Nógrád Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-25 / 146. szám

rétság 3. oldal 1997. június 25., szerda Nógrád Megyei Hírlap Mihalik Júlia jegyzete Szekér a sárban A kármerre járok a nyu­gati megyerészen, eddig sehol nem láttam olyan agyonfoltozott utakat, mint szükebbhazánkkeletifelén. Sok más tekintetben is szembetűnő a két „félteke" közötti eltérés, ezek közül a legelszomorítóbb talán az, hogy a Messiásként várt kül­földi töke mellőzi kicsiny bi­rodalmunkat. S mindez még mindig a felszín, mert az épített kör­nyezet elmaradottsága, az ipar leépülése állítólag mé­lyen szántó, nem kívánatos nyomokat hagyott a keletiek fejében, s ami ebből követ­kezik: magatartásában is. Erre viszont azt mondja egy Rétság környéki vállal­kozó, hogy már bocsánat, de ő úgy látja, az a- nem kevés - munkanélküli, akinek van egy kis földje vagy kertjé, maga is tehet róla, hogy mégsem halad egyről a ket­tőre. Az teszi jól, aki szétnéz a piacon, megnézi, minek van keletje, s belevág. Nem nagyban, de elkezd gyümöl­csöt, uborkát, egyebet ter­meszteni.- Igen ám — vág közbe az, akinek példálóztak: könnyebb ott ebbe-abba belevágni, ahol biztos a piac. Mint például a hűtőházzal rendelkező Né- zsán, Berkenyén. Érthető, hogy a berkenyeiek jószerivel már csak hírből ismerik a munkanélküliséget. De erre is van ellenén’: hű­tőház ott épül, ahol látnak kis­termelői készséget és fantá­ziát . . . Vitathatatlan, hogy ennek is, annak is van igaza, de a megállapítás realitása nem mozdítja elő a sárban ragadt szekeret. Ezért hát érdeme­sebb biztatásnak tekinteni a földjükkel boldogulok „segíts magadon" kezdetű, vizsgázott életfilozófiáját. V alamikor úgyis muszáj lesz újra kezdeni azért is, mert lassan egyáltalán nem lesz, aki eltartsa az állástalan pályakezdők következő nem­zedékeit . .. Foglalkoztatási kötelezettséget vállaltak Pásztón Munkát kapnak tíz hónapra Megyei Körkép i. BATONYTERENYE Új cég, áj stílus - A Metalcoop Rt. felszámolását követően megújított termékszerkezet­tel folytatja a munkát a Fémhuzalcikk Termelő és Kereskedő Kft. Képünkön Lászlók Judit és Szegedi Eleonóra háztartási gépekben használatos kereteket állít össze. fotó: gyurián tibor Világéletében becsületes ember volt, de a (jog)szabály, az (jog)szabály Majdnem börtön feledékenységből (Folytatás az 1. oldalról) Amint azt Kosztovics Ottó, a városfejlesztési és műszaki osztály vezetője ismertette, a pásztói önkormányzat az Or­szágos Foglalkoztatási Köza­lapítvány munkanélküliek önfenntartását szolgáló prog­ramjában 2 millió 80 ezer fo­rint vissza nem térítendő tá­mogatás nyert pályázatával. Pásztón a tegnap megtartott testületi ülésen kiderült: a tá­mogatás feltétele, hogy az ön­kormányzat vállalja 30 fő mun­kanélküli 10 hónapig tartó fog­lalkoztatását. A szerződés megkötéséhez azonban szükség van az önkormányzat kötele­zettségvállaló nyilatkozatára, valamint önkormányzati bizto­síték felajánlására. A képvise­lők döntése alapján a testület kötelezettséget vállalt a foglal­koztatásra, biztosítékként a tá­mogatási összeg erejéig az ön- kormányzat pásztó-mátrake- resztesi ingatlanát ajánlotta fel. A testület a továbbiakban Fodor Ignácnak, a Kelet-Nóg- rád COM Rt. vezérigazgatójá­nak tájékoztatóját hallgatta meg a távközlés helyzetéről. A ve­zérigazgató kiemelte, hogy Ke- let-Nógrádban jelenleg 28 ezer telefonvonal van, ebből Pásztón 2300 az előfizetők száma. Elismerte, hogy valóban voltak problémák, sőt a város környé­kén ma is vannak olyan telepü­lések, ahol a DECT-rendszert nem akarják elfogadni, arra hi­vatkozva, hogy nem biztosított a szolgáltatás minősége. A ve­zérigazgató kiemelte, hogy függetlenül az új technikától, a szolgáltatónak be kell tartani a minőségi paramétereket. A telefonhálózat építésének folyamán keletkezett környe­zeti károk helyreállításáról el­mondta. hogy.azokat teljes mér­tékben a Hoffmann Rt. kötele­zettsége elvégezni. A KNC a műszaki átadás előtt nem léphet be, ezzel ugyanis felmentené az alvállalkozót szerződésbeli kö­telezettségei alól. Ugyanakkor hozzátette, hogy az igénybeje­lentéseket elfogadják, és a fő- vállalkozó Siemens Rt.-n ke­resztül orvosolni fogják. Fodor Ignác tájékoztatójához kapcsolódva a önkormányzat műszaki osztálya tett kiegészítő előterjesztést. Jelezték, hogy az eredeti műszaki átadási határi­dő a kedvezőtlen időjárás miatt csúszott, mivel az aszfaltozási munkálatokat csak május má­sodik felében tudták megkez­deni. A Hoffmann Rt.-vel napi munkakapcsolatban vannak, a helyreállítási munkálatok jó ütemben haladnak. A döntés szerint július 15-éig a város egész területén helyre kell állí­tani az eredeti állapotot. A testületi ülés lapzártakor még tartott. zso (Folytatás az 1. oldalról) mivel hozzákezdünk a kerítés­hez, amelyhez hozattuk.- Családom, gyerekeim, unokám van, nem egy, de nem is két szabálysértő szaladgál büntetlenül sokkal nagyobb vétkekkel.- Nem az eljárás jogosságát vitatom én, hanem a mikéntjét. A becsületesen ledolgozott élet nem számít sehol senkinek?-Március 28-án vette át a panaszos az első határozatot a bírságról, amelyhez csatoltuk a befizetési lapot is - kezdi Vit- kóczi Márta igazgatási osztály- vezető. - A határozat ellen semminemű kifogást nem emelt, pedig a rendelkező rész tartalmazza: 8 napon belül ille­tékmentes kifogást nyújthat be, de mivel ilyen nem történt, ezért a határozat jogerőre emelkedett.- Több mint két hónap eltel­tével sem rótta le illetékbélyeg formájában az 1000 forintos bírságot, s mivel munkahelyé­ről nem volt tudomásunk, így nem állt módunkban azt letil- tatni.- Mi a jogszabály szerint jár­tunk el, amikor kiküldtük a pénzbírság elzárásra történő át­váltásáról szóló határozatot, amelynek ideje a jogszabály szerint 500 forint/nap. Ez ellen a határozat ellen már nem lehet fellebbezni, azonnal jogerős, de még mindig van egy lehetőség: újra mellékeltük a befizetési la­pot, amennyiben a bírságot kie­gyenlíti, a kötelezettség teljesí­tésével az ügy lezárul. * Úgy tűnik, mindenkinek igaza van: az önkormányzatnak is, amelyet kötnek a vonatkozó rendelkezések, amelynek a tör­vényt be kell tartani és tartatni. De igaza van a panaszosnak is, aki sérelmezi, hogy eddigi be­csületes élete semmit sem je­lent, ezer forint miatt börtönbe kellene vonulni. Mi lehet tehát az arany középút? A bírság megfizetése, amely a napokban meg is történt. Hegedűs Erzsébet Hírek Fotótárlat Salgótarján - Június 26-án, csütörtökön 18 órakor a Jó­zsef Attila Művelődési Központban Tóth Zsu­zsanna Siklóson élő és al­kotó fotográfus kiállítását nyitja meg Homoga József, a Nógrádi Fotóklub veze­tője. À tárlat július végéig tekinthető meg. Meditáció Pásztó - Lelki és testi fáj­dalmakon segít Petrák Ká­roly salgótarjáni meditáció­vezető, akinek különleges képességével június 26-án, csütörtökön 18 órától a mű­velődési központban bárki megismerkedhet. Vágóhíd talonban Zabar - Pénzhiány miatt nem folytathatja a vágóhíd létesítésének előkészítését a helyi önkormányzat. A szakhatósági engedélyeket már korábban beszerezték, átalakítható épülettel is ren­delkeznek, a pályázaton nyert ötmilliót - saját erő hí­ján - azonban nem kaphat­ták meg, s a munkaügyi központ támogatását sem sikerült megnyerni. Pataktisztítás Bárna - Hat közmunkást foglalkoztat jelenleg a pol­gármesteri hivatal, de azt tervezik, hogy újabb pályá­zati támogatás megszerzé­sével még hat személyt al­kalmaznak közhasznú mun­kára. A csapat jelenleg a pa­takmedret tisztítja. Kalendárium Rétság - A kulturális cé­lokra megszavazott két­százezer forintból az ön- kormányzat bizottsága tá­mogatást biztosított a „Köz­lekedik a család” vetélke­dőre, a diáksportkör, a mű­velődési központ gyermek­szórakoztató rendezvénye­ire. A kalendárium kiadásá­hoz ötvenezer forinttal járult hozzá. Fogadószoba Salgótarján - Puszta Béla polgármester június 25-én, szerdán 8-tól 12 óráig és 14- től 16 óráig a városházán fogadja a lakosokat. Bátonyterenye - Romhányi Gyula jegyző ugyancsak ma tartja fogadónapját 8-tól 12 óráig a városházán. Vargánya, rókagomba: sokan szedik, így kevés a haszon Húspótló kalaposok az erdőben Mátraszelén, Kazáron, Bárnán és Mátraalmáson, meg a többi erdei faluban korán kell kelni, nagy területet kell bejárni, hogy a gombázó fellelje kalapos kedvenceit. Első­sorban a vargányát, a rókagombát a galambgombát. Mátraalmáson azt mondják, még mindig szűkmarkúan osztogatja e termését a föld, bár már benne járunk a nyár­ban. Napfényben, esőben kü­lönösebben nem szűkölkö­dünk, ellenben az éjszakák, hajnalok nemrégen még a nappalok is viszonylag hű­vösek voltak, azért mérsékel­tebb az átvett mennyiség. Bezzeg Borsodban sokkal többet találnak az erdőjárók a kora nyári, fűszeres illatú csemegéből! így értesült Gembiczki Jo- achimné, az átvevőhely veze­tője. Almáson is, máshol is sok a munkanélküli, a sze­gény ember, s a szorgalma­sabba a felvásárlóhelyeken próbál hozzájutni egy kis gyorssegélyhez: a kezdeti nyolcszáz helyett ma már fele ennyit kap a vargánya, népies nevén az igazi kilójá­ért, a rókagombáért ennél több üti a markát. Báma állítólag megelőzi Almást: oda többet kell mennie a szállítmányért a hűtőkocsinak. Igaz, a fél falu (ha nem az egész) naponta elzarándokol a klasszikus gombatermő hegyoldalakra. A salgótarjáni vásárcsarnok­ban Vincze Ferencné szakérte­lemmel mustrálja a behozott eladni valókat, ez a - gombaá­rusoknak kötelező - szolgálta­tás ingyenes és másoknak is nagyon ajánlott. Ugyanis min­dig vannak intő jelek. Ilyen­nek fogható fel a tegnap be­mutatott begöngyölt szélű gombaféle, amely egyértel­műen mérgező. A későbbiekben például az ehető lila pereszkével összeté­veszthető lila pókhálósra, va­lamint a csiperke ártó változa­taira és más veszélyes fajtákra tekintettel nem ajánlatos elmu­lasztani egy-egy gyűjtemény átvizsgáltatását. (mj) vés Olvasóink! itörtöktől indul a Nógrád Megyei Hírlap és a Garanti ásító Rt. közös rendezésében a "KELENGYE GYERMEK PSÉGVERSENY"-re nevezett gyermekek fotóinak bemutí ök szavazataikkal választhatják ki a győzteseket. VA Pl LAPSZÁMUNKBAN: "À fényképek mellett minden esetben Skayazószel vényt is Iáinak majd, melyet 'a szerkesztőségünkbe rján, Erzsébet tér 6.) Evazhatnak az Önök által legszebbnek tartott gyermek­re. z, Minden kitöltött és beérkezett szelvény 1 pontot ér. Aki szavazata mellé még hoz egy új, Nógrád Megyei Hírlap előfizetőt is, ezzel összesen l+19j vagyis 20 pontot szetezliet jelöltjének! KASZÁS VIKTÓRIA 8ÁT0NYTFRENYE MESnSÁN ANDREA KARANCSLAPUJTŐ TORMA ANIKÓ SZÜGY JUHÁSZ GÁ80R BALASSAGYARMAT GYÜRKI NIKOLETTA SALGÓTARJÁN Javul Salgótarján tömegközlekedése Autóbusz „kölcsönbe” (Folytatás az I. oldalról) Ugyanakkor még négy darab autóbusz pótlásáról is gondos­kodniuk kell a Volán vezetői­nek. A forráshiányt ezzel az autóbusszal sikerült erre az évre enyhíteni, egyben javu­lást is elérni a salgótarjáni tö­megközlekedésben . A Nógrád Volán Rt. és az Ikarus között négy évre vissza­tekintő műszaki együttműkö­dési szerződésének keretében eddig már hét különböző tí­pusú korszerű autóbusz közle­kedik a város rossz úthálóza­tán. Ezek a járművek a fő erős­ségei annak a 33 darabos au­tóbuszparknak, amelyik a me­gyeszékhely tömegközlekedé­sét hivatottak kiszolgálni. Egy nem régi felmérés szerint na­ponta csaknem 47 ezer utast szállít a Volán 828 járaton. A sajtótájékoztató végén az újságírók megtekintették az új autóbuszt, amelyre az ala­csony padlószint következté­ben az idős emberek is köny- nyedén felléphetnek. A széles ajtókon kényelmesebb lesz az utasáramlás. A busz tolókocsi- , gyerekkocsi-beemelő szerke­zetekkel is el van látva, ez is igénybe vehető. A 417-es a 36-os, 63-as, esetenként a 14- es vonalán közlekedik majd. Bizonyára az utazóközön­ség is jó szívvel fogadja a vo- lános vezetőknek a kulturált helyi közlekedés érdekében kifejtett törekvéseit, amit úgy viszonoz, hogy megóvja a járművet minden rongálástól, elcsúfító firkálástól. P. A. "FALATNYI SZERENCSE" A Palóctáj Kft. nyereményakciója, 500 000 Ft összértékű ajándék! Részvételi lehetőség: gyűjtsön össze 10 db címkét vagy vonalkódot a Palóctáj Kft. pékáruiról, és azokat egy zárt borítékban juttassa el az alábbi címre! "Falatnyi szerencse" Palóctáj Kft. 3100 Salgótarján, Pf. 350. Minél többször összegyűjti a 10-10 db címkét vagy vonalkódot, annál nagyobb eséllyel pályázhat a nyereményekre. Időszaki sorsolások: 1997. június 27., péntek 16.00 Szécsény, Szécsényi Áfész Palóc Aruház. 1997. július 25., péntek 16.00 Balassagyarmat, MNG Liget ABC. Nyeremények: értékes konyhai berendezések, heti és havi kenyérszükséglet, pólók. A fődíj sorsolása: 1997. augusztus 17., vasárnap 17.00 Salgótarjáni Vidám Vásár (egy igazi show-műsor keretén belül). A fődíj: a Palóctáj Kft. az Ön elképzelései alapján 200 000 Ft értékben bebútorozza konyháját, és 20 000 Ft értékben feltölti élelmiszerrel. A fődíj sorsolásakor több értékes és hasznos díj is gazdára talál. Vásároljon termékeinkből, játsszon velünk és nyeljen! "FALATNYI SZERENCSE” § Gyűjtse össze a címkéket és a vonalkódokat! Palóctáj Kft. Salgótarján. A fődíj sorsolásán minden - az akció ideje alatt beérkezett - nyeretlen pályázat részt vesz. A Palóctáj Kft. dolgozói és közvetlen hozzátartozói a játékban nem vehetnek részt! Mind az időszaki, mind a fődíj sorsolása közjegyző jelenlétében, közönség előtt zajlik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom