Nógrád Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-22 / 195. szám
1997. augusztus 22., péntek Ország - Világ 5. oldal Hírháttér Hárman a csúcson Az előzetes megállapodásnak megfelelően ma Krakkóban tanácskozik Václav Klaus cseh, Wlodzimierz Cimoszewicz lengyel és Horn Gyula magyar kormányfő, természetesen elsősorban a leendő, teljes jogú NATO-tagsággal összefüggő kérdésekről. Ez a megbeszélés korántsem előzmény nélküli. A hivatalos madridi meghívás óta Prága, Varsó és Budapest közt formálisabbá és rendszeresebbé vált a csatlakozásról természetesen korábban is megkezdett, de inkább a kulisszák mögött folyt egyeztetés. Az elmúlt bő másfél hónapban sor kertit már a védelmi minisztériumok illetékeseinek budapesti eszmecseréjére, majd júliusban a cseh főváros adott otthont a három külügyminiszter találkozójának. A krakkói csúcs napirendjén nem kizárólag a Brüsszellel hama- ' rosan elkezdődő felvételi tárgyalások kérdéseinek áttekintése szerepel majd, hanem - csaknem hasonló súllyal - az a dilemma is, milyen politikai irányvonalat kövessen a három állam a csatlakozni akaró, ám az első körből (különböző okokból) végül is kimaradt szomszédaival. Szakértők szerint az is igen fontos, hogy a Brüsszellel kapcsolatos lépések mellett Prága, Varsó és Budapest közt kialakuljon valamelyes egyeztetés a majdani, esetleges fegyverzetkorszerűsítési és -beszerzési döntésekről is. Tapasztalatok szerint ugyanis a közösen hozott és egyöntetűen képviselt véleményeknek komolyabb - s az árakban is érvényre juttatható - hatása van, mintha a három állam önállóan cselekednék. (szegő) Moszkvából indítható SS-23-asok Szlovákia, a titkos atomhatalom A SME című szlovák ellenzéki lap magát megnevezni nem kívánó katonai forrásra hivatkozva azt jelentette csütörtökön, hogy Moszkva ösz- szesen hat közepes hatótávolságú hordozórakétát állomásoztál titokban Szlovákiában. Az SS-23-as rakétákat Moszkva azután titkolta el, hogy már eredményesen szorgalmazta a németországi Per- shingek leszerelését. A Práca című szakszervezeti napilap fő- szerkesztője szerint a májusban meghiúsult kettős referendum „politikai álnokság”, hiszen éppen a jelenlegi kormánykoalíció képviselői azért ellenezték - úgymond "1" Szlovákia NATO-tagságát, mert az atomfegyvereket ^kar telepíteni Szlovákiába. Tették ezt akkor, amikor a szlovák hegyek között már és még ott bújtatták azokat az atomtöltetű rakétarendszereket, amelyek vezérlésének és ellenőrzésének a kulcsa máig Moszkva kezében van. A Práca felteszi a kérdést: a Szlovákia NATO-tagságával kapcsolatos népszavazás meghiúsításáról valóban a független szlovák kormány döntött-e? Nem lehetséges-e, hogy a szlovák állami politikát ellenőrző idegen hatalmak érdeke érvényesült a referendum meghiúsítása által? Mert hogy azok jól tudják, honnan lehetne gyorsan előkapni a rakéták atomtölteteit vagy más tömegpusztító anyagokat hordozó részeit. „Ki ellen? * Magyarország, Lengyelország, Csehország ellen? Vagy talán más célpontokat rejtenek a rakétákat vezérlő számítógépek? Milyeneket vajon, és ki ismeri azokat? Kik és milyen szinten döntött mindezekről?” - kérdezi a Práca, és hozzáteszi: „ Vladimír Meciar a NATO és az Európai Unió szemében Karadzsics, Milosevics és Kadhafi személyének egyfajta keveréke.” * Ijesztő részletekkel szolgál a szlovákiai Mohiban, Bécstől alig 145 kilométerre, a magyar határhoz is közel tervezett és félig felépült atomerőmű veszélyeiről az az osztrák kormány- jelentés, amelyet két évig titkosan kezeltek. Egy súlyos mohi erőműbaleset Ausztriát a csernobili katasztrófához képest ezerszeres radioaktív sugárzással fenyegetné, amit a szél és a csapadék olyannyira súlyosbíthatna, hogy Bécsben ugyanolyan erős lenne a sugárzás, mint az erőmű 18 kilométeres körzetében. Az erőmű semmiben nem felel meg a nemzetközi normáknak. Mohi ráadásul földrengé- ses övezetben fekszik: a mozgások főként a hűtőtornyokra lehetnek veszélyesek, hiszen összeomlásuk a reaktormag leolvadását idézheti elő. A Meciar-kormány azonban ragaszkodik az erőmű felépítéséhez, noha a szakértők szerint a négy éve álló rom helyreállítása és befejezése többe kerülne, mint egy új építkezés. Pozsony már 1998-ban üzembe akarja helyezni a 440 megawattos 1. és 2. blokkot. A fűtőelemeket és a már leszállított alkatrészeket 1993 óta a helyszínen tárolják, alig védett körülmények között. A kabinet 110 új beruházást támogat Sikeres félév a gazdaságban: emelkedő termelés, növekvő export Néhány hetes szabadság után tegnap visszazökkent a régi kerékvágásba a kormány, s a vakációt követő első ülésén több fontos előterjesztést vitatott meg. Foglalkozott egyebek közt a helyi önkormányzatok jövő évi címzett támogatásával, a NATO-csatlakozásról tárgyaló magyar delegáció összetételével és az ellenzék népszavazási kezdeményezésével. Mint Kiss Elemér közigazgatási államtitkár beszámolt róla, az illetékes minisztériumokhoz összesen 170 milliárd forint értékű beruházás támogatására nyújtottak be igényt a helyhatóságok. A kabinet 110 új beruházás állami finanszírozására lát módot. Jövőre 3 milliárd forintot tudnak biztosítani a munkálatokhoz, ebből 0,5 milliárd vízgazdálkodási, 1,4 milliárd egészségügyi és szociális, 1,1 milliárd pedig oktatási és kulturális célokat szolgál. A kabinet Somogyi Ferenc integrációs államtitkárt bízta meg annak a magyar delegációnak a vezetésével, amely hazánk NATO-csatlakozásá- ról folytat tárgyalásokat. A szeptember 10-én kezdődő, s valószínűleg október végéig tartó megbeszélések folyamatát a külügyminiszter felügyeli majd. Kiss Elemér tájékoztatása szerint a miniszterek megütközéssel fogadták, hogy a Fidesz, a július 8-ai hétpárti egyetértést semmibe véve, ügydöntő népszavazást követel a NATO-csatlakozás ügyében - összekapcsolva azt a földtörvény módosításáról tartandó voksolással. A kabinet nyomatékkai emlékeztetett arra: a pártok közötti egyeztetés után született országgyűlési határozat azt mondja ki, hogy a csatlakozásról önálló, véleménynyilvánító népszavazást kell tartani. A kabinet áttekintette a gazdaság első féléves eredményeit. Nyugtázta, hogy folyamatosan nő a termelés, ezen belül az ipar teljesítménye a második negyedévben tíz százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszak eredményét. A fejlődés motorja az export; a gépiparban, a járműgyártásban és a számítástechnikában előállított termékeknek már 85 százalékát az EU országaiban értékesítjük. Külföldről egy- milliárd dollár feletti tőke érkezett hazánkba. Takács Mariann A kormány számára véget ért a nyári vakáció FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Az MDF tagadja, hogy választási fogás lenne az aláírásgyűjtés Megvan az első húszezer Az MDF folytatja a külföldiek földszerzése elleni tiltakozó aláírásgyűjtést - tegnapig 20 ezer gyűlt össze -, mert meggyőződése, hogy a kormány törvénymódosítási javaslatára rábólint a parlament, s ezzel folytatódik a föld kiárusítása. Mi a véleménye Gémesi Györgynek, az MDF ügyvezető elnökének arról, hogy a Miniszterelnöki Hivatal, illetve a MOSZ értelmetlen, demagóg, a közvéleményt nyugtalanító választási fogásként minősítette az ellenzéki párt kezdeményezését?- A kabinet lepaktált a MOSZ-szal, így nem csodálkozom, hogy észérvek híján most csak tiltakozásra futja tőlük - válaszolta Gémesi. - Máskülönben szó sincs részünkről választási demagógiáról, ha tavaly került volna terítékre ez az ügy, akkor tavaly is felléptünk volna ellene. Az ügyvezető elnök kifejtette: a népszavazásra bocsátandó kérdésben szereplő, a „maga a szervezet ne szerezhessen földtulajdont” kitétel nem jelenti azt, hogy az MDF a belföldi magánszemélyekből álló szervezeteket, közöttük a szövetkezeteket ki akarná zárni a vásárlás lehetőségéből. Bár - tette hozzá - a filléres gondokkal küzdő szövetkezeteknek csak külföldi tőke bevonásával volna erre pénzük. Gémesi közölte: szeptember 20-ig akár 300 000 aláírás is összegyűlhet. Szándékosan sietnek, hogy november végén ne csak a NATO csatlakozásról, hanem egyúttal a föld birtoklásáról is ki lehessen kérni a polgárok véleményét. Hasonló értelemben nyilatkozott tegnap Győrben Med- gyasszay László MDF-es országgyűlési képviselő abból az alkalomból, hogy az erre a célra szövetkezett négy ellenzéki párt és három érdek-képviseleti szervezet megkezdte az aláírásgyűjtést. (takács) Kisgazda bojkott. A Független Kisgazdapárt nem tesz eleget a belügyminiszter meghívásának, és nem vesz részt azon a hétpárti egyeztetésen, amelyet a választójogi reform ügyében hirdetett meg a belügyi tárca - közölte a sajtóval Pokol Béla tanácsadó, aki úgy indokolta a párt távolmaradását, hogy a kisgazdáknak nincs mit tárgyalniuk Kuncze Gáborral. Fogy a magyar. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint mintegy 21 300 fővel fogyatkozott a magyar népesség az év első hat hónapjában. Ezerhétszázzal kevesebb házasságot kötöttek, s 2600-zal kevesebb gyermek született, mint 1996 első felében. Az ország lakossága 1997. június 30- án 10 millió 153 ezer volt. Új vezérkarok. Egyes hírek szerint Preininger Ambrus vezérőrnagy lesz a szárazföldi csapatok és Kositzky Attila vezérőrnagy a légierő vezérkarának főnöke. A parlament nyári ülésszakán elfogadott törvény- módosítás értelmében szeptember 1-jétől megváltozik, s a NATO-felálláshoz hasonul a Magyar Honvédség felső szintű vezetési rendje, s létrejönnek a haderőnemi vezérkarok. Levél Medgyessynek. Tiltakozik a Vállalkozók Pártja az egyéni vállalkozók adóbevallását követő pótnyilatkozat ellen. A párt elnöksége nyílt levélben kérte fel Medgyessy Péter pénzügyminisztert a minisztériumi irányelv ajánlásainak visszavonására. A párt diszkriminatívnak és a személyiségi jogokat sértőnek nevezi a vitatott pénzügyminisztériumi irányelvet. Z ás zlógy átázás. Nagy felháborodást váltott ki Egerben, hogy augusztus 20-ára virradó éjszaka ismeretlen tettesek letépték a városbeli Római Katolikus Hittudományi Főiskola falára kitűzött nemzetiszínű lobogókat. Az egyik zászlót elvitték, a másikat az épület kapuja elé dobták. Üzleti stúdiók. A tervek szerint a jövőben önálló gazdasági társaságként működnek majd a Magyar Televízió Rt. körzeti stúdiói - közölte Belénessy Csaba, az rt. regionális és nemzetiségi főszerkesztőségének vezetője. Jelenleg öt nagyvárosban működik körzeti stúdió, amelyek összesen mintegy 150 munkatársat foglalkoztatnak. Öngyilkos határőr. A Budapesti Határőr Igazgatóság Őrzászlóalj sorállományú határőre, a 19 éves S. Z. 19-én 15 órakor a Pest megyei Monoron őrszolgálatban 7.62 mm-es gépkarabélyával fejbe lőtte magát és a helyszínen meghalt. Apró óriások sikere. A londoni természettudományi múzeum kiállításának óriási rovarjai késztetik nap mint nap csodálatra, vagy borzasztják el a városligeti Globe Színház látogatóit. A hatalmas makettek mozgását számítógépek vezérlik. fotó: feb/stefiír balázs Hírek külföldről Párizsba látogatott a pápa II. János Pál pápa csütörtökön megérkezett Párizsba, hogy részt vegyen a 12. katolikus ifjúsági világnapok rendezvényein. A Szentatya találkozott Jacques Chirac köztársasági elnökkel, majd az Eiffel-toronynál elterülő Mars-mezőn üdvözölte a rendezvény több százezer résztvevőjét. A Clinton üzenete Göncz Árpádhoz Magyarország bizonyságát adta, hogy szilárdan elkötelezte magát a demokratikus értékek mellett és békés kapcsolatokat kíván minden szomszédjával - hangsúlyozza Bili Clinton amerikai elnök az augusztus 20-a alkalmából Göncz Árpádhoz küldött üzenetében. Magyar katonák Mosztarban A mosztari híd helyreállításában a magyar SFOR-alakulat 32 katonája is részt vesz. Feladatuk az, hogy a Neretva folyóban búvárokkal felderítsék a lerombolt híd roncsait, és kidolgozzák a vízbe zuhant 1-2 tonnás hídelemek kiemelésének módszerét. A katonákkal együtt Mosztarba indultak a Hídépítő Rt. munkatársai is, hogy felajánlják: ingyen elkészítik a híd helyreállításának terveit, ha a cég kapja a megbízást. Csehszlovákia megszállásáról Prágában megemlékeztek arról, hogy 29 esztendeje szállták meg Csehszlovákiát a Varsói Szerződés országainak katonai alakulatai. Pozsonyban a prágai tavasz vezetője, Alexander Dubcek sírjához ellátogatott a szlovák parlament minden ellenzéki pártja, az ötpárti Szlovák Demokratikus Koalíció (SDK), a hárompárti Magyar Koalíció, a Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) és a szociáldemokraták (SDSS) képviselője. Bírálat a török cipriótáknak A török felet okolja a svájci Glionban megtartott, ötnapos ■ ciprusi béketárgyalások kudarcáért az ENSZ Biztonsági Tanácsa. John Weston, a BT soros (brit) elnöke ugyanakkor méltatta Glafkosz Kleridesz ciprusi görög elnök rugalmasságát és együttműködési készségét.