyen nagyon következe­tes, csillaga segíteni fogja. Vízöntő (I. 21.-II. 20.) Ön most igen költekező hangulatban van, él­vezni akarja az életet. Ezért ne legyenek lelkiismeret-furdalásai, mert az is hozzátartozik az élethez, és meg is érdemli. Halak (II. 21.-III. 20.) A felkínált tanulmányúton vagy kiránduláson vegyen részt. Érezze jól magát, nem kell mindig garasoskodni, de kerülje a fölösleges kiadásokat. Varázslatos szerelmi együttlétre számíthat. Kos (III. 21.—IV. 20.) Ön szerencsés, vállalkozásai sikerülnek. Most le­gyen takarékos, bebizonyíthatja magának, hogy ügyesen bánik a pénzzel. Szerelmi élete izgalmas, újszerű. Legyen őszinte kedveséhez. Bika (IV. 21.-V. 20.) Tele van humorral, jókedvvel. Sikerül megkapnia, amit akar. Ebben sokat segít személyisége, vonzereje roppant nagy hatás­sal van környezetére. Örömét leli a barátságokban. Ikrek (V. 21.-VI. 21.) Környezete méltányolja megbízhatóságát. Tuda­tosan törekszik is arra, hogy jó, nyugodt légkört teremtsen, mert úgy érzi magát jól. A szerelem sok bonyodalommal jár. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Teljes erőbedobással akar az anyagiakkal foglal­kozni. Komoly esélye van arra. hogy fellendítse pénzügyi helyzetét. Tö­rődjön többet étrendjével és ne hanyagolja el a testmozgást sem. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Új munkahelyén, esetleg szakmájában próbál bizonyítani az Oroszlán. Ha maradt a régi helyén, akkor mind erő­teljesebben foglalkoztatja az újítás. Egy most bontakozó szerelmi kap­csolat arra ösztönzi, hogy szakítson régi partnerével és eddigi életével. * * * * * * * * # * * * * * * * * * * ■* * * * * Moziműsor Salgótarjáni Apolló: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Speed 2. - Féktelenül II. Színes, szinkr. amerikai akciófilm. Kamara: 17.00 és 19.00 órától: Utolsó emberig - Last Man Standing. Színes am. akciófilm. Balassagyarmati Madách: 13.30 (féláras), 15.30 órától: Rómeó és Júlia. Színes am. romantikus film. 17.45 és 20.00 órától: Anaconda. Színes amerikai akció-kaland. Kamara: 18.00 és 20.00 órától: - Rómeó és Júlia. Színes amerikai romantikus film. Autósmozi, Pásztó: 20.30 órától: Anaconda. Színes amerikai kalandfilm. Holív api Lapunkból Harmincöt év mentöápolóként Bár Endrey Endre nem ide­való, mégis kötődik Salgótar­jánhoz. Annak idején egy „bé- listázási” hullámba került, ennek következtében lett mentőápoló, az Országos Mentőszolgálat salgótarjáni állomásán. Úgy érzi, hamar elment ezzel a nem könnyű, de igazi hivatást követelő, szép munkával csaknem har­mincöt esztendő. Még a nyugdíjaztatását követően is dolgozott egy darabig, de ma már csak látogatóba jár volt kollégáihoz. Igaz, naponta. 37. HÉT Hat szám - egy nyeremény! A HETI NYERsMEMYi vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM: ÍWfÖlíS i t Madarat tolláról, Mao Ce-tungot füléről... Vezéri „halló-kagyló” A CIA azzal a céllal, hogy megállapíthassa, vajon a kí­nai hatóságok nem titkolják-e el Mao Ce-tung esetleges ha­lálát, annak idején óriásmo- dellt készíttetett Mao füléről. A szokatlan megoldásról Kenny Lane, a CIA volt alkal­mazottja számolt be: - Ahogy emlékszem, élete vége felé nemigen tudtuk, hogy a legen­dás Mao él-e még vagy már ha­lott. Időről időre egy-egy fotó feltűnt róla a lapokban, de a fénykép leginkább csak a fejét mutatta. - emlékezett Lane. - A füléről egy embert jól lehet azonosítani, ezért el kellett ké­szítenünk Mao fülének 30 cen­timéteres mását, megállapí­tandó, hogy az adott képen az igazi Mao vagy csak egy alte- regója látható-e. A CIA műhe­lyét - amely műholdfelvételek alapján elkészítette a vietnami fogolytáborok makettjét- be­zárták és helyébe modellezésre alkalmas számítógépek léptek. jP' Szeptember 9-ei kenő nyerőszámok 1 2 3 8 16 17 24 29 34 35 36 43 46 55 61 69 71 74 75 80 Vigyázat! Traffipax! 14-től 22 óráig: Salgótarján­ban, a a Füleki út, Bajcsy-Zs. út, Rákóczi út útvonalon, Vizs- lás-Újlakpusztán és Kishar- tyánban; 6-tól 14 óráig: Rétsá- gon lesz sebesség-ellenőrzés. IC aHo'V' a Előmenetel Még szinte el em kezdődött a ta­rtás, de Pali bácsi máris érdeklődik unokája előmenetele felől.- Igyekszik a fiú, csak a görögöt nem szereti - meséli neki a tanár.- Érdekes! Otthon még a sárgadinnyét nem szerette... Gyorssegély- Halló! Ez a 22-2-2-22?- Igen, mit parancsol?- Hívja a mentőket, ké­rem! Beszorult az ujjam a te­lefontárcsába! Gyengébbek kedvéért Két kutya beszélget:- Tegnap éppen egyedül voltam otthon, amikor meg­szólalt a telefon. Fölemeltem a kagylót és beleszóltam.- Mit mondtál?- Hát, hogy vau... Mire ő: ki beszél? Erre megint bele­szóltam, hogy vau...- Végül megértettétek egymást?- Nem tudom. Én minden­esetre lebetűztem neki, hogy Vé, mint Vendel, a, mint Anna, u, mint Ubul...- És őt hogy hívták?- Marha. Legalábbis ezt mondta. Jó pont- Sportolsz?- Igen, jógázom. Ráeresz­kedem a gerincemre és erősen egy pontra koncentrálok.- És mi az a pont?- A televízió. Rádió- és televízióműsor-ajánlat ____ Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: déltől éjfélig K OSSUTH 4.30 Reggeli krónika 4.40 Halárok nélkül. 5.38 Falurádió. 8.00 Krónika Sport 8.15 Műsorszemle. 8.17 Min­dennapi tudomány. 8.37 Paragrafus - Jogálom. 8.45 Gyorsfénykép a kultú­ráról. 9.05 Napközben. 11.06 A Szabó család (ism.) 11.35 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha 1280 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 1250Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 „Üdvözlégy, Mária..' 13.30 A római katolikus egyház fél­órája. 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő 14.55 Első közlés 15.06 Beszéljük meg! 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Muzsikáló nagyvilág 17.05 Magyarországról jövők 18.00 Esti krónika 19.06 Sportvilág 19.25 Műsorismertetés 19.30 Jó éjszakát gyerekek! 19.41 Korom és életem 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Szimfonikus könnyű­zene 21.25 Kossuttvklub 22.00 Késő esti krónika 22.30 Hangos recept 23.00 Hírek. Időjárás. Kenó 23.05 Emlékezetes rádió-elő­adások a zenéről 23.37 Sztravinszkij: Zsoltár­szimfónia PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnali dal­lamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 5.30 Hí­rek. Időjárás. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Reggeli csúcs. 6.33 Útközben. 7.00 Hírek Lapszemle. Időjárás. 7.30 Hírek. Időjárás. 7.46 Sportreggel. 8.00 Petöfi-déielőtt. 9.54 Manapság. 1120 Örökzöld dallamok. 1200 Nó­tacsokrok nótakettösok 12.50 Kor­kérdés. 1300 Hírek. Időjárás. 13.03 Manapság, (ism.) 13.08 Állomáske­reső. 13.15 Derűre is derű Az opálkirály 13.40 Irodalmi müsorajánlat 13.45 Időjárás- és vízállásje­lentés 14.00 Kabarécsütörtök Közben: 15.00 Hírek Időjárás 17.00 Hírek Időjárás 17.03 Petőfi-délután 18.54 Gotdiusz plusz 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Kölyökóra 20.00 A Uriah Heep együttes összes lemeze 21.00 Hírek Időjárás 21.03 Egy tiszta nő Thomas Hardy regé­nye 22.00 Virágénekek 22.20 Dzsesszlista 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Korzó 0.15 Éjszaka TV 1 6.00 Napkelte 9.00 Műsorismertetés 9.05 A Faller család 36/8. rész (ism.): . A hazatérés 9.35 Szemlátomást Karikatúra-történelem 1. rész (ism.) 10.00 Amire a világ táncolt A harmincas évek (ism.) 11.05 Erdészház Falkenauban 27/7. rész (ism.): Környezeti ártalmak 12.00 Déli harangszó 12.05 Nótacsokor (ism.) 13.00 Híradó 14.00 Szívtipró gimi 65. rész (ism.) 14.50 NAT-tól tartok 15.20 Mikor még kiskölyök voltam (ism.) Vasutak, vizek, csavargók 15.30 Múlt-kor (ism.) 16.00 Heidi és Emi (német tévéfilmsoro­zat, ism.) 32/6. rész: Áldott állapot 16.30 Sportakadémia (francia sorozat, ism.) Övön aluli ütés 17.00 Tévé-doktor A nyakfájás 17.10 Csellengők 17.15 Hogy is van ez?! 17.45 Körzeti híradók 18.00 Az utódok reménysége 18.20 A két tudós tukán Lovagi torna egyiptomi módra 18.40 Váratlan utazás 13/8.: Rókamese 19.30 Híradó 20.00 Szomszédok 20.35 Magyarok cselekedetei 20.40 Egy lövés a fejbe, öt a testbe (angol film) 22.25 A huszadik század nagy hazugságai (angol dokumentumfilm) 23.15 AjazzlOO éve Harlem, az aranykor (ism.) 0.05 Híradó TV 2 15.15 Műsorismertetés 15.20 Váratlan utazás 13/5.: A rossz gyerek 16.10 Ahol a jövő évezred technikája születik 2/2. rész (ism.) 16.30 Életmód 2000 8/8.rész 17.00 Kormányváró 17.30 Szenvedélyek 42/30. rész 18.20 Időjárás 18.30 Top 40 19.00 Cirka-firka Animációs folyókép 19.15 Zenélő gyemiekkezek 19.25 Környezetünk hírei 19.30 Az Onedin család 182/89. rész: A nem kívánt űtitárs 20.00 Játék határok nélkül 10/10.: Út adöntöia 20.15 Zene, zene, zene 21.05 A szent szenzáció szín­padai Portréfilm Swierkie- wicz Róbertról 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Aktuális 22.25 Hiradó 22.35 Időjárás. Kenó 22.40 Hagyjátok Robinsont! (magyar-kubai film) 24.00 MC (ismétlés) TV 3 16.20 Műsorajánlat 16.25 Negyedóra (ism.) 16.40 Beauty Box (ism.) 17.00 Az ötödik támadás (angol-jugoszláv film) 19.00 Híradó. Sporthírek 19.15 Aloha Sport 19.30 Arany (10/10.) 20.30 Játék: Zenefon 21.00 Tiszta Amerika (magyar film) 23.00 Napi profit 23.15 Negyedóra gazdaság 23.30 Aloha Sport (ism.) DUNA TV 7.30 A BBC Rádió adása 7.45 A Vatikáni Rádió adása 8.00 Reggeli muzsika: Ha felmegyek arra magas nagy hegyre Segítség! Tanulok?! Távoktatás (ism.) 8.30 Mérföldkövek a magyar technika történetében 2. rész (ism.) 9.00 Képes krónika 10.55 Kismamaklub (ism.) 11.25 Régiók (ism.) 12.00 Déli harangszó Farkas Árpád: Özönvíz 12.25 Esti kérdés (ism.) 12.40 Simor Erzsi filmjeiből Behajtani tilos! (magyar film, ism.) 14.00 Gyógyító otthon 14.20 Jégmezők lovagja (orosz film) 16.00 Figyelj! Fiatalok műsora 16.35 Horgásztanya 16.50 Kaptár Méhészeti mag 17.10 Zűrzavaros vakáció Hajsza az aranyért 17.35 Tom: Az osztás Bóján mackó: Tél A három nyomozó: A bankrablás 17.50 Műsorajánlat 18.00 Híradó 18.20 Egy faun megkésett dél­utánja (csehszlovák film) 19.55 Mesterművek 20.05 Váltó Gazdasági magazin 20.40 Esti kérdés 20.55 Müsorajánlat 21.00 Hiradó 21.20 Sportpercek 21.30 Mozgó Kép Filmmaga­zin 22.05 Az Atalanta (francia film) 23.40 Híradó SZÍV TV 9.30 Terhestoma 10.00 Különjárat (ism.) 10.30 Palánta (ism.) 11.00 Egészségmagazin (ism.) 12.30 Színház-tűznéző (ism.) 13.30 Más (ism.) 14.00 Torna öndy Crawforddal 14.30 Autósport (ism.) 15.00 Kapásjelző (ism.) 15.30 Tabuk nélkül (ism.) 16.30 Testszépítés 17.00 Bob herceg (magyar operett) 19.00 Most figyelj csak! 19.30 RPS- News 20.00 Pénzvilág 20.30 Tinitükör 21.05 Az álomhajó (am. film) 23.00 S. K. Barkácsmagazin 23.30 Csillagjegyző (ism.) MSAT 7.00 Rádió a tévében! 13.30 Budo magazin (ism.) 14.00 Parti sétány, Ausztrália 14.30 Jatszd újra. 15.00 Gyilkos erőszak (amerikai film) 16.35 Music Box Top Ten 17.00 A Szépség és a Ször­nyeteg (sor., ism. - 27.) 18.00 Tűzoltók (sorozat, ismí - 25.) 19.00 Cops(am. sor., -11.) 19.30 Parti sétány, Ausztrália (ausztrál sor. -139.) 20.00 Az erőszak városa (amerikai film) 22.00 Cops (49.) 22.30 Murder One (3.) 23.30 Dempsey és Makepeace 0.30 Töménybe ütközve (ism.) TARJÁNI TV 18.38 Rajzfilm gyerekeknek 18.46 Filmajánló 18.50 Telefonos játék 19.00 Látókör 19.30 Telefonos játék 19.50 Ugrógála’97 (stúdióbeszélgetés 20.05 Haláli fegyver 21.35 Látókör (ism.) SZLOVÁK 1 15.00 Gyerekeknek. 15.35 Szlovák énekesek. 15.45 Sport. 16.30 Kap­csolat stúdió. 17.30 Turisztika. 18.00 Szerencsekerék. 18.40 Vetélkedő. 19.10 Stoptime. 20.00 Dr. Quinn. 20.50 Mesterművek. 21.00 Bingó. 21.35 Zenés műsor. 22.30 Motoro­soknak. 22.55 Kivételes nap. 0.40 Híradók. SZLOVÁK 2 16.00 Autósmagazin. 16.25 Helyi hí­rek. 16.55 Férfi röplabda-Eb. 18.40 Stefanie. 20.00 Vitaműsor. 21.00 Do­kumentumfilm. 22.10 Pőkervetéí kedö. 22.25 0. Lenárd karmester. 23.05 A színhely: Németország. N0GRADÈ HÍRLAP kALASSAGYAEMAT. >1 T, rAoTO, RfTSAG. SALGÓTARJÁN. SZKSfXY VÁROSOK <3 KORNYÉKÜK NAflLAflA az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30)351-725, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, ü.sz.: (32)310-877, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 100002704 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 575 Ft, negyedévre 1660 Ft, fél évre 3450 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz Felelős vezetői: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095.

Next

/
Oldalképek
Tartalom