Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-23 / 222. szám
1997. szeptember 23., kedd Népszavazás talán november 16-án Eskütétel a megyeházán Nógrád megye településeinek jegyzői vettek részt és tettek esküt tegnap a megyeházán azon az értekezleten, amelyet az 1997-es népszavazás, az 1998. évi országgyűlési, önkormányzati képviselő-választás, valamint az 1999. évi kisebbségi önkormányzati választás első hivatalos felkészítő tanácskozásaként tartottak. Dr. Barta László, Nógrád megye főjegyzője ismertette a Területi Választási Munka- csoport tagjainak névsorát: vezetője dr. Barta László, a vezető jogi helyettese Rábaközi Istvánná dr., a vezető informatikai helyettese Sánta Imre lett. A népszavazással kapcsolatosan dr. Barta László elmondta, hogy a pontos időpont még nem ismeretes. Amennyiben október 7-éig a parlament jóváhagyja, a törvényi és egyéb eljárási szabályokat figyelembe véve nagy az esély a népszavazás november 16-ára történő kitűzésére. Az Országos Választási Iroda útmutatása alapján párhuzamosan készülnek a tervezetekből, a hatályos törvényből. Nem hagyható figyelmen kívül az október elsején hatályba lépő alkotmánymódosítás, mely szerint a népszavazást a köztársasági elnök tűzi ki. A népszavazásra és az országgyűlési képviselői választásokra országosan 5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből 1,5 milliárd forintot informatikára költenek, országosan csaknem 14 ezer ember dolgozik a népszavazás és a választás előkészítésén, lebonyolításán. A választási munkacsoportok vezetőinek október 27-éig településenként, ezen belül szavazókörönként össze kell állítani a választók nyilvántartását, a nyilvántartásba vételről szóló értesítést. A közszemlére tétel időpontja október 29-e és november 6-a között történhet, természetesen be kell kalkulálni az esetleges csúszásokat. Kifogást lehet benyújtani a kifüggesztés utolsó munkanapján 16 óráig. A pontosított nyilvántartásokat a szavazást megelőző nap 16 óráig lehet megtekinteni a polgármesteri hivatalokban. Ugyanezen időpontig lehet kiadni igazolást mindazok számára, akik megszüntették lakhelyüket. A választói kiértesítéseket október 29-éig kell megtenni. Mindenki ott volt, aki dolgozik a népszavazásokon Kórházból jött éppen és az árokba érkezett Megkötözte apósát Gúzsba kötözött férfit találtak a balassagyarmati rendőrök szeptember 19-én, nem sokkal 19 óra után, mikor egy verekedés hírére Szandára érkeztek. A történtek vizsgálata során kiderült, hogy a megkötözött Sz. Vince nemrégiben jött ki a kórházból, ahol addiktológiai kezelésen volt. Pénteken délután szóváltásba keveredett a vejével, amely a tettlegességig fajult. Ezt látva az unokája segítségért szaladt. A férfi veje végül leteperte az apósát, megkötözte kezét, lábát és az árokpartra helyezte. Sz. Vince innen gurult be az árokba, ahol a rendőrök megtalálták. A rendőrség garázdaság és személyi szabadság megsértésének alapos gyanúja miatt megkezdte az ügyben a vizsgálatot. P. A. Megyei Körkép it dlÈ BATONYTERENYE ES Új név, új épület - A szomszédos Arany János Általános Iskola és Szakiskola egyik épületével bővült és új nevet kapott a salgótarjáni - tegnaptól - Nyitnikék Óvoda. A kicsik egy teljesen felújított épületben tölthetik napjaikat és .. : moshatják kezeiket, fotó: gyurián tibor Nyoma sincs a rendszerváltozás előtt betemetett bővizű melegvíz-forrásnak Pásztói kincs, ami nincs (Folytatás az 1. oldalról) Mikszáth Kálmán Kéttany- nyelvű Gimnázium és Posta- forgalmi Szakközépiskola matematikatanárával, aki kapcsolatba lépett egy érdeklődő francia befektetővel. Az illető akár egymillió frankot is hajlandó lenne befektetni. Azt sem tudni, hány fokos volt a víz, beszélnek 50, sőt 63 fokosról is. Dr. Dobrovoczky István, Pásztó polgármestere a témával kapcsolatban az alábbiakat hozta lapunk tudomására:- A pásztói gyógyvízről jutott el hozzám hiteles információ és pletyka is. Ez a kincs pillanatnyilag inkább teher, mint kincs. Senki nem tudja, hogy milyen mennyiségű és milyen hőmérsékletű víz szunnyad a föld alatt. A jelenleg használt víz gyógyhatása hivatalos vizsgálatokkal alátámasztott, mennyisége viszont kevés, a strand meglehetősen leromlott állapotban, évente változó üzemeltető keze alatt vegetál. Hál’ istennek most már megyei területfejlesztési tervben nevesítetten is szerepel a pásztói strandfürdői kút gyógyvízhasznosításának megvalósíthatósági tanulmánya, melynek keretében a képviselő-testület döntése értelmében pályázatot nyújtottunk be - többi között - a gyógyvíz hasznosítására vonatkozó tanulmányterv készítésére, de mindez a pályázat elnyerése és az anyag elkészülte után is csak egy tanulmány lesz. V. K. Őszi szemétszüret a begyen - „Gondolkozz világméretekben, cselekedj otthon!” - Ez az először 1992-ben, az ENSZ által meghirdetett világtakarítási akció ez évi jelmondata. A salgótarjáni Gagarin Általános Iskola évek óta részt vesz az akcióban. Idén az iskola és környékének hagyományos megtisztítása mellett a Pécskő hegy-Dolinka turistaútvonal mentén is összegyűjtötték a hulladékokat. Képünkön a Gagarin Általános Iskola 7. c osztályának diákjai Simon Tibor tanár vezetésével „szüretelik” a Pécskő szemetét. fotó: gyurián RÉTSÁG 3-oldal Hírek Energia-támogatás Megyénk városaiban több százan várnak az energiatámogatásra. Salgótarjánban ezerötszázat meghaladó az igénylők száma, Pásztón pedig több mint háromszáz. Szécsényben viszonylag kevesen, százharminchatan tartanak erre igényt. Játszóház Mátrakeresztes - A település iskolájában szeptember 23- án (ma) 11.30 órakor kezdődik a játszóház. A kicsinyek ezúttal terményből és természetes anyagokból készíthetnek képeket. Iskolagaléria Ságújfalu - Losonczi Ildikó festményeiből nyílt kiállítás az általános iskola galériájában. A képek október 20- áig naponta megtekinthetők. A festőművész iskolai látogatása során az érdeklődő diákoknak ízelítőt adott az akvarell-montázs és a szitanyomat készítéséről. Életem és ételem Salgótarján - Milyen szerepe van a táplálkozásnak az N egészség megtartásában? Erre a kérdésre ad választ Sirkó Kálmánné előadása, mely az Egészséges életért klub ma 17.30-kor kezdődő összejövetelén hangzik el. Pataktisztítás Szilaspogony - Az önkormányzat tíz közmunkásból álló brigádja a csapadékvízelvezető árkokat rendezi, valamint a patakok medrét és környékét takarítja. Rézkarctárlat Szügy - A rézarc születése címet viseli Pénzes Géza balassagyarmati grafikus tárlata, mely október 21-éig (hétköznapokon) látogatható a Szügyi Általános Iskolában. A kiállítás mai megnyitóján Fogarasi Béla gitárművész játszik. Fogadószoba Bátonyterenye - Romhányi Gyula jegyző szeptember 24- én (szerdán) tartja fogadónapját 8-12 óráig a városházán. Juhász Gábor országgyűlési képviselő fogadóórát tart szeptember 26- án (pénteken) 15 órától a polgármesteri hivatalban. Egyre több, közösségéért áldozni tudó emberre lenne szüksége a nemzetnek — „Megvalósult, amiről álmodtunk” Hétköznapi csoda történt Kisbágyonban Vasárnap délután Kalácska Béla, a nógrádi egyházmegye esperese felszentelte a megszépült evangélikus gyülekezeti házat Kisbágyonban. A XIX. század végén épült kántortanítói lakást és imatermet, valamint öreg haranglábat a falu szülötte, Kopka László, az Egri Nyomda Kft. vezérigazgatója újíttatta fel, ezzel segítve a hitélet megerősödését, szolgálva a falucska értékeinek megőrzését a jövő generációja számára. Nemcsak a maroknyi vallási közösség, hanem az egész falu ünnepe volt a vasárnapi - így gondolták sokan, akik feleke- zettől függetlenül részt vettek az istentiszteleten és az azt követő szeretetvendégségen. Babka László, a közeli Egy- házasdengeleg lelkésze, egyben a kisbágyoni gyülekezet lelki gondozója - Kalácska esperes neki nyújtotta át az objektum kulcsát. Mit érzett akkor? — Megelevenedett bennem a múlt. A maroknyi evangélikus gyülekezet - amely mint fília, a sziráki anyagyülekezethez tartozik - kisebb fajta csodát élt át az utóbbi időben. Egy hónap leforgása alatt, ezen évszázad legjelentősebb renoválási munkáit végezték el a volt kántortanító lakásán, gyülekezeti termén -amely kizárólag isten- tiszteleti helyként szolgál 1929 óta, ahogy megszűnt az evangélikus iskola- és az 1953-ban épült haranglábon. Éyekkel ezelőtt lassú ütemben elkezdődött az épület felújítása: harangokat villamosítottuk, megerősítettük a tetőszerkezetet.. . Elfogyott az erőnk, leginkább a pénzünk, s nem tudtuk, mikor folytathatjuk a munkát, érünk a végére. A hétköznapi csoda megtörtént: alig egy hónap leforgása alatt megvalósult, amiről csak álmodni mertünk, épületegyüttesünk egészen új ruhát öltött. Hálánkat és köszönetünket tudjuk csak kifejezni e nagy ajándékért Kopka László evangélikus testvérünknek önzetlen adományáért, mellyel gyülekezetünket segítette. Kalácska Béla, a nógrádi evangélikus egyházmegye esperese szerint a történelmi egyházak megsínylették az elmúlt évtizedeket:- Sok szempontból is így van, de most e szép nap kapcsán csak az elkobzott épületeinkre gondolok, megtépázott, elkobzott infrastruktúránkra. Ezért számunkra százszorosán fontos minden új vagy felújított épület megszentelése, mint például a kisbágyoni gyülekezeti házé is. A történelmi egyházak között az evangélikusok is jelentős munkát végeznek szociális területen is. Energiáink végesek, anyagi lehetőségeink korlátozottak. Ezért is örvendetes, hogy, mint a régmúltban jelenünkben is egyre több testvérünk vállal — ha teheti - patró- nusi szolgálatot a közösségért, a köz javára. Nemzetmegtartó, -gyarapító erő minden jótékony cselekedet, amelyet adókedvezménnyel kellene támogatni és nem megnehezíteni. Kisbágyonban a hitélethez teremtődtek meg kiváló feltételek, a „hogyan” marad számunkra példaértékű, most már „csak” dolgoznunk kell. Kopka Lászlónak meggyőződése, hogy egyre többen lesznek azok, akik fontosnak érzik, hogy adományozzanak a köz javára:- A pénz feladatáról sokat hallottunk és tanultunk, de alapvető fontosságú, hogy általa tegyük lehetővé az élet különböző területein emberibb közösségek kialakulását, vagy kialakulásuk esélyeit. Az élet különböző területeit mondtam, s nem véletlenül, hiszen örömmel támogatom a megye focisportját, a kisbágyoni labdarúgókat is: amikor ezt tesszük, közvetett módon a közösségért cselekszünk. Boldogok vagyunk, hogy most evangélikus gyülekezetünknek segíthettünk, s a falu közepén ezzel a szép épületegyüttessel értéket is teremtettünk. Amikor megismerhettük gondjaikat, családommal együtt elhatároztuk, segítünk befejezni azt, amit fájó szívvel félbehagytak. Szabó Gy. Sándor