Nógrád Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-05 / 181. szám
kedd Szeretettel köszöntjük KRISZTINA nevű kedves olvasóinkat! A Krisztina görögből átvett latin név, jelentése: Krisztushoz tartozó. Védőszentje Szent Krisztina ókeresztény vértanú. Virága a gladiolusz. A katolikus liturgikus naptár szertint ez a nap havas Boldog- asszony, azaz Szűz Mária római főtemploma felszentelésének ünnepe. Néhol zápor ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A több órás napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a gomoly- felhózet és egy-két helyen fiitó zápor, esetleg zivatar is lehet. Többnyire gyenge lesz a légmozgás. Délután 27, 28 fok valószínű. A következő napokban kissé melegszik az idő, de záporok továbbra is várhatók. A Nap kél: 5.27 órakor, nyugszik: 20.13 órakor. IGYTJJTIS RIPORTER Pádár András $ : (32) 416 - 455 VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 27 Balassagyarmat: 27 Szécsény: 27 Bátonyterenye: 28 Pásztó: 28 Ipolytamóc: 27 Fogy a magyar Régóta hallani a túlnépesedés fenyegető hatásairól, mostanában viszont az derült ki, hogy már nem kell aggódni (?): a tendencia megtorpanni látszik. A Föld népessége lélek- számban - állítólag - csúcsponton van, s most lassú csökkenés veszi kezdetét. Azt mondják, hogy a fejlődő országok mostanra eljutottak addig a pontig, ahol a népesedés megáll, majd lassú csökkenésnek - és öregedésnek - indul. Nincs ez másként Európa országaiban sem, éppen úgy, mint országunkban. Sokat jelent a nők munkavállalása, karrierépítő törekvésük; s ez komolyan csökkenti a születendő gyermekek számát. A jelenség kis hazánkban is megfigyelhető, bár ne feledkezzünk meg arról, hogy nekünk volt Bokros-csomagunk is (ugye, emlékszünk még?), ami kertelés nélkül rúgott a társadalom egészébe; nem kímélve a többgyermekes családokat sem. így „nem csoda”, ha Magyarországon száz szülésre nyolcvan(l) abortusz jut, s évenként húsz körüli a titkos terhességek száma. (Ebből adódóan - sajnos - nem ritka a csecsemőgyilkosság sem.) Szóval csökken és öregszik a népesség. Az egész bolygón. Nekünk csak az a dolgunk, hogy eldöntsük: ez most jó, vagy nem? Bár legyen ez szakértők dolga! Az viszont tény, hogy a népesség alakulása minden esetben jelzés értékű lehet. A kérdés tehát annyi: a stagnálás és a várható csökkenés most mit jelez? - D. N. Á. Keresztelő - A grúziai Bazaletiben az ortodox papok a fővárostól 90 km-re fekvő tóban keresztelik a csecsemőket. FOTÓ: REUTER T* ’T1' 'T1' ’T* "T* *+* ’T* f MI VÁR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp f * * * * * * * # # # # * * * * * * * * * * * * * # * * * * * * * # * *. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Kisasszony hava az ön hónapja! Szeren- esés. ha vannak már gyermekei, és velük együtt töltheti nyári szabadsá- gát. A nyári esték meghitt beszélgetéseit semmivel nem lehet pótolni. w Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) A Szűz augusztusban egyszerűen nem tudja „ visszafogni magát. A Mars hatásának tudható be, hogy felesleges energia W halmozódik fel önben. ^ Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Délelőtt rendkívül aktívnak kellene lennie. Ha dfc például új munkahelyet keres magának, most jó benyomást kelthet egy ïfe felvételi beszélgetés során másokban. ^ Skorpió (X. 24.-XI. 22.) A Skorpió most nyitott a világ dolgaira, még a (Hí legapróbb kozmikus sugárzások is befolyásolják legapróbb cselekedeteit. (Hí Ha utazásra, tapasztalatcserére nyílik lehetősége, ne zárkózzon el. * * # * * Nyilas (XI. 23.—XH. 21.) Ma legyen visszafogott, ne kezdeményezzen komolyabb változtatásokat. Az üdülés, ünneplés részleteit nem árt a legapróbb részletekig kidolgozni. Bak (XII. 22.-L 20.) Csillagától ösztönzést kap, hogy aktívabb és krea- tívabb legyen, elképzeléseit lépésről lépésre megtervezi. Alkotó gondola- W tai megalkotását elősegíti a meditáció. ^ Vízöntő (1.21.—II. 20.) Ön most reménykedő hangulatban van, szépnek ífc látja jövőjét. Szerteágazó témák érdeklik. Egészségét őrizze, jáijon uszo- dába, sportoljon rendszeresen. Halak (II. 21.-III. 20.) Az új kezdetek időszaka következik életében. A bolygók bátorítást adnak új feladatok vállalásához. A derűsebb hangulatot és a kezdeményező légkört keresi. Nagy lépést tesz a siker felé. Kos (III. 21.-IV. 20.) Csillaga ösztönzést ad ahhoz, hogy rugalmas és együttműködő legyen környezetével. Sikerének záloga az összhang - munkában és kapcsolataiban. Szerelme elhalmozza gyengédséggel. Bika (IV. 21.-V. 20.) Kedvező anyagi helyzetet, zökkenőmentes tevékenységet biztosítanak a Jupiteri vibrációk. Ón tudja, mit akar, s azt elérheti. Most egy kicsit lazíthat, nem fog lemaradni semmi fontosról. Ikrek (V. 21.-VI. 21.) A gyakorlati kérdéseket kezelje figyelmesen. Kü- lönösen a családi és üzleti ügyekben óvakodjon az impulzív döntésektől. ^ Fontolja meg, gyűjtsön be minden információt, mielőtt cselekszik. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Nyugodt napnak néz elébe. A csillagok állása csaknem semleges. Csupán a Neptunusz hatására várható cseppnyi bo- óf rongós hatás. Ez apró félreértést okoz partnerkapcsolatában, de a felhők -*r hamar elvonulnak. »fr»fr»fr*fr*fr»frfrc>fr»fr»fr»fr»fr*fr*fr»fr»fr»fr»fr»fr»fr»fr»fr»fr»frfr:*fr*frxfr»frlfr»fr»fr 3*rir •’cjy a,Ti< yty yr*. yjy yiy yiy yjy yiy yjy í'4v: yf* yjy yM yjy yjy * * * # * * * * # Moziműsor I ................................................................ S algótarjáni Apolló: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Meglesni és megszeretni. Színes amerikai filmvígjáték. Kamara: 17.00 és 19.00 órától: Fargo. Színes amerikai film. Balassagyarmati Madách: 15.30, 17.45, 20.00 és 22.00 órától: Fegyencjárat. Színes amerikai akciófilm. Kamara: 18.00 és 20.00 órától: Pokoli lecke. Színes amerikai film. Holnapi Lapunkból Hírük, hogy jobb(?) lesz nekünk Nógrád megye a gazdaságilag hátrányos területek közé tartozik - nap mint nap találkozunk e kijelentéssel. De mit tesznek az illetékesek azért, hogy egyre ritkábban hangozzék el ez a nem éppen hízelgő mondat? Erről kérdeztük Holles Miklóst, a Nógrád Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatóját.- Valójában mit jelent Nógrádnak a vállalkozói övezetté való nyilvánítás? Mik lehetnek az előnyei? Hat szám - egy nyeremény! 32. HÉT [ A r 1ST 1 MYS REMEM lYt vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM: Tfl ? ? ? v SZUl’EKEX I’KESSZ Ha ma 12 óráig - akár telefonon is - feladja és kéri, a holnapi lapban ezen a helyen már olvashatja hirdetését. Hirdetésfelvétel: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Telefon: (32)-311-504, 316-455/215-ös mellék. Gépkocsival rendelkező lakatost keresünk vidéki munkára. Bővebbet: 32/367-170,06-30/635-891. Nyugdíjrendszerünk változásában Ön is érintett! Tudunk egy megoldást. Problémája megoldásával forduljon hozzánk bizalommal! Önnek csak egy telefonjába kerül. Egyeztetés után készséggel állunk rendelkezésére, hogy segíthessünk. 06-32/456-071, 32/468-061. 32/406-165, 06- 30/654-923, 06-30/687-319, 06-30/683-743. FÉRJEMNEK, LACINAK! Kívánom, hogy sok házassági évfordulói ünnepeljünk még! Feleséged: Andrea Vigyázat! Traffipax! /Tk Ma 14-től 22 /|\ óráig: a SalgótarÆ T 'V ján, Karancsalja, { . '’ . - S Karancslapujtő, Karancskeszi, Mihálygerge, Litke útvonalon; 6-tól 14 óráig: Balassagyarmaton és környékén lesz sebesség-ellenőrzés. HaHoTa Idomítás Két szomszéd beszélget: ■ - Este hallottam, hogy nagyon veszekedtél a feleségeddel... Hogy végződött a dolog?- Hogyhogy hogyan? Térden csúszva jött elém.- És mit mondott?- Azt, hogy „gyere ki az ágy alól, te piszok!” Műveltség Nyaralás közben a mamák egymás közt csillogtatják csemetéik tudását. Az egyik mama biztatni kezdi a szomszéd bungalóban lakó kisfiút:- Mondj nekem egy Petőfi verset, Móricka! A gyerek csak hallgat.- Nem ismered például az,^Anyám tyúkját”?- Azt nem, de a papám tyúkját ismerem! Táncosnő a Jo-Jo bárban... Természetes gyógymód Egy férfi felkeresi a családorvosát, és mikor bejut hozzá, azonnal panaszkodni kezd:- Doktor úr, nekem az a panaszom, hogy az ágyban nagyon hidegek a lábaim.- Ezen én nem tudok segíteni, de azért elárulok valamit - mondja a doktor. Én ilyenkor a feleségem combjai közé dugom a lábam. Próbálja ki maga is!- Rendben! És mikor mehetnék a kedves feleségéhez? Rádió- és televízióműsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: déltől éjfélig KOSSUTH 4.» Reggel krónika 4.40 Hatúok nélkül. 528 Falurádió. 8.00 Krónika Sport Lapszemle. 8.15 Műsor- szemle. 8.17 Mindennapi tudomány. 825 Paragrafus - Mostantól fontos... 845 Gyorsfénykép a kultúráról. 9.05 Napközben. 11DS Zenés játékokból. 1125 Mikszáth Káknámé visszaemlékezései - Esküvőnk (7. rész) 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 1250 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 Urunk színe változása 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.05 Klassz*usok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő 14.55 Első közlés 15.06 Kérdezhetek? 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Radar 18.00 Esd krónika 19.06 Sportvilág 19.25 Műsorismertetés 19.30 Jó éjszakát gyerekek! 19.39 Emlékirataim 20.05 Táncházban (ism.) 20.30 Határok nélkül 20.50 Tetten ért szavak (ism.) 21.05 Kentaur felvételeiből 2125 Nemzetközi válási híradó 22.00 Késő esti krónika 22.30 Tér-idő 23.00 Hírek. Időjárás. Kend 23.05 Egy énekes-több szerep PETŐFI 420 Hírek. 4.33 Hajnal dallamok. 6.03 Reggel csúcs. 830 Hírek. 6.33 Útközben. 7.00 Hírek. Lapszemle. 720 Hírek. Időjárás. 7.46 Sportreggel. 800 Petőfi-déíelött. 9.54 Manapság... 1120 Örökzöld dallamok. 12.00 Magyamófreiőadók hangalbuma 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Manapság., (ism.) 13.08 Állomáskereső 13.15 Daráló (ism.) 13.45 Vízállásjelentés 14.00 Csúcsforgalom 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 PetöMélutan 1854 Gordiusz plusz 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Kölyőkóra 20.00 A magyar rock archívuma 20.30 Magyar dzsessz 21.00 Hitek. Időjárás 21.03 A Rádiószínház bemutatója - Jéghegyen szalmakalapban 2150 Premier 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Korzo 0.15 Éjszaka TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Műsorismertetés 9.05 Marienhof Zsarolás 9.35 Hírek 9.40 Magnum (ism.) Adelaide 10.25 Vízipék-Csodapók (ism.) 10.35 A mi erdőnk (ism.) 10.45 Bocsoda (ism.) 11.05 Nyár Lesmonában 6/3.: Az angol rokon (ism.) 12.00 Déli harangszó 13.53 Műsorismertetés 13.55 Üzlet 14.15 Szívtipró gimi 55. rész (ism.) 15.00 Egyszer volt hol nem voll, volt egyszer., az ember Periklész százada (ism.) 15.30 Hírek. Időjárás 15.35 Kaliforniai álom Téli Fesztivál Bízz bennem!(ism.) 16.30 A homok titkai 180/179. rész 17.05 Maja, a méhecske Hová tűnt el Flip és Willie? 17.30 7szinvilág (ism.) 17.45 Varasok gyerekszemmel (ism.) 1755 Katolikus krónika 18.15 Tévédoktor Az alkoholizmus 18.30 Tipp-Hopp! 19.00 Frakk (ism.) 19.15 Magyarok cselekedetei 1950 Híradó 1955 Sporthírek JOJDHétene szeme-Megperzselt szívek Jelenelek az operából Antarktisz 23.40 Esti üzlet 23.50 Híradó TV 2 16.00 Műsorismertetés 16.05 Púder 16.35 Euroklick Élei és munka Európában 17.05 Charlie Grace 9/7. rész (ism.) 1755 Időjárás 18.00 Körzeti híradók 18.15 Körzeti magazin Szombathelyről 19.05 Az Onedin család __' Merülési szint A kockázat 20.10 Hidak 21.00 Kriminális 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Híradó 22.10 Időjárás 22.15 Aktuális 22.40 Kenő 22.45 Telesport Atlétikai vb 23.45 MC (ismétlés) TV 3 16.35 Müsorajánlat 16.40 Ingatlanpiac (ismétlés) 16.55 H20 - extrém sportok magazinja 1755 Légíkalózok (ausztrál film) 19.00 Híradó 19.15 Aloha Sport 19.30 Kisasszony (91.) 20.00 Játék: fekete, fehér 20.30 Miért? 21.00 Bűvös vadász (magyar-német-francia film) 22.55 Hapi profit 23.05 Negyedóra informatika 2350 Aloha Sport (ism.) 23.35 Automobil (ismétlés) 0.05 Országjáró kamera (ismétlés) DUNA TV 7.30 A BBC Rádre adása 7.45 A Vatikáni Rádió adása 8.00 Reggeli muzsika: Szatmárdarai népdal Segítség! Tanulok?! Távoktatás 8.15 Kerekek és lépések A Kiskunságban 9.00 A Fehér Agy® legendája: Az expedíció Babar Újra az erdőben 950 Képes krónika 10.55 Látóhatár (ism.) 11.30 Harmónia (ism.) 12.00 Déli harangszó József Attila: Szólt az ember 1255 Esd kérdés (ism.) 12.40 Virtus A küzdősportok magazinja (ism.) 13.05 Mű-terem-tés (ism.) 14.05 Befejezetlen románc 5/4. rész (ism.) 1455 Minoritates Mundi Spanyolország: Navarra és Baszkföld (ism.) 15.35 Szóbazár (ism.) 16.05 Színházi Élet (ism.) 16.45 Verselemzés Kosztolányi Dezső: Ha negyvenéves... 17.00 Ebba és Didrik (svéd ifjúsági filmsorozat) 9/9. rész 1755 Orangutan Zsófi kalandjai: Amikor Zsófi mérésre tanít.. A három nyomozó: Az óriás lábnyomok 17.45 Műsorismertetés 18.00 Híradó 1850 A Steenfort család (francia tévéfilmsorozat) 6/6. rész 19.15 Szlovákia műemlékei- Beckóvára 19.3Ô Héthatár 20.05 Gazdakör 20.40 Esd kérdés 20.55 Műsorajánlat 21.00 Híradó 2J5DSportpercek 5l .p Pokol a Csendesóceánon .—«-''(amerikai film) 2350 Híradó szív tv 9.30 Torna Ctódy Crawtotddal 10.00 Más (ism.) 10.30 Autósport (ism.) 11.00 Ericsson vendégei (ism.) 12.00 Kamilla - magazin (ism.) 13.30 Tabuk nélkül (ism.) 14.00 Terhestoma 14.30 Képes reeept(ism.) 15.00 Kamilla - magazin (Ism.) 15.30 Tele-zene (ism.) 16.30 Torna, hölgyeknek 17.00 Machíta (magyar film) 19.00 Kimba (rajzfilmsorozat) 19.30 Különjárat 20.00 Zsaruszív Rendőrségi magazin 20.30 Kapásjelző 21.05 A lány szelleme (amerikai thriller) 23.00 Pénzvilág (ism.) 23.30 Paneltől a palotáig (ismétlés) MSAT 14.00 Parti sétány, Ausztrália (ausztrál sorozat, ismétlés) 14.30 Játszd újra... 15.00 Ments meg! (ismétlés) 16.35 Music Box Top Ten 17.00 Nap Tv (AM mikro) Music Box (szatellit) 19.30 Cops (amerikai sorozat - 22.) 20.00 Poirot (angol sorozat - 23.) A Plymouth Expressz 21.00 A Szépség és a Szörnyeteg (sorozat, ism. -14.) 22.00 Parti sétány, Ausztrália (ausztrál sor. -112.) 22.30 TC 2000 (ismétlés) 050 Autó-motor extra (ismétlés) SZLOVÁK 1 14.50 Rég» 15.00 Slágerlista 15.50 A művészet története gyerekeknek 16.15 Izraeli képeslap 16.30 Gyemtekmagazin 17.30 Skippy 18.00 Szerencsekerék 18.35 Vitaműsor 19.10 Hlinka atya beszél 19.30 Híradó, sport 20.00 Kék sisak 21.45 A cseh tévé szórakoztatóműsora 22.30 Hitel 23.10 Cseh játékfilm 0.40 Híradók SZLOVÁK 2 16.10 Hitel 16.50 Élet a kastélyban (cseh sorozat) 17.40 Atlétikai vb 20.10 Egészségünk 20.00 Vitaműsor 21.30 Híradó 22.15 Pókervetélkedő 22.25 Vég nélküli élet 23.40 Alice az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30)351-725, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt, tel.: (06)(30)534-088, iksz.: (32)310-877, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 100002704 sz. számlájára. Előfizetési áj egy hónapra 575 Ft, negyedévre 1660 Ft, fél évre 3450 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095.