Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-25 / 224. szám
1997. szeptember 25., csütörtök SporTTüköR 9. oldal Öt ország, öt régió XII. Nemzetközi Atlétikai Versenye Atlétikai viadal Salgótaijánban A szomszédos népek barátságát hivatott szolgálni az a nemzetközi atlétikai versenysorozat, amelyik 1986-tól cseh, német, szlovák és magyar résztvevőkkel eddig a „Négy ország, négy város” címet viselte. Mivel azonban Máramarossziget is csatlakozott az indulókhoz, az „Öt ország, öt régió XII. Nemzetközi Atlétikai Versenye” címet vette fel a viadal. A verseny emblémája Az évente váltakozó helyszíneken megrendezett baráti viadalon a salgótaijániak eddig három alkalommal szerezték meg a csapatgyőzelmet, legutóbb 1994- ben. A csaknem két tucat futó- és ügyességi számból összeállított versenyen a 15 évesnél nem idősebb - tehát serdülő B-s - lányok és fiúk mérik össze a tudásukat. Országonként 20-20 fős csapat indul. A mostani verseny szombaton 10 órakor kezdődik és 13 óráig tart a megyeszékhelyi Kohász Stadionban. A rendezők remélik, szépszámú érdeklődő tekinti meg majd a viadalt. Nógrád megye csapatának „szövetségi kapitánya” Telek András: - Megyénk válogatottja az utolsó közös edzés után áll össze. Mindenképpen számítunk a 80 méteres gátfutás és a 100 méteres síkfutás korosztályos magyar bajnokára, a kiváló balassagyarmati atlétára, Benkő Petrára, a szintén gyarmati Hoffman Szabolcsra, Ter ék Balázsra, valamint a gyalogló Czudar Katalinra. Salgótarjánból Bene Judit, Szendrei Edit, Babják Gábor, Szarka Zoltán, Gyöngyösi Karola, Fodor Péter, Hrúsz Dániel, Pócsa Zsolt, Romhányi Tamás, Soós Pál és a Lokotka-testvérekm inden bizonnyal tagjai lesznek a 20 tagú nógrádi válogatottnak. Megyénk csapatának ellenfelei a németországi Zschopan, a szlovákiai Losonc, a cseh Lonny és a romániai Máramarossziget fiatal atlétái lesznek, többen közülük országuk legjobbjai. A versenyt a Nógrád Megyei Atlétikai Szövetség és a Nógrád Megyei Sportigazgatóság rendezi, dr. Palkonyay Gábor és Répássy László irányításával. (M. K.) Időrend 9.45: ünnepélyes megnyitó. 10.00: 2 km-es gyaloglás, távolugrás, gerely - leány, súly - fiú. 10.15: 2 km-es gyaloglás - fiú. 10.30: 80 m-es gát - leány, leány, gerely - fiú. 10.35: 80 m-es gát, távolugrás - fiú. 10.45: 100 m-es síkfutás - leány. 10.50: 100 m-es síkfutás - fiú. 11.00: 400 m-es síkfutás, diszkosz - leány, magas - fiú. 11.10:400 m-es síkfutás - fiú. 11.30: 800 m-es síkfutás, magas - leány, diszkosz - fiú. 11.40: 800 m-es síkfutás - fiú. 12.00: 4x100 m-es - leány váltó, kalapács - fiú. 12.10: 4x100 m-es - fiú váltó. Felülbírálta magát a fodbíró Ha létezik angol fair play (márpedig van!), akkor Paul Durkin sportszerűségi díjat érdemelne. Nevezett angol futballbíró Gary Pallisternek piros lapot adott, a válogatott „bekk” ment is zuhanyozni annak rendje s módja szerint a Bolton elleni bajnoki mérkőzésen. A Manchester United védőjére három mérkőzésre érvényes eltiltás várt (volna) a piros lap okán. Csakhogy Durkin bírónak a találkozó vége után kétségei támadtak saját ítélete jogos voltát illetően. Mielőtt a fegyelmi bizottság tárgyalni kezdett volna Pallister vétkéről, Durkin játékvezető videóról megtekintette a mérkőzésjelenetet. S úgy vélte, a több kameraszemszögből rögzített eseten látható szabálytalanság nem ér meg egy pirosat, ezért csak sárga lapot írt be a találkozó hivatalos játékvezetői jegyzőkönyvébe. Várost neveznek el Garrincharól? A Rio de Janeiro állambeli Pau Grande városatyái azt szeretnék elérni, hogy a település szülöttjéről, a cselmű- vész „Mane” Garrincharól nevezhessék el városukat. Ezenfelül múzeumot is nyitnának a legendás brazil jobbszélső emlékének tiszteletére. Manuel Francisco Dos Santos, becenevén Garrincha közel akkora népszerűségnek örvendett Brazíliában, mint a „Fekete Gyöngyszem”, azaz Pele. Összesen 61-szer ölt- hette magára a sárga-zöld színű nemzeti válogatott mezt, amelyben 17-szer eredményesnek bizonyult. 1958-ban és 1962-ben világ- bajnoki aranyérmet is szerzett a fura, kiszámíthatatlan mozgásáról, ördöngős cseleiről híressé vált csatár. Garrincha 1983-ban, 49 éves korában az alkohol áldozataként távozott az élők sorából. Jó formában van és fut a csapat szekere - Bemutatjuk a Kisbágyon kapusát Pintér Ervin lehúzta a rolót Mostanában bevehetetlen a megyei másodosztályú labdarúgóbajnokság Déli csoportja listavezetőjének, Kisbágyonnak a hálója. A 29 éves kapus, Pintér Ervin, aki ez év tavaszán igazolt új csapatához és ma annak egyik erőssége, lehúzta a rolót, s az őszi idény hat mérkőzésén nem kapott még gólt.- Szurdokpüspöki serdülőben kezdtem focizni 1980-ban - mesélte, amikor a pályafutásáról kérdeztem. - Akkoriban középpályást játszottam, ám mire az ifjúsági csapathoz kerültem, már a kapuban találtam magam. 1985-ben leigazolt az akkori megyei első osztályban szereplő Pásztó együttese. Az ifiben védtem, de az első csapat tartalékkapusa voltam. Egyszer, a Bércéi elleni bajnokin védtem az egyben. Az ifjúsági gárdában eltöltött négy év alatt háromszor értünk el megyei második helyezést. Két évig katona voltam, ez idő alatt nem játszottam. Amikor pedig leszereltem, a Pásztó nem tartott rám igényt. Hazatértem tehát a szülőfalumba.- Ezután is egy bajnoki évet és egy fél szezont kihagytál.-Áz 1993-94. évi bajnokságot munkahelyi elfoglaltság miatt kihagytam. Közben az akkori kapus bevonult katonának, a vezetők hívtak, s én úgy éreztem, segítenem kell. A máMég sokáig akar védeni sodik kihagyásom az 1996-97. évi bajnokság őszi szezonja volt. Kapusdömping volt a csapatnál, nem volt rám szükség, így leálltam. Ez év tavaszán kölcsönbe hívtak Kisbágyonba, majd a bajnoki rajt előtt végleg leigazoltak. Ragyogó kollektívába kerültem, ahol képzett, jó focistákból áll a csapat. Hogy az eddig lejátszott hat mérkőzésen még nem kaptam gólt, elsősorban a remek védelemnek köszönhető. A középpályások és a csatárok is igyekeznek elől tartani a labdát, így kevesebb a dolgom. Célunk a bajnokság megnyerése, s mindent megteszünk ennek érdekében.- Meddig akarsz tnég játszani?- Azon még nem gondolkodtam, hogy mikor akasztom majd szögre a csukát. De nem hamarosan, az biztos. Elvégre a legjobb kapuskorban vagyok. Úgy érzem, jó formában vagyok, s a csapatnak is fut a szekere. Tehát maradok a kapuban . . . Kép és szöveg: esla Teke - NB II, Keleti csoport, NB III, Északkeleti csoport Először nyert a Salgó-Sík A férfi tekézők NB Il-es Keleti csoportjában lejátszották a harmadik fordulót. A Nádújfalu odahaza játszott, ennek ellenére nyert. Ugyanakkor a Salgó-Sík idegenben lépett pályára, s először nyert. A mérleg: egy vereség, egy győzelem. Nádújfalu - Szabolcsi Építők 2-6 (2818-2878) Nádújfalu: Fodor T. 464, Kotroczó Cs. 460, Nádasdi J. 448, Bodor 476/1, Dósa Z. 470, Nádasdi I. 500/1. Szabolcsi Építők: Varga 489/1, Mártonfalvi 475/1, Ráski 476/1, Koleszár 461, Hetei 473, Kosa 504/1. A hazaiaknak - közülük csupán Nádasdi István a kivétel - gyengén dőltek a bábuk, így vereség lett a vége. Kiskunhalas - Salgó-Sík 3-5(2816-2824). Kiskunhalas: Ábrahám 458, Tóth-Bagi 481/1, Hideg 469/1, Lovas 436, Tóth 450, Fazekas 522/1. Salgó-Sík: Papp K. 460, Németh B. 475/1, Svantner 434, Jankuj L. 498/1, Frink N. 455, Jakus L. 502/1. A vendégek, ha nem is könnyen, de megszerezték első győzelmüket. További eredmények: Ózd Spartacus - Kazincbarcika 6-2, Lyukóbánya - Szentes 6-2, Mezőtúr - Hódmezővásárhely 6-2, Földeák - Agria Ba-Mat 3-5. A bajnokság állása 1. Lyukóbánya 3 3 0 0 18- 6 6 2. Nádújfalu 3 2 0 1 14-10 4 Sz. Építők 3 2 0 1 14-10 4 4. Hódmezek 3 2 0 1 13-11 4 Ózdi S. 3 2 0 1 13-11 4 6. Mezőtúr 2 10 1 9-7 2 7. Földeák 3 10 2 12-12 2 8. Agria 2 10 1 7-9 2 9. Salgó-Sik 3 10 2 10-14 2 Kiskunh. 3 10 2 10-14 2 Szentes 3 10 2 10-14 2 12. K.-barcika 3 0 0 3 6-18 0 Az NB 111 Északkeleti csoportjában szereplő Mátra- novák a saját pályáján guríthatott, s magabiztosan nyert. Mátranovák - Petőfi- bánva 6-2 (2369 - 2272). Mátranovák: Stoszek 397/1, id. Telek 390, Gecse 391/1, Cserhalmi 403/1, Kotroczó 371, Nagy 417/1. Petőfibánya: Pelyhe 394/1, Szlavkovszki 353, Lippai 384, Sáfár 365, Sarankó 381, Kovács 395/1. Az előző bajnoki évad ezüstérmese ellen biztosan Hyert a nováki legénység. További eredmények: Ma- táv-Miskolc - Széchenyi SC Eger 2-6, Taurus SC Nyíregyháza - Ózdi Spart- cus II. 8-0, Sajóbábony - Gy.-tarján 2-6, M.-szőlős - Debreceni MTE II. 2-6. A bajnokság állása 1. Sí. Eger 2 2 0 0 133 4 2. M.-novák 2 2 0 0 115 4 3. T. Nyíregyh. 1 1 0 0 80 2 4. Debrecen II. 1 1 0 0 62 2 5. Gyöngyöst. 2 1 0 1 97 2 6. P.-bánya 2 1 0 1 79 2 7. Ózdi s.n. 2 1 0 1 610 2 8. Gyöngyös AK 0 0 0 0 00 0 9. Sajóbábony 1 0 0 1 26 0 10. M.-szőlős 2 0 0 2 511 0 11. E. Gyöngyös 1 0 0 1 17 0 12. Miskolc 2 0 0 2 412 0 (tiba) Elfelejtett bajnokok: Szokolyi Alajos atléta - Szabó János sporttörténész kutatásaiból Hazánk első olimpiai helyezettje Szabó János, a salgótarjáni Strand Hotel recepciósa három évtizede végez sporttörténeti kutatásokat. Az 50 éves, tanári diplomával rendelkező férfi öt könyvnek a társszerzője. Munkássága elismertségét mutatja, hogy tagja a Magyar Olimpiai Akadémiának és a Magyar Sporttörténeti Társaságnak. Évek óta kutatja megyénk sporttörténetét, s eközben bukkant rá sorozatunk főszereplőire, az elfelejtett bajnokokra. Szokolyi és Dáni Nándor az athéni olimpián Ezúttal Szokolyi Alajosról, az első magyar olimpiai helyezett atlétáról lesz szó.- Ki volt Szokolyi Alajos? - kérdeztem Szabó Jánost.- Szokolyi Alajos 1871. június 19-én, a Zólyom vármegyei Kisga- ramon született. Hároméves kora óta Bemecén, a nagynénjénél és annak férjénél nevelkedett, aki részt vett az 1848-as szabadság- harcban. Az ifjú Szokolyi gimnáziumi tanulmányait Selmecbányán és Léván végezte, majd 18 éves korában - már budapesti lakosként - beiratkozott az orvosi egyetemre. Még ugyanebben az évben belépett a Magyar Atlétikai Klubba, ahol a ragyolci születésű Zsingor Mihály finomította futó- és ugróstílusát. Az egyéves katonai szolgálat letöltése után Harry Perry angol edző készítette fel az 1896. évi, első újkori olimpiára. Remekül, hiszen összesen tizenhárom országos csúcsot ért el, s titkos szavazással biztosan jelölték az athéni ötkarikás játékokra.-Ahonnan egy harmadik és egy’ negyedik helyezéssel tért haza.- Elöljáróban érdekességként elmondom, hogy a magyar csapat kezdés előtt két héttel érkezett az olimpiára, így Szokolyi megcsodálhatta az amerikai versenyzőket, akik egyébként segítettek neki. Kicsiny delegációnk az ő ötletére görög nemzeti színű, kék-fehér szalaggal díszített szalmakalapot viselt. Nos, Szokolyi a megnyitó napján az 1-es rajtszámmal indult és 100 méteres síkfutásban harmadikként ért célba. Megszerezve ezzel Magyarországnak az első olimpiai helyezést. Hármasugrásban egyetlen érvényes kísérlettel a negyedik helyen végzett. Máig tisztázatlan körülmények között versenyzett a 110 méteres gátfutásban, ahonnan a francia Francz Reichel együtt törölték.- Hogyan alakult az élete ezt követően?- Szokoly Alajos gazdag tapasztalatokkal tért haza Athénból. Az ott szerzett ismereteket igyekezett itthon is kamatoztatni. A többi között a guggolóstartot, a Magyarországon még nem ismert magas- és távolugró, gátfutó-, gerelyhajító- és kalapácsvető-stílusokat népszerűsítette. Tevékenyen részt vett a Magyar Atlétikai Szövetség 1897. március 21-én történő megalakításában. Hasonlóképpen közreműködött a BEAC létrehozásában. Az ő javaslatára alakult meg a Magyar Olimpiai Társaság.- Meddig tartott Szokolyi sportpályafutása? Mivel foglalkozott élete további részében? '*-Kilenc évig, 1891-től 1900- ig versenyzett. Mindig orvosnak készült, végül Ipolyságon Hont vármegye főlevéltárosa lett. Az I. világháború után az 1949-ig Nógrád vármegyéhez tartozó Bemecére vonult vissza, ahol a családi birtokon gazdálkodott 1932-ben bekövetkezett haláláig. Itt temették el. Emlékét nemcsak Bemecén, Kisgaramon is tábla őrzi, mivel a Szlovák Olimpiai Bizottság az első szlovák olimpikonként tartja számon, (kolaj) Az első magyar rekordok 100 yardos síkfutás: 10,3 mp - Dáni Nándor MAC, 1894 220 yardos síkfutás: 24,6 mp - Gerentsér László MAC, 1896 H4 mérföldes síkfutás: 52,2 mp - Gerentsér László MAC, 1897 112 mérföldes síkfutás: 2 p 5,5 mp - Dáni Nándor MAC, 1894 1 mérföldes síkfutás: 4 p 51,2 mp - Malcsiner Gyula MTK, 1895 2 mérföldes síkfutás: 10 p 50,4 mp - Malcsiner Gyula MTK, 1984 3 mérföldes síkfutás: 17 p 0,7 mp - Pösztinger Nándor SK, 1889 4 mérföldes síkfutás: 23 p 24,2 mp - Sacher Gusztáv MAC, 1896 1000 mérföldes síkfutás: 2 p 43 mp - Malcsiner Gyula MTK, 1894 1 mérföldes gyaloglás: 8 p 14,2 mp - Sztantics György SZSE, 1897 120 yardos gátfutás: 17,6 mp - Szokolyi Alajos MAC, 1896 Magasugrás: 168 cm - Frey Ferenc OTE, 1897 Távolugrás: 596 cm - Zachár István MAC, 1897 Hármasugrás: 12 m 48 cm - Szokolyi Alajos MAC, 1896 Rúdugrás: 290 cm - Sasse Károly OTE, 1897 Súly dobás: 11 m 7 cm - Szilágyi Gyula HTVE, 1897 Diszkoszvetés: 3 m 37 cm - Szilágyi Gyula HTVE, 1897 Kalapácsvetés: 28 m 37 cm - Szilágyi Gyula HTVE, 1897 Magyar gerely: 31 m 50 cm - Réthy Ménotti BTC, 1896