Nógrád Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-05-06 / 155. szám

1997. július 5., szombat Mozaik 7. oldal Kiállítás Besztercebányán a salgótarjáni rajzbiennálék gyűjteményéből Kortárs magyar grafika A Nógrádi Történeti Múzeum és a Besztercebányai Galéria közötti együttműködés keretében július 11-én, pénteken nyí­lik Besztercebányán (Dolna 8.) a salgótarjáni rajzbiennálé 1986-1996. közötti vásárlásaiból reprezentatív kiállítás. A tárlaton 44 neves, országosan ismert alkotó - közöttük a nógrádi Földi Péter, Tomka István, Csemniczky Zoltán - öt­venhat alkotása szerepel múzeumunk gyűjteményéből. A tárlat augusztus végéig látogatható. A salgótarjáni Nógrádi Törté­neti Múzeum 1982-ben ren­dezte meg az I. Országos Rajzbiennálét, a Magyar Nemzeti Galériában bemuta­tott úgynevezett nulladik rajz­biennálét követően. A lassan másfél évtizedes múltra visz- szatekintő rendezvény előz­ménye az az 1976-ban meg­született döntés volt, melynek eredményeképpen a Nógrádi Történeti Múzeum elnyerte az egyedi rajz országos gyűjtőkö­rét, az egyedüliként Magyar- országon. Ennek megfelelően az eltelt időszakban az országos rajz­biennálé a kortárs magyar gra­fika seregszemléjévé, a legje­lentősebb, legjellegzetesebb irányzatokat, törekvéseket bemutató, a képzőművészek, s a művészetkritika kitüntetett figyelme által folyamatosan kísért kiállítássá vált. A rendezvény országos jel­lege, az alkotók széles körű érdeklődése magyarázza azt, hogy egy-egy rajzbiennálé a rajz rendkívül sokféle nyelvén szól a kiállítás-látogatóhoz. Számos országos rangú, s kül­földön is elismert grafikus rendszeresen visszatérő ven­dége Salgótarjánnak, s mellet­tük szinte minden egyes alka­lommal új, fiatal, pályakezdő tehetségek bukkannak fel. En­nek megfelelően a kifejezés- mód, a stílusok skálája rend­kívül széles, a rajz hagyomá­nyos értékeit felmutató alkotá­sok mellett nagy számban ta­lálkozhatunk posztavantgárd, konceptuális, minimal artos törekvésekkel is. Szinte folyamatosan részt vesz a rajzbiennálékon a sajá­tosan egyéni, szürrealisztikus stílusban alkotó Szemethy Imre és Almásy Aladár, a mí­ves, esztétizáló kifejezésmó­dot képviselő Püspöky István és Muzsnay Ákos, a gyerekraj­zok, s a graffitik világát fel­használó és interpretáló Sza­bados Árpád. A rajzbiennálé szereplői a Nógrádban élő és alkotó Földi Péter alkotásai, melyek az emberi esendősé- get, félelmeket, gyarlóságokat állati figurákba oltva örökítik meg. Rendszeresen kiállít Sal­gótarjánban a kifinomultságá­ban is erőteljes művészetet művelő Sáros András Miklós, s a minimal artot vegetációs formákkal, ihletettséggel öt­vöző Olajos György. A magyar grafika fiatal ge­nerációját a biennálékon lege­rőteljesebben, s folyamatosan magas színvonalon a szug- gesztív, indulatoktól feszülő rajzokat készítő Gaál József, s a már a 90-es évek nemzedé­kéhez tartozó Kótai Tamás képviseli. Az utóbbi alkotó nonfiguratív művei sikerrel egyesítik az érzékenységet a szinte aprólékos, minden rész­letre odafigyelő kidolgozás­móddal. A fenti néhány név, stílus természetesen nem tükrözheti másfél évtized sokféleségét, formai és technikai gazdagsá­gát, mely különösen az utóbbi tíz évben nyert teret. Az 1986 és 1996 közti időszak anyagá­ból mutatunk be egy kis válo­gatást, bízva abban, hogy egy­szersmind keresztmetszetet is nyújtunk a kortárs magyar grafikáról. K. Peák Ildikó Franciaországban (is) mindenki másként csinálja: gyümölcsjoghurt, méz, alvás Stresszoldó politikusok Robert Hue kommunista pártel­nök sok zöldséget és halat eszik frissessége megőrzésére. Semmi édességet nem fogyaszt, annál inkább gyümölcsjoghur­tot. S francia létére nem iszik bort. Jean-Pierre Chevene- ment, aki 1991-ig védelmi mi­niszter volt, a helyi ételkülön­legességet kedveli. A jobbol­dali radikális Jean-Marie Le Pen receptje: egy kis csupor méz minden fellépés előtt. A gaulle-ista Eric Raoult lekö­szönt miniszter szerint 10 perc alvás is oldja a stresszt. Párt­társa, Renaud Musilier a rend­szeres gimnasztikára esküszik. Szabó István atya hatvanéves jubileuma a Bézma aljai falugyűrűben Gyémántmise a Cserhát-katlanban Ha a telefonkönyvben keres­ném, hatszáz ilyen nevet ta­lálnék. Magyarország névlis­tájában minden bizonnyal százszor ennyi is szerepel. Csakhogy a „SzabóIstvánok" közül ó mindig egy marad. EGY és megismételhetetlen. Különösképpen Nógrád megye kanyargó kis falvai ré­szesültek a kegyelemben, mert együtt élhettek Szabó István esperes plébános atyával Cserhátszentivánban. És íme, eljött az első számú nap, a mennyei elsömisés örömének napja is: Szabó Ist­ván, a 60 év előtti primiciás, 1997. július 6-án, vasárnap 11.30 órakor gyémántmisét mutathat be a cserhátszenti- váni római katolikus temp­lomban. A hat évtizedes istenszolgálat felét a Bézma aljának falugyü- rüiben végezte. Télen és nyáron át, esőben, hóban. Napdelelők és viharok, éjjelek és nappalok tették hivatássá egykori vállal­kozását. Rend volt örökké lel­kében és rendet tartott nyájá­ban is. Vajon hány száz keresztsé- get, bérmálást, házasságot ce­lebrált? Vajon hányszor közve­títette a megbocsátást? S vajon hány felebarátjának nyitott megnyugtató kaput a másvilág felé? Rend és szeretet volt körülötte, nagy-nagy gazdag­sággal. Kenyereden világban osztott önbizalmat. Értett a lelki sérül­tekhez, égre nyitotta szemeit a megszomorodottaknak, fo­hászra tanította a tévelygőket, vigaszai erőt adtak a roskadá- sok idején is.-A hitetlenség lelki képte­lenség! - hirdette, s mindig talpra is állt az olyan ember, aki Szabó Istvánhoz menekült, elesetten. Köszönjük, Pista bácsi a meggyalogolt kilométereket, köszönjük, hogy eltörött lábbal első áldozókat oktattál, há­lásak vagyunk felemelt lelki imáidért. Biztos, hogy földi el­ismerésünket a jó Isten gyé­mántmiséddel is koronázza. Azt kívánjuk, hogy szelíd szemeid, megalázott imáid, felszentelt kezeid további munkára szó­lítsa az Ég. Szükségünk van Rád, méltat­lan ragaszkodással! Bakallár József festőművész Tarján! hangulat - A megyeszékhely várossá válásának hetvenötödik évfordulója tisz­teletére rajzolta Kovács Eszter, a Bolyai János Gimnázium tanulója. Országos - televíziós - hírnevet szerzett a drégelypalánki természetvédő csoport Lelkes diákok kutatják az Ipoly árterét Régtől tervezgette már Pálinkásné Gémesi Dorottya, hogy életre hív egy természetvédelmi szakkört a drégelypalánki is­kolában. Kicsit tartott attól a tanár, hogy nem arat osztatlan sikert az elképzelés, de a diákok lelkesedése minden várakozást felülmúlt. Egy éve működik a csoport. rekeket, ha valami történik. Legutóbb az egyik falubeli nem tudta eldönteni, mitévő legyen a rengeteg békával. Szólt hát a gyerekeknek, akik azonnal a helyszínre rohantak és nyolc­Izgalmas és egyben tanulságos kiránduláson van békát mentettek ki a vízel­vezető csatornából. Persze a működéshez pénz is kellett. Pálinkásné négy pályá­zatot készített: 180 ezer forintot nyert a szakkör a Független Ökológiai Központtól és a Környezetvédelmi és Terület- fejlesztési Minisztériumtól. Volt hova tenni a pénzt. Vettek mikroszkópot, távcsövet és még kirándulásra is futotta. A megye határán túl is felfi­gyeltek a szakkörre. Bemutatta a csoportot a Duna TV, de az 1- es csatornán is láthatta ország­világ, miként kell védeni ma­napság a természetet. A minap jutalomkirándulá­son vettek részt a szakkörösök. Ipolytamócra mentek, ahol megcsodálták az ősleleteket. S, hogy kik ezek a lelkes természetvédők? Miskolci Mel­inda, Tóth Katalin, Sebián Or­solya, Rigó Dávid, Fábián Gá­bor, Fábián Tamás, Tóth Zol­tán, Csókás Zoltán, Tóth And­rás tanulók. Ez csupán a mag. Egyre gyarapodik a létszám. Már csak egy jó nevet kellene találni a szakkörnek. Az első nagy kísérlet a béka­mentés volt, amelytől kezdet­ben kicsit idegenkedtek a gye­rekek, ám egyre jobban meg­szerették, s rengeteg brekit megmentettek a 2-es főút men­tén. A szülők vegyes érzelmek­kel fogadták gyermekeik új foglalatosságát, aztán lassan be­letörődtek. Előfordult, hogy cselhez folyamodott egy-egy nebuló. Az egyik kislány sze­rint a könny mindig segít! Az­tán megértették a szülők, jó he­lyen vannak a csemeték, hasz­nos dolgokat művelnek. Mind gyakrabban fordult elő, hogy kocsijukkal ők maguk fuvaroz­ták a helyszínre a gyermeküket. A szakkör hétről hétre job­ban működött. Pálinkásné be­mutatókat, előadásokat szerve­zett. Nemegyszer megfordult az iskolában az ismert biológus, dr. Puky Miklós is. A közel­múltban Gerőcsné Czeglédi Irén az úgynevezett „újrapa- pír”-készítés rejtelmeibe avatta be a szakkör tagjait. Jártak a honti szakadéknál, kutatták az Ipoly árterét, megnézték a sza­lamandrákat. Eletelemükké vált a természet szeretete. Híre ment a községben is a csoport működésének. Ma már nem ritka, hogy értesítik a gye­Együtt a szakkör tagjai Üj útikalauz jelent meg a megye gyöngyszeméről Ordögfiak, holló képében Tudja-e, kedves olvasó, hon­nan származik Hollókő neve? Nos, a mese azt tartja, hogy a környék valamikori birtokosa, bizonyos Kacsics nembeli András elrabolta a szomszéd földesúr szépséges feleségét és az akkor épülő vár egyik szo­bájába záratta. Az erődítményen még kőmű­vesek dolgoztak, akik napköz­ben felrakták az asszony börtö­nének falait, a köveknek azon­ban a hűlt helyét találták reg­gelre. A szép­asszonynak volt ugyanis egy bo­szorkány daj­kája, aki szövet­ségre lépett a Sátánnal: köz­benjárására az ördögfiókák éj­jelenként holló képében elhord­ták a szoba már felfalazott kö­veit. A mese ezekről az ör- dögfi-hollókról eredezteti a falu és a vár nevét. Ez a történet is olvasható abban a csodálatos fotókkal illusztrált kötetecskében, ami a minap je­lent meg Nógrád megye talán leghíresebb, Európa-szerte is­mert nevezetességéről. A felvé­teleket Rigó Tibor fotóriporter készítette, a könyv szövegét Fa­ragó Zoltán újságíró írta, mind­ketten lapunk munkatársai. Ami Hollókő történetét illeti, az bizonyított tény, hogy a XII. század második felétől a Kacsics nemzetség - s közöttük talán az említett asszonyrabló András - birtokolta a falut. A XTV. század elejéről származik a vár első írá­sos említése is, ’’castrum Hollo- kew” alakban. A község korai történetéről nem sokat tudunk, az oklevelek inkább csak a vár­ról emlékeztek meg, bár egy 1342-ben kelt feljegyzés említi a falu templomát, ami azonban nem a mai helyén volt. A ma is látható, egyszerűségében szép, román korinak tűnő templom a XIX. század második feléből származik. A XX. század elején a társadalmi változásoknak kö­szönhetően némileg javult az itt élők gazdasági helyzete. Ez tette lehetővé az 1909-es nagy tűzvész után, hogy jóformán minden lakóhá­zat átépítsenek. Ekkor alakult ki jelenlegi formá­jában az Ófalu. Fentiek mel­lett természete­sen még számos érdekességet megtudhatnak a kiadványból. A történelmi és a néprajzi múlt, a természeti kör­nyezet értékei mellett hasznos információkat is találnak benne a világörökség részét képező Ófa­luról: honnan és hogyan közelít­hető meg a település, hová ér­demes innen kirándulni, mik a környék nevezetességei, milyen múzeumok, kiállítások, bemuta­tótermek, népművészeti és egyéb üzletek vannak az Ófalu­ban, milyen programokat ren­deznek meg minden évben, hol találnak szállást, s igazi kurió­zumként néhány tipikus palóc ételreceptet is kipróbálhatnak az ínyencek. A könyvecske borítója

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom