Nógrád Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-04 / 128. szám

1997. június 4., szerda Hazai Körkép 5. oldal Hiányos jogszabályok, szakképzetlen ügyintézők Az ellenőrzés is pénzbe kerül A rendszerváltás óta megol­datlan az önkormányzatok gazdálkodásának ellenőrzése. Az utóbbi időben maguk az érintettek tették gyakran szóvá, hogy mielőbb folyama­tossá, rendszeressé kell tenni a külső-belső ellenőrzést. Az elmúlt évben az Állami Számvevőszéktől mintegy 700 önkormányzat kért külső ellen­őrzést, ám az ÁSZ szakértői alig félszáz önkormányzathoz jutottak el. Minderről egy teg­nap rendezett szakmai konfe­rencián esett szó. Kifejtette ál­láspontját Kara Pál, a Belügy­minisztérium helyettes állam­titkára és Sándor István, az Ál­lami Számvevőszék alelnöke is. Két tervezet is készült az ön- kormányzatok gazdálkodásá­nak ellenőrzésére. Az egyik ké­szítői az Állami Számvevőszék hatáskörébe tartozó megyei te­rületi szervezetek létrehozásá­ban látnák a megoldást. A má­sik szerzői az önkormányzatok pénzügyeit jól ismerő, úgyne­vezett Tákiszokat jogosítaná fel az ellenőrzésre. Kara Pál megítélése szerint ez utóbbi változatot a politika minden bizonnyal elutasítja majd, mert kormányzati szer­vezet kapna ellenőrzési jogkört az önkormányzatok felett. Az ÁSZ megyei szintű bővítésében már jóval nagyobb az egyetér­tés, ennek az elgondolásnak azonban az a gyöngéje, hogy megvalósításához egyelőre hi­ányoznak a pénzügyi és szemé­lyi feltételek. Sándor István ugyanakkor rámutatott: a mulasztások te­kintélyes hányada arra vezet­hető vissza, hogy nem egyér­telmű a törvényi szabályozás, s hiányosak az ügyintézők szak­mai ismeretei. Kazinczy-díjasok. Papp Sándorné (balról) kazinc­barcikai, Szabó Zoltánná (jobbról) mohácsi tanár és Bő- zsöny Ferenc, a Magyar Rádió főbemondója részesült az idén a szép magyar beszédért járó Kazinczy-díjban, ame­lyet Deme László nyújtott át tegnap a Művelődési és Köz­oktatási Minisztériumban a kitüntetetteknek, fotó: feb/diósi Feltérképezik a lakosság egészségi állapotát Visszhangra talált ötlet Kilenc magyarországi város­ban, továbbá több megyében és régióban, valamint a fővá­ros egyik kerületében is el­kezdődött a helyi „egészség- tervek” kidolgozása - pécsi tapasztalatok alapján. Az ötlet az Egészségügyi Vi­lágszervezettől származik, amelyhez a baranyai megye- székhely tíz évvel ezelőtt csat­lakozott - hangzott el a prog­ramot összehangoló Fact Ala­pítvány tegnapi sajtótájékozta­tóján. Az Országos Egészségbizto­sítási Önkormányzat és a Nép­jóléti Minisztérium támogatá­sával készült egészségtérképek a többi között rögzítik a lakos­ság szociális problémáit, a munkanélküliségi mutatókat, a bűnözés mértékét, a városok, falvak lakóinak egészségi és környezeti állapotát. Ezekre támaszkodva a szak­emberek mindenütt olyan konkrét cselekvési programo­kat - úgynevezett egészségter­veket - készíthetnek, amelyek messzemenően figyelembe ve­szik a helyi körülményeket és megoldásra váró problémákat. Európa számos országában csatlakoztak kisebb-nagyobb városok a kezdeményezéshez. Nálunk több település központi támogatást is kap az egészség- tervek elkészítéséhez. / Érdemi vita a nyugdíjreformról Politikai álviták helyett a lényegre kellene figyelni Az Országgyűlésben tegnap - a múlt heti miniszteri expozé­kat követően - megkezdődött az új nyugdíjrendszer terveze­tének tárgyalása. Már az általános vita első szakasza érzékel­tette: számos módosító javaslat, kritikai észrevétel mérlege­lésével kell majd döntenie a háznak a reformtervről. Szent-Iványi István (SZDSZ) szerint már ma sem elég a be­fizetett járulék a kifizetendő nyugdíjak fedezetére, halaszt­hatatlan tehát a változtatás, amely megteremti a megbíz­ható, stabil nyugdíjrendszert és az értékálló nyugdíjakat. Torgyán József (FKGP) azt fejtegette, hogy ez az „álre­form” rendkívül kockázatos, sőt meg fog hiúsulni, mert a nemzeti össztermék jövőbeli növekedésének téves feltéte­lezéséből indul ki. Nagy tapsot kapott Csehák Judit (MSZP), aki azt kérte: a hangzatos politikai álviták he­lyett most már - pártállástól függetlenül - minden figyel­müket az ellátottakra és a ja­vaslatokban szereplő ellátá­sokra fordítsák a képviselők.- Mélyen igazuk van mind­azoknak - tette hozzá -, akik igazságtalannak tartják, hogy a reálbércsökkenés időszaká­ban a bérhez kötötték a nyug­díjemelést, és most, amikor reálbér-növekedésre van kilá­tás, változtatni akar a kormány ezen a rendszeren. Szilágy iné Császár Terézia (KDNP) azt kifogásolta, hogy a lakosság drámai fogyásának időszakában is kifizetődő a gyermektelenség. Nem min­denki tud, vagy akar szülni, de a következő generáció felne­velésének terheit mindnyá­junknak kell vállalni. Ez az elv azonban nem tükröződik a re­formcsomagban. Selmeczi Gabriella (Fidesz) úgy vélte, hogy ha elfogadják a kormány előterjesztését, ak­kor a mai középgeneráció két­szer fizeti meg a nyugdíját: egyszer nyugdíjjárulék, má­sodszor általános többletter­hek formájában. S. Á. Növekszik az új munkahelyek száma, de még sok az állástalan pályakezdő Tízéves hullámvölgy végén Harmincmilliárd, a tavalyinál 12 milliárd forinttal több áll az idén rendelkezésre az elhelyezkedési gondok enyhítésére. E tetemes összeget a munkaügyi tárca elsősorban munka­helymegtartásra, illetve különböző munkahelyteremtő pá­lyázatokra kívánja fordítani. Mint Kiss Péter minisztertől megtudtuk, tavaly a különféle közmunkaprogramokban mintegy 161 ezer embernek sikerült általában 7-8 hónapos foglalkoztatást biztosítani. így elsősorban olyanok ju­tottak munkához, és megélhe­tést biztosító jövedelemhez, akik tartósan állás nélkül vol­tak és súlyos anyagi gondok­kal küzdöttek. Ugyanakkor a közmunka­programok révén az ország számos településén szépült, gazdagodott a lakókörnyezet, tovább épült a víz-, a gáz- és a csatornahálózat. A pályakezdő fiatalok tá­mogatására létrehozqtt prog­ramok keretében több mint 33 ezer fiatal elhelyezéséről gon­doskodtak az elmúlt évben. Ez nem kis eredmény, ám a mi­niszter úgy véli: az állástalan fiatalok viszonylag magas száma a tavalyinál nagyobb feladatokat állít a munkaügyi, sőt a többi tárca elé is. A napokban egyébként el­készült az idei év első negye­dének munkaerőmérlege. Eb­ből kitűnik, hogy tíz év óta először mintegy tízezerrel több új munkahely létesült, mint amennyi megszűnt. A miniszter szerint a kedvező fordulat a gazdaság növekedé­sének köszönhető. A foglalkoztatottak száma jelenleg eléri a 3,6 milliót, a nyilvántartott munkanélküliek száma pedig 372 ezer, 50 ezer­rel kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában.- A munkaügyi szervezet­nek azonban változatlan erő­vel kell dolgoznia korábbi cél­jai érdekében. Erre int az a tény is, hogy az ország néhány régiója változatlanul súlyos foglalkoztatási gondokkal küzd - mondta Kiss Péter. Szalóky Eszter Tanács 74 ezer maturánsnak: vizsga előtt inkább mozi, mint tanulás Holnaptól szóbeli érettségik Június 5-én kezdődnek országszerte a gimnáziumok és a szakközépiskolák nappali tagozatos tanulóinak a szóbeli érettségi vizsgák. A csaknem 74 ezer maturandus az írásbe­lik után most szóban is számot ad tudásáról. A szóbeli vizs­gasorozat június 20-án fejeződik be. Juhász József, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főtanácsosa elmondta: ma­gyarból és történelemből min­den negyedikes vizsgázik. Ma­tematikából csak annak kell szóbeliznie, akinek elégtelen lett a dolgozata. A további tár­gyakat, nem utolsósorban a különböző idegen nyelveket, a fiatalok maguk választhatták, illetve azokat a szakközépis­kolák jellege szabta meg. Naponta egy-egy intéz­ményben általában ötven-hat- vanan kerülnek sorra. Egyide­jűleg öten-hatan mennek be, illetve vannak jelen a vizsga­teremben. A tételeket húzzák a diákok, és 15-20 perces felké­szülési idő után kezdik el a fe­leletet. A szakemberek azt ajánlják a vizsgára készülőknek, hogy az utolsó napon már dobják sutba a tankönyvet, menjenek moziba, kirándulni; csinálja­nak bármit, csak ne tanulja­nak. Mert 24 órával a megmé­rettetés előtt a legjobb felké­szülés - a kikapcsolódás. További jó tanács: nyugta­tóval az utolsó estén nem ta­nácsos élni, mert könnyen le­het, hogy a „nagy nap” regge­lén némi tompultság lesz az utóhatása. Az élénkítő kávéval szintén ajánlatos mértéket tartani, hi­szen , jótékony” hatása amúgy is csak időleges, s előfordul­hat, hogy éppen a felelet előtt múlik el. Egyébként is: ha netán a vizsgán leblokkol a diák, némi segítség az asztal túlsó oldalá­ról biztosan érkezik. Deregán Gábor Képviselői röntgen. Egyet­len képviselő esetében sem járt még le az a határidő, amelyen túl az átvilágító bizottságnak nyilvánosságra kell hoznia az úgynevezett ügynöktörvényben érintettekkel kapcsolatos dön­tését. Ezt Incze Béla, a testület soros elnöke közölte, hozzá­fűzve: reméli, hogy júliusban sikerül lezárni munkájuk e sza­kaszát, s áttérhetnek a törvény­ben meghatározott más tiszt­ségviselők ellenőrzésére. Fogy az adósság. Az MNB tegnap közzétett jelentése sze­rint tovább csökkent az ország nettó külföldi adóssága. Feb­ruár végén ennek összege 14 milliárd 189 millió dollár volt, 67 millió dollárral kevesebb a január végén nyilvántartottnál. Pályázat az M7-esre. A má­jusi kormányhatározatnak meg­felelően módosítani kell a kö­zeljövőben az M7-es autópá­lya-építés pályázati feltételeit - közölte kedden Hórvölgyi La­jos, a közlekedési tárca főosz­tályvezetője. A kormányhatá­rozat értelmében június 30-áig le kell zárni az M7-es építésére kiírt pályázatot. Média Hungary ’97. Révész T. Mihály ORTT-elnök szerint az elektronikus médiák átalaku­lása ezekben a napokban várha­tóan felgyorsul. Â telekommu­nikációs szakember erről teg­nap a Média Hungary ’97 cím­mel megkezdődött konferen­cián beszélt. Vizsgál a bizottság. Az Or­szággyűlés 65 igen szavazattal, 91 ellenében, 47 tartózkodással nem fogadta el Csiha Judit vá­laszát, amelyet a privatizációt felügyelő tárca nélküli minisz­ter Farkas Imre szocialista kép­viselő interpellációjára adott kedden délután a parlamentben. A honatya sürgette, hogy a ne­héz helyzetben lévő, eladóso­dott Tisza Cipőgyár Rt. minél előbb támogatáshoz jusson. Az elnöklő Kóródi Mária - a Ház­szabály előírásainak megfele­lően - a kérdés kivizsgálását a Gazdasági Bizottsághoz utalta. Nyugdíjasok. Az új nyugdíj- rendszerben egyetlen szerzett jog sem vész el, a nyugdíjasok, özvegyek ellátását senki sem csorbítja. Nem igaz az sem, hogy a reform következtében rosszul járnak a családosok, hi­szen a magánpénztárakban gyűjtött befizetések örökölhe- tőek. Fentieket Ungár KLára (SZDSZ) nyilatkozta. Képlopás Zebegényben. A zebegényi Szőnyi István Em­lékmúzeumból kedden délelőtt ellopták a művész egyik értékes festményét: A tehénpásztort. A 20x25 centiméteres falemezre festett kép egy villájára tá­maszkodó parasztot ábrázol. Beszélgetőpartnerünk volt a magyar-magyar találkozón: Méray Tibor Eredményt csak összefogásunk ígér Méray Tibor Franciaországban élő író már a tavalyi Magyar- ország 2000 konferencián is kitűnt aktivitásával. Mint mondja, akkori javaslatai közül egy megvalósulását különösen nagy örömmel látja, tapasztalja. Tavaly ugyanis kifogásolta, hogy nem hívták meg a szerve­zők a környező országok neves, köztiszteletnek örvendő ma­gyarjait is a konferenciára.- Most itt vannak, és ez így jó - nyugtázza. - Mert össze­fogva lehet csak igazán ered­ményes a világ magyarjainak együttműködése.- Vajon többi javaslatának - neves francia publicisták ma­gyarországi meghívása, a hazai újságíró-diplomataképzés meg­indítása, volt tudósítók sajtó- attaséként való foglalkoztatása - mi lett a sorsa?-Tudomásom szerint még egyik sem valósult meg, de ta­lán ehhez egy kicsit több idő szükséges. Tavaly szóba hoz­tam a Le Monde volt főszer­kesztőjének, hazánk nagy barát­jának, André Fontaine-nek a meghívását is. Erre sem került még sor, de annyi bizonyos, hogy a francia sajtó e nélkül is rendkívül pozitív hangú cik­kekben számol be Magyaror­szág állapotáról, a magyarok Európába készülődéséről. Míg egy év alatt sokat romlott Uk­rajna, Szlovákia, sőt Csehor­szág franciaországi sajtómegí­Jövőre is találkozzunk télése is, a hazánkról alkotott kép egyre jobb. És ezen az sem változtat, hogy egyes újságok egymilliós kocsmai számlákról értekeznek. A politikai köz­vélemény szerencsére nem eb­ből ítél.- Optimista-e az idei konfe­rencia eredményességét ille­tően?- Remélem, az itt elhangzott hasznos javaslatok közül jó né­hány megvalósul majd. Ehhez elsősorban az szükségeltetik, hogy legyen egy olyan - a pár­toktól és talán a kormánytól is független - szerv, amely fo­lyamatosan kapcsolatot tart a nyugati és a kisebbségi magya­rokkal. Nem ártana most fölve­tett ötleteinket, határozatainkat összegyűjteni, kinyomtatni és eljuttatni az illetékesekhez. Hogy legyen a munkánknak va­lami nyoma, s hogy számon le­hessen később kérni: ki, mit végzett egy év alatt.- Mert jövőre — ahogy azt a résztvevők javasolták, s meghí­vóink is bejelentették - ismét találkoznunk kellene. T. J. NATO-tábornoh a miniszterelnöknél. Horn Gyula miniszterelnök tegnap hivatalában udvariassági láto­gatáson fogadta George A. Joulwan tábornokot, a NATO Szövetséges Erők leköszönő európai főparancsnokát. A ta­lálkozón Magyarország NATO-csatlakozásáról és annak gazdasági vonatkozásairól ejtettek szót. fotó: feb/reuters

Next

/
Oldalképek
Tartalom