Nógrád Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-18 / 166. szám
1997. július 18., péntek SporTTüköR 9. oldal Csoportbeosztás, labdarúgó NB III Hét újonc a „Mátrában” Elkészült a labdarúgó NB III 1997/98-as bajnokságára szóló csoportbeosztása. A hat csoport (Duna, Bakony, Tisza, Dráva, Alföld, Mátra) maradt, ám több csapat más csoportban folytatja tovább. A négy nógrádi gárdát is érintő Mátra-csoportba az alábbi csapatok kerültek: Jászberény, Újszász, Rákó- czifalva, Kisújszállás, Gödöllő, Tápiószecső, Füzesabony, Besenyőtelek, Selyp, Gyöngyös, Poroszló, Pásztó- Hasznos FC, Szécsény, Salgó Öblös-Faipari SC, Balassagyarmati SE-Nógrád Volán, Mezőkövesd. Üléseztek az Október 23-ai Emlékfutás szervezői Elkészült a program A napokban ülésezett az Október 23-ai Emlékfutás szervezőbizottsága. Mint azt már korábban is jeleztük, ez évben hatodik alkalommal rendezik meg Salgótarjánban, a December 8. téren az elmúlt években nagy tömegeket megmozgató rendezvényt. Az ülésen megállapították, hogy a májusban kiküldött kérelmek nyomán egyre több szervezet és magánszemély ajánl fel támogatást a megrendezéshez. Egy részük készpénzzel kívánja segíteni a futónap lebonyolítását, többségük azonban tárgyjutalommal járul hozzá a résztvevők díjazásához. Örvendetes, hogy a megyéből érkező hozzájárulások mellett az ország több területéről (például Hódmezővásárhely, Gödöllő, Miskolc, Magyarok Világszövetsége stb.) érkezett hozzájárulás A szervezőbizottság elfogadta a futónap ez évi programját is, amely szinte megegyezik az előző évivel. Az eltérés csupán annyi, hogy első ízben megpróbálkoznak a szervezők az óvodások szülők nélküli futásával, ismét lesz általános és középiskolás váltófutás és közelebb hozzák egymáshoz a célt és a rajtot. A versenykiírást véglegesítés után megküldik az érdekelt iskoláknak, települési önkormányzatoknak. Az már biztos, hogy bejelentette részvételi szándékát a Futapest Klub és a hazaiak mellett rajthoz állnak a losonci, illetve rimaszombati futók is. Békéscsabán készülnek a közeljövő versenyeire Táborba vonulnak a Tigrisek Többek között tíz nagy ragadozó szádja majd meg Békéscsabát vasárnaptól jövő hét szombatig. Egyhetes edzőtáborba vonulnak ugyanis a Salgótarjáni Arany Tigris Karate Klub versenyzői... Tíz fővel képviselteti majd magát a salgótarjáni egyesület azon a békéscsabai táboron, melyre az ország szinte valamennyi ilyen klubja elküldi ka- ratékáit. A programban meditáció, önvédelem, bíróképzés, küzdelem és táborzáró övvizsga szerepel. Látványosnak ígérkezik a formagyakorlat-, illetve a törés- technika-bemutató. A tarjániak részvételi költségéhez (mintegy 12-13 ezer forint fejenként, plusz az utazás) segítséget nyújtott a Hungária Biztosító is. Remélhetően egyéb szolgáltatásaikat nem kell igénybe venniük a Tigriseknek... Szintén a klubbal kapcsolatos hír, hogy nemrégiben sikeresen szerepelt versenyzőjük, Király Gábor egy szegedi versenyen. Király az ifjúságiak közt indult és az igen előkelő harmadik helyet szerezte meg. Forma-1 - Berger jött, látott és Benettont tört Beragadt a gázpedál Homloküreg-gyulladása után első ízben ült Forma 1-es versenyautóba az osztrák Gerhard Berger és rögtön balesetet szenvedett. A Benetton csapat pilótája a monzai pályán tesztelt, amikor a gépjárműjével kisodródott és óránkénti 300 km-es sebességgel a gumikerítésnek ütközött. Berger sértetlenül szállt ki az összetört autóból. A vizsgálatok kiderítették, hogy beragadt a gázpedál.-Borzalmas baleset is lehetett volna az egészből, de szerencsére semmi bajom nem esett. Nem volt valami fényes a visszatérésem - nyilatkozta a 37 éves versenyző, aki betegsége miatt az utóbbi három Grand Prix-t kihagyta. Előkészületi labdarúgó-mérkőzések Salgótarjánban és Tápiószecsőn Meggyőző vendéggyőzelem Salgótarjáni BTC - Érdi VSE 2-3 (1-2) Amint arról lapunk tegnapi számában már hírt adtunk, az SBTC NB I/B labdarúgócsapata tegnap Salgótarjánban, a tóstrandi pályán előkészületi mérkőzésen fogadta az ugyancsak másodosztályú Érdi VSE együttesét. Az ifjú Mohácsi Lajos (játékvezető), Cséki János, Lipták Zoltán (partjelzők) hármas által dirigált mérkőzést mintegy 150-en tekintették meg. demelt vendéggyőzelem született a tóstrandi pályán, jobb csapattól kapott ki a Stécé. Kis Károly: - Összeszokot- tabban, pontosabban játszottak a vendégek. Bízom benne, mielőbb lezárulnak az átigazoláKecskésen (éppen indít) nem múlott a vereség totó: rigó Az SBTC az alábbi összeállításban szerepelt: Szabó I (Kresák)- Kajli (Csatlós), Sági, Kecskés, Nagy P. (Répás) - Gubán, Kádár (Palaticzky), Szoboszlai, Forgó - Győri, Hadusovszki (Szabó II). Edző: Kis Károly. Az Érd a következő összetételben lépett pályára: Gajdóczi- Kajdy, Ócsai (Kult), Jakab, Somogyi - Komódi, Bodzsár (Vanczó), Versits, Bernáth (Vasas) - Süveges (Szintai), Varga. Edző: Egervári Sándor. 10. perc: Nagy P. a 16-oson belül „elütötte” a kitörő Süvegest, a játékvezető jogosan ítélt 11-est. Szabó I a kapu bal alsó sarkába tartó labdát kitenye- relte. 34. perc: a hazaiak hálóőre rosszul számította ki a bal oldali beadás ívét, nem tudott menteni, s a berobbanó Süveges 3 méterről a kapuba vágta a bőrgolyót. 0-1. 39. perc: Forgó végezte el a szabadrúgást, a labda kipattant az érdi portásról, s a jókor érkező Győri a bal felső sarokba lőtt. 1-1. 43. perc: a tarjáni kapus rosszul jött ki egy bal óftiali beadásra, így Varga 5 méterről zavartalanul helyezhetett a bal sarokba. 1-2. 76. perc: az érdiek faképnél hagyták a hazai védőket, s a tisztán álló Kajdy 12 méterről zavartalanul bombázhatott a kapu jobb oldalába. 1-3. 79. perc: Szabó II jobb oldali beadását az üresen maradt Győri 4 méterről zavartalanul fejelhette a vendégek „ketrecének” jobb felső sarkába. 2-3. Az már néhány perc játék után kiderült, hogy az Érd jó csapat: játékosai tervszerűen, pontosan és főleg gyorsan járatták a labdát. Ugyanakkor a stécések körülményesek, lassúak voltak. A Nagy P. rossz ütemű belépője következtében megítélt büntetőt még hárította Szabó I, más kérdés, hogy a Cerberus ezt követően két gólban is tevékeny részt vállalt. A jobb erőkből álló, összeszokot- tabb gárda benyomását keltő Érd meggyőző játékkal szerezte góljait, az SBTC pedig futott az eredmény után, de csak egyszer sikerült egyenlítenie, Megértők, mert egyre kevesebb az idő az összeszokásra. Egervári Sándor: - Jó pálya, jó mérkőzés. Mindemellett sok még a tennivalónk a játék javításban. (kolaj) * * * Tápiószecső - Palotás 1-2 (0-1) Javában próbálgatja szárnyait az NB Il-es bajnoki rajtra készülő Palotás labdarúgócsapata is. Kiss Dénes edző gárdája a napokban Jeszenszki (Nagy) - Kiss J. (Kéri), Turcsányi, Kroner, Lalusz (Simó L.), Simó A., Mohácsi, Lénárt (Baranyai P.), Sóss (Jele Cs.), Szekula, Jele Z. (Bencsik) összeállításban Lalusz és Jele Z. góljaival 2-1 arányban nyert a tápiószecsőiek ellen. Salgótarján ma fogadja a 34. ÉMÁSZ Rt. Sportnapok résztvevőit Délután kezdődnek a selejtezők Rangos helyet vívott ki magának a tömegsportmozgalomban az ÉMÁSZ Sportnapok évente visszatérő programja. Számunkra külön öröm, hogy kitalálói - egykoron - a salgótarjáni üzemigazgatóság dolgozói voltak. A ma kezdődő versenyekre ellátogat a legnagyobb hazai áramszolgáltató német tulajdonosi vezetése is. Az egyes üzemigazgatóságoktól és a cég központjából érkező amatőr sportolók hét sportágban mérik össze tudásukat. Leglátványosabbnak a délután kezdődő labdarúgás ígérkezik, melynek helyszíne a Kohász-stadion - tájékoztatott Szemes Béla, a szervezőbizottság vezetője. Emellett a sportcsarnok ad otthont az asztalitenisznek és a sakkviadaloknak, a céllövők a Dolinkában próbálják majd lepipálni Dormán Csilla, illetve Pintér János eddigi körcsúcsait, az atlétikai számokra pedig ugyancsak a Kohász-stadionban kerül sor. Vajon lesz-e, aki megdönti Lőrinc István 11,2 másodperces eredményét 100 méteren, aki messzebbre ugrik, mint Siti Péter 1990-ben, vagy aki 71,42 méternél is messzebbre képes hajítani a gránátot, ezzel kiütve a toplistáról Kántor Zoltánt. Más kérdés, hogy mennyire zavarhatja meg az időjárás a programokat. Erre is készülve, esőtervet is kidólgoztak a szervezők. S ha még a sportolóknak szükségük lesz egy kis feltöltő- désre, akkor igénybe vehetik a fedett uszoda szolgáltatásait is. A péntek esti megnyitó ünnepség után a legtöbb sportösz- szecsapásra szombaton kerül sor, így vasárnap délelőtt kihirdethetik a végeredményeket, s átadhatják a jelképes stafétabotot a jövő évi rendezőknek, a miskolciaknak. Szemes Béla elárulta, hogy két NB I-es játékvezetőt, Mar- csokot és Mohácsit is sikerült megnyerniük a bírói munkára, az asztaliteniszt nem kisebb egyéniség, mint Juhász Imre felügyeli majd, a sportlövőket pedig Dormán Imre. A szervezésben az ÉMÁSZ nagy segítséget kapott a megyei sportigazgatóságtól. T.N.L. Sportturmix / Eremeső Eddig öt arany- és egy ezüstérmet szereztek a magyar sportolók a Maccabi Játékokon. Karatéban a formagyakorlat során a Za- lel László, Zalai Tamás, Táncos Gábor, Színák Attila, Orbán Zoltán, Kovács Ádám összeállítású csapat végzett az első helyen, egyéniben pedig Táncos Gábor második lett. Úszásban Kőváry István négy számban is nyert. Hat méteren túl Makszim Taraszov ötödikként a világon átugrotta a hatméteres magasságot. Az olimpiai bajnok orosz rúdugró második kísérlete bizonyult sikeresnek. Ünnep előtt Oroszország - Világválogatott mérkőzéssel tisztelegnek a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Orosz Labdarúgó Szövetség előtt. Az augusztus 18-ai, moszkvai meccsre Lothar Matthäus, Claudio Suarez, Franck LeBoeuf, Jean-Pi- erre Papin, Gabriel Batistuta, Gianfranco Zola, Roberto Baggio és Ian Wright már meghívót kapott Bobby Robsontól a Világ-csapatba. Füldemény Alaposan meglepődtek a phoenixi postások, mikor egy Mike Tyson nevére megcímzett küldeményt vettek át. A csomag ugyanis 12 darab száraz és szőrös malacfület tartalmazott... Továbbjutottak Folytatja remek szereplését Köves Gábor Steve Camp- bellel az oldalán a Washingtonban zajló 675 ezer dollár összdíjazású férfi tenisztornán. A 2. fordulóban három játszmában léptek tovább a Marzio Martelli, Gianluca Pozzi olasz kettős ellen. Békét akar Jótékonysági látogatást tett Izraelben Kareem Abdul- Jabbar. A mohamedán val- lású ötvenéves, egykori profi kosárlabdázó zsidó gyermekek részére szervezett edzőtáborban mutatta meg kivételes képességeit. A hatszoros NBÁ-győztes játékos célja, hogy az arab és zsidó világ a későbbiek során békében éljen egymás mellett. Atlétikai GP, Nizza Dusán harmadik Nizzában az athéni világ- bajnokság (augusztus 1-10.) előtti utolsó első osztályú atlétikai Grand Prix-versenyt rendezték. Két magyar versenyző is indult a rangos mezőnyben, mindketten 400 m gáton. A balassagyarmati, ám zalaegerszegi színekben versenyző Kovács Dusán 48.92 mp-cel harmadik lett, Szekeres Judit pedig 56.02 mp-cel hatodikként ért célba. Férfi 400 m gát: 1. Llewellyn Herbert (dél-afrikai) 48.17 mp, 2. Samuel Matete (zambiai) 48.37, 3. Kovács Dusán 48.92. Női 400 m gát: 1. Kim Batten (amerikai) 53.71 mp, 2. Nezha Bidouane (marokkói) 54.71, ...6. Szekeres Judit 56.02. Tájfutók a Sarkkörön túl (1.) - Űtinapló egy Finnországot átszelő futásról Meghívás a testvérvárosból A Salgótarjáni Jouleimpex-Dornyay SE tájfutói többévi kapcsolatot építettek ki a Vantaai Elektromos Müvek tájfutó szakosztályával. A gyümölcsöző kapcsolat révén évente felváltva látogatják egymást a finn és magyar sportbarátok. 1997-ben a tarjáni tájfutók kaptak meghívást egy igen neves sporteseményre, a „Su- omen Juoksee”-re, a Finn Futásra. Ez az esemény 19 éve folyik közel háromezer résztvevővel. A nagy futás során Finnország legészakibb részéről, Utsjokiból hat nap alatt 1475 kilométert tesz meg a mezőny Helsinkiig egymást váltva - éjjel-nappal. Az idén 145 csapat nevezett, köztük a vantaai Energia salgótarjáni futókkal megerősített 22 fős váltója. A futás célja: tisztelegni a Lappföldön élő emberek nehéz munkája, élete előtt, s egész Finnországon át a mozgás, a sport örömét hirdetve bizonyítani az ember teljesítőképességét. Ezen nemes célok mellett természetesen a mai kor üzleti szellemének megfelelően igen jelentős reklámhordozó ereje is volt a megmozdulásnak. Minden csapat a maga mezében hirdette támogatóit, kísérő járművein, apró ajándékain a cég emblémája volt látható, ami megjelent a napi sajtóban, rádióban, tv-ben is. A vantaai Energia tíz tarjáni sportolót hívott mes a Finn Futásra. A meghívás utazással együtt tíz napra szólt, június 25-étől július 4-éig. Meghívó- levelünket olvasva úgy gondoltuk, a finn barátaink udvariasságból írják, hogy segítségünket kérik ehhez az eseményhez, mert hát bizonyára ők is képesek lennének egy 20-22 fős jó sportolókból álló csapat kiállítására. Úgy hittük, a meghívás az előző évi itt tartózkodásuk udvarias viszonzása. Mint később kiderült, valóban a segítségükre voltunk, hiszen az elmúlt három évben nem tudtak részt venni ezen az eseményen, tehát nem csak udvariasságból írták, hogy segíteni tudjuk őket. Csapatunk vezetője Bodnár Benedek volt, egyesületünk elnöke. A csapattagok Pelyhe Dénes, Győri László, Erdélyi Gyula, Mohácsy Tamás, Szőllös András, Telek András, Sándor Tamás, ifj. Pelyhe Dénes és Misik István voltak. Az ő útjukat követve számolunk be a tíz nap eseményeiről rövid útinapló formájában. (Viren) (Folytatjuk) * * * Képünkön: a Finnország északi csücskétől a déliig keresztülszelő futás útvonala, mely huszonhét várost érintett