Nógrád Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-12 / 187. szám

1997. augusztus 12., kedd Hazai Körkép 5. oldal Csírák, petesejtek veszik át a főszerepet az univerzum meghódításában? Pillantás a jövő évezredekbe A tudomány számos új eredménye - köztük a Pathfinder űr­szonda sikeres Marsra szállása - új távlatokat nyit az univer­zum titkainak kutatói előtt. Elméletileg ugyanis megoldható­nak tűnik a Naprendszer legtávolabbi bolygóinak meghódí­tása, sőt emberi települések létrehozása más égitesteken.- Ennek valóban nincs elvi akadálya, amint a tudatosan megtervezett fizikai és szellemi tulajdonságokkal felruházott biológiai (emberi) lények ter­vezésének, és „előállításának” sem - mondja Dr. Remes Péter orvos ezredes, a Nemzetközi Űrhajózási Akadémia tagja.-Immár nem fantazmagória az emberiség kiköltözése a vi­lágűrbe - folytatja. - A világ- egyetem ilyen értelmű meghó­dítása a feltételezések szerint bolygóról bolygóra „ugorva”, fokozatosan valósítható meg. Hogy mennyi idő alatt? Nos, a Föld 4,8 milliárd évvel ezelőtt keletkezett, az élet kialakulásá­hoz 1 milliárd év kellett, a technikai civilizáció kialakulá­sához 3,8 milliárd év. A Nap­rendszeren túli utazás tudomá­nyos-technikai előfeltételeinek megteremtéséhez szükséges idő- még ha évezredekben vagy akár évmilliókban számolunk is- csupán néhány másodperc. Nagyon valószínű például, hogy minden utazáshoz, az úti­célhoz igazodva, más-más fel­építésű egyedek állnak majd rendelkezésre. Az űrt földerítő utódainknak kell feltétlenül „emberszabá­súaknak” len­niük. Sőt a hosszú időt igénylő űruta­zásokat sem kell kifejlett testi mivoltukban lebonyolíta­niuk. Elegendő, sőt célszerű megtermékenyített petesejtek, csírasejtek formájában utazni, vagy éppen csak a genetikus kódot eljuttatni a célbolygóra. Az élet szokásos értelmezése is új tartalmat nyer. Lehetőség van arra, hogy szilícium alapú „intelligens” áramköröket épít­senek emberekbe. Lehet ez szi­lícium alapú mesterséges agy, de az sincs kizárva, hogy a számítógépek egyes alkatré­szeinek biológiai változata ter­jed majd el. Mai ismereteink szerint az is valószínű, hogy a különböző bonyolult feladatok ellátására, a különféle összetett funkciók programozott irányítására digi­tális számítógépek helyett már mesterséges neuronhálózatokat alkalmaznak. Mindez talán sokak számára hátborzongató fantáziaszüle­ménynek tűnik, pedig nem az. Gondoljunk csak arra: a tech­nika, a tudomány fejlődése olyan hihetetlen mértékben föl­gyorsult, hogy ha ez az ütem fennmarad, utódaink már né­hány száz vagy ezer év múlva is olyan teljesítményekre lesznek képesek, amilyenekről a ma embere talán még álmodni sem mer. Ha megéljük azt a kort... -meth. Újra zakatol... Kétrészes dokumentumfilmet forgatott a híres nagycsapatról Sándor Pál- rendező. A Locomotiv GT 25 évéről szóló „Volt lxl zenekar” című filmet pénteken és szombaton este vetíti a Magyar Televízió egyes csator­nája. A művészek tegnap elmondták: a film nem csupán az 1971-ben alakult zenekar története, hanem kordokumen­tum is. A legendás korszakot híradóanyagok, amatőr felvé­telek, fotók idézik. fotó: feb/diósi imre Kosa nem pályázik miniszterelnöki posztra Ópusztaszeri játékválasztás Vihar egy pohár vízben - így is lehetne jellemezni a Metész körül kirobbant minibot- rányt. A mezőgazdasági ér­dekvédelmi szervezet elnöke mindenesetre kijelentette: a Metész nem alakul párttá. „Egy újságírói kérdésre, misze­rint vállalom-e a miniszterel­nökséget, megjegyeztem, hogy ez csupán játék lehet. A válasz­tásnak, amelyet a Metész Csongrád megyei szervezete ik­tatott be augusztus. 20-i ópusz­taszeri különprogramjába, nincs valós tétje” - nyilatkozta tegnap Kosa Gyula azzal a hír­rel kapcsolatban, hogy minisz­terelnök-jelöltként részt kíván venni az Ópusztaszeren augusz­tus 20-án tartandó próbaválasz­táson. Kosa a közleményben meg­erősítette: a Metész továbbra sem kíván párttá alakulni. Az érdekvédelmi szervezet szá­mára a magyar mezőgazdaság jövője a legfontosabb kérdés, ehhez keresi azoknak a pártok­nak a támogatását, amelyeknek programja legközelebb esik a Metész mezőgazdasági elkép­zeléseihez. Mint ismert, Zsikla Győző, a Metész alelnöke az elnökség megdöbbenésének adott hangot Kósa miniszterelnöki ambíciói hallatán. Ugyanakkor leszö­gezte, hogy az ügy zavart kel­tett a tagság körében, mert el­lentétes a vezetés korábban ho­zott határozataival, amelyek szerint az érdekvédelmi szerve­zet nem politizál, és nem is vesz részt a választásokon. Késésért késedelmes a kártérítés * FizetC?) a MÁV, ha az InterCity járat nem tartja a menetrendet A közelmúltban jelent meg a MÁV Rt. üzletszabályzata ar­ról, hogy vonatkésés esetén kártérítés jár az utasoknak. A té­rítés összege azonban nem haladhatja meg a menetdíj ötszö­rösét. Az utóbbi hetekben vonatkésés jócskán előfordult, és olyan utas is akadt, aki élni kívánt jogával. Jánosi Imre, a MÁV irodave­zetője elmondta munkatár­sunknak, hogy az új rendelke­zés szerint kártérítés csak helyjegyes vonatokon, tehát például a belföldi InterCity já­ratokon igényelhető. Ha 15 percnél többet késik a vonat, az utas visszakérheti a helyjegy árát, ami jelenleg 200 forint. Áz útiköltséget nem fi­zetik vissza, mert a MÁV - ha késéssel is - eleget tett szol­gáltatási kötelezettségének, s az utas elérte úticélját. Kártérítést fizet a társaság akkor is, ha a vonat 30 percnél többet késik és az utasnak eb­ből bizonyíthatóan anyagi kára keletkezik. Néhány ilyen ügyben már fordultak a társasághoz, ám a tapasztalatok szerint a kárren­dezés nem zökkenőmentes. Az egyik utas például du­nántúli nagyvárosunkba uta­zott, és az InterCity tetemes késése miatt az adott hivatalba félfogadási idő után érkezett, így ügye elintézetlen maradt, ami számára tetemes anyagi hátrányt jelentett. Ám ennek bizonyítása annyi utánjárással és kiadással járna, hogy költ­ségei jóval nagyobbak lenné­nek a remélt kártérítés össze­génél, így elállt igényétől. Egy másik példa: a helyje­gyes vonat 60 percet késett, elment a csatlakozó busz, az egyik utas lemaradt egy jól fi­zető külföldi munkáról. Ez ugyan egyszerű ügy, csakhogy a kárvallottnak még várnia kell pénzére: a társaság majd akkor fizet, ha tisztázza, miért, kinek a hibájából késett a sze­relvény. (koós) Van, ahol már csökkent az igazságtalanság Református nők panaszai A debreceni Református Nagytemplomban hétfőn dél­előtt a női és az ifjúsági elő- konferenciák állásfoglalásai­nak ismertetésével folytató­dott a Református Világszö­vetség 23. nagygyűlése. Az augusztus elején 150 kül­dött részvételével megtartott női előkonferencia állásfogla­lása megállapítja, hogy mind az egyházakban, mind a társadal­makban több területen már „széttörtek az igazságtalanság bilincsei”. Példaként említik, hogy sok helyen a nők számára is elérhetővé vált a teológiai ta­nulás, az egyházi szolgálat, a missziókban való együttműkö­dés, a társadalmakban pedig megnőtt az esélyük arra, hogy csupán női mivoltuk miatt ne legyenek elnyomottak. Számos területen ugyanak­kor még „épek a bilincsek”. Az RVSZ tagegyházainak egy- harmadában például korlátozott a női lelkészi szolgálat. A női előkonferencia küldöttei felkér­ték a Református Világszövet­séget, hogy a szervezet ösztö­nözze tagegyházait a női lelké­szi szolgálat kiteljesítésére, a nők teológiai továbbképzésé­nek biztosítására, s a nők egy­házi tisztségekbe juttatására. Az RVSZ 23. nagygyűlésé­nek hétfői plenáris ülésén is­mertették a Magyar Reformátu­sok Világszövetsége (MRVSZ) és a Magyar Református Egy­házak Tanácskozó Zsinatának közös állásfoglalását is. A do­kumentumot Tőkés László, az MRVSZ elnöke ismertette. Ez­után a résztvevők szekcióülé­seken folytatták a munkát. Bonyodalmat okozhat a szabályok félreértése Nem mindig készpénz a pénz Mi értendő pontosan kész- pénzfizetésen? - kérdezik a vállalkozók, annak nyomán, hogy életbe léptek a nagyobb összegű készpénzfizetést kor­látozó új jogszabályok. Mi lehet e látszólag egyszerű kérdés mögött, mivel magya- rázhatóak a félreértések, ame­lyek gyakran előfordulnak? Kristóf Andrásáé dr., az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal főtanácsosa mindenek­előtt a köznapi gyakorlatot idézi: készpénzfizetés a bank­jegyek közvetlen átadása. Szakmai szempontból ilyenkor egyik fél bankszámláján sem jelenik meg terhelés vagy jóvá­írás. Készpénzfizetésnek minő­sül - s ez már kevésbé közke­letű - a belföldi postautalvány­nyal továbbított összeg, illetve postai küldemények utánvéttel történő kifizetése. Az igazi félreértéseket a vál­lalkozók körében mégis inkább az okozza, hogy sokan nincse­nek tisztában azzal: milyen ügyletek nem minősülnek kész­pénzfizetésnek. Nem készpénz- fizetés, ha az adott összeget az adózó bankszámlájára szóló csekken fizetik be; ha a tartozás kiegyenlítésére szolgáló kész­pénzt közvetlenül a számlát ve­zető banknál fizetik be. Nem kápéfizetés a váltóval történő fizetés és a tartozások kiegyenlítése a követelések be­számításával sem. (n. zs.) Hét kórház élére is csődbiztost kérnek Az idén már nem segít az állam Eddig hét kórháztulajdonos jelezte az Országos Egészségbiz­tosítási Pénztárnál, hogy csődbiztost kíván kinevezni kór­háza élére - közölte a sajtóval Székely Tamás, az egészség- biztosító főosztályvezetője. A nehéz gazdasági helyzetbe került kórházak az idén nem számíthatnak központi segít­ségre - nyilatkozta a népjóléti miniszter. Az államháztartás­ról szóló törvény szerint ettől az esztendőtől a kórháztulaj­donosoknak csődbiztost kell kinevezniük azon intézmé­nyük élére, ahol az adósság meghaladja az éves költségve­tés öt százalékát, illetve a 100 millió forintot. Mielőtt azonban kirendel­nék a kórház gazdálkodását fe­lülbíráló pénzügyi szakem­bert, ki kell kérniük az OEP véleményét. Székely Tamás, az OEP főosztályvezetője el­mondta: eddig hét intézmény­nél jelezték, hogy csődbiztost kívánnak kinevezni, a pénztár ezek mindegyikével egyetért. Kövecs Gyula, a Kórház- szövetség elnöke úgy véli: a tulajdonosok csupán „önvéde­lemből”, a törvény előírása miatt folyamodnak ehhez az eszközhöz. A tulajdonos ön- kormányzatok többsége ugyanis nem tud profi pénz­ügyi szakembert küldeni a kórházak élére, ezért egy ilyen lépés igazából semmilyen megoldást nem nyújt. Kövecs nem tudott pontos felvilágosítást adni arról, mennyi adósságot halmoztak fel eddig a kórházak, csak annyit mondott: a gyógyszer­nagykereskedőknek kétmil­liárd forinttal tartoznak az in­tézmények. A Kórházszövet­ség elnöke úgy véli: miután többen most kezdik el vissza­fizetni a tavalyi konszolidá­ciós kölcsönt, az adósság csak duzzadni fog. A népjóléti miniszter sze­rint bár a kórházak a tavalyi­hoz hasonlóan az idén is sze­retnék elismertetni forráshiá­nyukat, erre nem lesz módjuk. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • A képzelt beteg tovább él • Hamupipőke is szokott a piacra járni • A kihajított rákgyógyító • Szexelvonókúra, négyszáz férfi után Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin! Elbocsátások a tévében. Az idén várhatóan még mintegy hétszázötvenen számíthatnak elbocsátásra a Magyar Televí­zióban. A tervezett létszámle­építés költségvonzata a becslé­sek szerint eléri az 1,3 milliárd forintot. Peták István, az rt. el­nöke hétfőn 49 felmondólevelet írt alá. Ezenfelül az aktuális műsorok területén mintegy szá­zan számíthatnak elbocsátá­sukra a közeljövőben. Fogyasztóvédelmi törvény. Várhatóan január 1-jétől léphet életbe a fogyasztóvédelmi tör­vény. A tervezetet szeptember­ben tárgyalja a kormány, és ok­tóberben terjesztik be az Or­szággyűlésnek. A törvény ren­delkezik majd a vevők jogairól és a hibás termékek előállítói­nak kártérítési felelősségéről is. Internetes vásárlás. Interne­ten keresztül lehet vásárolni az RS Kereskedelmi Központtól, a cég budapesti bevásárlóköz­pontjának kínálatából - közölte Pólya Miklós, a RichSoft ügy­vezető igazgatója. A kísérleti jelleggel megnyitott bevásárló- központban egyelőre az RS Bú­toráruház több száz hazai ter­mékét kínálják, s az Interneten keresztül a vásárlóknak lehető­ségük nyílik a típus és színvá­lasztásra is. Hamis dollárok. Hamis szá­zas címletű dollárokat foglalt le a budapesti ügyészség. A 20 darab bankjegyet a Vám- és Pénzügyőrség fővárosi pa­rancsnokságának 14-es számú vámhivatala egy Hollandiából érkezett küldeményben találta. A „Gabi” feladó megjelöléssel érkezett csomagban egy doboz édesség mellett a 20 darab bankjegy közül több volt az azonos sorszámú és hiányzott belőlük a fémszál. A medve elvitte. A veszprémi kórházban gyógykezelik azt a 38 éves putnoki férfit, aki szombaton túl közel merészke­dett a veszprémi állatkert med­véjéhez, megsimogatta az állat fejét, majd mellé állt fényké- peszkedni. Ekkor a medve ki­nyúlt a rácson és elkapta a túl­ságosan merész N. Ferenc láb­fejét, letépte róla a cipőjét és azzal együtt a lába kisujját is. Veszélyes fagyi. Hatvan fagy­laltmintából tizenkilenc eseté­ben találtak kifogásolnivalót a a Fogyasztóvédelmi Főfelügye­lőség munkatársai, akik Pest megyében és a fővárosban el­lenőrizték a fagylaltárusítás szabályainak betartását. Bahai Zoltán temetése. Ba­kai Zoltán országgyűlési képvi­selő temetésére 1997. augusz­tus 15-én, pénteken 14 órakor kerül sor Nyíregyházán, az Északi temetőben, a görögkato­likus egyház szertartása szerint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom