Nógrád Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-22 / 195. szám
1997. augusztus 22., péntek § SZÉCSÉNY Nógrád Megyei Hírlap Benkö Mihály jegyzete Ásó, kapa, nagyharang mire csak én emlékszem: Sztahanov, Malinovszkij, most pedig Acélgyári. Több neve is volt Salgótarján egykori legszebb utcájának, de Türelmesek útjának még sohasem hívták, pedig igencsak rászolgálna erre. Alig van például olyan éjszaka, hogy - minden bizonynyal nappal ráérő - részegek fennen (hol ülve, hol függőlegesen) ne hirdetnék állapotukat a már régóta vízszintesen fekvőkkel. „Áldásos” tevékenységük járdán hagyott nyomai pedig elsőként köszönnek vissza reggelenként az utca lakóinak. Ha már az áldásról esett szó, nem mehetünk el (harang-)szó nélkül az utca temploma mellett sem. Hajnal öt órakor harangoznak, a környék lakóinak nagy-nagy örömére, perceken keresztül. Hogy mi szükség van erre? Amikor korábban megkérdeztem a templom illetékesét, ő sem tudott egyértelmű választ adni. Hagyományt emlegetett, de beismerte, hogy időnként bizony ő is felébred a hosszan tartó harangozásra. Azóta számomra az ötórás harangszó eredete nagy klasszikusunk, Rejtő Jenő sorait juttatja eszembe: „... vagy ötven pálma veszi körül az erődöt, poros, tikkadt, félholt, hosszú fák, és tetejükben egykét kedélybeteg majom ténfe- reg. Ezek szívesen elköltöznének dúsabb tájakra, de nem tudják, hogy kerültek ide”. Ellenben az évek óta tartó gödörásásnak még nem harangoztak az Acélgyári úton. Most a gázcsöveket cserélik. Jóformán éjjel-nappal (pontosabban reggel héttől este hétig). Az ásatások során persze nem csak a közút, hanem a „szegélyező” kertek isfölbon- tatnak. És itt álljunk meg egy szóra. Pontosabban Grúz Károly kertjénél. Kérem szépen a legendás-balladás Kőműves Kelemen vára ripsz-ropsz vállalkozás Grúzék kertjéhez képest. Ahányszor azt már felásták . . . Legutóbb akár boszniai hadszíntéri áldomborzatot is rögzíthettek volna a helyszínen kevés napidíjjal rendelkező operatőrök. Szerencsére Grúz Károly nem csügged, újra és újra rendbe hozza a kertet. Pedig lehet, hogy a gázcsőcsere is csak álca, s az ő kertjükben keresik Attila koporsóját. Bizony, abban a földben talán már a vakondokat is kicserélték. Javaslom tehát, hogy a Türelmesek útja mellett Grúz Károly kapja meg az önkormányzattól a Város Türelmes Polgára címet. Ezek után az is nyilvánvaló, hogy melyik utca alatt fog húzódni Salgótarján metrójának első vonala. int ahogy az is biztosra vehető, hol lesz a megye- székhely első metróállomása. Természetesen Grúzék kertje alatt. Ötszörös ár egy Skodáért - Értékcsökkent értéklevél ? Nyomorba döntő kortyok A figyelmetlenség gyakran vezet kellemetlen helyzetekhez, esetleg anyagi veszteséget okozhat annak, aki nem vigyáz. A jelen esetben azonban a szóbeszéd szerint inkább az alkoholos elvarázsolt állapot okozta a bajt. Bizonyos M. J. megállapodott F. B. salgótarjáni lakossal, hogy megvásárolja Skoda 120- as személygépkocsiját. A vételárban is megalkudtak: M. J. 170 ezer forintot fizet a fiatalembernek. Mégpedig úgy egyeztek meg, hogy a vevő a vételárnak csak egy részét adja pénzben, százezer forintot látra szóló értéklevélben fizet. Az üzletet megkötötték, M. J. átadta a készpénzt és egy értéklevelet. Az új kocsitulajdonos már két hete élvezte a Skodát, amikor kiderült, hogy az otthon tartott értéklevelek közül hiányzik egy 500 ezer forintos címletű. Mivel a lakásban sehol sem találta, másra nem is gondolhatott, mint arra, hogy az autóvásárlásnál ötszörös értékűt adott az eladónak. Amikor felkereste F. B.-t, az az első percekben elismerte, hogy így történhetett a dolog, később azonban kategorikusan letagadta, hogy neki félmilliós értékjegyet adott volna a vásárló. Ekkor már azt mondta, hogy ő bizony nem nézte meg, hogy mekkora összegre szól az értéklevél. Szüksége volt a készpénzre, s ezért túladott rajta az autópiacon., Az ügyből természetesen rendőrségi feljelentés lett, majd nyomozás, aminek eredményeként kiderült, hogy a Mezőbank Rt.-nél váltott értékjegyet nem sokkal az autóvásárlást követően egy fővárosi fióknál beváltották. A történtek szerint csalás bűntett alapos gyanúja látszik megalapozottnak, ám ebben majd a bíróság tesz igazat. Megyei Körkép BÁTONYTERENYE 3. oldal s Alinak a falai a balassagyarmati gyülekezet Királyságtermének Ipoly-parti Jehovista” szombatok Az elmúlt hétvégeken végzett munkáknak köszönhetően állnak a falai a balassagyarmati Jehova Tanúi gyülekezeti templomának, vagy ahogy ők nevezik: a Királyságteremnek. A volt kertészet telkén belül, Balassagyarmat nyugati városrészében gyors tempóban épült fel a mintegy kétszázfős gyülekezeti teremből, könyvtárból, mellékhelyiségekből illetve a kinevezett úttörő lakásból álló épület. Amikor arra jártunk, épp’ szabadságukat töltő gyülekezeti tagok és máshonnan érkezett segítők szorgoskodtak a rekordsebességgel felhúzott falak körül. Ilyenkor az egész család kint van. Van egy nagy sátor, ahol meg lehet pihenni, ahol játszhatnak a gyerekek, de amúgy mindenki dolgozik. Nincs pihenés, gyorsan épül Jehova Tanúinak háza fotó: rigó tibor (cha) Roma támadásról beszél a nevét titkoló tanú - Rendőrségi és önkormányzati kerekasztal Véres csatatér a focipályán . (Folytatás az 1. oldalról) sörösüvegek voltak. Amikor a bográcsozókhoz érkeztek, 'vita támadt, hogy az első csoportbelieknek honnan van a sörük. A támadás eszközei „kéznél voltak”: a karók, a fejsze. Juhász alezredes azt is elmondta, hogy senkit sem vehettek őrizetbe, viszont alapos nyomozás folyik az ügyben. Csupán a vizsgálat derítheti ki pontosan, hogy ki mivel és kit ütött. Az is tisztázásra > vár, hogy a kastélykertből érkező csoportnál lévő söröket valóban ők vették-e, vagy a futballpá- lyán lévő csoporttól lopták azokat. Azt is ki kell deríteni pontosan, hogy történt-e garázdaság vagy sem, illetve a sérülések súlyosságát is meg kell állapítani. Elengedhetetlen lesz szembesítéseket is lefolytatni, amit igencsak megnehezít az a körülmény, hogy az érdekeltek, a verekedők és a „nézők” egy része ezt nem hajlandó vállalni. A bátonyterenyei rendőrség és a mátraverebélyi önkormányzat vezetőinek tegnapi tanácskozásán megfogalmazódott, hogy a településen élő emberek, csoportok feszülő ellentéte robbant ki ebben a Verekedésben. Pádár András Mindig (legalább) kettőn múlik a vásár - Sorozat kereskedőkről, vevőkről (i.) Néha az eladók is bevásárolnak (Folytatás az 1. oldalról) ugyanakkor a pszichológia tudományát is gazdagíthatná - ha mással nem, az eladók és a vásárlók ezerszínű magatartásának lejegyzésével. De kinek van arra ideje? Arra viszont jutott idő, hogy dinnye helyett ezúttal „mintát” vegyünk. Sánta Béláné -őstermelő Kisbárkányból - még eladás közben is dolgozik. A fejtett babot rendezgeti egyforma alakzatokba. Foglalatossága azonban egyúttal ráérését is jellemzi.-Nagyon kevés a vásárló - néz maga köré.-Én rengeteg embert látok itt . . .-Nem minden az, hogy tömeg van - igazít egyet kendőjén-, inkább csak kíváncsiskodnak, meg alkudoznak.- Engedi őket válogatni?- Már hogyne, csak fogyjon az áru. A salgótarjáni vásárcsarnokban valóban nagyon sokan forgolódnak az elárusító pultok körül. Egy-két miniszter még azt is hihetné ebből, hogy eny- nyire magas az életszínvonal. Persze ha megkérdeznék ők is például Sánta Bélánét, rögtön rájönnének, hogy valahol sántít a dolog. Olyanok is vannak, akik „ingyen” szeretnek vásárolni, illetve rákényszerülnek a lopásra.-Nincs olyan nap, hogy ne lopnának - mondja Tóth Péter, a tarjáni vásárcsarnok egyik legismertebb zöldség-gyümölcs kereskedője. -Mivel a bolttal szemközti pultokon is árulunk, sokszor onnan látom, szemből, amikor például a paprikát, vagy a barackot a földre helyezett kosárba sodorják. Azokra nem is szólok, akikről lesír, hogy képtelenek megvásárolni a gyümölcsöt. Inkább nyelek egyet, hogy ők is azt tehessék a lopott holmival. Azt viszont nem bírom elviselni, amikor „sokaranygyűrűs nagyságák” csinálják ugyanezt.-Hagyja a vásárlókat válogatni?- Bárki láthatja, hogy első osztályú az árum. A paradicsomot és a barackot nem engedem fogdosni. No jó, nézzen meg egy barackot a vásárló, de ne egy tucatot. Gyakran a körmüket is belevájják, „derékig” mennek bele. Higgye el, időnként én is bevásárolok a vásárlókkal. Azt tartom, hogy amíg nálam van az áru, addig én fizettem érte.- Mennyire könnyű eladni?- Egyáltalán nem könnyű, az idei forgalom a fele a tavalyinak.- Lehet önnél alkudni?-Nagyobb mennyiség esetén, mondjuk egy láda barack vásárlásakor, ha pedig a kedves vásárlónak 2-3 forintja hiányzik a fizetendő összeghez, sokszor elengedem. Nagyobb kedvezményeket képtelenség adni, mivel legalább 14 féle adót fizetek, s egy hónapban, csupán itt, a piacon 50 ezer forintot fizetek, mint kereskedő. Ezért is fájó, hogy magukat őstermelőnek nevező nepperek, szintén itt, nem fizetnek adót, ugyanakkor háborítatlanul kereskedhetnek.- Tart panaszkönyvet?-Tartok, de nincs benne semmi. Javaslom, legyen a vásárlóknál is panaszkönyv, hogy az eladó is be tudjon írni, amikor az általam elmondott formában „válogatnak”. Majorosné Sándor Erzsébet, a vásárcsarnok igazgatója arról számol be, hogy nem gyakori a vásárlói panasz.-Nem panaszkönyv, hanem vásárlók könyve - hívja fel figyelmemet az igazgató. -Tavasszal jött ki egy rendelet, ami előírja, hogy a kiskereskedelmi tevékenységet folytatóknak úgynevezett vásárlók könyvét kell tartaniuk. A salgótarjáni önkormányzat építési és vállalkozás-igazgatási osztályán Fejérvári Gézáné elmondta, hogy nem jellemzőek a „panaszcédulák”, inkább a fogyasztóvédelem az a szerv, amelyik behatóbban foglalkozik az adott problémákkal. Úgy tűnik tehát, hogy a panaszunk elsősorban - továbbra is - a pénztelenségre irányul. Azt pedig, ha lenne olyan, a munkahelyi panaszkönyvek nyomán úgyis a minisztériumokba küldenék tovább. Innentől, azaz onnantól fogva meg már mindenki ismeri a (nem-)folytatást. Témánknak azonban még lesz egy folytatása. B. M. Cél a gáz! - Dorogházán lassan véget érnek a gázcsövek fektetésével járó útfelbontások. A település túlnyomó részén a kivitelezést végző Infra-Start Kft. dolgozói már visszatakarták, a munkaárkokat, jelenleg még a Malom út alsó részén dolgoznak. A rendszer teljes átadása után a kivitelező megkezdheti az eredeti állapot visszaállítását. fotó: -rtFénymásolt rágalomhadjárat ? (Folytatás az 1. oldalról) akkor maradjanak inkább csendben. Ezek valótlanságokat állítanak, amelyeket bizonyítaniuk kellene.- Van-e hozzáfűznivalója a rágalmakhoz?-Egészen abszurd dolgok ezek kérem. Hogy én milyen Jánossal éltem, meg hogy - megyei kisgazda-elnök létemre - pont én segítem a pártszakadást? Tudja, lehet, hogy a növekvő népszerűségem fáj nekik. Az is lehet, hogy miután Tor- gyán elnök úrról bebizonyosodott, hogy nem volt ügynök, most engem próbálnak meg „elővenni”,- Hajlandó vagyok én kiállni azzal az emberrel, vagy azokkal az emberekkel egy vitára, találkozni szeretnék velük, mint ahogy éppen az önök lapjának hasábjain vitáztam Bilecz Endrével. Ha az „alkotók” nem szeretnének találkozni velem, annak nyomós okai lehetnek, valószínűleg ezert nyúltak az aljas irományokhoz.- Én állok elébe a kihívásnak. Kérdés, hogy ők is így vélekednek-e? Hídváry Péter Rámpán y nyitó IK'Ujosrwf item népszerű a megyei»« teéiienelí a lényele! CSEE3ES2 A magányos férfi jjfljjjjj prnrí élt 8 UirjíWaf Jánossal gpy hónap után találtak rá I® Wsw"«*el '* kiábrándító szerelmesek MnS* változásokra, a Csináljon Äst! Jönni!? i ken rohanni fölélte kellemetlen napok