Nógrád Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-24 / 145. szám

1997. június 24., kedd 5. oldal Hazai Körkép Az MDF a választójogi törvény módosításáról Népszavazással a NATO-ba Hétfőn az MDF képviseleté­ben Balsai István kijelentette: ha gyökeres változtatásra utaló szándékot tapasztalnak, kivonulnak a választójogi törvény módosításával kap­csolatos tárgyalásokról. Az SZDSZ tájékoztatóján Mécs Imre megerősítette: tavaszi népszavazást szorgalmaznak. Ha bebizonyosodik, hogy a kormánypártok a választójogi törvény érdemi módosítására készülnek, az MDF elhagyja az egyeztető tárgyalásokat - jelen­tette be Balsai István ország- gyűlési képviselő. A tárgyalá­sok megkezdésekor kizárólag technikai jellegű kérdések tisz­tázásáról volt szó, azóta azon­ban világossá vált, hogy a kor­mány ennél többet, lényege­sebb változásokat akar. A választások előtt néhány hónappal meghozott törvény­hez, amely a választási rendszer alapjait érinti és az eredményt érdemben befolyásolhatja, az MDF véleménye szerint egyet­len párt sem adhatja a nevét. Az SZDSZ Magyarország NATO-csatlakozását olyan fon­tos kérdésnek tekinti, amelyhez meg kell szerezni a társadalom támogatását - jelentette ki a hétfői SZDSZ-frakcióülés utáni sajtótájékoztatón Mécs Imre, a honvédelmi bizottság elnöke. Mécs szerint 1998 február­márciusa lehet a referendum időpontja, a csatlakozási tár­gyalások felgyorsulása esetén azonban ez előbbre hozható. Hol koszorúztak együtt az elnökök? Az Országgyűlés tegnap megkezdte a vitát az állam tulajdo­nában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvény módosításáról. Nyolcvan társaság közül - amelyben az ál­lamnak tartós tulajdoni részesedése van - 40 cégben csök­ken, 10-ben pedig nő az állam tulajdoni hányada. Lezajlott az alkotmánymódo­sítás részletes vitája, így a jövő héten szavazni lehet a módosító javaslatokról, s két hét múlva a zárószavazásra is sor kerülhet. Világosi Gábor belügyi ál­lamtitkár ismertette Göncz Árpád köztársasági elnök má­jusi kolozsvári programjának hiteles történetét. Leszögezte, hogy a román és a magyar el­nök együtt csak Petőfi emlék­tábláját koszorúzta meg, nem pedig a Funar polgármester ál­tal az 1848-ban állítólag le­gyilkolt 40 ezer román emlé­kére emelt táblát. A tisztázásra azért volt szükség, mert a saj­tóban a két emlékmű együttes koszorúzásának híre jelent meg, amiről ennek alapján mind kormánypárti, mind el­lenzéki képviselők tényként beszéltek. (Szabad György történészprofesszor-képviselő már korábban elmondta, hogy ez a 40 ezres gyilkosság egy­szerű történelemhamisítás.) Szájer József (Fidesz) bűn­pártolással vádolta meg a kormányt és a szocialista frak­ciót, amely három hete egye­dül szavazta meg a tb-önkor- mányzatok delegálással tör­ténő újjáalakulását. Úgy vélte, ha az lett volna a szándék, hogy ne kerülhessenek vissza az önkormányzatokba azok a személyek, akiket felelősség terhel a tb vagyonvesztéséért, akik sorozatosan megsértették a rájuk vonatkozó törvénye­ket, és saját belső szabályai­kat, akkor olyan törvényt kel­lett volna megszavazni, amely ezt megakadályozza. Barsiné Pataki Etelka (MDNP) beje­lentette: pártja az Alkotmány- bírósághoz fordult a törvény felülvizsgálatát kérve. S. A. Torgyán: iratok szerint ártatlan A kisgazdák elítélik a „rágalomhadjáratot” A Független Kisgazdapárt sem Kuncze Gáborral, sem a Szabad Demokraták Szövet­ségével nem lát lehetőséget semmilyen kapcsolattartásra, amíg az SZDSZ jelenlegi el­nökét el nem távolítják a párt és a Belügyminisztérium élé­ről, közölte tegnapi rendkí­vüli sajtótájékoztatóján Tor­gyán József. Mint az FKGP sajtótájékoztató­ján kifejtették, Kuncze Gábor Torgyán Józsefre nézve kedve­zőtlenül minősítette azokat az iratokat, amelyeket a BM kül­dött meg a kisgazda pártelnök­ről az átvilágítást végző bírók­nak, pedig a dokumentumokból kiderül, hogy őt annak idején nem sikerült beszervezni. Torgyán József felolvasta a kisgazdafrakció nyilatkozatát is, amely szerint a képviselő- csoport „felháborodott tiltako­zásának ad hangot az álliberál- bolsevista hatalomnak a politi­kai alvilággal összefonódott hisztériakeltő rágalomhadjá­rata miatt, amelyet a Független Kisgazdapárt és elnöke ellen folytat”. Ennek a „gyalázatos rágalomhadjáratnak nyilván­való oka az FKGP töretlen népszerűség-növekedése, ame­lyet a jogállamiság ellen tá­madó erők alantas eszközökkel igyekeznek lerombolni”. A nyilatkozat leszögezi, hogy a rágalmazóknak felel­niük kell az FKGP-vel és elnö­kével szemben elkövetett bűn- cselekményekért. Torgyán József úgy véli, hogy a belügyminiszter elkö­vette a hamis vád bűncselek­ményét. A kisgazda elnök a tá­jékoztatón elmondta: az átvilá­gító bírók közölték vele, hogy a BM által megküldött iratok sze­rint egyértelműen ártatlan. Vita a kollektív szerződésről Határozottan elutasította az Érdekegyeztető Tanács Bér- és Munkaügyi Bizottságának hétfői ülésén a munkaadói ol­dal, hogy az állami támogatá­sok folyósításánál a kollektív szerződések megkötését is fi­gyelembe vegyék. A munkaadók szerint a munka­helyek jelentős részénél nincs is szakszervezet, már csak ezért sem köthetnének mindenütt kollektív szerződést. A szociális partnerek megvi­tatták, hogy milyen intézkedé­sekkel lehetne elősegíteni a kol­lektív szerződések megkötését. Tárgyaltak arról is, hogy mi­ként rendezhetők a munkaügyi jogviták per előtti egyeztetés­sel. Foglalkoztak a munkaügyi ellenőrzések hatékonyabbá té­telével, s azzal, hogy mi módon járulhatnak hozzá ehhez a munkaadói és a munkavállalói érdekkép v i seletek. Az ülésen a szakszervezetek lényeges feladatként jelölték meg, hogy az állami támogatá­soknál vegyék figyelembe a rendezett munkaügyi kapcsola­tokat. Sőt azt is elvárnák, hogy a közbeszerzéseknél is részesít­sék előnyben a rendezett viszo­nyokat igazoló munkáltatókat. A munkaadói oldal határo­zottan visszautasította, hogy az ÉT döntéseire bízzanak több, jelenleg a Munka Törvény- könyve által szabályozott kér­déskört. Drágul a földgáz és a villanyáram Az energiahivatal ma már árkorlátozó tevékenységet is végez A földgáz fogyasztói ára július elsejétől 11,3 százalékkal emelkedik. Ezen belül a háztartási tarifák 9,9 százalékkal nőnek, míg a villamos energiáért 4,5 százalékkal kell többet fizetni ettől az időponttól - az ipari miniszter döntését tegnap hozták nyilvánosságra.-Júliustól a gázszektorban is Unió-konform árképlet műkö­dik - mondta Szabó Imre, a Magyar Energia Hivatal fő­igazgatója az áremelés indo­kait magyarázva. Ez azt jelenti, fejtegette a hivatal főigazgatója, hogy az energiaiparban mostantól ob­jektív tényezők alapján kezelt ármetodika lép életbe. A föld­gáz esetében ez annyit tesz, hogy az ár kialakításánál fi­gyelembe kell venni olyan té­nyezőket is, mint az importár változása, a forint árfolyamá­nak alakulása, a hazai termelés költségeinek változása, illetve a cégek nyéréségpolitikája! ' Szabó Imre nagy ered­ménynek minősítette az új ár­rendszer bevezetését, amely két és fél éves előkészítő munkával alakult ki. A jelen­legi árak már tartalmazzák az energia termelésének, szállítá­sának és szolgáltatásának rá­fordításait a törvény előírásai­nak megfelelően, de még nem tartalmaznak olyan fontos költségeket, mint amilyen pél­dául a villamos áram esetében az atomerőmű későbbi lebon­tásának fedezete. Ezt majd csak később építik be az árakba. A törvény szerint évente egyszer lehet árkorrekciót végrehajtani az árképlet alap­ján. Az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter azonban az infláció miatt 1997-ben engedélyezte a ne­gyedévenkénti árkorrekciót. Szabó Imre hangoztatta: az új árrendszer biztosítja az iparágak, illetve a fogyasztók számára az ártényezők átlátha­tóságát. A képlet alkalmazása segíti a versenyhelyzet kiala­kulását, amely hosszú távon árkorlátozó hatású lehet, s elő­térbe kerülhetnek a fogyasztói érdekvédelem kérdései is. Fő szempont, hogy az energia­szolgáltatás a minimális költ­ségen történjen. A főigazgató szerint a hiva­tal árkorlátozó tevékenységet is végez, amikor arra ösztönzi a termelő és szolgáltató cége­ket, hogy minél hatékonyab­ban működjenek. A villamos energia 4,5 szá­zalékos áremelésével kapcso­latban elhangzott: itt nemcsak a csúszó leértékelés negyed­éves nagysága a meghatározó, hanem számolni kell a föld­gázáremelés miatt a földgáza­lapon előállított villamos energia megnövekedett költ­ségeinek begyűrűzésével is. Mándoki Zoltán, a Mól Rt. vezérigazgatója szerint a föld­gáz viszonteladói, azaz nagy- kereskedői árának július 1-jé- től érvényes 13,5 százalékos emelése kevés ahhoz, hogy az üzletág nyereséges legyen. A 8 százalékos eszközarányos nyereség érvényesítéséhez en­nél jóval nagyobb áremelésre lett volna szükség. Legmagasabb hatósági energiaárak (áfa nélkül), 1992-1997 1992 1993 1995 1996 1997 VIII. 1. XI. 1. 1.1. IX. 1. III. 1. 1.1. IV. 1. VII. 1. Földgáz (háztartási) Ft/GJ* 265­405 437 566 674,2 697 766 Villamos energia Ft/kWh nappal: 600 kWh/év alatt 3,70 3,70 6,50 7,00 9,00 11,20 11,60 12,10 600-3600 kWh/év 5,30 5,30 8,50 9,20 10,70 13,40 13,90 14,50 3600 kWh/év fölött 5,30 7,50 10,50 11,30 12,40 15,50 16,00 16,80 éjszaka: 2400 kWh/év alatt 1,90 1,90 3,50 3,80 4,70 5,90 6,10 6,40 2400-12 000 kWh/év 2,70 2,70 4,00 4,30 5,00 6,20 6,40 6,70 12 000 kWh/év fölött 2,70 3,50 4,50 4,80 5,30 6,60 6,80 7,10 'A földgáz m3-enkénti árát a fenti adatokból úgy kaphatjuk meg, hogy a Ft/GJ 34-szeresét osztjuk ezerrel Elhunyt Gerevich László. Életének 87. évében, pénteken elhunyt Gerevich László Kos- suth-díjas akadémikus, aki a középkori Magyarország régé­szetének és művészettörténeté­nek itthon és külföldön is elis­mert kutatója volt. MSZP-levél. A Magyar Szo­cialista Párt országgyűlési kép­viselőcsoportja üdvözli és konstruktívnak ítéli a Fidesz indítványát a Nemzeti Védelmi Charta létrehozására, mégsem vesz részt az ez ügyben össze­hívott szerdai megbeszélésen, mert idő előtti a javaslat. Erről értesítették levélben Szájer Jó­zsef frakcióvezetőt. Optimista szakszervezet. Jövőre átlagosan 5 százalékos reálbéremelést tart lehetséges­nek az MSZOSZ. Ezt a szak- szervezeti szövetség elnöksége állapította meg tegnapi ülésén, elemezve az Érdekegyeztető Tanács képviseletei és a kor­mányfő mára tervezett találko­zójának témaköreit. Együttműködés. Hóm Gyula kormányfő, az MSZP elnöke a szocialista párt vezető testületé elé terjeszti az MSZP és a Bal­oldali Ifjúsági Társulás válasz­tási együttműködéséről szóló megállapodás tervezetét. Erre hétfőn tett ígéretet, amikor fo­gadta Tóbiás Józsefet, a BIT nemrégiben megválasztott el­nökét. Egyelőre együtt. A keresz­ténydemokraták országgyűlési képviselőcsoportjának hétfői ülésén nem esett szó sem kilé­pésekről, sem pedig újabb per indításáról. Mind Giczy György újjáválasztott pártel­nök, mind pedig Isépy Tamás frakcióvezető úgy nyilatkozott, hogy kizárólag a parlamenti munkával kapcsolatos kérdé­sekről tárgyaltak. Meghallgatás. Az Állami Számvevőszék elnökjelöltjeivel találkozott hétfőn a Magyar Demokrata Néppárt parlamenti képviselőcsoportja. Zsigmond Attila, a párt szóvivője el­mondta: Bánfi Tamás, Nasz- vadi György és Roóz József a képviselők által feltett szakmai kérdésekre válaszoltak. A frak­ció ezután alakítja ki álláspont­ját arról, kit támogat. Hagyományőrzők Országos találkozóját az idén is Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyé­ben rendezte meg a Pro Patria Magyarország Felfedezői Szö­vetség. A négynapos esemény - melyen részt vesz a kárpátaljai testvérszövetség is - tegnap kezdődött Vaján, abban a vár­kastélyban, ahol 1711-ben II. Rákóczi Ferenc fejedelmet nem tudta a békekötésre rábeszélni gróf Pálffy János császári tá­bornok. Aranyágrekord. Csaknem 58 millió forint gyűlt össze az idén a beteg gyermekek gyó­gyulását szolgáló Aranyág Alapítvány bankszámláján, és tegnap Lagzi Lajcsi „fő támogató” még erre is rátett egy „lapáttal”. Az általa felajánlott kürtöt 500 ezer forintért vitte el - stíl­szerűen - dr. Kürti Sándor, a Kürt Kft. tulajdonosa. fotö: feb/diósi imre A Faikas sikere Amerikában Világsikert aratott a hazai „szürkeállomány”. A magyar- országi Európai Kereskedelmi Bank informatikusai által kifej­lesztett Farkas nevű rendszer nyerte az egyesült államokbeli Orlandóban megrendezett „Fu­sion ’97” elnevezésű számítás- technikai verseny egyik fő dí­ját. A program egyebek között az ügyfelek gyorsabb és köny- nyebb kiszolgálását teszi lehe­tővé a bankok fiókjaiban. A számítástechnikai versenyt a világhírű Microsoft szervezte, és arra a földkerekség minden tájáról 250 programot neveztek be. Ezek közül a banki kategó­riában öt részesült elisme­résben. Várhatóan a magyar siker üz­leti eredményeket is hoz majd a hazai szoftverfejlesztőknek. Neves popegyüttesek is segítenek Drogriadó a honvédségnél Drogriadó elnevezéssel or­szágos kampányt hirdet a Mentálhigiénés Program- iroda a Magyar Honvédség­gel együttműködve. A programnak az a célja - je­lentették be a szervezők teg­napi tájékoztatójukon -, hogy a kábítószerrel kapcsolatos felvilágosító szó eljusson az ország valamennyi laktanyá­jába, a sorkatonai szolgálatu­kat teljesítő katonákhoz. Veér András, a mentálhi­giéné miniszteri biztosa az előzményekről elmondta: az iroda az Országgyűlés honvé­delmi, valamint szociális és egészségügyi bizottságának ajánlása nyomán kereste meg a Magyar Honvédséget. Keller László népjóléti ál­lamtitkár szerint a katonaság az utolsó olyan lehetőség, ahol még szervezetten lehet hatni a fiatalokra. A felvilágosító kampányba a következő év során tíz lak­tanya kapcsolódik be - pop­zenészek közreműködésével. Ők a műsoruk előtt, után és közben a kábítószer veszé­lyeiről, a drogfüggő élet si­várságáról is szólnak majd a katonákhoz. Az alkoholizmus okozta tragédiákra is szeret­nék felhívni a figyelmet. A program júliusban indul. A következő leszerelésig há­rom laktanyába jutnak el a mentálhigiéné hirdetői, majd ősszel újabb három alakulatot látogatnak meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom