Nógrád Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-02 / 126. szám
4. oldal Bvjaki Vasárnap 1997. június 2., hétfő Összetartó erőt jelent az embereknek a hagyományok ápolása Első áldozok virágszőnyegen Az idén tizennegyedik alkalommal megrendezett Bujáki vasárnap programjában az évek során annyi változás történt, hogy míg korábban a falun át vonultak a körmenet résztvevői, ezúttal a templom körül felállított négy gulyi- bánál osztottak áldást. A gulyiba nem más, mint kis oltár, amelyet évről évre mindig ugyanaz a család készít el és díszít fel a hagyományoknak megfelelően. A résztvevők szó szerint virágszőnyegen járnak, hiszen az első áldozó kislányok kis kosaraikból virágszirmokat hintenek az útra. Otthon a világban A falu központjában felállított szabadtéri színpadon folytatódott a rendezvény. Patkós István polgármester üdvözlő szavai után dr. Rozgonyi József országgyűlési képviselő mondott rövid köszöntőt.- Akik nem tudnak igazán ünnepelni - mondta, - azoknak sivárrá válnak a hétköznapok is. Most először járok a Bujáki vasárnapon és örömmel látom, hogy milyen fontos az itt élő emberek számára a vallási és népi hagyományok ápolása, amely egyben összetartó erőt is jelent számukra. Tamási Áron szavait idézve „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Kívánom, hogy ezt a szép tradíciót még sokáig őrizzék. A megnyitó után a csoportok bemutatkozása most is helyi hagyományőrző csoport műsorával indult. Megszokott, magas színvonalon mutatták be az általános iskolás gyerekekkel közösen a népi gyermekjátékot. A tagok cserélődtek az évek során, de a cél ugyanaz: megőrizni a helyi népszokásokat, bemutatni a szép viseletét. Számos megyei és megyén kívüli rendezvényen léptek már fel. Ezt követően a szurdokpüspöki népdalkor lépett színpadra, akik ebben az évben ünnepük fennállásuk 25. évfordulóját. Szurdokpüspöki és környéke dalanyagából válogattak, a citerazenekar szintén erről a településről érkezett. Őket a hollókői néptáncegyüttes és népdalkor követte a fellépők sorrendjében. Az 1990-ben újjászerveződött kisterenyei Palóc népdalkor dalait, a boldogi Kaláris néptáncegyüttes követte, majd a mihálygergei Dobroda hagyományőrző együttes következett. Műsorukban a helyi szokásokat állították színpadra, emellett népdalokat is énekelnek. A herencsényi hagyományőrző népdalkor a nép ajkán élő népdalokat, népszokásokat dolgozta fel, minden évben szerepelnek az országhatárokon túl is. A rimóci népdalkor és néptáncegyüttes 1973-as megalakulásától kezdve állandó résztvevője a különböző megyei rendezvényeknek. Tevékenységük elismerését jelzi a többszörös kiváló minősítés. Felvállalják a község népi hagyományainak gyűjtését, feldolgozását, színpadra állítását. Külföldi vendégek A rendezvényt szervező ön- kormányzat és a művelődési ház az idén nemcsak a magyar hagyományőrzőket invitálta Bujákra, hanem a budapesti Zdravec Bolgár Néptánccsoport és a szlovákiai Kéménd Gyöngyösbokréta hagyományőrző együttesének meghívásával ízelítőt nyújtottak más népek kultúrájából is. A bolgár néptáncegyüttes táncai Bulgária különböző területeiről származnak, rendszeresen kapnak meghívást több hazai és külföldi fesztiválra. A szlovákiai Gyöngyösbokréta csoport az Alsó-Garam mente (kurtaszoknyás hat falu) népi hagyományai közül Kéménd község lakodalmi szokásait elevenítette fel. A csoportok bemutatkozását a pásztói Muzsla néptáncegyüttes műsora zárta. Egyforma ajándék-A Bujáki vasárnap hagyományát azzal a szándékkal teremtették meg, hogy rendszeres, évente visszatérő lehetőséget nyújtson a környék hagyományőrző csoportjainak bemutatkozására - válaszolta kérdésünkre Patkós István polgármester.- Ez a nap pedig mindig június első vasárnapja. Itt nincsenek helyezések, mindenki egyforma ajándékot kap a fellépés végén. És hát, egy falunap nem lenne falunap, ha nem lehetne vásárfiával hazatérni: évek óta jönnek ilyenkor hozzánk az árusok, szebbnél szebb népművészeti dolgokat lehet vásárolni. Tavaly óta meghívunk olyan vendégeket is a Bujáki vasárnapra, akiknek családnevében benne van a „Bujáki”. Az idén például Budapestről is érkeztek. Szintén hagyomány, hogy az ünnepi köszöntőt minden évben más mondja. Évről évre többen jönnek hozzánk ezen a napon, külön örömünkre szolgál, hogy az idén a Duna Televízió is jelen van, 10-15 perces összeállítást készít. A reBETLI-duó közreműködésével hangulatos bálon szórakozhatott minden vendég és helybeli, majd tűzijáték zárta a szép napot. Hegedűs E. - Rigó T.