Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-25 / 224. szám
1997. szeptember 25., csütörtök Hazai Körkép 5. oldal Mezőgazdasági témákat tárgyalt a parlament Egy csokorba gyűjtötte tegnapra a tisztelt Ház vezetése az agrárgazdaságról, a szőlő- termesztésről és a borgazdálkodásról, a hegyközségekről, valamint az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvénytervezeteket. Készültek a honatyák a termőföldről szóló törvény vitájának folytatására is, erre azonban idő hiányában már nem került sor. A mezőgazdasági termelés a gazdasági élet olyan speciális területe, amelyet nem lehet az általános piacgazdasági eszközökkel szabályozni, és ahonnan nem vonulhat ki teljesen az állam. A világ minden fejlett országában külön törvény foglalkozik az agráriummal - indokolta expozéjában Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter az agrárgazdaságról szóló törvény szükségességét, amely úgynevezett kerettörvény lesz. Meghatározza azokat a főbb célokat, amelyeknek az agrárgazdaságban érvényesülniük kell. A legfontosabb célok közé tartozik a termelés versenyképességének javítása, a nemzet- gazdaság más ágazataihoz viszonyított esélyegyenlőség megteremtése az agrártermelésből élők számára. Hozzá kell járulni a vidék lakosságmegtartó képességének javításához. Meg kell teremteni az összhangot a termelő tevékenység és a természeti környezet megőrzése között, valamint fejleszteni kell az emberi erőforrásokat. Az agrártámogatási rendszer legfőbb elemét a piacra jutási és intervenciós támogatások és az agrártermelési támogatások alkotják. Ide sorolható még a hitelek kamattámogatása, a kedvezőtlen adottságú agrártérségek jövedelemkiegészítő és szerkezetátalakító támogatása. Segíteni kell a termőföld minőségének megőrzését is. Az új törvény szerint a mindenkori kormánynak biztosítania kell, hogy az agrárgazdaságot döntően a magántulajdonon alapuló üzemviszonyok jellemezzék. Ezek keretében kapjanak helyet az egyéni és családi gazdaságok, a termeléssel, a termelés és értékesítés szervezésével foglalkozó szövetkezetek, valamint a gazdasági társaságok. Kiemelt cél a fiatal gazdák támogatása, hogy termékeik, áruik versenyképesek legyenek a piacon. Mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselők támogatták a bortörvényt. Indokoltnak tartották, hogy következetesen ellenőrizzék a szőlő útját a tőkétől a borospalackig, s minden fázisban szigorú minőségi követelményeket írjanak elő. Csak így állítható vissza a magyar borok jó híre és csak így növelhető az áruk. Fontos feladat a borhamisítások visz- szaszorítása is. Tegnap megkezdődött a menedékjogról szóló törvényjavaslat vitája. Elfogadása esetén az eddigi alacsonyabb szintű jogszabályok helyett törvény fogja szabályozni mindazokat a feltételeket, amelyek szerint hazánk menedékjogot adhat külföldieknek. Azok élvezhetik ezt a jogot, akiket hazájukban faji, vallási okból, nemzeti hovatartozásuk vagy politikai meggyőződésük miatt üldöznek. S. A. Torony és óriásdaru. Felújítják a budapesti Rózsák terén álló Szent Erzsébet-plébániatemplomot, Magyarország legjelentősebb neogótikus szakrális épületét. Tegnap az északi torony többtonnás kőtömbjeit és csúcskeresztjét óriásdaruval emelték a helyére. Az egymilliárd forintos templomfelújításra közadakozásból, kerületi önkormányzati és költségvetési hozzájárulásból eddig csaknem 200 millió forintot költöttek. fotó: feb/diósi imre Hazánkban ülésezik a Civil Szervezetek Világszövetségének közgyűlése A demokrácia közvetlen megtestesítői Sebestyén Márta zenés köszöntője fotó: feb/kallus György Ez a polgári kezdeményezés lassanként a világ legnagyobb hatalma lesz, mert azoknak ad fórumot, akik másutt nem tudják hangjukat szervezetten hallatni - jelentette ki Göncz Árpád tegnap a Parlamentben. Az államfő a Civil Szervezetek Világszövetsége, a CIVI- CUS II. közgyűlésének megnyitójában rámutatott: e közösségek fontos érdekképviseletek, amelyek átfogják az emberek különböző csoportjait és a szakmai szervezeteket is. E változatosságnak határt szabni nem lehet, legfeljebb a működésük szabályozható. A legfontosabb elv, hogy szabad utat kell biztosítani nekik, mert alulról épülnek, s a közvetlen demokráciát képviselik. Az államelnök szólt arról is, hogy Magyarországon a rendszerváltással egy időben robbanásszerűen fejlődtek ki a civil kezdeményezések. A mostani tanácskozás különlegesen fontos, mert közvetlenül nagy lendületet adhat e közösségek fejlődésének. A hazai civil szervezetek háromnapos szemléjét, a Nonprofit Expót Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter nyitotta meg tegnap a Liget Kongresszusi Központban. Hazánkban jelenleg több mint 50 ezer nonprofit szervezet működik. Médiahajó - Hornnal, Kunczéval Megmarad az MSZP-SZDSZ politikai házassága Ha 2002-ig tovább tudjuk vinni a megkezdett ügyeket, akkor az ország talán évszázadok óta először kerülhet abba a helyzetbe, hogy teljesítette, amit vállalt - jelentette ki Horn Gyula miniszterelnök a Médiahajón tartott politikai fórumán, amelyen Kuncze Gábor belügyminiszter, koalíciós miniszterelnök-helyettes is részt vett. Hóm Gyula közölte: csak februárban fog válaszolni arra a kérdésre, hogy egy újabb ciklusra is vállalná-e a miniszter- elnöki megbízatást. A koalíciós együttműködésről szólva kifejtette: a stabilizáció legnehezebb kérdéseiben elsősorban az MSZP- frakcióra számíthatott. Ugyanakkor sikeresnek minősítette a két párt együttműködését, amelyet 1998 után is érdemes folytatni. Arról csak a választási eredmények ismeretében lehet beszélni, hogy más pártot is bevonnának-e a közös kormányzásba. Cáfolta, hogy a földkérdéssel kapcsolatos népszavazás negatívan befolyásolhatja a NATO-csatla- kozásról döntő referendumot. Mint mondta, ha legkisebb kétsége lenne ez ügyben, akkor visszalépne, mivel hazánk NATO-csatlakozása százszor fontosabb, mint a földügy. Kuncze Gábor úgy véleke-. dett, hogy az ellenzék kezdeményezte népszavazás - az aláírások hitelesítését és a referendum kiírásának idejét számítva - csak decemberben lenne megrendezhető. A koalíciós miniszterelnökhelyettes kifejtette: a parlament nem. követ el semmilyen alkotmánysértést, ha a kormány kérdései szerepelnek a szavazólapokon, és meglátása szerint a legfőbb ügyész MDF általi megkeresése nem lassítja le a folyamatot. Minden igénylőnek jut a keretből Közel 400 ezer család számíthat arra, hogy az idén érkező villanyszámláiból 1000-6000 forint közötti összeget kompenzáció címén jóváír a szolgáltató. Az Energia Alapítvány a jövő héten számítja ki az egy-egy családnak jutó pénzt, miután tegnap döntöttek 1,5 milliárd forint elosztásáról. A rászorulókat október közepéig értesítik a részletekről. Mint azt Peti Pétertől, az alapítvány kuratóriumának tagjától megtudtuk, az önkormányzatok által szociális juttatásban részesített, illetve az egyéni igazolást mellékelő igénylők közül szinte mindenki kap a keretből, de a mintegy 50 ezer, igazolással nem rendelkező „pályázó”, például a rászorultságukat levélben ecsetelő kisnyugdíjasok helyzete sem reménytelen. A helyi önkormányzat véleményének kikérése után e réteg számára is juttat bizonyos összeget a most elkülönített tartalékból az alapítvány. A rászorultság mértékének (ezen belül a család nagyságának), a havi villanyszámla összegének és a felhasznált energia „szerkezetének” figyelembevételével kialakított úgynevezett súlyszámokból számítógépes programmal határozzák meg az egy-egy családnak járó összeget. A legtöbben a TITÁSZ szolgáltatási köréből - Debrecen környékéről - és az északmagyarországi térségből kértek támogatást (91 illetve 79 ezer igénylő), míg Győr-Mo- son-Sopron és Baranya megyéből 50-50 ezer nyomtatvány futott be. T. M. Özvegyi nyugdíj. Várhatóan húszszázalékos nyugdíj-kiegészítésben részesülnek január 1-jétől azok az özvegyek, akik saját jogú nyugdíjuk miatt eddig nem vagy csak korlátozott összegben kaptak ilyen ellátást. A 300-400 ezer özvegyet érintő rendelkezés végrehajtásában a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság hivatalból fog eljárni, nem kell jelentkezni. SZDSZ-es javaslat. Az egyházak finanszírozásának lehetőségeit a vatikáni megállapodásnál szorosabban kötné az állampolgárok akaratához, támogatásához a Szabad Demokraták Szövetsége által kidolgozott és a parlamentnek benyújtott törvényjavaslat. MDF-tiltakozás. Medgyasz- szay László MDF-es ország- gyűlési képviselő levéllel fordult Gönczöl Katalinhoz, az állampolgári jogok országos biztosához, mert - mint tegnap elmondta - az alkotmányos jogokat és a népfelség elvét súlyosan sérti, hogy a kormány a földtulajdonlás ügyében a nép- szavazási kezdeményezéstől eltérő tartalmú kérdésekkel kíván referendumot rendezni. Tocsilt-per. A Fővárosi Bíróság tegnap folytatta, majd december 19-ére elnapolta a tárgyalást abban a polgári perben, amelyet az ÁPV Rt. indított Tocsik Márta ellen. A privatizációs szervezet feltűnő értékaránytalanság címén kezdeményezte a jogásznővel kötött szerződés semmisségének megállapítását. Takarékos katonák. A magyar IFOR-alakulat tavalyi 3 milliárd forintos támogatásának alig négyötödét használta föl, az idén pedig csak 800 milliót költött 2,3 milliárdos keretéből. Díjak fásításért. A honfoglalás 1100. és az államalapítás 1000. évfordulója alkalmából a települések fásítására, szépítésére meghirdetett akció első két évadja igen eredményes volt: ’96-97 tavasza között mintegy másfél millió fát és 15 millió tő virágot ültettek el országszerte. Rendőr-akadémikusok. Huszonegy országot, köztük nyugat-európai és USA-beli akadémiákat képvisel az a csaknem félszáz szakember, akik három napon keresztül tanácskoznak arról, hogyan élhet a rendőrség erőszakfunkciójával a jogállamban. A „madárdoktor” pere. A „madarak doktoraként” ismerik országszerte a kőszegi Kámán Istvánt. Az idős férfi most bíróság elé kerül, mert sem engedélye, sem végzettsége nincs arra, hogy védett madarakat befogjon és állatokat gyógyítson. Beszélgetőpartnerünk: a főnyuszi, aki civilben elnök-vezérigazgató A Playboy visszatér? Az újságírónő bevallja: eddig nemigen foglalkoztatta a Playboy vállalat sorsa. Azt sem vette észre, hogy a hazai újságos standokról régóta hiányzik a magazin magyar nyelvű kiadása. Viszont, amikor megtudta, hogy a hatalmas világcég sikerei mögött egy fiatal elnök-vezérigazgatónő áll, kíváncsi lett: ki is valójában Christie Hefner, aki papájától örökölte a nyuszibirodalmat? Christie Hefner a napokban üzleti úton Budapesten járt. A csinos, roppant elegáns - találkozásunkkor egyetlen brossal díszített mustárszínű kosztümöt viselő - hölgyről senki nem gondolná, hogy a 750 „alattvalót” számláló Playboy-biro- dalom trónjának büszke birtokosa.-Hogyan fogadta édesapja kérését, hogy vegye át tőle a cég vezetését?- Eredetileg újságírónak vagy jogásznak készültem, végül újságíró lettem. Azután apám Chicagóba hívott, hogy dolgozzak vállalatánál. Nem volt ebben semmi atyai kényszer, mert megszerettem a céget. Hét év után választottak elnökké, újabb hét év múlva pedig elnök-vezérigazgatóvá. Hétszázötven alkalmazottunk van, de ebben nincsenek benne a fotóriporterek, a külső szerzők. A 16 országban megjelenő lap mellett öt tévécsatorMindenki kötélnek áll nát, negyven ruházati üzletet is működtetünk.- 1953-ban Marilyn Monroe volt a magazin első számának címlapján. Vannak-e manapság is hírességek a címoldalon?- Akit szeretnénk, azt általában meg is tudjuk nyerni. Néha ez több évbe kerül. A szépséges Farrah Fawcett, Charlie angyalainak egyike például húsz évig kérette magát.-Mit tudhatunk az ön magánéletéről?- Két éve mentem férjhez egy szenátorhoz. Szeretek főzni, vendégeket fogadni, teniszezni, síelni, hegyi túrákra járni.- Gyermeket nem szeretne?-A párommal úgy gondoljuk: ha sikerül, miért ne, örömmel várjuk, ám ha nem, akkor úgy is elfogadjuk teljesnek az életünket.-Lesz újra magyar nyelvű változata a Playboynak?-Remélem hamarosan. Úgy látom, megértek a feltételek a magazin újbóli kiadására. Németh Zsuzsa FOTÓ: FEB Űrnap űrhajósokkal. Évente megrendezik az űrkutatással foglalkozó magyar szakemberek egyik legfontosabb tudományos fórumát, az űrnapot, ahol mérnökök, orvosok beszámolnak a munkájukról. így volt ez az idén is. A Műegyetemen tartott tegnapi találkozóra külföldi vendégeket is hívtak. Magyari Béla kiképzett űrhajós társaságában orosz, amerikai és német asztronauták tartottak gazdag élménybeszámolót. fotó: feb/diósi imre