Nógrád Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-24 / 145. szám
1997. június 24., kedd Nógrád Megyei Hírlap Baráthi Ottó jegyzete Hét csapás a Bibliából A Jégy-öt éves lehettem, 1V amikor először figyeltem fel arra, hogy nagymamám - aki velünk lakott - egész nap morgolódott az orra alatt, s noha nehezen éltünk, ö kizárólag csak az időjárással nem volt kibékülve; májusban az aranyat érő esőt hiányolta, júliusban a régi, igazi meleg nyarakat emlegette, Szent István napján nem ízlett neki a maga dagasztotta-sütötte kenyér, mert nem volt jó idő a búzára, s a karácsony sem volt nyugodt, békés számára, ha nem hullott sűrű, nagy pelybekben a hó. - Rosszak az emberek, fiam, az angyalok kiöntötték Isten haragjának poharait - mondogatta inkább csak úgy maga elé, rám emelve megfáradt arcát.- Butaság! - nyugtázta apám, ám engem felettébb furdalt a kíváncsiságmit jelent ez a mondat, mígnem édesanyámtól megtudtam, hogy János, apostol bibliai látomásaira utalt a nagyi. Ma is gyakran eszembe jut ez a gyermekkori élményem, azzal kiegészülve : milyen szerencse, hogy a látomás még nem teljesedett be, noha úgy tűnik, mind a hét angyal ki- löttyintett már valamennyit Isten haragjának poharából. Mert bizony ki vagyunk téve a hét csapás mindegyikének. Mértéktelenül szennyezzük vizeinket („minden élő állat meghaló a tengerben”), az üvegházhatás miatt Földünk veszélyesen felmelegedhet („az embereket tikkassza tűzzel”), a túlnépesedés következtében is százmilliók éheznek, a megváltozott klímaviszonyok miatt hol árvizek, hol meg tüzek pusztítanak, földrengések fenyegetnek, („lön nagy földindulás” ). Az összeférhetetlen emberi természet, a hatalomvágy helyi háborúkat robbant ki, békétlenséget eredményez, gyűlöletet kelt, mérhetetlen a szellemi nyomor, az elmaradottság is. („és lön az ő országa setét”). A civilizációs betegségek szintén milliószámra szedik áldozataikat („támada gonosz és ártalmas fekély" ). Hát, valahogy így állunk most az Úr színe előtt! A v'lág egyszerre mutatkozik gigantikusnak és erőtlennek: képesnek arra, hogy megvalósítsa álmait, de arra is, hogy elpusztítsa önmagát, most még választhat: haladás vagy hanyatlás. Még ráébredhet az ember: neki magának kell helyes irányba terelni azokat az erőket, amelyeket maga szabadított fel, hogy szolgálják őt. llenkező esetben akár János apostol látomásai is hekövetkezhetnek. Ne adja Isten! Ma ülésezik a pásztói képviselő-testület Távközlés, mentő, ivóvíz Tanácskoznak a szécsényi képviselők (is) Előzetes - zárt ajtók mögött A szécsényi városatyák ma 15 órai kezdettel tartják képviselő-testületi ülésüket. A mezőgazdasági szakképző iskola és a művelődési és művészetoktatási központ élére neveznek ki vezetőket. Bővebb tájékoztatást kapnak a képviselők a nemzeti alaptanterv bevezetéséről, tartalmi követelményeiről, pedagógiai és nevelési programjáról. Ez azért is fontos, mert később, mint a város választott testületé - mint fenntartó - hagyják jóvá a költségvetési feltételeket. A testület dönt második félév munkaprogramjáról és jóváhagyja a kistérségi szerződések közül az egészségügyi együttműködésre vonatkozó programot. Ez esetleg módosulhat, ha a városi és a térségi önkormányzatok között nem jön létre arányos teherviselési. (Erről az érintett polgármesterek tegnap folytattak zárt ajtók mögötti egyezkedést.) Minden bizonnyal a végkifejlethez érkezett a városi gázhálózat értékesítése. E kérdéskörben is a képviselő-testület dönt a mai ülésén. R. A. Megyei Körkép BATONYTERENYE ES McTölt’s-tál az új ételbár specialitása - Nem dohányzók előnyben Bő választék - olcsó árakon ízléses berendezés, családiam légkör... fotó: rigó Tibor Új vendéglátóhellyel gazdagodott Salgótarján: a Plus élelmiszerdiszkont mellett, az Arany János út 1. szám alatt nyitotta meg kapuit tegnap a McTölt’s ételbár. A hangulatos, ízléses belső kialakítás a budapesti Vonal Desing Stúdió tervezési és a helyi vállalkozók kivitelezési munkáját dicséri. A tábor vezetője az első három évben Czinke Ferenc volt, majd L. Presits Lujza festőművész, nyugdíjas rajztanár vette át a vezetői szelepet,, aki a Magyar., Alkotóművészek Országos Egyesületének is tagja.-A tábor kéthetes időtartama alatt a gyár biztosít minden anyagot, így a lemezeket, festékeket, égetési lehetőséget - mondja a táborvezető.- Ugyancsak a gyár salgóbá- nyai üdülőjében kapnak a messzebbről érkezők ingyenes szállást. Az idén szinte az egész ország területéről érkeztek a résztvevők, Nógrád megyén kívül jöttek Szolnokról, Budapestről, Miskolcról, Ózdról, Egerből, Szekszárdról is. Illúziónak bizonyult a feltételezés, hogy a salgótarjáni Erzsébet téri szökőkút vagy csobogó pár napi javítás után ismét buzgón játszik majd a vízzel. Üzemelte- Az ételbár megnyitását az a tény motiválta, hogy a belvárosban kevés olyan vendéglátóhely van, ahol gyorsan, kulturált körülmények között, viszonylag olcsón lehet étkezni mondja Ponyi Zsolt tulajdonos.- Igyekszünk gazdag választékot kínálni, a frissensültektől kezdve saláták, turmixok, deszA tábor ideje alatt mindenki egyéni technikával dolgozik, ki festői, ki dekoratív, díszítő módon. Az idéa .pályázatot is..hirdetett a gyár, aki kedvet érez hozzá, kandalló oldalát díszítő lemezeket tervezhet.-Hogyan lehet bekerülni a táborba?- Meghívásos alapon, tizenöten már évről évre itt vannak, szinte törzstagok. Keddi napokon 16 órától van itt a tűzhelygyárban szakkör, amelynek szintén én vagyok a vezetője, itt is lehet jelezni az érdeklődést. Nemcsak a felnőttekre, hanem a középiskolásokra is gondolunk, számukra tosonczi Ildikó vezetésével szintén működik tője annyit tudott sorsáról, hogy a tulajdonos Salgótarján és Környéke Vízmű Kft.-nél van a berendezés. Borbás Csaba főmérnök elmondta, hogy az Európaszertek, melegszendvicsek, grillcsirke között válogatnak vendégeink. Az étlapon találhatók ételkülönlegességek is, mint például a giros, amely görög étel. 180 forintos áron kínálunk mindennap menüt és persze van az ételbárnak specialitása is: a McTölt’s-tál, amely sült csirkét, salátát, hasábburgonyát és üdítőt tartalmaz, mindössze 450 forintos áron. Ugyanez a tál családi változatban is kapható. Innen ered egyébként az ételbár neve is: egy ilyen helyre azért megy az ember, hogy jól megtöltse a hasát. Szintén nem elhanyagolandó, hogy a belső helyiség a kellemes légkör biztosítása érdekében nemdohányzó. Két szakács és három felszolgáló gondoskodik arról, hogy hétköznap 7-től 22 óráig, vasárnap 12-től 22 óráig családias légkörben étkezhessenek a betérők. Hamarosan nyitott terasz- szal is bővül majd a McTölt’s, a szükséges engedélykérelmek folyamatban vannak. szakkör. A zománc nagyon érdekes: rabul ejti az embert, de vannak buktatói is. Csodálatos látvány, ahogyan égetés után a lemezen a szemünk előtt rajzolódnak a formák.- Őszinte hálánkat és köszö- netünket szeretném tolmácsolni a zománctábor lehetőségéért, amelyen ingyenes a részvétel - mondja Balogh Iván né salgótarjáni nyugdíjas pedagógus. — Ez egyedülálló az egész országban, mindenhol súlyos ezresekbe kerül egy-egy ilyen lehetőség. Rendkívüli gesztusként értékeljük, hogy még a kedvezményes étkezés lehetőségét is biztosítják számunkra.-A sok színes festék, a zománclemezek szinte ösztönzik az embert az alkotásra -kapcsolódik a beszélgetésbe Gedeon Hajnalka salgótarjáni tanárnő. Köszönet érte Gressai Sándor vezérigazgató úrnak. H. E. napra vásárolt, több mint százezer Ft értékű szerkezet szivattyújában csapágytörés történt. Mivel még garanciális, javításra visszavitték oda, ahol vásárolták. RÉTSÁG 3-0,dal Hírek Erdei óvoda Dorogháza - A település plébániáján 22 budapesti óvodásgyermek vendégeskedik 7 felnőtt kíséretében egy hétig. Az erdei óvoda célja, hogy a városi gyerekek ismerkedjenek a növény- és állatvilággal. Műszer védőnőknek Palotás - A helyi önkormányzat a védőnői szolgálat működési feltételeinek javítására műszerbeszerzésre pályázat útján a Népjóléti Minisztériumtól támogatást kap. Ennek mértéke a teljes bekerülési összeg 40 százaléka. A fennmaradó összeget az önkormányzat saját erőből állja. Véradókat várnak Ecseg/ Csécse - Véradó napot tartanak június 26-án, csütörtökön az ecsegi iskola épületében a véradó állomás dolgozói. Tizennégy és 18 óra között ide várják a helybeli, valamint a kozárdi donorokat is. Június 27-én, pénteken 15-től 19 óráig pedig a csécsei iskolában lesz véradás. Internet-pályázat Szécsény - Szécsény az Interneten címmel pályázatot hirdet a művelődési és művészetoktatási központ az INÉT Shift Szolgáltató Bt. támogatásával. A várost bemutatandó pályamunkák közül a tíz legjobb szeptemberben olvasható lesz az Interneten. ^ v‘ „Népviseletben” Bátonyterenye - Az Ady Endre Művelődési Központ kisgalériájában Hadú- sovszky Rudolfné kiállítása látható. A tűzzománcokból, s „népviseletes” kerámiákból álló tárlat szeptember 8- áig tekinthető meg. Gazdikereső Salgótarján - Ismét kidobott kiskutyáknak keres gondos örökbe fogadót a Salgótarjáni Állatvédő és Segítő Egyesület. Az elárvult állatokat jelenleg segítőkész emberek vették ideiglenesen pártfogásukba. Gazdát keresnek két skótjuhászkutyának is. Az érdeklődők mindkét esetben a 32/311 -840-es telefonszámot hívják. Alkotótábor - tizedik alkalommal ! - a salgótarjáni tűzhelygyárban Rabul ejti az embert a zománc Az idén megdőlt a rekord: huszonkilenc művész, rajztanár, óvónő számára kínál lehetőséget elképzeléseik megvalósítására a tizedszer megrendezett zománcmüvészeti alkotótábor, amelyet tegnap Salgótarjánban, az SVT-Wamsler Háztartás-technikai Rt.-ben nyitottak meg. Csapágytörés a szivattyúban - Javítás folyamatban, garanciálisán Meddig nem szökik a kút ? •i€R m Ül£KSZÉPSéG\ — Kedves Olvasóink! 7 / sütörtöktől indul a Nógrád Megyei Hírlap és a ancia Biztosító Rt. közös rendezésében a ENGYE GYERMEKSZÉPSÉGVERSENY"-re nevezett gyermekek fotóinak bemutatása. '*1 Önök szavazataikkal választhatják ki a győzteseket. A fényképek mellet minden alkalommal szavazószelvényt is találnak majd, melyet eljufta szerkesztőségünkbe (Salgótarján, Erzsébet tér 6.) havazhatnak az Önök által legszebbnek tartót] gyermekre Minden kitöltött és beérkezett szelvény 1 pontot ér. Aki szavazata mellé még hoz egy új, Nógrád Megyei Hírlap előfizetőt is szerezhet Kíváncsiskodó -Eiővonal Hii.aiik Júlia rovata - Telefont 32-416-455 Tüneti kezelés az úton - Diákok dicsérete Rovatunk várja kedves olvasóink közérdekű vagy egyéni gondokkal kapcsolatos kíváncsiskodó kérdéseit, észrevételeit. A 416-455-ös telefonon naponta 10-töl 13 óráig kereshetik szerkesztőségünket, de személyesen és levélben is fordulhatnak hozzánk. A fenti számon, munkaidőn túl üzenetrögzítőnk is rendelkezésükre áll. Tarján udvarias vendégei Osztálykiránduláson lévő szolnoki általános iskolásokkal utazott egy vonaton az a salgótarjáni olvasónk (név, cím a szerkesztőségben), aki tapasztalatairól számolt be levelében. Mint írja, meglepte a kamaszok magatartása: egymás iránti udvariassága, figyelmessége. A fülkében nem volt viháncolás, hangoskodás, trágár szó sem hangzott el, pedig rajtuk kívül alig volt ott néhány felnőtt, tehát nem rájuk való tekintettel viselkedtek így. A magukkal hozott harapni- valóval megkínálták egymást, s még a másik fülkében lévő társaikat is megkeresték, nekik is vittek egy kis kóstolót. Dicséret illeti azokat a pedagógusokat, szülőket, akik ilyenné nevelték őket. - Mindezt azért írom le, mert Salgótarjánban, valamint a környékén is sokat járok, ahol szerényen szólva meglehetősen vadóc gyerekekkel, fiatalokkal találkozom. Olyanokkal, akik nemigen figyelnek a másikra, agresszívak, a beszédüket pedig jobb meg sem hallani - fogalmazott levélírónk. Hordalékos ludányi út Kristóf Ernő endrefalvai olvasónk a ludányhalászi bekötőútért emelt szót. Rovatunknál szóvá tett észrevételei között szerepelt egyebek mellett, hogy az igen rossz állapotú útra igencsak ráférne már a komolyabb felújítás, a burkolaton kátyú kátyút ér. Mivel útpadka, vízlevezető árok ninés, s kétoldalt szántó van mellette, nagyobb esőzések idején hordalé- kossá válik. A Nógrád Megyei Állami Közútkezelő Kht. nem túl biztató híreket közölt a fentiek kapcsán. Egy „európainak nevezett”, mezőgazdasági kísérlet során vonták művelés alá az út két oldalán lévő területet. Mivel jelenleg is be van vetve, a kiárkolása csak ősszel jöhet szóba. A kátyúzását elvégzik, de a felújítására egyhamar nem kerül sor. Részben azért, mert vannak ennél forgalmasabb, tönkrement burkolatú utak, melyeket rendbe hozása elodázhatatlan. Kérés Kisecsetről Tisztelt P. J.\ Kissé szokatlan kérésére válaszunk a következő: a keresett gumiszaküzlet címe: 3104. Salgótarján, Budapesti út. 36/b. Pásztó - A város önkormányzatának képy^lpi j|}i)jus(#bH én, kedden, azaz ma 14 órakor tartják testületi ülésüket a városházán. Napirenden szerepel -egyebek mellett- az intézményhálózat működtetési és fejlesztési terve, a távközlés, valtynihí v4..pgMÍÓÍ .mentőszolgálat helyzete^ a Dél-nógrádi Vízmű Kft. tevékenysége, lakóépületek helyi ivóvízbekötésének támogatása és a könyvtár elhelyezése.