Nógrád Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-27 / 148. szám

1997. június 27., péntek Nógrád Megyei Hírlap Baráthi Ottó jegyzete „McGondolva” algótarján legújabb ven­déglátóegységéről stílsze­rűen, de a legnagyobb tárgyi­lagosság hangján szeretnék szólni. Be kell vallanom, hogy sok mindent hiányoltam már ebben a városban, de a McDonald’ s szolgáltatásait még soha. Ellentétben velem, sok ezer tarjám, meg városkörnyéki lakos régi vágya teljesült a McDonald’ s-lánc legújabb magyarországi gyöngyszemé­nek megnyitásával, hiszen már az első napokban kiéhe­zett ínyencek sokasága roha­mozta az esztétikai és gaszt­ronómiai élvezeteket egyaránt magas színvonalon nyújtó ét­termet. Az ötletgazda ismerhette Harvey Mackay, a világhírű üzletember örökbecsű mon­dását, miszerint: „...az embe­rek (...) nem az ajánlatot mér­legelik, hanem azt, hogy ki áll mögötte.” Sokak nagy örömében azonban - jó magyar szokás szerint- nem mindenki tud osztozni, kicsinyesek és iri­gyek az emberek: egy bizarr nevű brigád sietve tiltakozott is a „gyorsetetés” ellen, nem értékelve azt a szinte jószol­gálati tevékenységet, misze­rint a munkába indulók az eddigi, otthoni időrabló vil­lásreggelik helyett pillanatok alatt jutnak könnyű, tápláló finom falatokhoz, nem is be­szélve azokról, akik eddig egyáltalán nem is früstököl- tek, s üres gyomorral széde- legtek reggeltől estig. A kákán is csomót keresők szerint azonban méregdrága az étterem. Én ezt kapásból és félkézből kontrázom, ugyanis az árak megítélésénél most is figyelembe kell venni a követ­kezőket. Mihez képest magasak az árak? Mert a budapestihez képest (meg a bécsihez, lon­donihoz stb.) ala- csony(abb)ak. Továbbá: az üzlet környezetbarát, márkás, egyedi élményt nyújt, a ter­mék emberbarát, egészséges és vitamindús, a minőség ga­rantált, az árrendszer ösz­tönző és nyelvtanulásra is buzdító. • Az ember nézi az étlapot, kikapja az angol-magyar szó­tárt a táskájából: látja, hogy a „chicken” csirkét, a „nug­gets" meg aranyrögöket (is) jelent magyarul, így már érti, hogy 6 db „Chicken McNug- gets” igazán olcsó 259 Ft-ért, de ha 20 db-ot vesz, akkor 863 Ft helyett csak 777-et fi­zet. Tiszta haszon az egész, így „McGondolva" kell be- 1 térni a McDonald’s-ba, ha már nincs a környéken egy ingyenkonyha, vagy egy olcsó kifőzde, mert azért ezekre is nagy szükség lenne. Több mint hétezer őstermelői igazolvány Jól jár a gazda, ha... (Folytatás az 1. oldalról)-Az igazolvány célja, hogy védje megyénk mezőgazdasági termelőit, iktassa ki, a lánc- nepper-kereskedelmet és a kedvezményeket az kapja, aki az árut megtermeli.- Többféle határidő szere­pelt a kiváltással kapcsolatban. A folyamat lezárult?- Nem. Az állattenyésztéssel foglalkozók folyamatosan ju­tottak az őstermelői igazol­ványhoz, a bogyósgyümölcs­szüret beköszöntésével a Balas­sagyarmat és Rétság környéki termelők ismerték fel, hogy sa­ját maguk javát szolgálják a dokumentummal. A hátralévő időben újabb 2-3 ezer őster­melő igényével számolunk. A palettán a kalászos gabonát termelők után, a burgonyások követik majd. Bárkinek bármi­lyen aggálya, kérdése van, az forduljon az illetékes gazda­jegyzőhöz, az agrárkamara ügyintézéséhez. V. K. Üléseznek a bátonyterenyei képviselők Támogatásokról (is) döntenek Bátonyterenye önkormányza­tának képviselő-testülete jú­nius 27-én, pénteken 10 óra­kor tartja következő ülését a szorospataki táborban. Egyebek mellett tájékoztató hangzik el a szorospataki ifjú­sági tábor, a vállalkozásfejlesz­tési iroda tevékenységéről, működésének további feltéte­leiről. Döntenek a sportegyesü­letek második félévi támogatá­sáról, a lakáscélú támogatások odaítéléséről is. Megtárgyalják a testület második félévi ülés­tervét, a közművelődési intéz­mények vezetői pályázatának kiírását és javaslat hangzik el a Bátonyterenyéért kitüntetés adományozására is. Megyei Körkép a BÁTONYTERENYE Lakatosmunkán - Nyáron sem tétlenkednek a Stromfeld Aurél Műszaki Középiskola diákjai. A mátrartováki „Mátra” Szakoktatási Kft.-nél 60 fő, az SVT-W. tanműhelyében jelen­leg tíz fő, az intézmény saját tanműhelyében pedig 65 diák vesz részt a szakmai gyakorlaton. A képen az általános gépszerelő- és karbantartóosztály a lakatosműhelyben. fotó: gyurián Nem kedvezett az időjárás, nyomottak az árak, rosszkedvűek a termelők Kezdődő csaták a málnafronton Az időjárás nem kedvezett a málnának. A tavalyi terméshez képest kevesebb a mostani mennyisége és gyengébb a minő­ség^. A szerb málna újbóli megjelenése az európai piacon nyo­mottá teszik az árakat is, kihat a magyar, így a nógrádi terme­lők és forgalmazók alkupozíciójára is. Mindez kiderül hűtő­házi összeállításunkból. Mátranovákon, a Figofruct- Mátra Hűtőipari Kft. hűtőház­ban öt napja kezdődött meg a szezon. Varga László ügyve­zető igazgatótól megtudtuk, hogy reggel 7-től este 11-ig - hétvégén is - folyamatosan ve­szik át a termést. Csütörtökig 20 tonna málna érkezett. Ti­zenöt-húsz idénymunkás segíti a többiek munkáját- A vártnál is kevesebb a mennyiség és gyen­gébb a minőség.'Az ügyvezető mindezért a tavaszi eső hiányát és a kései fagyokat okolja. A gurulós extra málna kilóját 122 forintért, a lémálnát 70 forintért veszik át a termelőktől. Schmidt Józsefné, a berke­nyéi faluszövetkezet elnöke is nyomottnak ítéli meg a terme­lők hangulatát. Hozzáteszi: erre minden okuk megvan, bár bi­zakodnak, hogy a további sze­dések - ha ilyen marad az idő - jobb termést hoznak. Hűtőhá­zukban múlt szombaton érkez­tek meg az első málnaszállít­mányok a környékről. Reggel ÍMől.este 8-ig folyik az átvétel, amely munkát Nógrádsápról, Felsőpetényből érkezett tíz idénymunkás segíti. Bár korai lenne még a végső következte­tést levonni, de a kiváló szakember megkockáztatja: a termés mennyisége és minő­sége elmarad a tavalyitól. A gu­rulós málna kilójáért 135 forin­tot, a lémálnáért 75 forintot fi­zetnek. Az elmúlt napok alatt eddig 20 tonnányi málnát vet­tek át a termelőktől. Tizenhárom felvásárlóhe­lyünk közül jelenleg kilenc üzemel, a többi szombaton, il­letve vasárnap kezdi meg mun­káját - mondta Tóth József, a nézsai hűtőház igazgatója. Húsz idénymunkást is.felvet­tek. Az eddig beérkezett termés minőségét, mennyiségét hason­lóan ítéli meg, mint többi kol­légája. Szerinte nemcsak az időjárási1 viszonyok miatt sze­rényebb ja minőség, a szerb „dömpingmálna” újbóli megje­lenése is rontja helyzetüket és tartja lenyomva az árakat az eu­rópai piacon. Jelenleg Nézsán az egysoros gurulós málna kiló­jáért 125, a lémálnáért 70 forin­tot fizetnek az átvétel során.- szgys ­A kedvező kép kedvezőtlen helyzetre utal - Nógrád megye előkelő helyen Szegénynek nem telik drogra (sem) (Folytatás az 1. oldalról) A Nógrádban uralkodó sze­génység egyáltalán nem teszi lehetővé, hogy fiatalok soka­sága fogyasszon a legolcsóbb kábítószerekből is. Elsősorban azok a fiatalok vagy felnőtt ko­rúak képesek megvásárolni a kábítószereket, akik havonta tízezreket fordíthatnak rá. Vagy pedig lecsúsznak a bűn vilá­gába, s betörnek, kifosztják még a családjukat is, netán ká­bítószer-forgalmazással bizto­sítják maguknak a napi adagot. A képlet azonban nem is olyan kedvező, hiszen a tendencia növekedést mutat.-Miért? Milyen a nógrádi valóság?-Egy esztendő alatt össze­sen heten fordultak hozzám, fiúk, lányok, kábítószer-fo­gyasztással kapcsolatos prob­lémákkal. Hárman kaptak ko­moly intézeti kezelést. A bete­gek közül néhányan megyén kívülről érkeztek. Azt hiszem azonban, hogy nem ez a való­ság, bár a látenciáról nehéz be­szélni.-Annyi bizonyos, hogy - legalábbis tudomásom szerint - a megyében nem indult bünte­tőeljárás kábítószer-fogyasztás miatt. Nagyon jó lenne persze ebben a témakörben egyeztetni a tennivalókat azoknak, akikre ez tartozik. P. A. RÉTSÁG 3. oldal • Hírek Gyémántmise Palotás - Szabó István es­peres plébános pappá szen­telésének és szolgálatának hatvanadik évfordulóját ün­nepli június 29-én, vasárnap szülőfalujában. Gyémánt­miséjét ezen a napon tíz órakor mutatja be a római katolikus templomban. Időközi választás Ilinj - Június 29-én, vasár­nap időközi választásra ke­rül sor Ilinyben. A művelő­dési házban reggel 6 órakor kezdődik a voksolás ég a fa­lucska polgárai este 7 óráig adhatják le szavazataikat a két független polgármes­terjelöltre: Chikán Alajosra és Kuris Lászlóra. Ez alka­lommal választják meg az új képviselő-testületet is. Klub: szombaton Salgótarján - Harmincöt fővel új idősek klubja kezdte meg működését For- gáchtelepen. A kis közösség szombatonként tartja össze­jöveteleit a presszó helyisé­gében. Legközelebbi talál­kozójuk június 28-án, szombaton 17 órakor lesz. Búcsú a kápolnához Karancslapujtő - A felújí­tott karancsi hegyi kápolná­nál június 28-án, szombaton 11 órakor Péter-Pál-napi búcsús szentmisét szervez a Karancs Kápolna Alapít­vány. A misét celebrálja: Fekete Béla karancslapujtői és Bodnár Zoltán Zoltán ka- rancskeszi plébános. A bú­csú a karancslapujtői plébá­niától indul 8 órakor. Falatnyi szerencse Szécsény - A Palóctáj Kft. nyereményakciójának.újabb időszaki sorsolását ma 16 órakor az ÁFÉSZ Palóc Áruházban tartják. Legkö­zelebb július 27-én Balassa­gyarmaton sorsolnak, a fődí­jat augusztus 17-én Salgó­tarjánban húzzák ki. Miért zártak ki lakásából egy nyugdíjas házaspárt a Gyurtyánosban? Birtokos kontra tulajdonos (Folytatás az 1. oldalról) Igaz, hogy a városi szeméttelep közelsége zavaró, de lehetne lé­tesíteni szabadtéri mozit, teke­pályát, bowling-pályákat, az emeleten játéktermet, sörözőt, éttermet, ifjúsági szórakozóhe­lyet, kondicionálótermet stb. Ez olyan négy-öt éves program lenne, sokak örömére. Az ügy másik főszereplője a Zsélyi család. Vajon ők hogyan látják a történteket. Zsélyi Ernő nyugdíjas bányásszal és felesé­gével Demeter Károlyéknál ta­lálkoztunk. Annál a szomszéd­nál, aki befogadta a lakásból ki­tiltott családot.- Mi 1986-ban kerültünk ide, az egykori bányai hétvégi pihe­nőparkba. A bányai vezetés minket bízott meg a gondnoki feladatokkal. A férjemmel együtt bányai dolgozók vol­tunk, csak át kellett helyezni minket. Addig nem is volt semmi baj, ameddig a bánya üzemelt. 1986 novemberében került a képbe a Mátraker Kft. Akkor vette meg ezt a területet Angyal János, aki akkor ügyve­zető igazgató volt. Egészen 1991-ig, amíg meg nem kezdő­dött a privatizáció. Mi addig ugyanazzal a bérrel és lakással maradtunk a helyszínen. Abban az időben itt több százezer fo­rint értékű bútor, gép volt, amit a fővárosból hoztak ide értéke­sítésre. Mi ezt az értéket őriztük a férjemmel, a felszámoló Re- org Rt. intézkedéséig.- Mi történt ezt követően?- Amint Angyal Jánosék be­tették ide a lábukat, megkezdő­dött a kellemetlenkedések so­rozata. Majd elénk tettek egy bérleti szerződést, amit nem ír­tunk alá. Közölte velünk, hogy ennek ellenére érvényben van, s ha nem fizetek, egy hét múlva eltávolít a lakásból minket. Egyik nap odajött hozzám egy nagy darab ember és így szólt hozzám: - Mit gondolsz te, kié ez a terület? Tiéd ez a lakás? Ki vette meg, ki fizetett érte? Muk­kanni sem tudtam, mire ő foly­tatta: -Különben veled nem tárgyalok, mert te szívbeteg vagy. Hol van az a bunkó urad . ? Angyal János a közelben állt, de egy szót sem szólt. A szombati esetről ezt mond­ják Zsélyiék.- Akkor este fél tízkor men­tünk haza. A kaput nem tudtuk kinyitni. Többször is csönget­tünk, míg végre Angyalék és egy alkalmazott őr előkerültek a kert végéből. Mondom nekik, hogy be szeretnénk menni. An­gyal válasza az volt, hogy ide nem. Majd ha kifizetjük a két­havi bérleti díjat, akkor beme­hetünk. A kiérkező rendőröket sem akarták beengedni. Végül a rendőr kérésére kinyitották a kaput és megengedték, hogy a legszükségesebb iratainkat, holmijainkat kihozzuk, mert ott nem maradhattunk. Tíz percet adtak. Amire kijöttünk a lakás­ból, odakint már több kocsi is felsorakozott. Tíz megtermett 18-19 éves fiatal figyelte min­den mozdulatunkat. Megtudtuk, hogy a polgári jogban két fajta birtokper is­mert. A jegyzőnél indított bir­tokper a tényleges birtoklásra vonatkozik, s kevéssé vizsgálja a tulajdonviszonyokat, csak a tényleges birtoklást. Ez jegyzői hatáskörben van és három na­pon belül a döntést végre kell hajtani. Fellebbezés esetén is. A másik fajta birtokper, amit a tulajdonos indít a tulajdonjogra hivatkozva a bíróságnál. Időközben kiderült, hogy Zsélyiék Salgótarján megyei jogú város polgármesteri hiva­talához fordultak védelemért. Felkeresve Adorján László álta­lános igazgatási osztályvezetőt, felvilágosítást kértünk az ügy­ről.- Itt egy lényeges jogi termi­nust kell megkülönböztetni az eset kapcsán, a tényleges bir­toklás helyzetét. A tényleges birtokos család benne lakik az ingatlanban, függetlenül attól, hogy a tulajdonos más személy. A tulajdonos megvette a lakást, noha tudta, hogy laknak benne, mindég^ hogy milyen jogcí­men. Ilyen esetben csak joga­lappal lehet őket onnan kitenni. Ha kötnek egy bérletre vonat­kozó szerződést, közös meg­egyezéssel kialkudott bérleti díjjal és feltételekkel, mindket­ten aláírják, s ha valamelyik fél nem tartja be. akkor máris jog­alap van a felmondásra. Jelen esetben ez a szerződés nem jött létre. A másik jogalap lehet az, ha a tulajdonos bírósághoz for­dul és azt mondja, hogy engem zavar ez a jogilag tisztázatlan helyzet, tegyék ki a bent lakót, mert jogcím nélküli lakó. Jelen esetben a tulajdonos más, mint a tényleges birtokos, és a bir­tokvédelmet a tényleges birtok­lás alapján kérték, ezért tehát jegyzői hatáskörbe tartozik az ügy, s a közigazgatási eljárás­ban a tényleges birtokhelyzetet kell védeni. Ez azt jelenti, hogy a tulajdonos önkényesen, jog­alap nélkül nem teheti ki a bent lakót. Itt egy 12 éve tartó bir­tokviszonyról, egy bennlakásos viszonyról és egy életvitelszerű használatról van szó. Ezt egyik percről a másikra megszakítani senkinek nem lehet önkénye­sen. • Pádár András

Next

/
Oldalképek
Tartalom