Nógrád Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-09 / 158. szám

2. oldal Megyei Körkép 1997. július 9., szerda Panaszkodni mindenki tud - Nagy János 86 évesen inkább újabb könyvet ír Derülátó Ludányhalászi krónikása Kánikula van. A közeli villanyoszlopon lévő fészkükben, tik- kadtan lógatják szárnyukat a gólyák. Nagy János, Ludányha­lászi, Templom tér 38. szám alatti lakásának, hüs előterében két könyvet, s néhány vaskos dossziét rak elém.-Ez a vastagabb -bök rá- Ludányhalászi falu életéről, sorsáról szól. Emez - simogatja meg gyöngéden - életem törté­nete. Negyven példányban nyomattam ki. Ez az egy ma­radt ... A falu históriájával 1985-ben kezdtem el behatóbban foglal­kozni. Jelenleg a harmadik könyvemet írom: Palócország történetét. Rimócról, Varsány- ról, Sipekről, Endrefalváról, Pi- linyről, Felfaluról és természe­tesen az én szülőfalumról szól.- Emezek - lapoz bele, rakja elém sorban a lapokat, újságki­vágásokat - levelezéseim, a ha­zai sajtóval, s néhány: németor­szági, szlovákiai, romániai, uk­rajnai és a volt jugoszláviai ba­rátaimmal. Logikusan adódó kérdé­semre -mert ugye mindezek­hez nemcsak idő, sok pénz is kell - nyugdíjszelvényt húz elő a zsebéből: 24 755 forint a nyugdíja, ehhez jön a bányától kapott évi 16 400 forint.- Panaszkodni - mondja fel­emelt kezével is segítve hang­súlyát- mindenki tud. Én is tudnék, de minek. Világéle­temben optimista ember vol­tam, s vagyok. Felkel és előre indul, kér, hogy kövessem. Közben tovább mesél.- Szegény feleségem, négy éve meghalt. Azóta... - hall­gatagabban, nyeldesve folytat­ja - egyedül élek, de nyugodtan szétnézhet, mert rend van. Az ott az írógépem, ezen az aszta­lon dolgozom. Egy könyvecskét vesz fel, belelapoz: Ludányhalászi egy­háztörténete. - 1938-tól veze­tem, magán história domus- ként. A püspök úr is látta, ol­vasta. Rajzolok is, nézze! Színes rajza alapján kinyo­matott levelezőlapot mutat. * A szomszédból libagágogás, távolabbról kutyaugatás hallat­szik be. S az előbbi tikkadt gó­lya, meglehet másik, a ház fö­lött köröz, s kelepei. Nagy János Balassagyarma­ton érettségizett. Amikor beje­lentette, hogy tanulmányait a mezőgazdasági főiskolán kí­vánja folytatni, az apja így fo­gadta: Észtergomba papnak, vagy haza! Ő hazajött. Rövid hányódás után, hivatásos katonának sze­gődött el. Számvevő, gh-s, két­éves iskola elvégzése után, két fehér csillagot kapott. Hosz- szabb szolgálat után őrmester­ségig verekedte fel magát és vége! Salgótarjánban, Ipolytar- nócon, Nógrádszakálban, Lo­soncon, Erdélyben szolgált. A háborút élelmezési szolgálatos­ként szenvedte végig. Hazaté­rése után a fogságból vége sza­kadt, az egyébként sem sok di­csőséggel kecsegtető katonai pályafutásának. Előbb a szé- csényi állatforgalmi vállalatnál dolgozott, majd Nagybátonyba került bányásznak, ahonnét több évtizednyi munka után raktárvezetőként nyugdíjazták.- Kétszer sírtam igazán éle­temben - sanyarog kissé szé­gyenlősen -: amikor elköszön­tem munkahelyemtől, s munka­társaimtól és a feleségem teme­tésén. Amulva nézem a 86 éves, de alig hatvannak kinéző férfit, aki cinkos mosollyal az arcán, kér- dezetlen válaszol:- Mi a titkom, mert ugye ezt akarta kérdezni? Valójában semmi. Nagyon nehéz gyerek­korom volt. Képzelje, majdnem két kilométert gyalogoltam na­ponta, oda-vissza az állomásig. Télen anyám néhány forró sült­krumplit dugott a zsebembe, kesztyű helyett. Miután kihűlt, megettem. Könyveimet nad­rágszíjjal fogadtam össze, mi­vel aktatáskára nem telt... Mindez, s a katonaság önmér­sékletre nevelt. Hosszú életem­ben, igazán csak egyszer vol­tam beteg. A réten belém csa­pott a villám. Mutatja a nyakát, a mellén a helyét. Három napig eszméletlenül feküdtem a gyarmati kórházban. Kora reg­gel kelek és tornászom. Nem zabálok, nincs nassolás. Vacso­rára egy pohár tejet iszom, két zsemlével. Szeretem a termé­szetet, teszek-veszek, sosem unatkozom. Hitem Istenben, az emberekben és a jövőbe nyolc­vanhat évesen is töretlen. Nem is lehetne másként, mert három gyermekem, hat unokám van, s vannak dédunokáim is.. Mind. mind szeretnek. Itt a faluban az öregek, sajnos egyre keveseb­ben vannak. A fiatalok is szíve­sen elbeszélgetnek velem, én pedig velük.-S, hogy mit várok még? További megbecsülést, szerete- tet. Jelenleg nehéz, de én biztos vagyok benne, lassan, lassan minden jóra fordul, s még ne­kem is részem lesz benne. Nógrádi Kovács György „Viszontlátásra októberben Horpácson !” Mikszáth-túra Ausztriába A Mikszáth Kálmán Társaság az idei Mikszáth-év keretében nemcsak hazánkban rendez megemlékezéseket, hanem Szlo­vákiában, az író szülőföldjén, Romániában s mindazon he­lyeken, ahol Mikszáth Kálmán élt, ahová ellátogatott. így az ausztriai Gleichenbergben is. A kétnyelvű emléktábla Gleichenbergben A közelmúltban két autó- busznyi csapat, Nógrádból és a fővárosból indult el a nevezetes osztrák fürdővá­rosba, hogy részt vegyen a Mikszáth-emléktábla avatá­sán. Az író a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éve­iben minden nyáron két hó­napig itt tartózkodott, kezel­tette a gyomorpanaszait. Ha­zatérve a nyaralásból, vidám történetekben számolt be élményeiről a pesti lapok­ban, hiszen annak idején a fürdőnek igen sok magyar lá­togatója volt. E városban került jó barát­ságba a magyar fürdő-főor­vossal, Závori Sándorral is. Závori doktor éveken át ke­zelte Mikszáthot és több alaptémát is adott neki. Nyaralásai alatt az író tol­lat sem vett a kezébe, csupán egyetlen egyszer, amikor fel­idézve ifjúkori emlékeit, itt írta meg a „Szent Péter eser- nyőjé” című nevezetes regé­nyét, amelyben szerepel két olyan személy - a Szli- minszky házaspár- is, aki­ket itt, Gleichenbergben is­mert meg. E családról még Závori doktor is megemlé­kezett „Emlékeim” című művében. Az emléktábla leleplezé­sére a magyar delegáció és sok fürdővendég jelenlété­ben került sor, a helybéli ze­neiskola fanfárosainak, s az itt vendégeskedő pozsonyi fürdőzenekar (magyar ci­gányzenekar) közreműködé­sével. Gleichenberg polgármes­tere köszöntötte a megjelen­teket, majd megemlékezett Mikszáth gleichenbergi tar­tózkodásairól. Utána az or­szágrész parlamenti képvise­lője és a feldbachi kerület or­szággyűlési parlamenti kép­viselőnője üdvözölte a részt­vevőket. Újházi Ferenc, a bé­csi magyar nagykövetség kulturális igazgatója kö­szönte meg a helyieknek, hogy hozzájárultak az em­léktábla elhelyezéséhez. Ezután dr. Praznovszky Mihály, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a Mikszáth Kálmán Társaság elnöke emlékezett meg a Szent Péter esernyője itteni keletkezéséről, megkö­szönve a gleichenbergiek hozzáállását és segítő köz­reműködését az emléktábla felállításában. A tábla leleplezését köve­tően a polgármester foga­dásra hívta meg a résztvevő­ket. Megkóstolhattuk a híres gleichenbergi gyógyvizet, s előkerült a badacsonyi bor is, ami a gyógyvízzel még jobb volt. A svédasztalon ki­tűnő szendvicsek (rozske­nyérrel), híres osztrák sajtok, gyümölcsök voltak feltá­lalva. Vidám baráti hangulatban búcsúztunk el a fürdőváros­tól, amire sokáig fogunk em­lékezni. Az októberi horpá- csi viszontlátás jegyében kö­szöntünk el a vendéglátók­tól. Hemerka Gyula Közhasznú munkások teszik vonzóbbá Pásztót Derékba tört fák panaszai Országhatárokon át is összefognak magyarok és szlovákok a vörös kakas ellen Bajban ismerni meg a barátot A tűzoltó laktanyák mindenütt csaknem egyformák. Legfel­jebb épületek beosztásában lehetnek eltérések az alkalmazott technika függvényében. A losonci járási tűzoltók otthona két-három évtizeddel ezelőtt korszerűnek számított, de mára már túlhaladt rajta az idő. Jozef Najpaver parancsnoknak is ez a véleménye, akihez a Nógrád megyei tűzoltókkal jutottam el egy röpke látogatásra.- Jövőre lesz harminc éve, hogy ide jöttem dolgozni - emlékezik a szelíd tekintetű Najpaver. -Igaz, a laktanya „öregedett”, a tűzoltóság azonban sokat fejlődött. Jelen­leg ötvenöt település és két vá­ros tartozik hozzánk. Büszkén mutatja meg a pa­rancsnok a technikát, a gondo­san karban tartott, átlag hét-tíz éves Tátra kocsikat, a nem sokkal régebbi Skodát, IFÁ-t és ZIL-t, s amit igencsak be­csülnek, a 27 méteres létrát hordozó gépkocsit. Rögtönöznek egy alkalmi bemutatót is. Megtudom, hogy a losonci tűzoltóknak van olyan vegyszerük, amit a tűz­oltó folyékony állapotban ma­gával visz és a vízsugárcsőhöz csatlakoztatva bárhol habbal tudja a tüzet elárasztani.- Ez a mi tűzoltóinknak is új még -mondják a nógrádiak, miközben elismerően nézege­tik a praktikus felszerelést. A parancsnok irodájában felemlegetik a két tűzoltóság baráti kapcsolatainak állomá­sait. A barátság - akárcsak az élet számos más területén - itt is az egymásra utaltságból fa­kadt. Előfordult már néhány­szor egymás kisegítése, ami­kor harcra kellett kelni a vörös kakassal. Legutóbb amikor Zabamái lángolt fel az erdő. Ilyenkor nem tisztelik az ál­lamhatárt sem. A másik kapcsolódási pon­tot a tűzoltó versenyek jelen­tik, amelyek egyszersmind olyan erőfelmérések is, ame­lyek az éles helyzetekben hoz­zák meg az igazi hasznukat. S bizony itt el kell mondani, hogy általában a határon túli kollégák javára billen a mér­leg. Hazafelé Füleken már na­gyon várta a tarjáni kollégákat Mokos Károly városi parancs­nok. Benne olyan rendkívüli embert ismertem meg, aki ízig-vérig elkötelezettje az emberek veszélyből mentésé­nek.-Én nemcsak tűzoltó pa­rancsnok vagyok - magya­rázza - hanem az országos közúti mentőszolgálat füleki főnöke is. Percek alatt kiderül, hogy a szlovákiai közúti mentőszolgá­lat legidősebb tagja Mokos Károly. Ők hozták létre az or­szágban a rohamkocsirend­szert és hosszú ideig ők bizto­sították Budapesten a Forma 1-et.- Az első, roncsból gyártott Tátra 613-as kocsit 1985-86- ban fejeztük be. Azután többet is. Velük jutottunk ki Románi­ába, Lengyelországba, Ma­gyarországra és biztosítottuk az autóversenyeket. Azelőtt ez a közúti szolgálat nem műkö­dött - mondja, majd így foly­tatja: -A tűzoltást gyerekko­rom óta csinálom. 1960-ban kerültem ide a városhoz, akkor nyolcéves voltam és másfél évtizede pedig tűzoltó pa­rancsnok vagyok. Az általuk működtetett köz­úti mentőszervezet egyelőre csak Szlovákiában működik, meg a határmenti települése­ken. Ha kell Salgótarjánba is átjönnek. Ha kérik őket, azon­nal kivonulnak. Bármilyen balesetben hajlandók segíteni. Vannak speciális nehéz daruik, és sok egyéb eszközük.-Az elmúlt tíz évben na­gyon sok baleset volt - emlé­kezik Mokos. - Volt olyan esetünk, amikor négyen haltak szörnyet egyszerre. Az utóbbi időben egy huszonegy és egy huszonhét éves fiatalember - kocsijuk még most is itt van nálunk - diszkó-balesetben hunyt el.- Őszintén szólva mindig rossz érzésekkel vonulok ki, de különösen akkor, ha isme­rősökről van szó. Pádár András A csendéletek szinte élnek, a makroképek a részletek szépségére hívják fel a figyelmet Siklósi fotós Hollókőről Salgótarjánban Tóth Zsuzsanna Siklósról hozta képeit a Salgótarjáni Fotógalériába. A tárlatmegnyitó alkalmával elmondta, hogy munkásságára meghatározó módon hatottak a salgóbányai alkotótelepek, oly­annyira, hogy ma már lelkes szervezője a Palócföldre irá­nyuló fotós kirándulásoknak. A siklósiak itt készült fotói ma már a világ számos tárlatán ad­nak hírt Nógrád megyéről. A salgótarjáni kiállításon bemutatott mintegy félszáz kép négy „fejezetre” - tél, népmű­vészet, csendélet és makro- fotó - tagolható. A tél témakörben a nagytotá­lok helyett az apró részleteket emeli ki. A zúzmarás ágvégek, a fagyos erdei bogyók szépsé­géről tudósít. A népviseletről szóló blokkban különösen fi­gyelemre méltóak Hollókőn készült fotói. Csendéletei szinte élnek. Makrofotói a részletek szépségeire hívják fel a tárlatlá­togató figyelmét. Tóth Zsuzsanna természetfo­tóinak látványa felüdülést je­lent mai, sokszor zord világ­unkban. Kiállítása július végéig tekinthető meg a József Attila Művelődési Központban, ami­kor P. Tóth László, id. Szabó Istvánról készült emlékkiállí­tása zárja a Salgótarjáni Fotó­galéria 1996/97-es évadját. V. M. Mióta Juhász Gábor és húsz-huszonöt fős köz­hasznú munkásokból álló csapata megjelent a város életében, azóta jóval tisz­tább lett Pásztó, mint ko­rábban, ennek megfelelően javult a lakosság közérzete, hangulata, s egyre több el­ismerő szó éri a csapat háza táját. A mára kellemes pihenőhely- lyé „avandzsált” millenniumi park kialakításakor bebizonyí­tották, tudásukra, szorgal­mukra, tenni akarásukra lehet számítani. Hasonlóképpen igazolták hozzáértésüket a városkapu le­gyártásánál Bodnár Béla aszta­los vállalkozó műhelyében. A népes közhasznú munkás­csoporton belül 2-3 asszony naponta körbejárja a várost, összegyűjti a fegyelmezetlenek által eldobált szemetet, utána a város központi részén távolítják el a szemet szúró hulladékokat.- Az önkormányzat műszaki osztályán Bencsik Imrénével egy hétre előre megbeszéljük a programot. Eleget teszünk a la­kossági bejelentésekkel kapcso­latos jogos kívánságoknak, megszüntetjük a képviselők ál­tal jelzett tisztasági visszássá­gokat választókörzetükben.- Munkánk bőven van - hangsúlyozza Juhász Gábor, a brigád vezetője.- A város tisztán tartása olyan, mint a lakásé. Ha nem vigyáznak rá, a kelleténél ha­marabb kellemetlenné válik a környezet.- Megbecsülik-e az Önök munkáját?- A városlakók többsége igen. De mint mindenütt, itt is vannak olyanok, akik azt hi­szik, nekik mindent szabad. El­lopják a bepalántázott virágo­kat, a szögesdróttal körülvett fagyalokat több helyen eltapos­ták. Tari István alpolgármester úr képviselői keretéből pénzt adott előnevelt palánták vásár­lására. Öt-hat fajtát ültettünk el a csillagtéri parkban, köztük az egész nyáron át szépen díszlő bársonyvirágot. A közhasznúak összehangol­ják tevékenységüket a Város­gazdálkodási Kft. dolgozóival, kölcsönösen segítik egymást az árkok, patakok rendbetételénél, a temetők felújításánál.- Főleg segédmunkások. Örömmel tölti el őket, ha látják munkájuk eredményét. Amikor a derékba tört fákkal találkoz­nak, szomorúan megjegyzik:- Kinek ártottak ezek a sze­gények? Sajnos a vandalizmus­nak egyeseknél nincs hatá­ra - állítja a brigádvezető.- Ón szerint a város lakói közül kik vigyáznak jobban környezetük tisztaságára?- A magánház-tulajdonosok döntő többsége óvja, rendben tartja környezetét. A többlaká­sos területen nem jellemző, hogy bármit is tenni akarnak, kivétel azonban itt is előfor­dul.- Mi a véleménye, vannak, akik hosszabb időre elkötelez­nék magukat ezzel a beosztás­sal?-Igen. Főleg segédmunká­sok. A biztos jövő ismeretében, szívesen maradna Fehér József, Siti István, Fügedi József, Oláh Béla.-És a szakmunkások közül?- Amíg jobban fizető helyet, szakmába vágó munkát nem ta­lálnak, addig maradnak. Utána viszont elmennek, akár megyén kívülre is dolgozni. V. K.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom