Nógrád Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-27 / 148. szám

1997. június 27., péntek SporTTüköR 9. oldal Mátrai Imre labdarúgó emléktorna Focitoma a tanítóért A tízéves hagyománynak megfelelően június 29-én, vasárnap ismét megrende­zik a szurdokpüspöki sportpályán a Mátrai Imre labdarúgó emléktornát. A szép emlékű kántortanító hosszú éveken át volt a helyi sportélet lelkes irá­nyítója, szervezője. A vasárnapi megemlé­kezésen a résztvevők megkoszorúzzák a község temetőjében Mátrai Imre sírját. A torna keretében először a tari, a jobbágyi és a szurdokpüspöki ifjúsági csa­pat küzd meg egymással, körmérkőzések keretében. A felnőtt csapatoknál a ta­valyi győztes Szurdokpüspöki a csécsei gárdával, Kisbágyon pedig a szlovák Fülekpüspöki együttesével mérkő­zik a döntőbe jutá­sért. A helyosztó csa­ták előtt a helyi öreg- fiúk a megyei Fidesz- MPP-válogatott csa­pattal csap össze. A tornán búcsúztatják el az aktív pályáját befejező Kiss Zol­tánt, aki több mint tíz éven át volt tagja a helyi csa­patnak. - esla ­Mátrai Imre Focitábort indít gyerekeknek az SBTC Oktatnak a példaképek Répás Béla, Szalay Miklós, Básti István és társaik is ok­tatják majd a focizni vágyó fiatalokat az SBTC nyári tá­borában. A tarjáni egyesület olyan 9- 14 éves fiatalok jelentkezését várja a június 30-án, azaz jövő hét hétfőn induló tóstrandi foci­táborába, akik kedvet és tehet­séget éreznek magukban Ma­gyarország legkedveltebb lab­dajátékához. A kétszer egyhetes táborban a „nagy Stécé” egykori sztárjai és jelenlegi edzői oktatják majd a gyerekeket a labdarúgás alap­jaira. A naponta reggel kilenc­től délután hatig tartó táborba ma még lehet jelentkezni az SBTC irodájában (Salgótarján, Rákóczi út 13.), illetve a 32/310-182-es telefonszámon. A tábor 400 forintba kerül naponta, mely a Strand Hotel­ben elkölthető ebédet, illetve strandbelépőt tartalmaz. Mindenkit szeretettel vár az SBTC vezetősége! Ne feledjék: a mai nap még lehet jelentkezni az SBTC nyári, tóstrandi foci­táborába! Német-brazil csúcsrangadó márciusban Bajnokok egymás ellen Az Európa-bajnok, valamint a világbajnok labdarúgócsapat mérkőzésére kerül sor jövőre, március 25-én. Az angliai Eb-n diadalmaskodó Németország és az 1994-es vb-n aranyérmet nyert Brazília összecsapásának helyszínét még nem jelölték ki. A Nationalelf nyolc előké­születi mérkőzést tervez a Franciaországban jövőre ese­dékes világbajnokságra, ennek lesz egyik állomása a Brazília elleni kilencven perc. Szakmai bemutató - Röplabda szakmai bemutatót tartott tegnap dr. Szabó Béla főiskolai tanár a salgótarjáni Pénzügyi és Számviteli Főiskola tornatermében. Az előadá­son az utánpótlás-nevelés kezdeti nehézségeinek kiküszö­bölése volt a téma fotó: gyuriAn tibor Labdarúgó Magyar Kupa, megyei selejtező az országos főtáblára kerülésért Nem történt csoda a déli végeken Kisbágyon - Nógrád Volán-Balassagyarmat 0-5 (0-3) Kisbágyon, 200 néző, vezette: Marcsok (Schreng, Ágoston). Kisbá­gyon: Pintér E. - Zachar P., Ispán (Zachar T., helyette Burik A.), Nagy T., Ruzsinszki, Mega, Gódor (Tóth), Turányi, Bohus, Burik Z., Kurunczi. Edző: Szőke István. Balassagyarmat: Oláh T. - Or- goványi (Dombóvári), Petrovszki (Szlonkai), Szilágyi G., Kovács, Hodászi, Szalánszki (Tresó), Pintér I., Szilágyi L., Oláh R., Fábri. Edző: Balga József. Gl.: Oláh R. (2), Fábri, Szilágyi L., Oláh T. (11-esből). Sárga lap: Ruzsinszki, Orgoványi. Piros lap: Nagy T. zépre lőtt és a tiszta helyzetben érkező Oláh R. három lépésről a kapuba passzolt. 0-5. 85. perc: Kovácsot 18 méte­res szabadrúgása centiméterek­kel ment a bágyoni kapufa mellé, a túloldalon Burik Z. szépen tört kapura, jó helyzet­ben 15 méterről alig lőtt a ven­Gódor (középen) végig jól irányította a bágyoni csapatot Nem a legjobb előjelekkel in­dult a mérkőzés a hazaiak szá­mára, hiszen Andó és Hegyi nem léphetett pályára. Ispán sé­rülten is vállalta a játékot, ám az ötödik percben egy ütközést követően le kellett cserélni. 8. perc: Fábri jobb oldalról középre lőtt labdáját Pintér E. védte biztosan. 10. perc: Burik Z. cselezte be magát a gyarmatiak kapujának előterébe, átadását Bohus 16 méterről fölé lőtte. 13. perc: Nagy cselezgetett, Szilágyi L. elvette tőle a labdát, ám sikerült szögletre mente­niük a hazai védőknek. Nem sokkal később Kurunczi beadá­sát Oláh T. csípte el Turányi orra elől. ló.perc: egy előreívelt lab­dára Nagy és Fábri rajtolt, a gyarmati csatár előbb érte el és a kifutó Pintér E. mellett a há­lóba lőtt. 0-1. 25. perc: Ruzsinszki hibáját követően Oláh R. lépett ki, ki­cselezte Pintér Ervint is, ám a kapuba tartó labdáját Nagy kézzel elütötte. Marcsok játék­vezető büntetőt ítélt és piros la­pot adott a vétkező hazai játé­kosnak. A 11-est a vendégka­pus, Oláh T. értékesítette. 0-2. 31. perc: Szilágyi L. közeli fejesét védte bravúrral Pintér E. 35. perc: Kurunczit buktatta Orgoványi, a sértett beadását Burik Z. tíz méterről a kapu fölé fejelte. Egy perccel rá Oláh R. balról keményen belőtt lab­dája Pintér Ervin fejéről vágó­dott szögletre. 40. perc: Zachar P. hibájából Szilágyi L. húzott kapura és tíz méterről a hálóba helyezett. 0-3. 52. perc: Szilágyi L. jó lab­dával ugratta ki Oláh Richár- dot, aki a hazai kapus fölött át­ívelve kapuba juttatta a labdát. 0-4. 55. perc: Burik Z. 17 méte­res lövése alig ment Oláh T. kapuja mellé, majd Kurunczi 18 méteres szabadrúgását védte a portás. 61. perc: Pintér István 18 méteres lövését fogta névro­kona, Pintér E., majd egy újabb gyors vendégtámadás végén Oláh R. hatméteres lövését ár­talmatlanította a hazai kapu­védő. 65. perc: Kovács az alapvo­nalig vezette a labdát, majd kö­dégkapu mellé. Az erősen átszervezett véde­lemmel, és 65 percen át ember- hátrányban játszó, de becsület­tel és lelkesen küzdő hazai csa­pat ellen biztosan nyert a jobb erőkből álló, NB III-ba felkerült gyarmati gárda. Jók: Pintér E., Turányi, Bo­hus, Mega, Kurunczi, ill. Szilá­gyi G„ Szilágyi L., Pintér I., Kovács. Szőke István: - Túl sok volt a sérült és a hiba egy ilyen jó csapat ellen. Teljes csapattal érdekesebb meccset játszottunk volna. Tóth Ferenc: - Amit elénk támasztottak követelményt, megoldottuk. A jövővel kap­csolatos dolgok most már má­sok kezében vannak. Kerekes Lajos Mezőbank-MASZ megállapodás az Atlétikai Európa-bajnokság jegyében Külföldre a sportok királynőjével A Mezőbank Rt. lett az 1998-as budapesti Atlétikai Európa- bajnokság szervezőjének hivatalos és kizárólagos bankja - er­ről írt alá megállapodást csütörtökön a bank székházában Ká­bái Gyula, a Mezőbank Rt. vezérigazgatója és Schulek Ágos­ton, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke. Az aláírást követő sajtótájékoz­tatón Kábái Gyula vezérigaz­gat ó elmondta: túl azon, hogy a bank ezzel a tevékenységgel - az 1998. augusztus 17-23. között rendezendő Eb pénzügyeinek vi­telével - a nemzetközi porondra is intenzívebben kilép, a magyar atlétika, illetve a hazai sport számára egy igen fontos pénzü­gyi bázist teremt meg. Örül, hogy ezt éppen a sportok király­nőjét, az atlétikát segítve tehetik meg, hiszen e szakág minden sporttevékenység alapja. Schulek Ágoston, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke el­mondta, hogy a Mezőbankkal való együttműködés korábbi keletű, hiszen 1993-ban már aláírtak egy elvi megállapodást, de a végleges együttműködés kialakításához az Európai Atlé­tikai Szövetségnek is hozzá kel­lett járulnia. Az elnök az ese­mény jelentőségét méltatva hozzátette: az elmúlt évtizedek legnagyobb szabású magyar sporteseményére mintegy 20 000 külföldi vendéget, köztük 1500 atlétát, 800 kísérőt és 1200 újságírót várnak. Öt uta­zási irodánál már háromezer ágyat lefoglaltak az Eb idejére. A becslések szerint csak a szál­lodai bevétel hozzávetőleg el­érheti a hárommilliárd forintot. Az eseményről ezerórás tv- közvetítést terveznek. Sportturmix Nyílt strandnap Elsősorban a nagycsaládo­soknak szeretne kedves­kedni a Salgótarjáni Pol­gármesteri Hivatal és a Sport és Létesítmény-igaz­gatóság legújabb akciójával. Három napon - június 28- án, azaz holnap, valamint augusztus 16-17-én - nyílt napot tart a Tóstrandon, amikor a strandfürdő terüle­tére mindenkinek díjtalan a belépés, Szántó az NB I-ben ? Szántó Zsolt, a Salgó Öblös- Faipari SC megyei labdarú­góbajnokságot nyert táma­dója az NB I-es Szombathe­lyi Haladásnál van próbajá­tékon. Az első benyomások biztatóak voltak, szerdán kezdőként lépett pályára le­endő (?) csapatában. A me­gyei góllövőlistán második helyén végzett játékos át­igazolása elé klubja nem gördít akadályt - mehet... Robson megy „Tíz nappal ezelőtt közölték velem, hogy a következő idénytől már nem én irányí­tom a Barcelona első csapa­tát, bár én szeretnék ma­radni.” E szavak a spanyol labdarúgó-bajnokság élvo­nalában második helyen végzett FC Barcelona ve­zető edzőjétől, Bobby Rob- sontól származnak, akivel nem kívánnak szerződést hosszabbítani a spanyol csapatnál. Az indok: nem lett bajnok a „Barca”. Eső, eső, eső Továbbra is az eső játssza a főszerepet Wimbledonban, a nemzetközi teniszbajnok­ságon. A szerdai bőséges égi áldás csütörtökön is folytatódott, így a mérkőzé­seket nem tudták elkezdeni a tervezett időben. Ha pén­tekig sem változik a helyzet, akkor a tervezett 368 talál­kozóból csak 199-et tudnak lebonyolítani, s ebben az esetben vasárnap is pályára kell lépniük a játékosoknak. Nincs meglepetés Tegnap újra mind a 16 együttes pályára lépett a Spanyolországban zajló férfi kosárlabda Európa- bajnokságon. A nyitónapon nem született meglepetés, a címvédő Jugoszlávia, a há­zigazda és a szintén az esé­lyesek közé tartozó horvát, valamint orosz válogatott is biztosan nyert. Formula-1 Francia Nagydíj, Magny-Cours - Az idény felénél járunk: nyolcadik futam következik Csak Jean Alesi „mentheti A nyolcadik viadal következik a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság idei küzdelemsorozatában. A pilóták a francia- országi Magny-Cours-ban, a Francia Nagydíjon próbálják meg gyarapítani pontjaik számát. Az utóbbi napokban mindenki a francia Prost-Mu- gen-Honda istállóval volt elfog­lalva. Alain Prost csapat­főnöknek Olivier Panis kanadai balesete folytán új pi­lóta után kellett néznie. A megüresedett helyre az olasz Jarno Trulli került. Panis" tá­volmaradása miatt Jean Alesi lesz az egyetlen hazai ver­senyző a mezőnyben. A Benet­ton-Renault pilótáját nem nyo­masztja a felelősség. Ha nyer, Alesi szerzi meg Franciaország 80. Grand Prix-sikerét.-Nagyon jól fölkészültünk erre a versenyre. Jó munkát vé­geztünk, az autónak „fekszik” a magny-cours-i pálya. Derűlátó vagyok - mondta Álesi.- Jean ismeri ezt az aszfaltot, ráadásul a legutóbbi két verse­nyen, Barcelonában és Montre­alban okosan autózott. Ezek reménykedésre adnak okot - tette hozzá Pat Symonds, a Be- netton-Renault technikai igaz­gatója. A Francia Grand Prix (72 kör, 305.814 km) műsora: Ma: 11.00-12.00: szabadedzés, 13.00-14.00: szabadedzés. Szombat: 9.00-9.45: sza­badedzés, 10.15-11.00: sza­badedzés, 13.00-14.00: idő­mérő edzés. Vasárnap: 9.30-10.00: bemele­gítő edzés, 14.00: a Francia Nagydíj rajtja. * * * Gerhard Berger nem indul el a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság vasárnapi Fran­cia Nagydíján. A Benetton osztrák pilótájának, aki a legu­tóbbi kanadai futamon sem sze­repelt, homloküreg-gyulladása után további pihenésre van szüksége. Berger tervei szerint a július 13-ai Brit Nagydíjon tér vissza a versenypályára. Olivier Panis meg” a hazaiak becsületét Vasárnap eldől, mennyire ,Jekszik” à magny-cours-i pálya a Benettonnak FOTÓK: TRACO

Next

/
Oldalképek
Tartalom