Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-23 / 222. szám

6. oldal SporTTüköR 1997. szeptember 23., kedd Vívóként Stefanek Gertrúd riválisa volt a domyays testnevelő Kati tanárnőt kitüntették Sportoló korában NBI-es női tőrcsapatban aratott sikereket, majd a testnevelő tanári diplomával a zsebében hazajött Salgó­tarjánba. A versenyeken már edzőként láthattuk, diákjaiba plántálta át másfél évtizedes vívói pályájának tapasztalatait. A tarjáni háttéregyesület megszűntével sportágat váltott, s a Dornyay Béla Általános Iskolába így már fociban, kosárlabdá­ban és úszásban hoztak érmeket a „Bártfai-tanítványok”. Legtöbben leánykori nevén ismerik Az Országos Diáksportszö­vetség megalakításának tízéves évfordulója alkalmából nagy ünnepséget rendeztek a közel­múltban Kaposvárott. Ennek keretében az országos elnökség „Diáksportért” kitüntetést és emlékplakettet adományozott Géczy Attilánénak, vagy ahogy lánykori nevén jobban ismerik, Bártfai Katalinnak. A sportpá­lyafutásáról ismert salgótarjáni testnevelő tanár így nyilatko­zott a kitüntetését követően: — Nagyon jólesett az elisme­rés, amelyet kollégáim segít­sége nélkül nem kaphattam volna meg. Ennek a díjnak ők szintén örültek, hiszen nagy eseménynek számít, ha egy 238 diákot oktató intézményre or­szágos szinten is fölfigyelnek.-Az előzmények? Diákként a vívás volt az életem. Tizen­négy éven keresztül versenyez­tem, állandó rivalizáltunk az akkor még ózdi Stefanek Gert- rúddal. Számolgattam, melyik olimpiára juthatok ki. Szom­bathelyen, a tanárképzőn NBI- es tőrcsapatnak voltam a tagja. Ám miután hazajöttem, be kel­lett látnom, hogy Tarjánból már nem sok esélyem van a nem­zetközi porondra való kikerü­lésre. Még egy évet vívtam, az­tán edzőként próbáltam a tudá­somat hasznosítani. A zagyva- pálfalvai iskolában, a testneve­lés tagozaton sok kollégám se­gített abban, hogy a szakmáról mindent megtanulhassak. Ké­sőbb állásajánlatot kaptam egykori iskolámban, a Forgách Antal útiban. Most abban a te­remben tanítok, ahol kisdiák voltam.- Apropó, terem ! - mutatja a kicsi, ám a szakmai gondosság nyomait magán viselő torna­termet. - Két tanteremből alakí­tottuk ki a 110 négyzetméteres tornaszobát. Megszüntettük a vizesedést, pályázatok útján si­került fölszerelést szerezni. Di­áksportkörünk négy sportcso­porttal működik. Három évig vívás is volt, ám a háttéregyesü­let megszűnése lehetetlenné tette a gyermekek fejlődését. Úgy képzeltem, olyan országos diákolimpiái sikereket érnek majd el a domyays diákok ví­vásban, mint a Petőfi iskola sí­zésben. Nem rajtunk múlott, hogy ez nem sikerült. Most lé­tezik a természetjárás, s kollé­ganőmmel, Baksa Róbertnéval visszük a kosárlabdát. Sajnos, minden meccsünket idegenben kell játszanunk, mert sem te­remben, sem a lerob­bant állapotú salakos pályán nem tudunk megfelelő feltételeket biztosítani. Ugyanak­kor jó az együttműkö­désünk az Öblös-Fa­ipari SC-vel. Iskolánk diákjainak szülei jó­részt az öblösü­veggyárban, vagy an­nak faipari részlegénél dolgoznak. Atlétáink­nak így háttéregyesüle­tet biztosítanak. Idén már a „Góliát” foci­csapatom is az ottani elnök, Simon Imre irá­nyításával léphet pá­lyára. Az első korcso­portos futballisták két éve harmadik, tavaly a második helyet szerez­ték meg a városi baj­nokságban. Most már öt edzéssel készülhet­nek. Örömmel adtam át őket, mert ez már va­lódi eredményeket hozhat számukra.-Még nem beszél­tem az úszásról. Diák- sportkörünk három- négy éve bérlettel látogatja a városi uszodát, pályázati pén­zekből és a tagdíjból tudjuk a bérleteket megvásárolni. Egyre több érmet, kupát nyernek ta­nítványaink mind a városi „ebihaf’-úszóversenyen, mind a diákolimpia megyei verse­nyein. Tavaly például a negye­dik osztályos Balogh Karcsi az 50 méteres gyorson győzött. Tehetséges atlétapalánta Do­monkos Gyula, aki tavaly Jó ta­nuló, jó sportoló-díjat nyert. Tarnóczi László Egy arany- és egy bronzérem Omavassoból Görsí(elés)ben a világ legjobbjai között vagyunk Két igen rangos versenyen is túl van az a néhány magyar versenyző, aki a ritka és ve­szélyes sportágnak, a sírolle- rezésnek (is) hódol. Az elsőn, a csehországi fel­nőtt, junior és ifjúsági világku­pán Szabó „Joe” Krisztián, a salgótarjáni Petőfi DSE sífu­tója, biatlonosa becsülettel helytállt. Korosztályában, az ifik között nyolc nemzet 45 in­dulójából 23. lett a 10 kilométe­res hegyi versenyen, majd a 750 méteres sprintszámban 80 vetélytársa közül bejutott a pá­ros indítású, kieséses rend­szerű, 16-os döntőbe. Az elmúlt napok verse­nye az ifik­nek Európa- bajnokság, míg a junio­roknak VK- viadal volt az olaszországi Omavassoban. A 7 kilométeres prológon Szabó Krisztián a 28 indulóból all. lett, így a délu­táni hendikepes rajtolásnál er­ről a helyről vághatott neki az előtte álló 16 kilométernek, s tizenharmadikként gördült át a célvonalon. A szintén tarjáni Jeney Gyu­lának még jobban sikerült a vi­adal, hiszen hatalmas csatában, az utolsó métereken, szinte cél­fotóval nyert a 30 kilométeres távon. Krisztián sem akart (na­gyon) elmaradni volt klubtársa sikerétől, és másnap bronzér­met szerzett korosztálya váltó­jával. Szeptember végén Né­metországban az ifjúságiaknak lesz VK-futam, míg a juniorok és a felnőttek a világbajnoki címért és helyezésekért küzde­nek majd. (tonis) 21. Karancs-Barátság Kupa női röplabdatoma - Felemás SRK-szereplés Délelőtt győzelmek, délután hibák Tegnapi lapszámunkban megígértük: beszámolunk a hét- csen tudtak győzni a Rima­végi, salgótarjáni Karancs-Barátság Kupa részleteiről. Nos, szombat ellen (2:0, 14, 11). íme, ez történt a városi sportcsarnokban szombaton. A torna utolsó mérkőzése, az SRK - Snina derbi az A Nógrád Megyei Röplabda­szövetség által huszonegyedik alkalommal megrendezett tor­nát reggel kilenc órakor Puszta Béla, Salgótarján pol­gármestere nyitotta meg, üd­vözölve a három szlovák, il­letve a miskolci vendégcsapa­tot, s a házigazda Salgótarjáni RK-t. Az ünnepélyes megnyitó után az SRK a napok óta a nógrádi megyeszékhelyen edzőtáborozó Hnustával csa­pott össze (a találkozók két nyert szettig tartottak, a mér­kőzéseket Széphalmi László, Zalánfi Árpád, Hanyi György, Korim Ferenc és Varga Nán­dor vezette). SRK - Hnusta 2:0 (9,8) SRK: Pepsiczkyné, Király, Győriné, Balázs, Kurekova, Szabó. Játékos-edző: Balázs Zsuzsa. A tavaly óta megfiatalított (s ezáltal kissé meggyengült) vendégeket a vártnál köny- nyebben fektették két vállra a tarjániak. A második mérkőzésen a tarjániak leendő bajnoki ellen­fele, az NB I-es Miskolci VSC mérte össze erejét a szlovák élvonalbeli Sninával. A rend­kívül gyors játékot bemutató miskolciak 2:0 (5, ll)-ra „le­lépték” ellenfelüket. A harmadik találkozón be­mutatkoztak a rimaszombatiak is. Rimaszombat - SRK 0-2 (-9,-6) SRK: Pepsiczkyné, Király, Szőkeova, Balázs, Slivkova, Szabó. Csere: Lokotka, Me­gyés, Nagy B. Balázs Zsuzsa nyugodtan küldhette pályára a tehetséges juniorokat, a fiatalok is „hoz­ták” a mérkőzést. A negyedik összecsapáson a Hnustán is „átlépett” az ezen a napion remek szériát kifogó MVSC (0:2; -2, -7). Ezután a Snina játszott egy meglepiően szoros meccset a szlovák har­madosztálytól éppien csak megmenekült Rimaszombattal (2:1; 8, -10, 9). A Salgótaiján - Miskolc „észak-magyar rangadó” már­A Hnusta ellen jól zárt a salgótarjáni „retesz már előrehozott döntőnek is beillett... SRK - MVSC 0:2 (-8, -2) SRK: Szabó, Pepsiczkyné, Ki­rály, Győriné, Balázs, Kure­kova. Csere: Lokotka, Szőke­ova. Az első szettben szépen, a másodikban kishitűen játszott a vendéglátó... A miskolciak harmadik mérkőzésükön már a torna- győzelemért léptek pályára a Rimaszombat ellen, s könnye­dén nyertek 2:0-ra (5, 6). A Snina a Hnustával szemben már nem volt olyan nagylelkű, mint a limaiakkal szemben (2:0). A hnustaiaknak a soron következő, kilencedik mérkő­zésen újabb jelenésük volt, s talán a fáradtságnak köszön­hető, hogy csak szoros mecs­ezüstérem sorsáról döntött. SRK - Snina 1:2 (12,-10,-7) SRK: Szabó, Pepsiczkyné, Ki­rály, Győriné, Balázs, Kure­kova. Csere: Slivkova. A két, körülbelül egyforma tudású csapat közül a hosszú tornákat jobban bíró, fiatalo­sabb gárda nyert. A végeredmény 1. MVSC 4 4 0 8:0 8 2. Snina 4 3 1 6:4 7 3. SRK 4 2 2 5:4 6 4. Hnusta 4 1 3 2:6 5 5. Rimas/.. 4 0 4 1:8 4 A torna első három helyezett csapatából különdíjjal jutal­maztak egy-egy játékost. Az MVSC-ből Puskás Ivett, a Sninából Iveta Pavlikova, míg az SRK-ból Balázs Zsuzsa ve­hette át a díjat. A kupát egy évig a miskolciak őrzik. Brazil labdarúgó a Korea ellen készülődő japán válogatottban Egy focista két nemzet csapatában ? Brazil játékos segítheti Japánt, hogy a felkelő nap országának labdarúgó-válogatottja kijusson a jövő évi világbajnokságra. Wagner Lopres. a Bellmare Hi- ratsuke 28 éves csatára meghí­vást kaptott ugyanis a vb-selej- tezős csojxirtrivális, a Koreai Köztársaság ellen készülő ke­retbe. Ez azért lehetséges, mert Wagner Lopres tíz éve Japánban keresi a kenyerét és már fel­vette az állampolgárságot is. Nincs tehát akadálya, hogy pá­lyára lépjen az „ősrivális” dél­koreaiak ellen, akikkel a japá­nok közösen rendezik a 2002- es vb-t. Rekordszámú induló megyénkből - Balázs Dénes, Sándor Norbert és Márton Gábor volt a legjobb nógrádi Bringás invázió a Mátra Kör kerékpárversenyen Soha ennyi induló még nem vett részt a hat éve megálmo­dott Mátra Kör kerékpárversenyen és soha ennyi Nógrád megyei kerekes nem indult még, mint a közelmúltban. A Gyöngyös - Mátraháza - Galyatető - Pásztó - Szurdokpüs­pöki - Gyöngyös útvonalon 80 kilométert kellett megtennie a 247 indulónak, közöttük a megyénkből érkezett legnépe­sebb bringás delegáció tagjainak, a salgótarjáni hegyikere­keseknek és a triatlonklub versenyzőinek. A rajtot követő gyilkos hegymenet azonnal szétszórta a mezőnyt, de a több sportágban is kiváló Balázs Dénes és a tri- atlonos Márton Gábor, amíg hegyet látott - vagyis Galyate­tőig — az élbolyban haladt. Ezu­tán az amúgy is veszélyes lejt- menet a lezáratlan közút miatt életveszélyes száguldásba csa­pott át, és itt a nógrádi verseny­zők visszább vették a tempót, amely hátrányosan befolyásolta a helyezésüket. Balázs láncjavítás miatt az üldöző, Márton dclektje és ke­rékcseréje miatt a harmadik bolyba esett vissza, míg a Sán­dor, Kovács és Bakos montis trió vezetésével egy népres me­zőny, erejét jól kamatoztatva, sorra ,nyelte le” az előttük ha­ladókat, és a gyöngyösi finishez érve már huszonkét főre duz­zadva tömeghajrában zúdult át a célkapun. A nógrádi versenyzők ered­ménye: 17. (ffi. 13.) Balázs Dé­nes (Salgótarjáni Triatlon Klub) 2.13,04; 31. (monti ifi 1.) Sán­íme, a Nógrád megyei versenyzők népes tábora dór Norbert (SHKE) 2.18,39; Tri.) 2.18,41; 42. (ifi 10.) Ko- 48. (monti ifi 5.) Bakos Gergő 37. (ifi 8.) Márton Gábor (St.-i vács Norbert (SHKE) 2.18,42; (SHKE) 2.18,47; 61. (ffi 34.) Rácz Szabolcs (SHKE) 2.28,00; 81.(monti ifi 6.) Ruszin Richárd (SHKE) 2.31,09; 84. (ffi 44.) Szarvas Tamás (2.33,21); 100. (monti ffi 12.) Hirka Zoltán (SHKE) 2.37,24); 102. (ifi 20.) Babka Szabolcs (St.-í Tri.) 2.38,14; 103. (ffi 52.) Kovács László (Mátraverebély) 2.3,38; 109. (monti ffi 15.) Nagy Péter (SHKE) 2.39,23; 110. (monti ffi 16.) Kriston Gábor (SHKE) 2.39,25; 113.(monti ffi 17.) Kotroczó Nándor (SHKE) 2.40,39; 117. (ffi 59.) Kun Ákos (St.-i Tri.) 2.40,54; 126. (ffi 52.) Szabó Róbert (St.-í Tri.) 2.34,52; 171.(ffi 81.) Kreicsi Gábor (SHKE) 3.07,55; 172. (ifi 25.) Kun Tamás (St.-i Tri.) 3.08,04; 177. (monti nők 2.) Bottyán Henrietta (SHKE) 3.08,54. (Satis)

Next

/
Oldalképek
Tartalom