Nógrád Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-08 / 184. szám
1997. augusztus 8., péntek Mozaik 7. oldal Alkonyévek - Nyugdíjasok rovata lapunkban Tizenkét hosszú percig szólt a hősökért a telepi kápolna harangja Nemes lélek a lelkekért Bazsalyáné Varga Terézia, egy név a salgótarjáni Forgáchte- lepről. Egy csupa szív, lélek- egyéniség, aki olyan adottságokkal rendelkezik, melyek révén képes lebími a fásultságot, életuntságot. Ő az, akit receptre kellene felírni pesszimizmus, elkeseredettség ellen. Vele kapcsolatban legnehezebb lenne arra a kérdésre válaszolni, kinek, minek köszönheti irigylésre méltó milyenségét. Talán az a felelet jár legközelebb a valósághoz, hogy élete néhány évtizedét olyan valakivel volt kénytelen eltölteni, aki mellett - legkevesebb - éppen ezeket a tulajdonságait kellett elfojtania. De kilépett ebből a hozzá illetlen légkörből, s azóta árad belőlé a szívderítő vidámság. „Terézke” - így hívják a telepiek, ebédet hord az egyedül állóknak, s nemcsak eljár a most alakult idősek klubjába, hanem dalokkal, harmonikazenéjével szórakoztatja klubtársait. „Hawaii gitáron” is „játszik”, nem akármilyenen: ajkával, orrával, dűdolgatással bámulatosan utánozza, a mandolint nemkülönben. Terézke pár hete újabb, nem mindennapi elfoglaltságnak kötelezte el magát: elvállalta a harangozást a telepen. Hét unokája van, s mindegyiknek akar adni, a nyugdíja meg kevés. Hát ezért szegődött el az elhunyt lelkek szolgálójának. Érdekes módon ő az élette- lenséggel is tud mit kezdeni: számon tartja, hányán hunytak el itt két hónap alatt, s hogy köztük volt a „kanonok űr.” S van már olyan emléke erről a rövid időszakról, melyet boldogan felemleget: a doni hősök emlékére ő is megszólaltatta a harangját. Tizenkét percig hajladozott, húzta a kötelet. Az arra járók némán figyelték, többen megálltak, s volt, aki tisztelgésre emelte a kezét. (M.J.) Velünk történt, ilyenek vagyunk - Olykor hiányzik a tisztelet így bánnánk egymással ? A ludányhalászi polgármesteri hivatal előtt megálló buszra nem bír felszállni egy öreg néniké. Egyik kezében „SZTK- botot”, másikban szatyrot szorongat.- Segítsen neki valaki! - szól a buszvezető. Az ácsorgók a tarjáni buszra várnak. Senki sem mozdul.- Maradjon otthon, aki már a buszra sem bír felszállni! Elmúlt hetven, mást sem tesznek csak utaznak . . . A buszvezető kilép az ülésből, s felhúzza.- Látogatóba megyek a kórházba - pityergi könnyeit nyel- desőn az öregasszony. Riadt madárként les körbe, mintha mindenkitől bocsánatot kéme, hogy még él. Még így, nyomorékan, öregen is él. A közelben templom, s kereszt ... * * * Ilyenek lennénk? A negatív példa ellenére is hiszem - ha kiki el is nyomja önmagában időlegesen -, hogy továbbra is él az egymás iránti, ha nem is szeretet, de megbecsülés. Nógrádi Kovács György Kodolányi János Főiskola és o Közös Szakközépiskolája Gimnáziumban érettségizettek részére intenzív nyelvoktatás informatika szakmában, nappali tagozaton! Megszerezhető képesítés: gazdasági informatikus vagy számítástechnikai programozó és angol vagy német közép- vagy felsőfokú nyelvvizsga. KÉPZÉSI IDŐ: két tanév. Szükséges előképzettség: érettségi. SZAKMANÉLKÜLIEKNEK A TANDÍJ: 3 000 Ft/hó. Szakmával rendelkezőknek az iskola önköltséges. FELSŐ KORHATÁR: 21 éves kor. FELVILÁGOSÍTÁS ÉS JELENTKEZÉS: SZÜV Rt. Területi Igazgatóság 3100 Salgótaiján, Munkásotthon tér 1. JELENTKEZÉSI LAP LEADÁSI HATÁRIDEJE: 1997. augusztus 19. Kővári Éva- Szarka Zoltánné. Tel./fax: 32/411-477, 411-324, 411-724. Hatvan év papi szolgálat „megkoronázása” a gyémántmise „Emberfiától én meg nem ijedek” Kevés olyan ember él Kisterenyén, aki ne ismerné Túlesik Károly nevét. Plébánosként egész életét a hívek szolgálatába állította, ahol csak tudott, segített. A most 84 éves, hatvan éve szolgáló kanonok az idén júniusban tartotta gyémántmiséjét. Az idős pap egészsége bizony megrendült a hosszú évek során, csendesen telnek napjai kisterenyei házában. Nehezen jár, Aléria nővér gondoskodása nélkül bizony nagy bajban lenne. Túlesik Károly Nemtiben született, ott is nőtt fel. Gimnáziumi tanulmányait Nyíregyházán végezte, majd Bécsbe ment tanulni a Ru- dolphina egyetemre, ott is szentelték fel 1937-ben. Újmiséjét szülőfalujában tartotta.- Az első állomás felszentelésem után Salgótarján volt - emlékszik vissza Túlesik Károly. -Egy év elteltével helyeztek Kisterenyére káplánnak, hitoktatónak. Elláttam Zagyvarónát is, de tanítottam az iskolában, diákmiséket tartottam. 1938-ban neveztek ki plébánosnak.-Sok mindenen keresztülmentem. A háborúban összelőtték a templomot is, beszakadt a teteje. Elvitték az orgonát, de még a harangot is. Egy roncs szentélyt kaptam ... Nem volt akkor állami segély, a hívek adományaiból állíttattam helyre mindent. Jó embereim voltak, látták, hogy értük dolgozom, nem is hagytam el őket sohasem. Sose felejtem el, amikor bejöttek az oroszok, behívatott a parancsnok: azt kérte, hogy állítsuk helyre a templomot, éljünk európai módon - de segítséget nem adott. De hát jó kapcsolatom volt nekem a bányával is, a bányaigazgató adott anyagot, amire szükségünk volt.-Aztán változtak az idők, új emberek kerültek magas beosztásba, akikkel kölcsönösen nem szerettük egymást. Kiépítették a „besúgórendszert”, azt figyeltették, ki jár templomba, ki íratja hittanra a gyerekét. Ezeket a szülőket aztán behívatták, hogy vagy kiveszi a gyereket a hitoktatásról, vagy elküldik a munkahelyéről. Olyan is volt, hogy első áldozós gyerekek szüleit olyan munkakörbe helyezték át, ahol jóval kevesebbet kerestek. Szóval nehéz idők voltak.- Soha nem félt?-Én mindig azt mondtam, hogy csak a jó Istentől félek, emberfiától én meg nem ijedek. A háború előtt volt itt a katolikus egyháznak egy mozija. Próbáltuk helyreállítani, de nagyon nehezen ment: ellopták a gépeket, nem volt vetítővászon sem. Hát ezért a vetítővászonért engem el akartak vinni, azt mondták, én tüntettem el. Kilenc óra tájban megzörgetik az iroda ablakát, kinézek, két ismerős, egyiknek vasvilla a vállán, másiknak fejsze: - Egyet se féljen a plébános úr, körülvettük a plébániát, nem hagyjuk a papunkat! Nem is volt baj.-Most már megmondom, tényleg én „tüntettem” el a vetítővásznat. Tudja, mit csináltam vele? Volt a faluban egy özvegyasszony, hat gyerekkel, férje elesett a fronton. Hát én ennek az asszonynak adtam oda a vetítővásznat, hogy varr- jon belőle nadrágot a gyerekeknek. Aléria nővér bólogat mellette. Sok mindent megélt ő is: a szatmári irgalmas nővér rend tagjaként betegeket ápolt a háború alatt, Szatmáron, Beregszászban tanított. Aztán kapott egy levelet: mivel káros hatással van a fiatalokra, nem taníthat tovább. 1949-ben végre hazajöhetett. Százhalombattára került kántornak. 1950-ben feloszlatták a szerzetesrendeket, nekik pedig azt mondták, vegyék le az apácaruhát. Aléria nővér erre nem volt hajlandó, ezért „antidemokratikus magatartása” miatt Szárazhegyre telepítették. Egy gazdaságban kellett dolgozni, naponta 16-17 kilométert gyalogoltak, éjszakára pedig egy rossz pajtában kaptak szállást. Amikor felszámolták az internálótábort, százhalombattai kántori állása már be volt töltve. A kényszerűség rávitte, hogy mosásból éljen meg. 80 gyerekre és 25 felnőttre mosott.- 1957-ben kerültem ide, Kisterenyére - gondol vissza a 78 éves nővér. - Én voltam a kántor, gondoztam, díszítettem a templomot, elláttam a plébániát és gondoztam a betegeket. Igaz, hogy én sem vagyok egészséges, többször műtötték különféle bajokkal, a járás is nehezemre esik. De szép csendben eléldegélünk. Hegedűs Erzsébet Egészséges és kóros öregedés - Mit tehet önmagáért az egyén ? Egy hét az idős kor harmóniájáért Kevés az olyan ember, aki a maga természetességében, bölcs derűvel tudja elfogadni az öregedés folyamatát. Sokan még az egyértelműen árulkodó jeleket is igyekeznek elkendőzni, s ez sikerül is egy ideig. De ennél is inkább feladják a leckét a korosodással járó belső változások, melyek lehetnek szintén természetes velejárók és kóros jelenségek is. Súlyosbítja a problémát, hogy a mai fiatal nemzedék életvitele magányba kényszeríti a gyakran megromlott egészségi állapotú szülőket. Mindehhez a következményes lelki sérülékenységre való hajlam, a befelé fordulás, elszigetelődés társul. Az idősek otthonai részben enyhítenek ezeken a gondokon, ám ez is egy új, sajátos miliőt jelent a családból kiszakadt öregedőnek, tehát ezen a ponton is van létjogosultsága egy másfajta élni tudás elsajátításának, a harmónia elérésének. Ehhez kíván segítséget nyújtani az az egyhetes program, mely a salgótarjáni idősek házában augusztus 11-én, hétfőn 9 órakor indul. Rendezője az Út az Egészséghez Egyesület, amely az Országos Egészség- biztosítási Pénztártól pályázaton nyert ehhez támogatást. Az egy hét alatt szó lesz a helyes életmódról, táplálkozásról, betegségekről, a gyógyszerszedés előnyeiről és ártalmairól is. S nemcsak előadásokkal, hanem kötetlen, tanácsadásszerű beszélgetésekkel, a felvetendő kérdések megválaszolásával adnak ajánlást a résztvevőknek: időseknek és gondozóiknak. Abban a szobában elég sötét volt. De Mafoor tudta, vagy inkább érezte, hogy a homály függönyén túl is vannak néhá- nyan. Ott ülhetnek egy sorban, és hallgatnak. Őket is érdekli a dolog, az első pillanatban akarják hallani éppen tőle, hogy ki az az ember... ? A kérdést már többször is feltették neki. De a harag fojtogatta a torkát. Olyan primitív módon buktak le, hogy ezt valóban szégyellhette is. Nem fogják tanítani semmilyen iskolán, az biztos. Tökéletes volt a kudarc. Most már világos volt számára minden az elmúlt napokból. A rejtélyes eltűnések is, amikor künn a terepen nyoma veszett a barátainak. Az imént mutatták meg neki azokat a társait, akik kedden, szerdán tűntek el. „Nyomtalanul”. Hát, előkerültek a nyomok, az egyszer szent igaz. Csak éppen nem sok öröme telik bennük. A nevét már tudjuk, bár azt is próbálta eltitkolni. De aligha maga találta ki ezeket az akciókat. Különben sem hiszem, hogy szívesen magára vállalná az egész felelősséget, nem? Aki kérdezett, a fénykörben állt, Mafoor csak őt látta. Nem kötözték a székéhez, mint a filmeken, nem is nyúltak hozzá. Még a hangjukat sem emelték fel - és éppen ez volt az, ami a legnagyobb félelmet keltette a férfiban. Ezek nagyon biztosak a dolgukban. Nem kételkednek abban, hogy ő beszélni fog. Amit már tudnak, az sem kevés. Nagyon ráfizethet, ha . . .- Nagyon ráfizethet, Mafoor- mondta ekkor az a másik is. Mafoort elrémisztette, hogy ugyanarra gondolnak. Mintha a fejében is vájkálnának. Vagy még erre is sor kerülhet...? Hallgatott, de tudta, nem sokáig hallgathat. A megbízó nevét jól ismerte. Ha a nyakába akarják varmi az egészet, hát inkább kiadja őt. Nem fog lenyomni húsz évet a börtönben. Vagy éppenséggel a szakmai szemétdombon végzi...? Hiszen ezek nem ölik meg, dehogy. Nem azért vannak. De nagyon megkeseríthetik az életét mostantól kezdve. Jobb hát elvinni a kisebbik balhét, és mindenért a megbízót tenni felelőssé ...! Ezt persze az a férfi is tudta, aki a kérdéseket feltette neki. Már csak idő kérdése volt, hogy Mafoor megtörjön és felfedje, ki volt a megbízó? Akkor aztán nem lesz akadálya a további akcióknak. Nem kell majd sötétben tapogatózniuk... A „sötétben” már csak jelképes volt. Odakünn ugyanis közben megvirradt. A város fölött felbukkant az első, még bátortalan. vékonyka kis napsugár. De hamarosan követték a társai, a fény kiteljesedett, új nap kezdődött az utcákon, a falak között. Mafoor behunyta a szemét és érezte, nem sokáig bírja már. Ha csak az a nyomorult telefonszám és a név jelenti a majdnem menekülést, miért is habozna tovább ...? * * *-Nem vagy szabad ember - mondta a lány . Már felöltözve álltak a szoba közepén. A tó fölött ragyogott a korai nap, árnyékok feküdtek a pázsiton. A szobában is izzot- tak a fehér falak, fényük rávetült arcukra. A lelkűkre.- Azért, mert nem egyedül vagyok a közeledben? Mellesleg már ez sem igaz. Ma reggeltől egyedül vagyok itt, a többiek elmentek.- Mellébeszélsz. Arról van szó, hogy ...- Tudom, miről van szó! - Paul idegesen járkált ide-oda a szobában. - Miért, te talán szabad ember vagy? Most például egy közjegyzőhöz megyünk, mert izgatja a fantáziádat, miről is akarnak lemondatni? Mi az a nagy dolog, ami valakinek megér ennyi pénzt? Mert azt hiszed, rögtön gazdag ember lesz belőled!- Sőt lehet, máris az vagyok! Magad beszéltél valami örökségről, meg Windom-vállalat- ról!- Hát ezért nem vagy szabad ember. Én eladtam a lelkemet azoknak, akiknek most dolgozom, te meg egymillió-kétszázezerért hajlandó vagy belemenni bármilyen kétes „üzletbe” .. .! (Folytatjuk)
