Nógrád Megyei Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-26 / 120. szám

6. oldal Gyermekfoci - Kosárlabda 1997. május 26., hétfő Kosárlabda-diákolimpia, országos elődöntő, III. korcsoport, Salgótarján, Madách gimnázium Országos döntőben a miskolci lányok és a pesti fiúk Mostanában minden hétvégére jut valamilyen kosárlabda-esemény a megyében. Nem volt ez másként most sem, hiszen szombaton a Madách gimnázium tornatermében rendezték meg a III. korcso­portosok diákolimpiájának országos elődöntőjét. Az egész napos rendezvényen Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye leg­jobb fiú és leány csapatai vetélkedtek a továbbjutásért. Miskolc és Szécsény (fehérben) párharcából az előbbi került ki győztesen A mérkőzések különleges szabá­lyok szerint zajlottak. Az első fél­időt kétszer tízperces periódusra bontották és ebben a két „mini” félidőben különböző kezdőötö­söket kellett a pályára küldeni. Ez azért volt hasznos, mert egy csapatban legalább tíz játékos játszott minden mérkőzésen. A második félidő aztán a hagyomá­nyos keretek közt folyt. Eredmények, leányok Vörösmarty Mihály Gimná­zium (Miskolc) - Körösi Csorna Sándor Gimnázium (Szécsény) 81-19 (42-10). Vezette: Laczkó, Kiss. Legjobb dobók: Csipko Barbara 16/3, Pálfi Gabriella 13, Balogh Bog­lárka 10, illetve Tóth Zsófia 6, Szmolik Ágnes 4. A szimpatikus szécsényi csa­pat sajnos, nem tudott nagy el­lenállást kifejteni a szervezetten játszó miskolci gárda ellen. A nyitómérkőzés után Pintér László, a Nógrád Megyei Diák­sport Tanács elnöke hivatalosan is megnyitotta a tornát, majd a gagarinos lányok majorette-be- mutatójában gyönyörködhettek ­közönség híján - a játékosok. Kerék Utcai Általános Iskola (Budapest) - Vörösmarty gim­názium 83-49 (41-29). Vezette: Kiss, Hábel. Ld.: Schafranek Alexandra 23, Men­der Hajnalka 22, Vasas Viktória 16/3, ill. Csipko Barbara 11, Ba­logh Boglárka 8. A fővárosi csapat megérde­melten győzte le a miskolciakat. Kerék Ű. Ált. Isk. - Körösi Csorna gimn. 90-42 (37-13). Vezette: Laczkó, Hábel. Ld.: Mender Hajnalka 30, Vasas Vik­tória 21, Szolnok Andrea 18, il­letve Tóth Zsófia 17, Paulusz Tímea 10, Babinszky Andrea 8. A pestiek könnyed játékkal arattak újabb győzelmet. Fiúk Diana Utcai Általános Iskola (Budapest) - Jurij Gagarin Ál­talános Iskola (Salgótarján) 92-22 (64-9). Vezette: Tóth, Hábel. Ld.: Fe­jes László 16, Fajt András 13, Ér­sek Gábor 11, illetve Kelemen Zoltán 9, Nótás Péter 6. A minden csapatrészében jobb fővárosi gárda felettébb magabiz­tos győzelmet aratott. Diana U. Ált. Isk. - Fazekas ut­cai Általános Iskola (Miskolc) 107^16 (55-31). Vezette: Laczkó, Tóth. Ld.: Fe­jes László 22, Kurucz Zsigmond 21, Fajt András 18, ill. Andó Pé­ter 14, Trencsényi László 10. Ezen a mérkőzésen is bebizo­nyosodott: a „dianások” az or­szág legjobbjai közé tartoznak. Fazekas Általános Iskola - Ga­garin 114-89 (54-41). Vezette: Tóth, Kiss. Ld.: Tu- róczi Tamás 29, Trencsényi László 26, ill. Homoga István 24, Drevenka Dávid 21. A nap legszorosabb mérkőzé­sén a helyenként jól játszó Gaga­rin a végére elfáradt. Az országos döntőbe a leá­nyoknál (a Kerék Utcai Általános Iskola kizárása miatt) a miskolci Vörösmarty gimnázium, a fiúk­nál a Diana Utcai Általános Is­kolajutott. A lányoknál a legjobb játékos Schafranek Alexandra, a „pontkirálynő” Mender Hajnalka lett (mindkettő Budapest). A fi­úknál Trencsényi László (Mis­kolc) dobta a legtöbb pontot, míg a legjobb játékosnak Drevenka Dávidot választották. Valameny- nyiüknek Pintér László adta át a jutalmakat. Kelemen Gábor Gyermeknapi labdarúgótorna Salgótarjánban - Remekeltek a helyi utánpótlás ifjú Maradonái Megállította a Petőfi a „brémai muzsikusokat” Ezúttal is rendeztek labdarúgótornát a gyermeknapon a salgótar- .i Dolinkában. A debreceni Olasz Focisuli 5-6. osztályosai ugyan nem érkeztek meg, eljöttek viszont a kitűnő erőkből álló váciak, méghozzá két csapattal. Lakatos Béla (fekete-fehérben, Petőfi) harcol a labdáért-Nemrég érkeztünk meg egy 60 csapatos brémai nemzetközi tornáról, melyet sikerült meg­nyernünk - mondta Mészáros László, a váciak edzője a torna előtt. A Duna-partiak most is ki­válóan játszottak, de az SBTC utánpótlása ezúttal megakadá­lyozta őket a győzelemben. A város díjait Puszta Béla pol­gármester adta át a focistáknak. Eredmények, A-csoport Petőfi - Kazár 3-3, Salgótarján- vegyes - Vác II 3-1, Vác II - Kazár 1-0, Petőfi - Salgótarján- vegyes 2-0, Kazár - Salgótarján- vegyes 1—1, Petőfi - Vác II 2-1. B-csoport SBTC 5. osztály - St. Öblös 0-2, St. Öblös - Arany 3-1, SBTC 5 - Vác I 5-3, SBTC 5 - Arany 5-0, Vác I - St. Öblös 4-0, Vác I - Arany 4—0. Helyosztók Az 1. helyért: Petőfi - Vác I 5-5 (hétméteresekkel 8-7 a Petőfi ja­vára). A 3. helyért: SBTC 5 - Salgótar- ján-vegyes 3-0. Az 5. helyért: Öblös - Vác II 5-1. A 7. helyért: Arany - Kazár 2-1. A tornagyőztes Petőfi csapatá­nak tagjai: Botos László, Csat­lós Tamás, Pál Róbert, Hornyák Tamás, Lakatos Béla, Kabács József, Pingiczer Tamás, Szlávik Zsolt, Márton Dávid. Edző: Hor­nyák János. Az „ezüstérmes” Vác kerete: Brinyinczki András, Sinkó Ba­lázs, Szabados Tamás, Czerman Gábor, Sztamkó Gábor, Hegedűs Csaba, Kolumbán Attila. Edző: Mészáros László. A „bronzérmes” SBTC 5. osz­tályosai: Liska Attila, Herczeg Ta­más, Pál András, Szirmai Attila, Kancsulik Viktor, Kaposvári Dávid, Izsdinszki Gábor, Grúz Tamás. Edző: Páka György. (e. a.) I 1997. május 26., hétfő Labdarúgó NB III 3. oldal Labdarúgás, NB III, Mátra-csoport - Eddigi leggyengébb játékukat produkálták a vendégek Fuccs a nyolc meccsig tartó veretlenségnek Dreher Sörgyár - Szécsény 6-0 (2-0) Budapest, 50 néző. VEZETTE: Sütő. DREHER: Juhász - Hajdú, Kiss, Gelencsér, Zsolnai - Bencze, Nagy, Werle, Tokaji - Kurucz (Mester), Dunai. EDZŐ: Horváth Pál. SZÉCSÉNY: Kisnémeth 4 - Geczkó 4 (Jusztin 4, Sümegi -), Juhász 4, Kómár 4 - Zsigmond 4, Zsély 4, Hodur 4, Végh 4, Oravecz 4, Árva 4, Molnár 4. EDZŐ: Sipkó Sándor. GÓLLÓ VŐK: Kurucz 2, Zsigmond (öngól), Mes­ter, Dunai, Tokaji. SÁRGA LAP: Kurucz, Mester, illetve Hodur, Molnár, Jusztin, Zsély. KIÁLLÍTVA: Werle. 25. perc: Ártalmatlannak tűnő hazai akció futott a jobb szélen, Kómár szerelt, majd elcselezte magát, s a középre adott labdát Kurucz értékesítette. 1-0. 31. perc: Kiss beadásába a menteni akaró Zsigmond olyan szerencsétlenül ért bele, hogy róla saját hálójába vágódott a já­tékszer. 2-0. 47. perc: Árva indításával Zsigmond kilépett, már csak a kapussal állt szemben, de óriási ziccerben hibázott... 50. perc: Molnár nagy erejű szabadrúgását hárította óriási bravúrral a hazaiak portása. 60. perc: Werle futotta le a jobb oldali védőket, beadását Ku­rucz fejelte a kapuba. 3-0. 63. perc: Werle vágta fel utolsó emberként a fiatal Árvát, jutalma piros lap volt. 75. perc: Szabadrúgást köve­tően a rossz ütemben kijövő Kis­németh felett Mester csúsztatott a szécsényi kapuba. 4-0. 85. perc: A kilépő Dunai egyedül vezethette a kapusra a labdát, s nem hibázott. 5-0. Zsigmond öngólt vétett 89. perc: A jó ritmusban ki­jövő Kisnémeth megszerezte a labdát, majd érthetetlenül Mester elé gurított, aki az üresen álló Tokajihoz játszott, ő pedig az üres kapuba gurított. 6-0. A szokatlan délelőtti időpont­ban lejátszott mérkőzésnek két érdekessége volt a meglepő eredményen kívül: a nemzetközi minőségű pálya és az, hogy a ha­zai csapat talán egyetlen szurko­lója saját trénere volt. Ami a 90 percet illeti, sajnos, a szécsényi csapat minden játékosa mélyen tudása alatt játszott ezen a na­pon. Erőtlen, fegyelmezetlen és főképp' ötlettelen játékuk alapján rászolgáltak a fiatal, harcos ha­zaiak elleni vereségre. A kapott gólokat gyermeteg védelmi hibák előzték meg, más kérdés, hogy a dreheresek akkor is gólt találtak, amikor legkevésbé tehettek róla! Sipkó Sándor: - Minden jól indult: jó pálya, kellemesnek tűnő ellenfél, aztán elkezdődött a meccs .. . Örülök, hogy kevesen látták mai kínlódásunkat. Ifi: 2-1. (kós) Sikerült elpackázni a kétgólos vezetést Pásztó-Hasznos FC - Gödöllő 2-2 (2-1) Pásztó, 200 néző. VEZETTE: Bendik (Ficze, Nagy). PHFC: őri 6 - Kodák 6, Kéri 5, Augusztin 7, (Niki 5), Demeter 5, Buzma 5, Halász 6, Veres 5 (Péter-), Bíró 5, Molnár 5, Cristea 5. EDZŐ: Balga József. GÖDÖLLŐ: Izracska - Somogyi, Rab, Nádasdi, Saska, Kispeti, Legéndi, Földváry, Ferencz, Hutter (Lévai), Kiss. ÉDZŐ: Stefkó Sándor. GÓLLÓ VŐK: Augusztin, Rab (ön­gól), ill. Ferencz, Kiss. SÁRGA LAP: Cristea, ill. Somogyi. Vendégtámadásokkal indult a ta­lálkozó a délutánra kialakult kel­lemes napsütéses időben. 7. perc: Az első említésre méltó esemény: gödöllői akció futott végig a pályán, amely Fe­rencz mellélövésével záródott. 14. perc: Cristeát jó cselek után szögletre szerelték, a bea­dásból a védőkről Bíró elé került a labda, melyet a fiatal játékos kapásból, 18 méter fölé bombá­zott. 23. perc: Verest buktatták a 16-os bal sarkánál, Demeter azonban fölé csavarta a játék­szert. ígéretes lehetőség volt! 28. perc: Halász tört előre a jobb oldalon, szögletre szereltek előle. Demeter beívelését köve­tően többen érkeztek a labdára, Augusztin volt a leggyorsabb, és 10 méterről kegyetlenül bevágta a hálóba. 1-0. 41. perc: Bíró nagy szólóval közelítette a vendégek kapuját. Rab szögletre próbált menteni, de balszerencséjére labdája a bal felső sarokban landolt. 2-0. Augusztin: remek játék és gól 43. perc: A szórványos gödöl­lői támadások egyikét siker ko­ronázta. A bal szélen felfutó Fe- renczet Kéri keresztezve próbálta szerelni, de elvétette a labdát, amellyel a csatár a kapuig mehe­tett, és a tehetetlen Őri mellett a hálóba helyezett. 2-1. 50. perc: Gyors vendégtáma­dás után a jól játszó Kiss kihasz­nálta a hazai védők figyelmetlen­ségét, s a 16-os vonalról kilőtte a bal felső sarkot. 2-2. 52. perc: Újabb vendégtáma­dás végén Buzma az utolsó pilla­natban mentett a kitörő Ferencz elől. 60. perc: Halász ígéretes hely­zetben tört kapura, de őt is az utolsó pillanatban szerelték a vendégvédők. 80. perc: Szép gödöllői táma­dás végén Kiss fejelhetett 10 mé­terről, de a labda fölé ment. 82. perc: Bíró 20 méterről ívelhetett szabadrúgást a kapu elé, melyre Augusztin érkezett, ám fölé fejelt. A mérkőzés hátralévő percei­ben próbálkoztak ugyan a haza­iak, s amennyiben jobban össz­pontosítanak, a győzelem is meg lehetett volna. A látottak alapján a pásztói fiúk kiheverték a múlt heti vere­séget. Ezúttal a döntetlen elle­nére is volt tartása a csapatnak, s közelebb állt a győzelemhez. Balga József: -Úgy érzem igazságos eredmény született. Ifi: 0-3. Kerekes Lajos Focizni is tudnak a bírók Kihelyezett játékvezetői érte­kezletet és sportdélutánt tartott a Szurdokpüspöki TC sportpá­lyáján a Pásztói Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizott­sága. Értékelték a megyei II. osztály déli csoportjában eddig lejátszott mérkőzések tapaszta­latait, majd meghatározták a feladatokat. Ezt követően lab­darúgó mérkőzésre került sor a játékvezetők és a szurdokpüs­pöki öregfiúk között. Játékvezetők - Szurdokpüs­pöki öregfiúk 5-4 (2-1) Vezette: Albert. Játékvezetők: Kodák - Szállási, Szabó, Zsem- ján, Angel, Tóth, Pintér, Pau­lusz, Zentai, Strehó, Honfi. Cs.: Veres, Oláh, Telek. Felkészítő.: Mihalovics Mihály. Öregfiúk: Halász - Hegedűs, Sándor, Tajti, Vass, Kiss, Buda, Skuczi, Urbán, Német, Kotik. Cs.: Ko­vács. Felkészítő.: Kiss Imre. Gl.: Zsemján, Pintér, Paulusz, Honti, ill. Német 3, Buda. Kiállítva: Szabó T. A meccs elején a játékveze­tők elhúztak, de Szabó T. kiállí­tása után a hazaiak szorosabbá tették a mérkőzést. (esla)

Next

/
Oldalképek
Tartalom