Nógrád Megyei Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-30 / 124. szám
6. oldal VlLÁOTÜKÖR 1997. május 30., péntek Még nem dőlt el az euro-atlanti bővítés első köre Trojka vagy ötösfogat a NATO-ba? A NATO-nak ki kell tartania amellett, hogy a csatlakozni óhajtó országoknak már a belépés előtt a lehető legmagasabb szinten teljesítsék a szövetség által rögzített igényeket. A NATO-nak egyértelművé kell tennie, hogy az első körrel nem fejeződik be a bővítés, és egyetlen európai demokrácia elől sem maradhat elzárva a belépés lehetősége - szögezte le Madeleine Albright amerikai külügyminiszter az Észak- atlanti Tanács sintrai ülésén mondott beszédében. Az új tagok befogadásának erősítenie kell a szövetséget, hiszen olyan országok csatlakozásáról van szó, amelyek megfelelő módon hozzá tudnak járulni a tagországok kollektív biztonságához - folytatta érvelését az amerikai külügyminiszter. Sajtókörökben általános feltűnést keltett az a határozottság, amellyel az amerikai diplomácia vezetője a taggá válás kritériumainak fontosságát hangoztatta. Ezt az első értékelések a román és a szlovén tagság kilátásaival kapcsolatos kérdésekre adott válaszként értelmezték. Ezzel egy időben francia diplomaták kisebbítik Albright kijelentésének súlyát. Úgy vélik: főként a szlovákoknak szóló célzásról van szó, és Románia esélyei változatlanul „erősek”. Javier Solana NATO-főtit- kár az Észak-atlanti Tanácsnak a júliusi madridi csúcsot előkészítő külügyminiszteri szintű ülésének megnyitásán jelezte, hogy pénteken hivatalosan is megszűnik az eddigi Észak-atlanti Együttműködési Tanács, és megalakul a korábban már többször beígért Euro-atlanti Partnerségi Tanács. Erre már a partnerországok - köztük Magyarország - részvételével kerül sor. A portugáliai Sintrában pa- rafálták a NATO-ukrán partneri megállapodást. * Moszkvában találgatják, mit is akart mondani Borisz Jelcin elnök Párizsban a NATO-ra irányzott orosz robbanótöltetek leszerelésének bejelentésével. Értesülések szerint egyes rakétákról eleve el sem lehet távolítani a robbanótöltetet, illetve ellenőrizhetetlen, hogy leszerelték-e azokat. Madridra készülnek a NATO külügyminiszterei FOTÓ: FEB/REUTER Végelgyengült műtárgyak az Egyesült Államokban Minden harmadik híd rozoga Hidak tízezrei vannak rémisztőén siralmas állapotban a New York-i Brooklyntól a San Franciscó-i Golden Gate-ig. Biztonsági ellenőrzésükhöz országos hatóságra volna szükség. Hírháttér Marshall- után Clinton-terv Lehet-e ugyanolyan kedvező hatású most, 1997-ben a kelet-közép- európai modernizálódással kapcsolatban lassacskán formálódó Clinton-terv, mint amilyennel fél évszázada a világháború szaka- dékából kontinensünk nyugati felét kiemelő Marshall-terv volt? A kérdés a hágai megemlékezések óta foglalkoztatja a közvéleményt. Az 1947-ben meghirdetett segély jubileumán az amerikai elnök ismét egyfajta átfogó, a földrész egységét; haladását és biztonságát érintő jövőképet vázolt fel, csakhogy - éles ellentétben az ötven évvel ezelőtti tervtől - óvakodott attól, hogy országa nevében bármilyen konkrét elkötelezettséget vállaljon. Pedig a nyilatkozat előtt és után is mind többen adtak hangot - a terv egykori élvezői közül is - egy új program szükségességének; Ausztria például mind a mai napig élvezi az egykori segély közvetlen előnyeit. Clintont gazdasági és politikai okok egyaránt motiválták. Egységes segélyprogram beindításának - bármennyire szorgalmazná is térségünk jó néhány kormányzata - manapság valóban kevés a realitása. Az infrastruktúra fejlesztésének mintegy 100 milliárd dollárra becsült terhéhez még a legfejlettebb országoknak sincsenek elegendő anyagi eszközei. Sőt: Washington távlati stratégiai beruházásaival egyre kevésbé tekint az Óvilágra. A Los Angeles Times tegnapi száma arra utal, hogy Óceánia sokkal ígéretesebb partner az Egyesült Államok számára az integráció lépcsőfokain lassan lépegető Európa helyett. Szondy Gábor Pozsony büszke önmagára Tiltakozás az egynyelvű bizonyítvány ellen A világ népessége Továbbra is Kína a világ legnépesebb állama: lakosainak száma elérte az 1,243 milliár- dot, és ez a Föld teljes népességének 21,3 százaléka - állapítja meg az ENSZ 1997. évi népesedési jelentése. Kína után a legnépesebb ország India (962 millió lakos), majd az Egyesült Államok (271,6 millió), Indonézia (203,5 millió), Brazília (163,1 millió), Oroszország (147,7 millió), Pakisztán (143,8 millió), Japán (125,6 millió) és Banglades (122 millió). * Londonba érkezett az amerikai elnöki pár. Bili Clinton nem titkoltan azért utazott a brit fővárosba, hogy - amint az egyik brit kommentár megjegyezte - „kötetlenül jól érezze magát barátja, Tony Blair” társaságában. Kedvezően értékelték a prágai lapok, hogy a Klaus-kormány végre önkritikát gyakorolt, és rövid távú stabilizációs programot fogadott el. Ugyanakkor rámutatnak a késlekedésre és a várakozásnak meg nem felelő személycserékre, így igen kérdéses, hogy a lakosság ismét bizalmat szavaz-e Klauséknak. Václav Havel államfő támogatja' a jobboldali kormánykoalíció gazdasági stabilizációs programját, bár hangot adott hiányérzetének is. Budapest biztonságosabb, mint gondolnánk - jelentette ki dr. Berta Attila rendőr dandártábornok, budapesti rendőrfőkapitány. Hozzáfűzte: az európai fővárosok rendőrfőnökeinek római konferenciáján megerősítették, hogy az európai fővárosok listáján Budapest a bűnelkövetések számát tekintve az utolsó harmadban található. Újabb tűz pusztított Lübeck- ben, egy menedékotthonban. A szándékos gyújtogatás következtében hárman meghaltak, ketten pedig megsebesültek. Feltételek nélkül hajlandó részt venni Észak-Korea a béketárgyalásokat előkészítő megbeszéléseken. Az ország nem várja el partnereitől, hogy előzőleg élelmiszersegélyekben részesítsék. Ciszjordánia 40 százalékát adná a palesztinoknak Netanjahu izraeli miniszterelnök - írja a Háárec című lap. Az állami rádióban Netanjahu cáfolta a neki tulajdonított „titkos” térkép létezését, amelyet az újság ki is nyomtatott. Teljhatalommal ruházta fel önmagát Laurent-Désiré Kabila, a Kongói Demokratikus Köztársaság, azaz a volt Zaire új első embere az új alkotmány megszületéséig. Napjaink Amerikájában 586 ezer híd feszül folyók, tenger- szorosok, völgykatlanok fölött. Szakértők szerint 195 ezer nem megfelelő vagy elavult. A mérnökök száz fokozatú skála szerint osztályozták a hidakat a használhatatlantól (1) a tökéletesig (100). Ötös érték alatt 4534, 20 alatt pedig 20 485 híd szerepel. Az Egyesült Államokban a hidak egyötöde gyenge szerkezetű, még a terhelési próbát sem állná ki. Elöregedés, végelgyengülés miatt 4184 hidat máris lezártak, 111 353-at pedig figyelmeztető táblával láttak el, miszerint használója a saját felelősségére hajt vagy lép rá. Rozsdásodnak, mállanak, mert elöregedtek, vagy nincs, aki gondozza, javítsa őket. A magára hagyott és törékeny hidak rekordját New York tartja. Nincs a világon még egy olyan város, ahol ennyire könnyelműen, vétkesen nemtörődöm módon magukra hagynák a hidakat. A „legjobb rossz példa” a 114 esztendős Brooklyn híd, amely megnyitásakor a gyalogosokat és a fogattal közlekedőket szolgálta. Tervezői nem is gondoltak sem személyautókra, sem roskadásig rakott tehergépkocsikra. Akkor, 1883-ban 23 millió dollárt fordítottak a fölépítésére. Most ugyanennyi a legfontosabb javítások elvégzésére sem volna elég. Amerika áthidalhatatlannak látszó hídgondjai megoldásához hiányzik a legfontosabb építőanyag: a pénz. Immár évtizedek óta. Becslések szerint 110 milliárd dollár kellene, hogy műszakilag, biztonság- technikailag elfogadhatóvá tegyék a rászoruló hidakat. Ezzel szemben az ötven állam ügyében illetékes washingtoni törvényhozás és a helyi ön- kormányzatok mindössze 3,7 milliárd dollárt szavaztak meg az idei javításokra. Kulcsár László Pozsonyba látogatott Hans van den Broek, az Európai Unió külügyi kérdésekben illetékes politikai főbiztosa. Röviddel megérkezése után Hans van den Broek megkezdte tárgyalásait Szlovákia uniós integrációjáról Vladimír Meciar miniszterelnökkel. A látogatás előestéjén Meciar a közszolgálati televízióban azt mondta: kizártnak tartja, hogy a cseheket, a magyarokat vagy a lengyeleket 2003-nál korábban felveszik az Európai Unióba. Hozzátette azonban, hogy korábban Szlovákiának sincs esélye a belépésre. Ugyancsak tegnap a szlovák parlament Manapság az olajüzlet meglehetősen jó vállalkozásnak bizonyul - éppen ezért a feketegazdaság is rástartolt. Nemcsak nálunk, hanem az egykori NDK területén is. Amikor Bemard de Combret, az ismert párizsi ipari menedzser diszkréten egy titokzatos tartalmú aktatáskát nyújtott át Éva Joly francia vizsgálóbírónőnek, kirobbant a botrány. Kiderült: olyan „robbanásveszélyes” papírokról volt szó, amelyek ismét a Franciaország és Németország között folyamatosan áramló kenőpénzekre hívják fel a figyelmet. A Minői nevű volt keletnémet üzemanyag-forgalmazó vállalatról van szó, amelyet az Elf-Aquitaine francia konszern házelnöke egy újságíróval így replikázott: „Tud nekem mutatni olyan kelet-közép-európai kormányt, amely jobb eredményeket ért el, mint mi?” Az unió tagországainak nagyköveteit szerdán munkaebéden látta vendégül Jozef Kalman, a kormány alelnöke, aki pohárköszöntőjében szintén Szlovákiát nevezte a bővítés legjobb esélyesének. A Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének Országos Tanácsa arra kérte a magyar iskolák pedagógusait és szülői szövetségeit, hogy folytassák az egynyelvű bizonyítványok elleni tiltakozást, követeljék a kétnyelvű bizonyítványokat. privatizált. Méghozzá vesztegetés útján. A Le Parisien című párizsi lap röppentette föl a hírt: a német kereszténydemokrata párt is részese a kenőpénzbotránynak. Liechtensteini és svájci bankokon keresztül ugyanis 13,5 millió márka került Kohl kancellár pártjának számlájára. Ez volt a cég hálája azért, hogy 670 üzemanyag- töltő állomáshoz jutott. Az Elf-Aquitaine hónapok óta egy kiterjedt nemzetközi korrupció középpontjában áll, és nem csak Németországban. Miután a vizsgálóbírónő a titkos aktákat megkapta, azonnal zároltatta őket. így aztán Koh- léknak egyelőre nincs mitől tartaniuk. A vizsgálóbírónőt azonban azóta éjt nappallá téve testőrök vigyázzák, (gyulay) A kancellár pártja is érintve lehet a botrányban Kenőpénz Párizs és Bonn között Divat a régi, divat az új, divat minden Kék nadrágban a világ körül Sokakról sem télen, sem nyáron le nem kerül a farmer, egyszerűen csak ebben érzik jól magukat. Pedig farmer és farmer között is nagy a különbség. Már most tudni: ősszel a modem egyszerűség, a visszafogott, harmonikus színvilág jellemzi majd az elnyűhetetlen ruhadarabot. Aki azonban ódzkodik az újtól, változatlanul megveheti az előre koptatott, gyárilag bejáratott nadrágot is. A Levi’s cég szerint - amely a minap épp Budapesten tartotta őszi kreációinak bemutatóját - újra népszerű lesz, illetve marad az a jeans, amely már vásárláskor olyan, mintha már hordták volna. Az ősz kiválasztása nem véletlen: szeptemberben kezdődik az iskolákban a tanítás, és a farmer különösen kedvelt a diákok körében. De ha már iskola, akkor korrepetáljunk egy kis matekot: az eredeti 501-es nadrágok 224 méretben, illetve fazonban, összesen 26 színárnyalatban készülnek. Megvar- rásukhoz csak a Levis’snél 3 millió kilométer hosszúságban van szükség cérnára: ez több mint ötvenszer érné körül a Földet. A San Franciscó-i farmercég több mint húsz esztendeje, 1975-ben ért el először 1 milliárd dollárnál nagyobb árbevételt, s azt négy esztendőre rá megkétszerezte. A tavalyi rekorderedmény meghaladta a 7 milliárd dollárt. A világ 40 államában több mint 35 ezer embernek adnak munkát, az összesen-76 gyárban készülő termékeket hetvennél is több országban árusítják. A divatbemutató helyszínének - Budapestnek - a kiválasztása nem volt véletlen: a Levi’s folyamatosan növeli a forgalmát, és Magyarországon piacvezető. Márkakereskedőinek a köre kétszázra gyarapodott; rajtuk kívül tizenegy - a világon mindenhol egyforma stílusnak megfelelően berendezett - szaküzletben is kelleti a portékáit. Nem követni, hanem formálni akarja a farmerdivatot. No és a hölgyeket, mert számukra alakkövető modellt készítettek. FEB Júniusban is Lakáskultúra! Benne: ▲ A hónap lakása: Kert és torony között ▲ A hónap tudósításai:- Bútorok Milánóból- Beszámoló a Construma és az Aquatherm kiállításokról ▲ A hónap témája: •« Függönyözés 1. A A hónap formatervezője: Kövessy Szabolcs A A hónap barkácsötlete: Plasztikus párnák A A hónap receptje: Részeges pulykamell A A hónap házigazdái: Szemadám György és Rátonyi Róbert A hónap lapja változatlanul a Lakáskultúra!